Déli Hírlap, 1975. október (7. évfolyam, 230-256. szám)
1975-10-15 / 242. szám
Gyűlnek a panaszok Miért ni zavartalan a ttrizii II. műsorának véle e? Tavaly „karácsonyi ajándékba” kaptuk a televízió II. műsorának vételi lehetőségét: Tokajban elkészült az erősítéshez szükséges anten- nabóvítés, üzemelni kezdtek az erősítő berendezések. A vételi lehetőségeket városunk központi antennával ellátott, korábban épült házaiban a Miskolci Ingatlankezelő Vállalat megrendelése alapján, az egri UNIVERSAL Szerviz Ipari Szövetként szakemberei teremtették meg. A lakók panaszai azóta egyre gyűlnek: rossz a vétel, vagy egyáltalán nem, fogható a II. műsor. Ugyanebben az időben a Miskolci Beruházási Vállalat az épülő új házakba a II. program vételére is alkalmas műszerek beszerelésére adott megbízást a GELKA megyei kirendeltségének. Az azóta beköltözött lakók igazolják: remek a vétel Tokajból. Végül is mi a helyzet a II. műsor vételével kapcsolatban? Erre kerestük a válaszokat pro és kontra Kolozsi Imre, az egri UNIVERSAL szövetkezet miskolci kirendeltségének vezetője: — Az ingatlankezelő vállalat megrendelésére a munkát elvégeztük, a megjelölt épyletek lépcsőházaiba beszereltük a II. program vételéhez szükséges műszereket. Tokaj sugárzása azonban irányított, így ha árnyékba kerülnek az épületek, már nem vehető a műsor: A panaszosok esetében is ez történt: a Győri kapui négyszintes épületek elé a Tizeshonvéd utcában és a Szent Anna templomnál felépítették a tízszintes épületeket. Erre is van műszaki rHegoldás, ám jelentős többletköltséggel jár. Ha tőlünk- ezt megrendelik, természetesen elvégezzük a munkát. Egyébként beém'tett műszereinket továbbra is mi tartjuk karban. Kisgyörgy Adám, a MIK csoportvezetője: — Az egriek csaknem 10 ezer lakásban teremtették ★ meg a II. program vételi lehetőségeit. Voltak, s vannak is gondjaink ezzel. Ök azonban ezért nem hibáztathatók, hiszen megrendelésünknek megfelelően, az adott lehetőségek szerint a legjobb megoldást választva végezték el a munkát A térerősség-változás, a leárnyékolás már nem az ő hibájuk. Igyekszünk olyan műszaki megoldást találni, hogy megszűnjenek a, panaszok. ★ Dr, Duvalovszky Zoltán, a GELKA megyei kirendeltségének vezetője: — A Miskolci Beruházási Vállalat megrendelésének kézhezvétele után a legmodernebb. NSZK-beli Hirschmann konvertereket szereztük be és szereltük fel. A konverterekhez egyévi garanciát is adtunk, s mi végezzük a központi antennák karbantartását is. Sajnáljuk, hogy az egriek — minden bizonnyal más típusú — műszereinek hibái miatt is minket zaklatnak, s minket ér legtöbbször a vád: nem jól dolgozunk. Hangsúlyozni kívánom: mi csak az újonnan épült, vagy épülő házak központi antennáiba szereltük be a TI. program vételét biztosító konvertereket! Az elmondottakhoz kívánkozik még az újságíró megjegyzése is. Érthetetlen ugyanis, hogy míg a GELKA megfelelő berendezéseket szerel a központi antennákba, s így biztosítja a tökéletes vételt, addig az egriek tevékenysége csak panaszokat — valljuk meg, jogos panaszokat — szült. Az elmondottakból az is kitűnik: van mód a gondok orvoslására — jelentős anyagi ráfordítással. Egy biztos: ezért már fizetett a megrendelő. Miért kellene hát ismét nekik vállalni az anyagi terheket azért, mert a kivitelező hibát követett el? Meg kell tehát találni a megoldást, hogy a tavalyi karácsonyi „ajándék” valóban ajándék 'o”vpn. TÓTH ZOLTÁN Üti beszámoló Képek az NDK-ból címmel diavetítéssel egybekötött úti beszámolót tart ma délután 6 órától a Molnár Béla Ifjúsági és Úttörőházban Farkas Gyula tanár. Vasgyűjtő kohászok Az LKM-ben összegezték a KISZ Központi Bizottsága „Radar” vas- és színesfém- gyújtó akciójának eredményeit. A kohászat ifjúkommunistái a vállalt 1550 tonna acél- hulladékkal szemben 2400 tonnát teljesítettek. Emellett 18 tonna színesfémet is ösz- szegyűjtöttek. Az akció időszakában többször kezdeményeztek társadalmi munkát, kommunista 'műszakot, ame- Iveken összesen másfél ezer fiatal vett részt. saltatu’ Konzervipari termékek a korszerű táplálkozásban címmel nyílt kiállítás ma délelőtt 11 órakor a miskolci sportcsarnok galériájában. A három .napig nyitva tartó bemutató ideje alatt minden nap 11 és 15 órakor előadást tartanak az érdeklődőknek, a korszerű táplálkozásról, a bébiételekről és a diétás árukról. A Konzervipari Vál-' falatok Trösztje, a Borsod— Heves megyei Élelmiszer- és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat és a Miskolci Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat rendezte a kiállítást, amelyen tanácsokat is adnak a háziasszonyoknak a kon- zervek elkészítéséhez. Ugyancsak ma délután 5 órakor rendezik meg a Tokaj étteremben azt a szakácsversenyt, amelynek résztvevői — valamennyi miskolci vendéglátó vállalat csapatai — a Konzervipari Vállalatok áltál forgalomba hozott kon- zervekböl állíthatják össze versenymenűiket. A szakzsüri mellett a meghívott közönség is bírálatot mondhat az elkészített ételekről. Továbbképzik a cipészeket Az utóbbi években jelentős korszerűsítés történt a cipőiparban. Ezt a kisiparosoknak is nyomon kell követniük. A KI ŐSZ megyei vezetősége úgy határozott: továbbképzést tartanak a megye másfélszáz cipész kisiparosa számára. Ma délelőtt 9 órakor a Beloiannisz utcai pártszervezet helyiségében a bőr- és cipészkellékeket forgalmazó országos vállalat szakemberei tartottak bemutatóval egybekötött előadást a cipészeknek. A DH várospolitikai fóruma Séta a belvárosi lakótelepen • Aluljáró a Vörösmarty utcában • Az idén 605 lakás • A csemegére várni kell Bizonyára akad olvasóink között olyan, aki emlékszik rá, hogy a belvárosi lakótelep térképét egyszer már közöltük. Akkor még csak mint tervről beszélhettünk róla, hiszen az új lakónegyed építése éppen hogy elkezdődött. Aki mostanában megfordul a Munkácsy és a Vörösmarty utcában, meggyőződhet róla, hogy kezdenek kibontakozni a lakótelep körvonalai. Kívülről nézve beköltözhetőnek tűnik néhány sokemeletes lakóház, mindenfelé gépek túrják a földet, alapoznak, s emelik a falakat. A satírozás: sétaút Most azért közöljük ismét a térképet, hogy segítségével könnyebben tájékozódjunk a terepen, számba vegyük, mi Hely jegy pénztár a Tiszáin ★ Tataroznak a Szent^iéteri kapuban (Solymos felv.) A Tiszai pályaudvar várócsarnokában az információ és a csomagmegőrző mellett újabb ablak előtt sorakoznak az utasok. AHOGY TETSZIK — Szeptember 15-től újabb szolgáltatással állunk az utasok rendelkezésére — hallom Zemlényi Endrédétől, a helyjegyelosztó központ csoport- vezetőjétől. — Három és fél évvel ezelőtt létesült a központunk. Akkor még csak az ülőhelyek elosztásával foglalkoztunk. most pedig átvettük az IBUSZ-tól az ülő-, fekvő- és hálójegy árusítását is. Ha egy utas például a Pannónia expresszre kér helyjegyet Drezdáig, oda- vissza biztosítani tudjuk számára. A különleges igényeket is kielégítjük; menetiránnyal szemben, dohányzófülkében, ajtó vagy ablak mellé —. ahogy az utasnak tetszik. — Minden esetben az utas kívánságát tartjuk szem előtt. Az Országos Helyelosztó Központtal állandó kapcsolatban állunk a mi vég nélküli telefonunkkal. Az utazás időpontja előtt már két hónappal bejelentheti igényét az utas, akit - aztán telefonon értesítünk, melyik napra tudjuk biztosítani a kért helyet. A helyelosztó központon keresztül kapcsolatot tartunk szinte egész Európa vasútállomásaival. Kódexszámok jelzik az időpontokat, a vonatszámot, az ülő-, álló- és helyjegyek számát. Automatikusan, emberi kéz érintése nélkül kapjuk meg a kívánt adatokat. MEGSZŰNIK A ..DUPLÁZÁS" — Az üj, bélyeges helyjegyekkel megszűnik a „duplázás”, az, hogy két jegyet adunk ugyanarra a helyre. Az ilyen természetű panaszok oka az volt, hogy a kisebb állomások nem jelezték időben a már felhasznált helyeket. A helyjegy- pénztár reggel 5 órától este 21 óráig tart nyitva, de éjszaka sincs fennakadás, ilyenkor a szolgálatban álló jegykiadóknál vásárolhatók róeg a helyjegyek. (varga) készült el eddig, mi mindent építenek még a következő hónapokban es jövőre. A Munkácsy utca nyomvonalát többé-kevésbé követő, sétautat alakítanak ki. Ezt a térképen satírozással jelölte a rajzoló. Ahol a sétaút találkozik a Vörösmarty utcával, ott három méter széles gyalogosaluljárót építenek már jövőre. 'Nagy szükség lesz rá, hiszen a Vörösmarty utca — azonkívül, hogy ütőere lesz az új lakótelepnek — tulajdonképpen részét képezi majd a déli tehermentesítő útnak is. Várhatóan tovább növekszik tehát a forgalma. Egyébként a Vörösmarty utca útburkolatát is újjáépítik, korszerűsítik. A majdani aluljáró kijelölt helyéhez közel fekszik az 1969-ben elkészült szalagház. Használjuk ezt tájékozódási pontul. Előtte ma még az építésvezetőség fabarakkjai láthatók, de a későbbiek során itt épül fel a lakótelep intézményközpontja, melyben egyebek között több szolgáltató részleg, patika, orvosi rendelő kap majd helyet. Két óvoda A Vörösmarty utca túlsó oldalán (a térképen „ABC- áruház” felirattal jelölt) csemegeáruház épül. A munkálatokat a jövő év derekán kezdik és körülbelül két év múlva fejezik be. Ez a nagy alapterületű bolt lesz az egyik legjelentősebb objektuma a lakótelep kereskedelmi hálózatának. A régi szalagház lakói, s azok is, akik majd a környéken épülő új épületekbe költöznek, bizonyára nehezen várják elkészültét, hiszen jelenleg csak az AGROKONZUM ideiglenes jellegű kis pavilonjában vásárolhatnak. E pavilont egyébként valószínűleg új helyre kell majd költöztetni a Vörösmarty utca építése es különböző közművesítést munkák miatt. De menjünk vissza a „kályhához”, azaz a meglevő szalagházhoz, s induljunk el ismét innen, mint a rossz táncos. Az épület közelében van a 10—15 éve épült óvoda. Ezt nem fogják lebontani a közeljövőben, jóllehet tőle néhány száz méterre — a térképen megjelölt helyen — már hozzáláttak az új, 200 férőhelyes óvoda építéséhez. A tanmedence csak terv marad A régi óvoda szomszédságában — mint az elsó oldalon közölt képen latható — már előrehaladott stádiumban van a húsztantermes általános iskola építése, A tervek szerint jövő ősszel ebben is megkezdődhet a tanítás. Az eredeti terv szerint egy 9x12 méteres kis tanme- oéucevei ts mc&ui «eiiucZtet- ték volna az új iskola diákjait, ám ennek a sorsa bizonytalanná vált. A speciális medencéhez társuló vízforgató berendezést ugyanis külföldről kellene megvásárolni — devizáért! — és erre valószínűleg nem futja anyagi erőnkből. A kis tanmedence helye mindenesetre meglesz és így később, ha kerül rá pénz. fel lehet építeni. A már lakott szalagházat kiszolgáló kazánház berendezései fölött eljárt az idő és kapacitásuk sem lenne elegendő további lakóházak, intézmények fűtésére. Ezért a belvárosi lakótelepet is az LKM fűtőművére kapcsolják. Rövidesen „átkötik” a távvezetékre a régi épületet is. A végére hagytuk a legfontosabbat: a lakásépítést. Előreláthatólag 605 lakás műszaki átadása zajlik le december 31-ig a belvárosi lakótelepen, ám ezek egy része csak a jövő év elején, körülbelül február végéig válik beköltözhetővé. A lakások átadásának ütemét az határozza meg, hogyan haladnak a fűtővezetékek építésével, a szakipari munkákkal, a liftek szerelésével. (békés) *