Déli Hírlap, 1975. október (7. évfolyam, 230-256. szám)
1975-10-13 / 240. szám
Önkéntes rendőrök Hengerészek kiemelkedő kitüntetése eredményei •> Reggelre az ország legnagyobb részén esett az eső és az éjjeli hőmérséklet eny- tiébb volt,- mint előző nap. Ma a tegnapitól enyhébb időre számíthatunk. A nappali hőmérséklet 12—17, az esti 10 fok körül alakul. Melegszik Szovjet—francia csúcstalálkozó Kissinger: újabb SALT-egyezmény „Hónapokon belül” újabb SALT-megállapodás jöhet létre a Szovjetunióval — hangoztatta tévényilatkozatában Kissinger. — A francia— szovjet együttműködés Franciaország külpolitikájának alapelveit képezi, és szerves része a nemzetközi enyhülésnek — mondotta Giscard d’Estaing francia elnök, aki holnap indul Moszkvába, hogy találkozzék Leonyid Brezsnyevvel. A Pravda szerkesztősége nyilatkozatot kapott a moszkvai francia nagykövetségen keresztül, amelyben a francia államfő a keddtől szombatig tartó látogatásáról fejtette ki nézeteit. A két ország között az enyhülés tíz évvel ezelőtt De Gaulle moszkvai látogatásával kezdődött, és „Franciaország továbbra is azon az úton halad, amely a két nép közötti barátság útja, s megfelel mindkét állam érdekeinek”. — A francia államfő emlékeztetett arra, hogy nem sokkal Helsinki után találkozik Brezsnyevvel. és reméli, a mostani csúcs a Helsinkiben elindított enyhülés újabb távlatait tárja fel. Hírmagyarázói: Kissinger derülátó nyilatkozata a közeli újabb SALT-megál- lapodásról, az e héten sorra kerülő szovjet—francia csúcstalálkozó és a Szojuz—Apollo űrrandevún részt vett szovjet űrhajósok amerikai utazása egyaránt arra mutat: Helsinki szellem»1 diadalmaskodik az „ellendrukkerek” nem lebecsülendő né hány hetes erőfeszítése felett Kádár János mondta hazatérőben Helsinkiből: Nyugaton vitatják, ki nyert többet Helsinkiben; én azt hiszem, a legtöbbet a béke nyerte, és ennek érdekében tett mindenki enged ményeket. A hidegháborús körök Helsinki óta megpróbált* ’ ezt a „ki nyert többet?” kérdést szovjetellenes, enyhülésellenes aknamunkára felhasználni a realitás azonban győz. Ezt bizonyítja, hogy Franciaország — mint elnöke mondta — tovább halad a De Gaulle által megkezdett szovjet—francia együttműködés útján, vagyis az európai enyhülés első megnyilvánulásának nyomdokain. Persze, (már Helsinki széles lehetőségeit is .bekalkulálva” Ennek jele az is, hogv a Helsinkit alig megelőző szovjet—amerikai űrrandevú szovjet résztvevői az USA« ha utaznak: a földön is találkoznak. nemcsak az űrben. És végül: Kissinger derűlátó nyi- atkozata a SALT-egyezményről *gvar *’«**!< ieladás: a világnak szüksége van a Brezsnyev-i* Ford találkozóra, mert a nuk- 'eáris korban nincs alternatíva az enyhüléssel szemben. A SALT-megálIanodás ugyanis előfeltétele a találkozónak, MATE IVAN Sopronban is baj van a pincékkel Immár a harmadik városban okoznak gondot a középkorban kialakított pincék Pécs és Eger után Sopron ban is pincerendszerre búk kantak. Először a Bercsény utca 50. szám alatt süllyedt meg egy nemrégen rendbehozott ház, s nem sokkal rá a Bercsényi utca 20. szám alatt is megnyílt egy föld alatti üreg. Az alagútrendszer kiterjedéséről, méreteiül még nincsenek pontos adatok. Ezeket a közeljövőben derítik fel. Annyi bizonyosnak látszik, hogy a Ku- rucz dombot többágú alagútrendszer hálózza be. Lengyel plakátok Szomszédaink, barátaink. E gondolat jegyében rendezi meg a Lengyel Kultúra és a miskolci Művészeti és Propaganda Iroda A lengyel plakátművészet története című kiállítást, amelyet ma délután 5 órakor nyit meg a Kossuth Művelődési Ház kiállítótermében Barbara Wi- echno, a budapesti Lengyel Kultúra igazgatóhelyettese. A tárlat október 25-ig tart nyitva. A Miskolci Közlekedési Vállalat útkarbantartó brigádjai két hete kezdték meg a villamos útvonalak korszerűsítését. Kicserélik a sínek között az elhasználódott kockaköveket, s ahol kell, a síneket is kijavítják. Felszedik a korábbi villamosremiz sínjeit is. ra. Hetes névadó Kedves ünnepség színhelye volt az elmúlt napokban a III. kerületi Anyakönyvi Hivatal. A városi tanács hét dolgozója tartotta gyermekének névadóját. Az ünnepségen megjelent Tok Miklós elnökhelyettes és dr. Soltész Bálint szb-elnök, aki köszöntője mellé ezer-ezer forintos takarékbetétkönyvet nyújtott át a kicsinyek szüleinek. Az ünnepeltek: Márkus Katalin: Kétes Lóránt; Miklós Anett; Egry Gábor; Alföldi Orsolya; Molnár Ferenc és Branstatter Dóra volt. Túlteljesítették első kilenc hónapos terveiket a Lenin Kohászati Művek hengerművének kollektívái. Az év eddig eltelt háromnegyed évében — az értékelő adatok szerint — minden termelési mutató tekintetében sikeresen dolgoztak. Valamennyi hengersoron többet termeltek a tervezettnél: a blokksoron 15 000. a bugasoron 9800. a gerendasoron pedig 2500 tonnával. Az anyag-megtakarításban is szép eredménveket mondhatnak magukénak. A vállalt 5400 tonnával szemben 8200 tonnával kevesebbet használtak fel az értékes alapanyagból. Palóc házból turistaszálló VII. ÉVFOLYAM, 240. SZÁM 1975. OKT. 13., HÉTFŐ URA: 1 FORINT Szombaton délelőtt a Fegyveres Erők Klubjában tartották meg jubileumi ülésüket a miskolci önkéntes rendőrök. A sokat próbált önkéntes rendőri szolgálat megalakulásának 20. évfordulójáról emlékeztek meg a Miskolc városi és járási Rendőrkapitányság területén működő szervezet legjobbjai, A jubileumi ülésen az MSZMP Miskolc városi Bizottságának képviseletében Simon Tibor osztályvezető, az MSZMP Miskolc járási Bizottságának képviseletében Bem László csoportvezető vett részt. Az elnökségben foglalt helyet Tóth Tibor rendőr alezredes, a BM Borsod megyei Rendőr-főkapitányságának helyettes vezetője. Az ünnepségen városunk nagyüzemei, vállalatai is képviseltették magukat. Korozs András alezredes, a városi rendőrkapitányság vezetője tartott ünnepi előadást. Hangsúlyozta: városunk és járásunk területén 62 önkéntes rendőri csoport több mint 500 tagja vesz részt a közrend és közbiztonság megszilárdításában, fenntartásában. Évente több tízezer óra szolgálatot teljesítenek a rendőri munka szinte minden területén, s önként vállalt társadalmi feladatukat becsülettel látják el. Munkájukról csak a legmelegebb hangon, a hála hangján lehet beszélni. Korozs András a kapitányság vezetői és dolgozói nevében mondott köszönetét a Miskolc városi és járási önkéntes rendőröknek és családjaiknak az áldozatos munkáért. A jubileumi ülés befejezéseképpen kitüntetéseket, jutalmakat adtak át. Harminchat önkéntes rendőrt 15 éves munkásságáért, 46-ot 10 éves tevékenységéért tüntettek ki. Húszán részesültek kapitányságvezetői dicséretben és jutalomban, majd a miskolci nagyüzemek és vállalatok képviselői ajándékokat adj- tak át. Drótgyáriak kórházainkért A Bánki Donát szocialista brigád felhívására szombaton kommunista műszakot tartottak a „December 4." Drótművekben. A gyár mintegy 2000 dolgozója e napi keresetét - megközelítőleg 200 ezer forintot - a miskolci kórházak szülészeti és nőgyógyászati osztályainak céljaira, műszerek vásárlására ajánlotta fel. Az ösz- szeg további 6000 forinttal növekszik, ugyanis a gyár ifjúkommunistái egy korábban szervezett vasgyűjtési akciójuk bevételének 50 százalékát is e célra ajánlották fel. (Riport a 3. oldalon.) Üjabb két, jellegzetes palóc építési stílusban megépített parasztházat restauráltak a Nógrád megyei „élő skanzenben”, Hollókőn. Az egyikben a tanácsi kirendeltség hivatali helyiségeit, a másikban korszerűen felszerelt, palóc bútorokkal berendezett turistaszállót alakítottak ki. A két házat, a múzeumi és műemléki hónap alkalmából, tegnap ünnepélyesen átadták rendeltetésének. Hollókőn a műemléki felügyelőség és a Nógrád megyei Tanács ötvenöt régi parasztházat nyilvánított védetté. Restaurálásukat folyamatosan végzik. Beíejeződöít a megyei küldöttértekezlet Szakszervezetek számvetése Múzeum a malomban Amint arról már beszámoltunk, szombaton a Bartók Béla Művelődési Központ színháztermében tartották a Szakszervezetek Borsod megyei Tanácsának küldöttértekezletét. A Borsod 300 ezer szervezett dolgozóját képviselő küldöttek írásban kapták meg az SZMT és a számvizsgáló bizottság beszámolóját az elmúlt négy és fel évben végzett munkáról. A beszámoló képet adott megyénk helyzetéről, a szak- szervezetek tevékenységéről a gazdasági építőmunkában és a dolgozók eszmei, politikai és kulturális nevelésében, Borsod dolgozóinak élet- és munkakörülményeiről, az SZMT irányító, vezető, segítő és ellenőrző munkájáról. Ezenkívül tartalmazta a küldöttértekezlet határozati javaslatát és az SZMT mellett működő számvizsgáló bizottság beszámolóját. A beszámolási időszakban a szakszervezeti vezető testületek a párt irányításával nagy felelősséggel szervezték, nevelték tagságukat, hogy megyénk politikai, gazdasági ereje növekedjék. Mozgósították a dolgozókat a IV. ötéves terv időarányos teljesítésére, az 1972. novemberi és 1974. decemberi határozatok végrehajtására. (Ennek szép jele, hogy Borsod 7 gazdasági egysége már szeptemberben befejezte IV. ötéves tervét!) Az írásos beszámolóban foglaltakat támasztotta alá Tóth József, az SZMT vezető titkára szóbeli kiegészítőjében. Rámutatott, hogy megyénk szervezett dolgozói és a mintegy 30 ezer választott szakszervezeti tisztségviselő a XI. pártkongresszus, a megyei pártértekezlet, a szak- szervezetek XXIII. kongresz- szusa és a megyei küldöttértekezlet határozatainak megfelelően, azok szellemében, hatékonyabban és következetesebben akar dolgozni. Szóbeli kiegészítőt adott az írásos beszámolóhoz Rónay László, a számvizsgáló bizottság elnöke is, majd megkezdődött a vita. (Folytatás a 3. oldalon) Miközben modern város- központ épül Tatán, és nagy, új lakónegyedek alakulnak ki, nem feledkeznek meg arról, hogy a fejlesztési tervek összhangban legyenek a múlt emlékeivel. Városszerte nagyon sok ugyanis a műemlék. Jelentős helyet foglalnak el köztük a sajátos építészeti formájú vízimalmok. Az első okleveles emlékek már a 13 —14. században említik ezeket. Bonfini olasz hadmérnök, aki Mátyás uralkodása alatt térképezte fel a környéket, már kilenc, a várhoz tartozó malmot jegyzett fel. Később jelentősen növekedett a számuk, és az 1930-as évek végén is 15-ben dolgoztak. Ma már csak a Cifra-malomban őrölnek, de azt sem víz, hanem villanyerő hajtja. A Malompatak ugyanis, amely az energiát adta. kiszáradt. A műemlék-malmokat most sorra restaurálják, és más célra hasznosít.iák. A Sándor- malomban például Malomszálló néven turistaszálló működik. A Berta-malmot ifjúsági klubbá alakították, a Miklós-malomban nemzetiségi múzeumot nyitottak. Most a Pötörke-malom került sorKis üg; nagy bosszúságok A népi ellenőrzés viz«j>álaiai (CIKK AZ 5. OLDALON) \