Déli Hírlap, 1975. október (7. évfolyam, 230-256. szám)

1975-10-11 / 239. szám

I Ma reggel kezdődött a tanácskozás A szakszervezetek megyei küldöttértekezlete Ma délelőtt fél 9-kor ün­nepélyes külsőségek között megkezdődött a szakszerve­zeti választások utolsó me­gyei aktusa, a Szakszerveze­tek Borsod megyei Tanácsá­nak küldöttértekezlete. A megyénk 300 ezer szervezett dolgozóját képviselő 256 kül­döttet és a meghívott ven­dégeket — köztük a 31 tagú elnökségben helyet foglaló dr. Bodnár Ferencet, az MSZMP KB tagját, a megyei pártbi­zottság első titkárát, Gál Lászlót, az MSZMP KB tag­ját, a SZOT titkárát, Csépá- nyi Sándort, az MSZMP KB tagját, az LKM vezérigazga­tóját, Baranyi Tibort, az MSZMP KB osztályvezető-he­lyettesét, dr. Ladányi Józse­fet, a megyei tanács elnökét, Drótos Lászlót, a városi párt- bizottság első titkárát, és Ró­zsa Kálmánt, a városi tanács elnökét — dr. Balogh András, az SZMT titkára, a küldött- értekezlet elnöke köszöntötte. Az ünnepélyes megnyitó után került sor a küldöttér­tekezlet munkabizottságainak megválasztására, majd Tóth József, az SZMT vezető tit­kára adott szóbeli kiegészí­tőt az előterjesztett írásos beszámolóhoz. A mandátumvizsgáló bi­zottság jelentését követően, lapzártakor kezdődött meg a vita az elmúlt négy és fél év munkája fölött. (A küldött- értekezlet eseményeiről hét­főn részletesen beszámolunk.) VII. ÉVFOLYAM, 239. SZÁM 1975. OKT. 11., SZOMBAT I ÁRU: 80 FILLER Pártbizottsági titkárok értekezlete Tegnap megtartották szo­kásos havi munkaértekezle­tüket az üzemi, intézményi pártbizottságok titkárai. A házigazda ezúttal a BÁÉV pártbizottsága volt. Az érte­kezlet megbeszélte, hogyan dolgozzák fel a pártoktatás­ban a XI. kongresszus doku­mentumaiból adódó témákat, majd tájékoztató hangzott el művészetpolitikánk időszerű kérdéseiről. Ezt követően a miskolci lakásfenntartó szö­vetkezetek működésének ta­pasztalatairól volt szó, illető­leg a BÁÉV tevékenységéről. A vállalat pb-titkára pedig arról adott számot, hogyan hajtották végre a KB 1974. december 5-i határozatának időarányos részét. A pb-titkárok értekezletén Kolláth Sándor, a városi pártbizottság titkára elnökölt. A titkárok az értekezlet végeztével megtekintették a BÁÉV városi építkezéseinek egy részét. ry Őszi pom nában a Bükk A „vénasszonyok nyara” eddig szinte teljes frissesé­gében, zölden tartotta a bük­ki erdőséget, s csak most „színesednek” meg a fák. A juhar sárga levélzete mellett a barna különböző árnyala­taiban pompáznak a tölgye­sek, messzire piroslik a kecs­kerágó és a havasi ribizke bokra. A Bükk-fennsíkon ha­ragoszölden pompáznak a fenyőerdők, mellettük pedig a nagymezői sziklás-töbrös részeken beérett a piros és a fekete áfonya, a Bükk egyik ritkasága. * Háztartási gépek Az ergonómia a háztartás­ban címmel ankétot és ki­állítást rendeznek október 13-a és 19-e között a Kohó- és Gépipari Minisztérium Tech­nika Házában, a Rákóczi út 57. szám alatt — jelentette be tegnapi sajtótájékoztató­jár dr. Wintsche István, a KGM ergonómiai bizottságá­nak elnöke. A kohó- és gép­iparhoz tartozó 13 gyár, egy tanácsi vállalat és két ipari szövetkezet mintegy 200 — háztartási munkát segítő — készüléket, berendezést állít ki. Jk a molor, a lány»? Ezen a héten — még ma is — Miskolcon teljesített szolgálatot a Magyar Autó­klub mozgó műszaki állo­mása. Mintegy hetven autó­klubtag élt a lehetőséggel, hogy ellenőriztesse gépko­csija villamos berendezéseit, motorjának állapotát az őszi esős időszak beállta előtt. Sok autós már 1?76. január 1-re, az új KRESZ életbe léptetésére is gondolt, ami­kor felülvizsgálatra vitte ko­csiját, hiszen jövőre nyilván megsokasodnak az autók, motorkerékpárok műszaki állapotát szemrevételező vizsgálatok, ellenőrzések. A hónap hátralevő részében — mint arról korábban már hírt adtunk — a megye vá­rosaiban. járási székhelyein, illetve az Autóklub helyi bá- nyászcsonortiánál tart ügye­letet a mozgó műszaki állo­más. (Képünkön: motordiag­nosztikai vizsgálatot végez­nek.) Vénei ért a berlini Kiállítás a Rónaiban Jubilál Befejeziek a szoviet-szíriai tárnvalások életbe lépett az egyiptomi— izraeli újabb részleges csa­patszétválasztási megállapo­dás. Bejrútban 25 halottja van az egész éjjel dúló tűzharc­nak és az ország másik vá­rosában, Tripoliban is fellán­goltak a harcok. Karami li­banoni miniszterelnök szerint a kormány biztonsági erői kimerülőben vannak és a ve­lük szembenálló lázadók szá­ma sokkal nagyobb, mint a kormányerőké. az ÉSZAKTERV Magyar—szovjet rektori konferencia Az utóbbi években széles körű együttműködés alakult ki a hazai, valamint a Szov­jetunióban működő egyete­mek és felsőoktatási intéz­mények között. A kapcsola­tok értékelésére, a magyar és a szovjet felsőoktatás idő­szerű feladatainak megvita­tására október 20—25. között a miskolci Nehézipari Mű­szaki Egyetemen rendezik meg az első magyar—szovjet rektori konferenciát. A há­romnapos miskolci tanácsko­zásra mintegy negyventagú szovjet küldöttséget várnak. Egri specialitás Teflonban sült kenyér Szép, dúcos a formája, jó ízű, laktató. Egyetlen hibája: kevés van belőle. Egri spe­cialitás. Az Észak-Heves me­gyei Sütőipari Vállalat két műszaki vezetőjének, Szabó Lászlónak és Tomsó Gyulá­nak a sikeres újítása. Két évi kísérletezés eredménye iga­zolja, hogy bevált, a fogyasz­tók szeretik, keresik, sorban állnak érte. A két szakember tulajdon­keppen a hagyományos tech­nológiát módosította: sza­kajtók helyett a kenyértésztát teflonedényekben kelesztik és azokban is sütik meg a ke­mencékben. A teflonedények oldalához nem ragad oda a tészta, tehát kevesebb lisztet használnak, s ugyanakkor az edények a kenyér formáját is megadják. Ezzel az eljárás­sal kétkilós gömbölyű kenye­ret - sütnek, jobbat, szebbet, ízletesebbet a megszokott for­májú pékkényérnél, s az ára ennek is változatlanul 3,60 forint kilónként. A teflonos kenyér sikerrel mutatkozott be nemrég a 68. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításon. S nagy az érdeklődés iránta nemcsak a kenyérszeretók között, de a sütőipar szakmai köreiben is. Bevezették már az egri teflonos kenyér kísér­leti gyártását például Hajdú- Biharban és Szabolcs-Szat- már megyében is. Ami az újí­tás szélesebb körű elterjedé­sét gátolja, az az, hogy drá­ga a teflonedény. Felfigyeltek az egri szak­emberek újítására a Sütőipari Kutatóintézetben is. Ott is próbálkoznak teflonos kísér­letekkel. de nem egri for­májú kenyeret, hanem szög­letes. hasáb alakú kenyeret sütnek, s azt szeletelve, mű­anyag fóliába csomagolják. A teflonsütőket a két egri újí­tóval terveztették, s azokat a Budapesti Alumínium Edény­gyár már elkészítette. Ezzel a hasáb alakú teflonos ke­nyérrel hamarosan találkoz­hatnak a fogyasztók az élel­miszerboltokban is. Moszkvában véget értek Asszad szíriai államfő meg­beszélése’ a szovjet vezetők­kel. — Libanon fővárosában, Bejrutban egész éjjel tartott a tűzharc. (Solymos László felvétele) A moszkvai közös közle­mény szerint a Szovjetunió és Szíria mindent megtesz a közel-keleti helyzet olyan rendezése érdekében, amely biztosítja az ott élő vala­mennyi nép jogait. — A meg­állapodás éppen egybeesik azzal, hogy az amerikai tör­vényhozás döntése nyomán Jubileumi ünnepséget ren­dezett tegnap a Rónai Sán­dor Művelődési Központban az ÉSZAKTERV kollektívá­ja. A kora délutáni órákban kamarakiállítást nyitottak a művelődési intézmény elő­csarnokában, amely ízelítőt ad a tervezők negyedszáza­dos munkájából. Ezt követően került sor a jubileumi ünnepségre, ame­lyet Pável János, a vállalat pártszervezetének titkára nyitott meg. Köszöntötte a megjelenteket, közöttük dr. Szabó Jánost, az Építésügyi és Városfejlesztési Miniszté­rium államtitkárát. Kolláth Sándort, a városi pártbizott­ság titkárát, Rózsa Kálmánt, a városi tanács elnökét. Ju­hász Ottót, az Építők Szak- szervezete központi vezető­ségének titkárát, dr. Juhász Györgyöt, a megyei pártbi­zottság osztályvezetőjét, Fü- löp Pétert, a KISZ Miskolc városi Bizottságának első tit­kárát. Ott voltak az ünnep­ségen a vállalat nyugdíjasai, dolgozói, városunk ország- gyűlési képviselői, valamint Kassa tervező vállalatának képviselői Vladislav Horák igazgató vezetésével. Kerepesi Ferenc, a vállalat igazgatója ünnepi beszédé­ben utalt a negyedszázada alakult intézet fejlődésére, eredményeikre. Egyebek kö­zött hangsúlyozta, hogy a kollektíva az utóbbi évtized­ben csaknem négyszeresére növelte tervezési kapacitását, s az idén megközelítőleg 80 millió forint értékben végez­tek tervezési munkát. A jubileumát ünneplő kol­lektívát a megyei és városi pártbizottság, valamint a megyei és városi tanács ne­vében Kolláth Sándor, az Építők Szakszervezete Köz­ponti Vezetősége nevében Juhász Ottó, a testvér Kas­sai Tervező Vállalat nevében Vladislav Horák igazgató köszöntötte. Dr. Szabó János államtitkár az ÉVM elisme­rését tolmácsolta a kollektí­vának, s kiemelte üdvözlő szavaiban, hogy az ÉSZAK­TERV dolgozóinak a jövő­ben is át kell érezniük a tö­meges lakásépítés fontossá­gát. Beszéde végén a válla­lat két, 25 éve tevékenykedő dolgozójának az Építőipar Kiváló Dolgozója kitüntetést nyújtotta át. Kerepesi Ferenc igazgató a két kitüntetettnek a válla­lat jubileumi aranygyűrűjét adta át, 18 dolgozó pedig a Vállalat Kiváló Dolgozója ki­tüntetést kapott. A jubileumi kiállítás részlete (Kerényi felv.) találkozó Berlinben befejezte mun­káját az európai kommunis­ta és munkáspártok szerkesz­tőbizottsága. A tanácskozáson 27 euró­pai kommunista és munkás­párt küldöttsége a testvéri kommunista együttműködés, a konstruktív, demokratikus eszmecsere légkörében ta­nácskozott. A magyar kül­döttséget Gyenes András, az MSZMP KB titkára vezette. Megállapodtak, hogy a szer­kesztőbizottság novemberben ismét összeül és elkészíti az értekezlet dokumentumterve­zetét a testvérpártok észrevé­telei és javaslatai alapján. Vrancoék növelik a terrort Tart a válság Portugáliában Portugáliában tovább tart a válság. — Spanyolország­ban Francó kormánya a ter­ror növelésére készül. A spanyol kormány teg­napi ülése után több új ka­tonai parancsnokot neveztek ki, valamennyien a hadsereg legkonzervatívabb szárnyához tartoznak és feltétlen hívei Francónak. A portugáliai Portóban már legalább ötven sebesült­je van az összecsapásoknak, amelyek során szélső balol­dali szervezetek is összeüt- köatek egymással és csak a hadsereg teremtett rendet kö­zöttük. Közben azonban a kormány sem egységes az in­tézkedések meghozatalában r a kommunisták és a demokrata néppártiak ellentéte közis­mert. Soares szocialista ve­zér tegnap a kommunisták teljes kiszorítását követelte a koalícióból egy nagygyűlésen mondott beszédében. Hűvös hétvége Derült, de hideg reggelre ébredtünk, a hőmérséklet 1— 7 fok között volt országszerte. Hűvös hétvégére számítha­tunk. Ma változó felhőzet, szél, a hegyeken már hó vár­ható. A nappali hőmérséklet 10—15, az esti 4—9 fok kö­zött alakul.

Next

/
Thumbnails
Contents