Déli Hírlap, 1975. szeptember (7. évfolyam, 204-229. szám)
1975-09-17 / 218. szám
belföld ARATJÁK A RIZST. Tegnap a Békés megyei Körösi Állami Gazdaság 811 hektáros rizstelepén megkezdték az aratást. A betakarítást 11 kombájnnal végzik. A learatott rizst a szárítóba viszik, majd a dévaványai rizshán- tolóba szállítják. EGY ÓVODÁVAL TÖBB. Debrecenben tegnap új óvodát vettek birtokukba a gyerekek. A 15 millió forintos beruházással, a város legújabb lakónegyedében elkészült, korszerűen felszerelt, berendezett létesítményben 200 óvodást helyezhetnek el. KERESZTYÉN BÉKEKONFERENCIA. A magyarországi egyházak ökumenikus tanácsának meghívására a' keresztyén békekonferencia folytatólagos bizottsága szép. tember 1—20. között Siófokon tartja ülését. A tanácskozásra 60 országból mintegy 200 egyházi személyiség érkezett. A konferencia köz. ponti témája, hogy az egyházak miként segítsék a békéért, a haladásért folytatott mindennapi harcot. PONTYOT A TÓBA. A siófoki Balatoni Halgazdaság igen nagy gondot fordít a magyar tenger halállományának gyarapítására. Az elkövetkező napokban több mint tiz vagon kétnyaras kis pontyot — csaknem fél millió darabot — helyeznek ki a tó különböző pontjain: Keszthely, Siófok és Fónyód térségében. Itt fejlődnek majd tovább és egy év múlva válnak „horog- és hálóéretté”. Kihelyezésükhöz új módszert Is alkalmaztak: egy vízzel telt dereglyébe mintegy száz mázsa ivadékot- raknak be, a dereglye oldalán lyukak vannak. A dereglyét hajóval kivontatják a színhelyre, a dugókat kihúzzák és a víz ki- és beáramlása folytán a pontyivadékok sérülés, zú- zódás nélkül jutnak a Balatonba. TÖRIK A DOHÁNYT. Javában törik a dohányt Heves megye hagyományos termőtáj aim. A Tárná menti ültetvényeken az idén gazdag termést takarítanak be: Ver- peléttől Hevesig várhatóan mintegy 4000 mázsával több dohánylevelet szüretelnek az idén, mint az előző évben. TÖBBEN GYÓGYULHATNAK BÜKÖN. Százszemélyes motel építését kezdték meg: a büki gyógyfürdőben. Ez lesz a népszerű fürdőteleD második ilyen jellegű vendéglátó létesítménye. Első vendégeit jövőre fogadja. Építésére mintegy 20 millió forintot költenek. A télen-nyáron üzemelő, nyitott és fedett részleggel rendelkező fürdőben ezenkívül SZOT-gyógyszálló is épül. Háromszáz gyógyulni vágyó ember kap majd benne helyet. Lassan kialakul a mindössze 12 esztendős, de máris ismert és évente mintegy 600 000 vendéget fogadó telep központja. TOVÁBBKÉPZÉS. Felemelt óraszámmal, a héten megkezdődött az oktatás az OKISZ vezető továbbképző iskoláján. Ezúttal 40, a könnyűipari ágazathoz tartozó szövetkezet elnöke kezdte meg a tanulást. A négyhetes tanfolyam végeztével záródolgozatot írnak, amelyet egy év múlva megvédenék. Az első tanfolyam befejezését követően a többi — ruházati, vasipari stb. — szövetkezetek elnökei, majd műszaki vezetői főkönyvelői — vesznek részt továbbképzésen. FELVÉTELRE KERESÜNK pályakezdő építészés oépészmérnök őket termelésirányítói munkakör betöltésére. Jelentkezés: írásban, részletes ön- 1 életrajz mellékelésével a Hőtechnika Építő és Szigetelő Vállalat személyzeti és oktatási osztályán. 1081 BUDAPEST, Vili. kér. Kállai Éva u. 20. IV. em. Elítélték a püspöki „amazont” Féltékenység késeléssel9 verekedéssel Az emberi felelőtlenség és lealacsonyodas megdöbbeniö példája a Sajópüspöki községben lakó 38 éves Oláh Mária esete. Ennek » lánynak 9 kiskorú gyereke van. Életmódja azonban olyan nemtörődöm és veszélyes, hogy alapos okunk van aggódni a nagyszámú gyerek sorsáért. Élettársával és annak egyik „barátjával” már évekkel ezelőtt ’ ivatalos személy elleni erőszakot követett el: megtámadták Bánrévén a megfékezésük érdekében intézkedő rendőrt, s csak a határőrség erélyes fellépésére hagytak föl a garázdálkodással. Igaz, Oláh Máriának akkor még „csak” hét gyereke volt, s szülés előtt állt a nyolcadikkal. Ebben az évben ismét összeütközésbe került a törvénnyel. A tavasszal úgy hitte, hogy az élettársa megunta, s ezért K-néval (egy, a községben lakó asszonnyal) akar élet- közösséget teremteni. Féltékenység gyötörte az élettársához ragaszkodó leányt. Elhatározta: gátat vet a nem helyénvaló kapcsolat kibontakozásának. Ezután addig figyelte K-nét, míg egy napon, reggel 7 óra tájban sikerült is találkoznia vele. Se szó, se beszéd, a hajánál fogva a földre rántotta vélt ve- télytársát és belerúgott. Ezután egy nagy kővel csontig hatoló repedést okozott az asszony fején. Pár nap elteltével ismét hatalmába kerítette a féltékenység. Ezúttal élesre fent zsebkést vett magához és a lakásán kereste meg K-nét. Előbb kifeszítette, azután kidöntötte a lakás ajtaját. Már éppen leszámolni akart az asszonnyal, amikor a helyszínre érkezett az élettársa. A férfi sikertelenül próbálta megakadályozni a késelésben. Oláh Mária váratlanul kétszer is megszúrta K-nét. Ezután rátámadt az élettársára. Előbb a kezén, azután a mellén okozott sérülést. Utóbbi 7—8 centiméteres vágás volt. A bíróság kétrendbeli súlyos testi sértés bűntettének kísérletében és egyrendbeli könnyű testi sértés vétségében találta bűnösnek. Büntetése nyolchónapi szabadság- vesztés, melyet annak jogerőre emelkedése után szigorított börtönben kell letöltenie. s még feltételes szabadságra sem bocsátható. MAGYAR TIBOR Meddig elég a bauxit? Országos konferencia Ásványi nyersanyagaink felhasználásának alapvető kérdéseit megvitató, kétnapos országos konferencia kezdődött tegnap a Tatabányai Szénbányáknál. Dí. Juhász Ádám előadásában rámutatott, hogy a magyar alumíniumipar báziANYAKÖNYVI HÍREK SZÜLETETT: Tóth László Elemérnek és Pethö Mariannának Orsolya; Si- peki Jánosnak és Guba Erzsébetnek Krisztán; Turkovics Jánosnak és Juhász Ilona Rozáliának Zoltán; Mészáros Károly Jánosnak és Duka Ilonának Károly; Bernáth Benjáminnak és Novák Katalinnak Benjámin nevű gyermeke. MEGHALT: Kiss-Varga Istvánná (Kánya Mária Rebeka) 77 éves; NUgy Katalin 3 éves; Demeter József - né (Papp Erzsébet) 71 éves; Fekete Géza 63 éves; Neszárcsik István 60 éves; Hajnal Dávid 72 éves; Bindász Gyula 37 éves korában. ík A szívgyógyászat központja. Felépült az Országos Kardiológiai Intézet 10 emeletes székháza. A budapesti István- kórház Hámán Kató utcai frontján emelt 250 ágyas új intézetben jelenleg a szívsebészeti osztályt, a kutatólaboratóriumokat és a négy műtőt készítik elő a korszerű műszer- és géppark fogadására. (Soós Lajos felvétele) Négy sérült Súlyos baleset a kistokaji elágazásnál Súlyos közlekedési baleset történt tegnap 14 órakor a 3. számú főútvonalon, a kis- tokaji elágazásnál. A Kisto- kaj felé kanyarodó CN 32-67- es forgalmi rendszámú Skoda személygépkocsiba hátulról beleszaladt a G. László vezette FG 72-23-as ZIL teherautó. A nagy erejű ütő- déstől a Skoda nekivágódott egy szembejövő tehergépkocsinak, majd visszavágódott a ZXL-hez. A Skoda vezetője, H. Imre miskolci felszolgáló feji zúzott sebeket és lábszári zúzódásokat szenvedett. Utasai, B. Aindrás nyugdíjas amerikai állampolgár többszöri bordatörést, gerinc- és hátzúzódásokat szenvedett, Sz. László 31 éves villany- szerelő agyrázkódást és feji zúzott sebeket, H. Imréné felszolgáló lábszár- és arc- zúzódásokat, valamint állkapocstörést szenvedett a karambol következtében. A mentők a sérülteket ellátás után a Szentpéteri kapui kórház baleseti sebészetére szállították. Az anyagi kár jelentős. A baleset körülményeinek tisztázására vizsgálat indult. Visszaváltják az almavoÉs üveget Korábban nem vették visz- sza az almavodkás üvegeket. De mivel a Kisvárdai Szeszipari Vállalatnak az üvegipar nem tudott elegendő mennyiséget szállítani ebből az üvegfajtából, a vállalat megegyezett a kereskedelemmel, s szeptember 15-tól valamennyi boltban 1,50-es áron visszaváltják ezeket az üvegeket. külföld Már Málvás is j ostromolta i i i • i » Mátyás király ausztriai i hadjárata idején bevette i ugyan Bécs városát, de a * karinthiai Hüttenberg vá- 1 rát nem tudta elfoglalni. 1 A vár azóta már omlado- 1 zik, és most — ahogy Jó- 1 zsef Attila írta: „jogállam- J ban a pénz a fegyver’- — J egy orvos özvegye megvá- f Sarolta. A modern „vár- , úrnőnek” nem ez az első vá- , sárlása ezen a környéken. t Régebben egy kivénhedt, t használaton kívüli kápol- i nát vásárolt meg, hotelt i csinálr belőle, és annak i hasznából vette most meg i a várai. » Persze, ebből is szálló- » dát csinál. M. I. 1 LONDON. Példátlan biztonsági intézkedések közepette kezdődött az előreláthatólag legalább két hónapig tartó monslre-per a londoni Old Baily bíróságán. A tárgyaláson bárom ir származású férfire cs egy angol nőre próbálják rábizonyítani, hogy ők készítették elő tavaly októberben angliai kocsmák felrobbantását az IRA ideiglenes szárnyának megbízásából. A londoni City bírósági épületének tetején a Scotland Yard mestérlövészei biztosítják a környéket. BUKAREST. Harold Wilson, Nagy-Britannia miniszterelnöke tegnap hivatalos látogatásra Bukarestbe érkezett. A repülőtéren Manea Manescu miniszterelnök és a román kormány más tagjai fogadták. WASHINGTON.. Az Egyesült Államok a ‘legkorszerűbb fegyverek, köztük atom-robbantótöltetek továbbítására alkalmas rakéták szállítására, es Izrael minden eddiginél messzebb menő politikai, diplomáciai és gazdasági támogatására kötelezte el magat. Ez tűnik ki abból az eddig titkos emlékiratból, amelyet tegnap hozott nyilvánosságra az amerikai sajtó. Megvallatták a szabolcsi földvárat Értékes leleteket találtak a sírokban sát jelentő bauxitbányászat fejlesztési célkitűzései hasonlóak a szénbányászatéhoz. Gépesítik, bővítik a régi bauxitbányákat és új, korszerű bányákat nyitnak. A jelenleg ismert hazai bauxitvagyon mennyisége és minősége 25—30 évig biztosítja az alumíniumipar nyersanyag- bázisát. Ezenkívül még jelentős mennyiségű felderítetlen bauxitvagyonnal is rendelkezik az ország, amely sikeres földtani kutatások esetén akár meg is kétszerezheti a nyersanyagbázist. Csillagászati szakkör A csillagászati szakkör tagjai számára tartanak előadást az Uránia Csillagvizsgálóban ma este 6 órától, A csillagászat története, a csillagászati eszközök és műszerek fejlődése címmel. 1969-ben — elsőként az országban — az egykori honfoglaló vezérről, Szabolcsról elnevezett kisközségben kezdődött az az országos régészeti kutatómunka-sorozat, amelynek célja az Árpád- kori nemzetségfői és ispán- sági székhelyek archeológia! feltárása volt. A program során még további öt helyen kezdték meg az országban a régészeti munkákat. A szabolcsi volt a legkorábbi és itt fejeződött be a leghamarabb a kutatás. Az ásatások első éveiben a szabolcsi honfoglaláskorabeli földvár építésének módszereiről és koráról nyertek értékes adatokat. Az öt ka- tasztrális holdon elterülő, , t , 10—25 meter magasságú építményt minden kétséget kizáróan a X. században élt elődeink építették. A földvár belsejében feltárt két kőalapozású kút és a csaknem 100 köbméteres víztároló azt bizonyította, hogy őseink a földvár sáncai között felkészültek az esetleges ellenséges támadások visszaverésére. Belső ásatással megállapították a földvár közelében álló templom — amely az Alföld egyetlen ilyen épségben maradt, tizenegyedik századi temploma, s amelyet I. István építtetett — eredetialaprajzát. A két építmény szomszédságában a régészek egy, a tatárjáráskor elpusztult település — Kifalud — nyomait fedezték fel. Feltárták a várnépek temetkezési helyét is. Hét év alatt összesen több mint 400 sírt találtak, s nem egyben olyan értékes leleteket, amelyek utalnak az itt élt őseink szokásaira, életére. Megünnepelte jogosítványát, majd ittasan gázolt Frissen szerzett jogosítványát sajátos módon ünnepelte meg Szűcs Tibor Tamás, 25 éves győri lakos. Barátjával együtt 1975. május 14-én sorba járta a győri szórakozóhelyeket és különböző szeszes italokat fogyasztott. Az ittas vezetés halálos gázolással fejeződött be. Az italos vezető a város egyik gyengén világított útvonalán elütött egy kerékpárját toló férfit, aki a helyszínen meghalt. A győri járásbíróság az ittas gá- zolót 2 évi szabadságvesztésre ítélte és 4 évre eltiltotta a gépjárművezetéstől. A vádlott és védője enyhítésért, az ügyész súlyosbításért fellebbezett. TIRUSZ. Izraeli naszádok újabb támadását verték vissza mára virradó éjjel libanoni katonai egységek és Palesztinái gerillák. Tirusz libanoni várostol délre a parti vizeken feltűnő hajókat a partvédelem reflektorai fogták be, majd tüzérségi tűzzel visszafordulásra kényszerítették azokat. Izraeli részről nem viszonozták a tüzet. BRÜSSZEL. Az EGK alapszabályaival ellentétesnek, így jogellenesnek minősítette az EGK bizottsága a francia kormánynak azt a döntését, hogy 12 v százalékos behozatali vámmal sújtják az olasz asztali borok importját. A bizottság felszólította Párizst a döntés megváltoztatására. Lardinois, a bizottság illetékes tagja utalt arra a lehetőségre, hogy Brüsszel szükség esetén a Közös Piac saját kereskedelmi bíróságánál is panaszt emelhet. BEJRUT. A libanoni kormány szóvivője tegnap késő este bejelentette, hogy tűzszünet jött létre az egymással szemben álló felek közt kedd estétől kezdve. Mint mondotta, a tűzszünetet kisebb incidensektől eltekintve a felek betartják. Katonákból és palesztinokból álló vegyes őrjáratok ügyelnek a rendre nemcsak Bejrútban, hanem az ország északi városaiban, Tripoliban és Zghorta-ban is. Bejrútban a helyzet jelentős mértékben normalizálódott — mondta a szóvivő. DELI hírlap — a Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc varon Bizottságának ooliukai uapUapja — »oszerkeaztoi CSALA LÁSZLÓ Szerkesztőséé - 8S21 Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky .u. IS. Postádul: 3501 Miskolc Pt US Telefonközpont! 38-13» it-STS. »5-380. Titkár sas 18-223: OeL es varospoUuka: 18-225: KumirpoUtiKa: 18-226 »portrovat 18-222. 'evelezes 18-221 - Kiadja . öorsoc megy® Lapkiadó vallalat. 3527 Miskolc. Bajcsy-Zsllinszky u I». Postacím S50i Miskolc Pt. 176 - Felelői kiadó veres MiHAI.V Telefon 36-131 — Hirdetésfelvétel: 3525 Miskolc Széchényi u 15—17 Telefon: is-213 - Terjeszti■ a Magyar Post* Kartustr » ntrlaoSrusok. -esi . H«tT„ nostahívstaloknai Előfizetést dH egy hónapra: 20 El - index: 2í »51 - KAszdt- • porsee meeyei Nyom latnat- VíllalBtnAt - EeletAs voy«*A- e7EWES lemAN--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- I I