Déli Hírlap, 1975. augusztus (7. évfolyam, 179-203. szám)
1975-08-14 / 190. szám
Mikor költözhetnek? (A lak ás Átadásokról beszélgettünk rózsa Kálmánnal, a városi TANÁCS ELNÖKÉVEL — CIKK A 3. OLDALON) VH. ÉVFOLYAM, 190. SZÁM 1975. AUG. 14., CSÜTÖRTÖK ORB: 80 FILIER r Munkába állnak a frissen végzett orvosok Az idén a budapesti és vidéki orvostudományi egyetemeken kereken ezer általános orvos. 146 fogorvos és 210 gyógyszerész fejezi, illetve fejezte be tanulmányait. A legtöbb orvost Szabolcs, Borsod. Békés és Nógrád megyében várják. Ezeken a helyeken az egyedülálló, kezdő orvosok számára a kórházak orvosszállásain biztosítanak helyet. A házasoknak lakást is kínálnak, hogy ezzel is elősegítsék letelepedésüket es az orvos-ellátottság javítását. A pályázatok elbírálása részben már befejeződött. Akik nem nyerték el az óhajtott állásokat, újabb pályázatot nyújthat! nak be a még üresen maradt munkahelyekre. jjc Két és fél ezren vettek részt a Lenin téren megtartott nagygyűlésen A Lenin Kohászati Müvekbe látogattak Nagygyűlés a barátság jegyében A fesztiválklubban: diaporánia-müsor A COPCON programja Miközben kommunistaelle- nes hisztéria közepette vitatják Portugáliában az Antu- nes vezette szakadár tisztek „mérsékelt” programját, a COPCON — mintegy válaszul — Aj politikai akciótervet dolgozott ki. A COPCON — azaz a Carvalho tábornok vezette biztonsági erők — javaslatát rendkívüli tanácsülésen vitatják meg Lisszabonban az ország katonai körzeteinek parancsnokai. Noha a tervet még nem hozták nyilvánosságra, egy portói lap részleteket közöl belőle. Eszerint a mezőgazdaságot úgy kell támogatni, hogy lemondhassanak az importról. Hasonló támogatást igényelnek a kis-, valamint a középipari, a kereskedelmi vállalatok, és fel kell számolni minden függőséget a Közös Piactól. Ideiglenesen olyan végrehajtó halaimat kell létrehozni, amely felelős a program végrehajtásáért. Mindez a nép és az MFA szövetségére támaszkodó népi szervezeteken, a nép és az MFA szövetségén nyugodna. Egy mondat a Közel-Keletről : Szadat „bizonyos mérvű haladást” lát az Izraellel folyó közvetett tárgyaláson. II ír magyarázni: A portugáliai kormányválságot ugyan a szocialisták robbantottak ki, de elhúzódását nem csekély mértékben okozta Carvalno tábornok, a COPCON parancsnoka. mert nem vállalta el a miniszterelnök-helyettesi poszto». Húzódozásának oka most derült ki: ismertették szervezetének akcióprogramját, amely szemben áll a jelenlegi hatalmi szervek minden elgondolásával. A zavaros portugáliai helyzetben nem köny- nyü Innen messziről állást foglalni, de a még csak részleteiben ismert programból valahogy úgy látszik: Carvalho egy nemzeti demokrata programot, egy, a katonai erőkre támaszkodó kispolgári szocializmust akar realizálni. Kissé hasonlít ez a perui junta vonalvezetéséhez: mentesíteni akarja a nemzeti tőkét a közös piaci monopóliumok. és ezzel együtt a szociáldemokrácia befolyásától, szembefordul a volt fasizmust „szalonképesíteni’* óhajtó reakcióval és az — elgondolásai szerint — átszervezendő MFA a néppel való közvetlen kapcsolatára épít. Ez a politikai pártok mellőzését is jelenti, és egyben válasz az An- runes vezette „mérsékelteknek”, akik a szociáldemokráciához közelednek. A két programot egyaránt vitatják a hadseregben és ez pillanatnyilag növeli a válságot. mert ellentéteket teremt a fegyveres erőkben mate ív An Bevált a biztonsági öv Júniustól kötelező Belgiumban a biztonsági öv használata a gépkocsikban, mind az országúti, mind a városi forgalomban. Az első baleseti statisztikák szerint a biztonsági öv igen hasznosnak bizonyult. csökkentette a balesetek halálos és súlyos sebe- sültjeinek számát. Júniusban 215 ilyen baleset történt az autópályákon, az előző év azonos hónapjában viszont 340. így. a csökkenés több mint 30 százalék. Az egyéb utakon — ahol a haladási sebesség kisebb — 15 százalékos csökkenés mutatkozik a halálos, vagy sebesüléssel járó balesetek számában. Halászok barikádja a vízen \ Tüntető halászok fél napon át hajókkal zárták el Hollandiában a Scheveningen-i kikötő bejáratát. A halászok anyagi terheik, így adóik csökkentését követelik a kormánytól. Törvénytudók a tanulópadban Az 1915—76-os oktatási évtől kezdődően első ízben ..illőn rendez továbbképző tanfolyamot a Magyar Jogász Szövetség a vállalati és a szövetkezeti jogtanácsosok részére. Szeptember 10-ig — a szövetség oktatási osztályán — lehet jelentkezni a tanfolyamokra, amelyek mindkét „fakultáson” októbertől májusig tartanak, s havonta egy konferencia szerepel a tanmenetben. A vállalati jogászok - továbbképzési témái között szerepelnek az iparjogvédelem időszerű kérdései, az új társadalombiztosítási törvény. a gazdasági perekhez vezető szerződésszegés és az emiatti felelősség. önálló téma: az újítások jogi szabályozása, és megtárgyalják, hogy a legfrissebb jogszabályok miként segítik a vállalati lakásépítések mind szélesebb körű kibontakoztatását. Városnézéssel kezdődött a barátságfesztivál tegnapi programja, majd 10 órától az LKM és a DIGÉP vezetői fogadták a delegáció tagjait. A Lenin Kohászati Művek tanácstermében dr. Járai János, a KISZ megyei bizottságának titkára köszöntötte a kom- szomolistákat. A fogadáson megjelent Csépányi Sándor, az MSZMP KB tagja, az LKM vezérigazgatója. Lenkei Tibor, a vállalati pártbizottság titkára és Gácsi Ferenc, a szakszervezeti bizottság titkára. Tallósi Zoltán, az üzemi KISZ-bizottság szervező titkára a vállalat ifjúsága nevében — akik érdeklődéssel kísérték a fesztivál eseményeit — köszöntötte a résztvevőket, majd Csépányi Sándor ismertette az évente egymillió tonna acélt termelő gyár történetét. Szólt arról a nagyarányú segítségről, amit alapanyag és szakmai tapasztalat tekintetében a szovjet üzemektől kap a gyár. A szovjet vendégek ellátogattak az új nemesacél-hengerműbe és az elektrOacélmű- be. Megtekintették az új elektrokemencét acélcsapolás közben. A gyárlátogatás után Javítóvizsga9 pótbeírás Díjtalan és nem nyilvános Augusztus az új tanév elő- készitésének hónapja. Az általános és a középiskolákban országszerte megtették azokat az intézkedéseket, amelyek a tanév zökkenőmentes megnyitásához nélkülözhetetlen. A rendtartás előírásainak megfelelően az általános iskolákban a javítóvizsga helye az az iskola, amelyben a tanulót javítóvizsgára utasították. Ha időközben a diák más helységbe költözött, az új iskolájában is leteheti a javítóvizsgát. A feleletek maximális időtartama 10 perc. Az a tanuló, aki feladatát nem tudja megoldani, még egy feladatot kaphat, további felkészülési idővel. A javító- vizsga nem nyilvános, díjtalan és nem ismételhető meg. A gimnáziumokban a javítóvizsgára utasított tanulók az igazgatók által megállapított napon, általában augusztus végén tehetnek javító- vizsgát. A feleletek maximális időtartama 15 perc. Az általános és a középiskolákban, ahol szükséges, pótbeírásokat tartanak. A pótbeírást a tanévmegnyitást megelőző munkanapon kell megtartani azok számára, akik valamely ok miatt júniusban nem iratkozhattak be. A tanév közben átlépő tanulókat a jelentkezés alkalmával kell beírni. a vállalati KISZ-szervezet tevékenységét ismertették a komszomolistákkal. ötezer 30 éven aluli fiatal dolgozik a kohászatban, közülük minden második tagja a Kommunista Ifjúsági Szövetségnek. A fogadás végén a vendégek kérdéseke válaszoltak az üzem vezetői, akiket elsősorban a fiatalok szociális és munkahelyi körülményei, politikai és szakmai továbbképzése érdekelt. Délután 2 órára több mint kétezer-ötszázán gyűltek ösz- sze a Lenin téren, hogy részt vegyenek a barátsági nagygyűlésen, melyen megjelent A. Sz. Jeliszejev űrhajós, Szergej Szmirnov, a vologdai Komszomol-bizottság titkára, Csépányi Sándor, az MSZMP KB tagja, az LKÍVI vezérigazgatója. Üjhelyi Tibor, a megyei pártbizottság titkára, Drótos László, a Miskolc városi Pártbizottság első titkára, Varga Gáborné, a megyei tanács elnökhelyettese, továbbá a megye és a város társadalmi és KlSZ-szervezetei- nek képviselői, valamint Lesfc Látogatás az elektroacél- miiben (Solymos felv.) ninváros párt-, tanácsi és KISZ-vezetői. A magyar és a szovjet himnusz elhangzása után Fülöp Péter, a Miskolc városi KISZ- bizottság első titkára köszöntötte a megjelenteket, majd Török László, a KISZ Borsod megyei Bizottságának első titkára mondott ünnepi beszédet. Szergej Szmirnov eddigi magyarországi tapasztalatairól beszélt és átadta a vologdai Komszomol-szerve- zet zászlaját a Borsod megyei KISZ-fiataloknak. Ezután A. Sz. Jeliszejev űrhajós, a Szovjetunió kétszeres hőse kért szót. Az űrkutatás jövőjéről beszélt. Leninváros fiataljai* nak küldötte átadta Szergej Szmirnovnak a város emlékplakettjét, majd koszorúzással és az Internacionálé hangjaival ért véget a nagygyűlés. Az egy 'órán át tartó nagygyűlés közben két távirat érkezett a Szovjetunióból. Vologda város párt- és állami vezetői, valamint a cserepo- veci gyár dolgozói köszöntötték az első magyar—szovjet barátságfesztivál résztvevőit. Jeliszejevet az ünnepség végeztével megrohamozták az autogramkérők, a szovjet és magyar delegáció tagjai pedig az LKM vendégházába indultak, ahol fogadást adtak tiszteletükre. Nem sokkal később az LKM és a DIGÉP dolgozóinak otthonába látogattak szovjet barátaink. E-íe 7 órától pedig az edelénvi Alkotmány Termelőszövetkezet fiataljaival folytattak meleg hangú, baráti beszélgetést. A Molnár Béla Ifjúsági Házban működő fesztivál- klub mai programja: diapo- ráma-műsor a Szovjetunióról. A klub rendezvényei nem érnek véget a mai nappal; holnap délután 5 órától újra izgalmas műsorral várják az érdeklődő fiatalokat. Küvls, de száraz, napos idő Reggel 8—14 fok között volt a hőmérséklet országszerte. Napközben az évszakhoz képest hűvös, de jobbára száraz, napos idő várható. A nappali hőmérséklet 20—23, az esti 14—18 fok között alakul.