Déli Hírlap, 1975. augusztus (7. évfolyam, 179-203. szám)
1975-08-26 / 199. szám
Művésztelep Sóstón Szeptember 3-án nyílik meg a nyíregyháza-sojtoi nemzetközi művésztelep. A festői környezetben létesített művésztelep immár hatodik alkalommal várja vendégeit Az egyhónapo' táborozásra 6—6 magyar, illetve külföldi vendéget várnak a környező szocialista országokból. Ipari vizet takarítottak meg VII. ÉVFOLYAM, 199. SZÁM 1975. AUG. 26., KEDD ÉRC: 30 FILLÉR (RIPORT A 3. OLDALON) A ma reggeli villamosbaleset (TUDÓSÍTÁS A 6. OLDALON) Piros iskola kék óvoda Az alacsonyabb épületek olcsóbbak A tömeges lakásépítés során létesülő lakótelepek műszaki és gazdasági mutatóinak, tervezési normatíváinak kidolgozására végeznek vizsgálatokat a Városépítési Tudományos és Tervező Intézetnél. A kutatások az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium megbízásából készülnek: céljuk, hogy a fel. tárt eredmények alapján a tömeges lakásépítés minőségét magasabb színvonalra emeljék. A lakótelepekre költözők egy része nehezen illeszkedik be az új környezetbe. Az ott lakók közül sokan magányosnak érzik magukat, mert míg a régi környezetben — legalábbis házon belül —. mindenkit ismertek, addig a mai lakótelepek az emberek közötti szociális kapcsolatok kialakulását még nem segítik elő megfelelő mértékben. Sokan panaszolják, hogy a felépült házak külsőre nagyon egyhangúak, az emberek saját otthonuk ablakait „vízszintes—függőleges” alapos ismerik csak fel. A tömeges lakásépítés természetesen elképzelhetetlen házgyári technológia nélkül, es ez óhatatlanul bizonyos egyhangúsággal. egyformasággal jár. de azért van lehetőség variációkra is. Nem kell sok az egyformaság leküzdéséhez: a rendelkezésre álló házgyári típusok válogatásával. a homlokzatok színesítésével változatosabbá, hangulatosabbá tehetők ezek a házak. Bizonyos próbálkozások már vannak, főleg a középépületeken: így a gyermekek már a „piros” iskolába. vagy a ..kék” óvodába járnak. A kutatók, a főváros es több vidéki város lakótelepein gazdasági szempontból is elemezték a különböző magasságú épületeket. Adataik szerint a szociológiai és pszichológiai tényezők auellett. gazdaságilag is előnyösebbek az alacsonyabb épületek, mint a 11 szintes, vagy a még magasabb házak. Ezt a tényt igazolják a szá-' mok: 20c-25 százalékkal drágább egy lakás a magasházban. mint az ötszintesben. Az energiatakarékosság jegyében már eddig is több jelentős intézkedés történt a Tiszai Vegyikombinátban. Legutóbb a műgyantaüzem füstmosó berendezését alakították át a korszerűség és az energiatakarékosság követelményeinek megfelelően. így az I. fél évben 140 köbméter ipari vizet takarítottak meg. amelynek több mint 150 ezer forint az értéke. Börtönlázadás Több mint ezer rab lázadt fel este egy római börtönben. A foglyok azt követelik, hogy haladéktalanul vezessék be a parlament által júliusban elfogadott börtön reformokat. A lázadók szétzúzták a cellák berendezését, tetőcserepeket és köveket dobáltak az épülettömböt körülvevő mintegy ezer rendőrre. A börtön igazgatója további négyezer főnyi erősítést kért. Uj könyvek, új tanév írók, költők - akik felnőtt korban is megőrzik gyermeki fogékonyságukat - visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy mit jelent az első tankönyv. Sok minden bizonyára akkor dől el, mikor ezek a könyvek „megszólalnak". Mit mondanak, s milyen tanítói kommentárral kisérve? Helyesebben tanítói és szülői kísérő, magyarázó szöveggel, mert a nevelés nemcsak az iskola feladata. Kicsiknek és nagyobbaknak osztják már az új tankönyveket, s készülnek a következő tanévre a felnőttek is. Erről számolunk be a 2. oldalon. (Solymos László felvétele) Végkopásig biztonságos Szegecs helyett ragasztással rögzítik a nagy járművek — a tehergépkocsik, az autóbuszok — fékpofáinak és tengelykapcsoló tárcsáinak műanyag betétjeit a szolnoki 7. sz. Volán Vállalatnál. A módszert a vállalat Antifasiszta egységfront Portugáliában M FA-közgyűlés a jövő Miközben nyilatkozatok és ezek visszavonása között ingadozik a portugál belpolitikai helyzet, vigasztaló és reménykeltő, hogy an.ífa- J siszta egységfront alakult a kommunisták és hét másik haladó párt részvételével. — Hírek szerint a jövő héten összeül az MFA 240 tagú közgyűlése. A legínsebb hírek szerint a Legfelsőbb Forradalmi Tanács a szakadár Antunesék részvételével tanácskozott, és úgy döntöttek: visszahelyezik tisztébe azt a katonai parancsnokot, akit baloldali beállítottsága miatt menesztettek a múlt héten. Ugyanekkor felfüggesztik az elnöki tájékoztatási iroda működését, amely tegnap Gomes elnök Goncalvest támogató nyilatkozatát közölte. Mint ismeretes, az elnök a nyilatkozatot később visszavonta, a baloldali erők viszont határozottan Goncalves mellett állnak. A Közel-Keleten, Izraelben van ismét Kissinger. Kijelentése szerint Szadattal tegnap már nem az elvi, hanem a konkrét csapatszétválasztási tennivalókról tárgyalt. három mérnöke — .Nagy György, Friedrich József és Szabó Balázs — dolgozta ki. A betét nagyszerűen kiállta a tartós kísérletsorozat próbáját. A ragasztott anyag a végkopásig, vágyik a teljes elhasználódásig biztonságot nyújt, még lefeszíteni sem lehet, szemben a hagyományos szegecselt betéttel, ahol a szegecsfejek lekopása után a betét használhatatlanná vált, noha a súrlódó felület kétharmada sem kopott el. A módszer elterjedése csak a Volán Tröszt Vállalatoknál évente 22 millió forint költségcsökkentéssel járhat. Repiiiigép-Jalasz róla A hét végén légi üzemanyagtöltés közben összeütközött és lezuhant az amerikai haditengerészet két repülőgépe. Az egyik gép kéttagú legénysége eltűnt. Eső lehet Reggel 14—17 fok között alakult a hőmérséklet, és napközben is hűvösebb lesz, mint tegnap. Napsütés és felhősödés váltják egymást, eső is lehetséges. A nappali hőmérséklet 18—23. az esti 14—18 fok között alakul. É • rmugv arasut Szeptember 10—18. között rendezik meg a 17. őszi brnói •mzetközi gépipari vásárt. A szocialista országok közül az OK, a Szovjetunió es Lengyelország után Magyarország a zgyobb kiállító. (Képünkön: a Videoton számítógépe, iiely szintén ott lesz a l-iállitásov. — Tegnap megpróbáltuk röviden összefoglalni a portugál válság történetét attól a pillanattól kezdve, amikor a szocialisták kiváltak a koalícióból, és megindították a széthúzást előbb a pártok, azután a fegyveres erők tagjai körött is. Noha tegnap úgy látszott, hogy a fenyegető fasiszta veszély, az emigráns Spinola aktivizálódása miatt Goncalves maradását tnrtlák mégis az egyetlen védőgátnak a tisztikarban, az elnöki iroda kérőbb cáfolta a Goncalves támogatásáról szólj közleményt. Ugyanekkor a hadsereg vezetősége visszahelyezi a? ehnozd'totí b^oldtli ko+onri parancsnokot* viszont felfüggeszti 5 oztai' ; iro *•' «^űis: egyet Jobbra egyet balra ütnek egyszerre. A haiaáó erői nyolc partjának egységfrontja viszont arra készteti a tiszteket, hogy az MFA is rendezze ellentéteit; valószínűleg ezért hívják össze a közgyűlést. A portugál válságban tehát a nemzetközi osztályharc és még sok minden kérdőjel összpontosult. — Legalább ennyire kérdőjeles Kissinger és Szadat ál’.ílólagos egyetértése a következő csapatszétvá- la.ztás ügyében. Szíria még nem kapott biztosítékot. így ellenzi az egyoldalú megoldást, a palesztiné’; ped;g úgv érzik, kisemmi/ik őket, ezért tiltakoznak. ”■ Nmedig Szíria és a PFSZ nélkül minden megegvezés csak rövid életű lehet a KfVÄ,-Ke1«»ten. ‘ TVAN (Tudósítónktól) A Tisza-parti szocialista város lakóinak száma a jelenlegi 12 ezerről néhány éven belül 45 ezrre nő. Ez az iparosodás közvetlen következménye. Az urbanizáció kiszélesedésével együtt járó gondok közül a szakemberek első helyen említik a város vízellátását Ezekben a napokban Le- ninváros átlagos napi ivóvíz, igénye 4800 köbméter. A lakosság számának gyarapodásával párhuzamosan egv-két éven belül napi 7000 köbmé. tér vizre lesz szükség. Jelenleg a vízmű kapacitása napi 3000 köbméter. Vagyis; Le- ninvárosban égetően szüks^n van a vízre. Tudják ezt az illetékesek is. S mivel a végleges megoldás csak később lehetséges építettek egy ideiglenes vízmüvet naDi 5000 köbméterre növelve vele a vízellátást. A Leninváros vízellátását végleg megoldó vízmű két. ütemben épül fel. A’ ' ütem nap* 5000 köbméteB ivóvizet biztosít. Az északkeleti városrészben felépülő létesítmény kivitelezője a Közmű- és Mélyépítő Vállalat. Természetesen több alvállalkozó is részt vesz a munkában. A technológiai rendszer berendezéseit a Szovjetunióból, illetve nyugati országokból importálják. A , 45 millió forintos beruházás technológiai részének próbaüzeme még ez év végén megkezdődik. a teljes üzem pedig 1976 első negyedévében indul. Ezt követően az új vízmű játssza majd a fő szerepet Leninváros vízellátásában, a régi vízmű tartaiék- kérit szerepel Szükség esetén azonöan a két rendszer össze is kapcsolható ami együtt napi 8000 köbméter ivóvizet jelent. Ez a mennyiség számítások szerint 1980- ig kielégíti szocialista városunk lakóinak kommunális létesítményei nek vízigényét. A városi vízmű II. ütemének tervezése kivitelezésének megkezdése a szükségletektől függően az V. ötéves tervidöszakoan Kezdődik meg.