Déli Hírlap, 1975. augusztus (7. évfolyam, 179-203. szám)
1975-08-25 / 198. szám
' u \ V/ ‘— ■*-> Szabad a vásár? (ELLENŐRZÉS A VÁSÁROKON, BÜCSÜKON. CIKK A 3. OLDALON.) * * POUTIKAt 'HAMU? * I fiRfl: 1 FORINT Kissinger föl v tat ja „ingázását” Goncalves pozíciója megerősödött Miközben Kissinger folytatja „ingázását” a Közel- Keleten, Portugáliában megerősödött a kormány és Goncalves miniszterelnök helyzete. A katonai csoportok nem tudtak megegyezni. Ma reggel viszont olyan hírt kaptunk, hogy az elnöki hivatal visszavonta Goncalves melletti állásfoglalását. A lisszaboni elnöki hivatal tegnapi közleménye szerint a Goncalves-kormánynak helyén kell maradnia, amíg nem sikerül megegyezést tePróbáljuk meg rekapituialni al esemeu^eket. a portugáliai belső helyzet akkor ingott meg, amikor a szocialisták kiváltak a koalícióból. Ezután következett a — nagyobbrészt szociládemokrata kormányok vezette — Közös Piac államainak a hitelek megtagadásával való fenyegetőző fellépése. A következő esemény a reakciós támadások sorozata volt a kommunista pártházak ellen; ezeknek egy halálos áldozata is van már. A szocialisták fellépése után következő rekaciós rombolások idején kitűnt, hogy a hadsereg nem mindig lépett fel azonnal a rombolók ellen, vagyis a széthúzás az MFA addig töretlenül baloldalinak látszó tagjait is kikezdte. Ezt követte az Antunes-féle tiszti csoport jobboldali, majd a Carvalho vezette csoport „baloldali” fellépése. Az előbbi a szocialistákhoz húz, az utóbbi a pártok nélküli katonai-népi diktatúra híve. A két csoportot próbálta azután a reakció kommunista ellenes kompromisszummal egyesíteni, és ezzel elérni a kommunistabarát Goncalves menesztését. A kísérlet mögött — szinte vészjelként — már feitűnt az emigráns Spinola, aki nem titkolta, hogy ezután hazatérésre számít. Lehet, hogy ez Is hozzájárult ahhoz, hogy a tisztek nem tudtak megegyezni. Ezután állt ki az elnöki hivatal Goncalves mellett. Am a reakció nem nyugszik: éjCsökken a meleg A hűvösebb, esős levegő mára megérkezett hazánk fölé. Ezért felhős, hűvösebb idő várható; a felhőzet időnként felszakadozik. A nappali hőmérséklet 19—25, az esti 15—20 fok között alakul. remteni az MFA tisztjei között és nem számolják fel a fasiszta támadásokat. Ezt a háromtagú direktórium együttesen határozta el, tehát Gomes államfő, Goncalves miniszterelnök és Carvalho, a COPCON vezetője. — Éjjel ismét fasiszta támadás érte Leira város kommunista pártházát. Ami Kissinger „ingázását” illeti: ma utazik vissza Tel Avivból Alexandriába; a Palesztina) Felszabadftási Szer. vezet egyébként eleve elutasította a kissingeri rendezést. jel ismét támadtak egy kommunista pártházat. Ma igaz a hír, hogy az elnöki hivatal reggelre visszavonta előző nyilatkozatát, akkor ez ismét a reakció semmitől vissza nem riadó aknamunkáját bizonyltja. MATE IVAN Sok vasat gyűjtöttek a miskolci fiatalok Az elmúlt hetekben országos mozgalommá vált a vas- és fémhulladék-gyűjtési akció. Eddig több mint 1200 tonna vashulladékot adtak át a Kohászati Alapanyagkészi- tő Közös Vállalat telepein. Ennek csaknem felét, mintegy 600 tonnát a Békés megyei, a miskolci és a dorogi fiatalok gyűjtötték össze. Az Orosházi Üveggyár KISZ- esei csaknem 140 tonna vas- és fémhulladékot szállítottak a KOKÖV telepére, de a külön műszakokon több száz tonna hulladékot raktak vagonokba a Nógrádi Szénbányák fiataljai, a Vas megyei Építőipari Vállalat és a Szegedi Volán KISZ-csoportjai is. Hasznos madarak, védett állatott A műemlékekben gazdag Kőszeget és festői szépségű környékét évről évre több hazai és külföldi kiránduló, turista keresi fel. A környezet- és természetvédelemmel foglalkozó helyi szakemberek, természetbarátok elhatározták, hogy megismertetik a látogatók' .1 a kőszegi hegyek, erdők élővilágát. Ennek érdekében — a tanács támogatásával — elsőként a Királyvölgybe és a Szabóhegyre vezető utakon figyelemfelkeltő táblákat helyeztek el. Ezek a táblák e területen fellelhető hasznos madarakról, védett állatokról adnak tájékoztatást, ösz- szesen mintegy száz ilyen ismeretterjesztő táblát állítanak fel. Erdőtűz Portugáliában Lisszabontól mintegy 1 1 kilométerre több helyen erdőtűzzel küzdenek a fővárosi és helyi tűzoltók. A már péntek este észlelt tüzek egy részét sikerült megfékezni, több körzetben azonban a lángok tovább terjednek. A tűzoltók szerint feltehetően gyújtogatásról van szó. jfc Két esztendősei ezelőtt kezdték epiteni a papirgyuroui, félcellulózüzemből és hullánpapírüzemből álló dunaújvárosi hullámpapír-vertikumot. A 4,3 milliárd forintos beruházással készülő üzem papírgyártó gépsorát már szerelik, s a terv szerint 1976 január 2-án kezdődik a próbaüzemelése. A KISZ. védnökség eredményeképpen a három gyárrészleg 1977-ben — 3 hónappal a határidő előtt — megkezdheti a termelését, így 6,6 millió dolláros külföldi csomagolóanyag-megtakarítással számolhat a népgazdaság. (Bara István felvétele) Uír magyarázati Drágább, mint a Búsa téri? Vasárnap reooel a vasgyári piacon ★ Több mázsa hevesi dinnye fogyott el vasárnap a diósgyőri piacon (Solymos felv.) A vasgyári piacon tegnap reggel Antal András volt az első árus. Néhány perccel 4 óra után érkezett Lyukó- völgyből. Hét-nyolc óra tálban azonban már vásárló vásárlót, árus árust ért a csarnokban és a téren. File László kempingkerékpárjával cirkált. A kormányról tömött nylonszatyor lógott. — Élesztőt és dinnyét vettem. Ismerem a dinnyeárust, így jót kaptam, de egy kicsit értek is hozzá. A 100-as szakmunkásképzőbe járok, bútorasztalos leszek. A régi csarnokban a szárnyasbolt előtt hosszú sor ki- gyózik. Köztük Nemes Im- réné: — Nyolcán élünk egy háztartásban, a vőméknek is én vásárolok. Most mondják, hogy élő csirke nincs, csak aprólék. Pedig sokan vennénk. Az új csarnokból Böszöri Mária siet kifelé: — Szombaton nem volt időm bevásárolni. Apámnak ma van a névnapja, utánpótlásról kell gondoskodni. Szerencsére kaptam mindent. Herendi Oszkár bal kezében egy fehér tyúkot lóbál. — A Volánnál dolgozom, itt lakunk a környéken. A feleségemmel vagyok itt. ő még körbejárja a csarnokot. — Elég jó ma a piac — érkezik Herendiné. — Az árak nem túl magasak, de a választék lehetne jobb. A tyúkot is a Búza téren vettük, mert itt nincs. 31 forint volt kilója. A szabadtéri árusok között Kovács Pálné babakocsit tolva nézelődik. — Az LKM-ben dolgozom, de most GYES-en vagyok. A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Köz- gazdasági Továbbképző Intézete immár negyedik éve látja el a szakközgazdász-képzést, és több mint tizenöt esztendeje szervezi a közgazdasági ismereteket nyújtó, illetve az ismereteket felfrissítő tanfolyami továbbképzést. A képzés-továbbképzés tematikáiról évenként tájékoztatót jelentetnek meg, amelyet az idén is kiadtak. A szakközgazdász-képzés különböző tagozatok (szakok) keretében folyik, közöttük elméleti tagozaton, gazdasá. i szakértői tagozaton, valamint vállalatgazdasági tagozaton. Az oktatás célja az állami vállalatoknál és a szövetkezeteknél dolgozó, megfelelő gyakorlattal rendelkező közgazdák specializált feladatok jobb elvégzésére történő — vezetőképzéssel egybekötött — szakosított továbbképzése. A Somogy megyei határ menti falu: Vízvár tegnap tartotta határőrközség-avató ünnepségét. Ebből az alkalomból zászlódíszbe öltözött a helység. A parkban térzene köszöntötte a lakosságot. Rendszeres vásárló vagyok itt, hiszen a környéken lakunk. Szerintem magasak az árak. Gyakran vennék a kicsinek őszibarackot, de 15— 18 forintért? Azt írták a lapok, hogy csökkennek a piaci árak. Itt a burgonya most is öt forint. Paprikát láttam tízért is, de nem a legszebbet. Az SD 27—95-ös IFA-ról zsákokban burgonyát hordanak a csarnokba. — Göncruszkáról jöttünk, az Illés bácsinak hoztunk krumplit. Háztáji termés. Harminc mázsát hagyunk itt. Kézsmárkiék a víkendte- lekre indulnak. — Beugrottunk még diny- nyét venni. Valódi hevesit kaptunk. Ahogy az árus beleszúrta a lékelőkést, végigrepedt a héja. Ilyen az igazi dinnye. Jól fog esni a melegben. Csetneki Lászlóné helypénzkezelő 25 éve dolgozik a piacszakmában. — A vasgyári piac mindig drágább volt egy-két forinttal a bentinél. A választék viszont gyengébb. Ilyenkor, vasárnap és a fizetési napokon előfordul, hogy öt-hat forinttal adják drágábban az árut, mint máskor. A vöröshagyma például az AGRO- KONZUM-nál most 4.80. de a bulgárkertészek tízre tartják. Ma 210 árus váltott helyjegyet. A kötelező óraszámon felül a hallgatók részt vehetnek angol, francia, német, orosz és spanyol nyelvi képzésben is. A négy fél év után letett nyelvi szigorlat állami nyelvvizsgával egyenértékű. Jelentkezésüket 1975. október 31-ig adhatják be azok, akik a Marx Károly Közgazdaság- tudományi Egyetemen oklevelet szereztek, vagy mérnökközgazdász oklevéllel rendelkeznek. Feltétel továbbá: legalább két év szakmai gyakc r- lat (előnyben vannak azok, akik a szakkal egyező képesítést szereztek), s mellékelni kell a munkáltatónak a képzésben való részvételre vonatkozó javaslatát is. A jelentkezési lappal együtt (amelyet az intézetnél lehet igényelni) be kell küldeni ~ >. egyetemi okle v''et és az önéletrajzot. A képzés négy fél éves — számítástechnikai svakon öt fél éves. —t s az oktatás februárban kezdődik. Délután nagygyűlést rendeztek, amelyen Németh László alezredes átnyújtotta Kulcsár Árpád vízvári tanácselnöknek a határőrközség cím viselésére jogosító emléklapot. # „Az árakat nem mi szabjuk meg...“ A vasárnapi vasgyári piac árai: a szőlő 16 forint, paprika 7—10 forint. 15—18-ért kínálták az őszibarackot, 6- ért a körtét, a paradicsom kilója négy forintba került. A sárgarépa csomónként (3 —4 darab) két forint, a csupros gomba öt forint volt, (sólymos) Elavult szőlőfajták !\ehézhorok alkonya Alacsonyabb alkoholtartalmú, de jobb minőségű borok előállítására végez széles körű tudományos kutatómunkát a Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet. A nehéz borok helyett ugyanis mindinkább az étkezést kiegészítő, nagyobb élvezeti értékű, illatban, zamatban gazdagabb, harmonikusabb fajták iránt fokozódik a kereslet. A több eve tartó tudományos kutatómunka során az intézet több mint húszfajta szőlőt vett vizsgálat ala. Az utóbbi években több új, korszerűbb, értékesebb borfajta mutatkozott már be, amelyek várhatóan kiszorítják az elavult szőlőfajták borait. például a kadarkát, az ezerjót, a jzlankát. Az újabb, alacsony alkoholtartalmú borok közé tartozik a tramini, a muskotály és a Rajnai riz- ling. Néhány más. kedvelt fajta továbbra is megőrzi ízének jellegének eredeti sajátosságait, minőségét, de alacsonyabb alkoholfokkal kerül forgalomba, ilyen a Badacsonyi szürkebarát, amelyet a korábbi 13,5 fok helyett idén 12.8 fokos alkoholtartalommal palackoztak, s a tervek szerint további 0.3 fokkal csökken majd az alkoholtartalma. Továbbképzik a közgazdászokat Határőr község