Déli Hírlap, 1975. július (7. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-11 / 161. szám

I j(c Évtizedekig élt és dolgozott Miskolcon Imreh Zsigmond festőművész. Halálának 10. év­fordulója alkalmából rendezte meg emlékkiállítását a Miskolci Galéria. Az intézmé­nyek, vállalatok és a családtagok tulajdonában levő. mintegy 200 festmény munkásságá­nak keresztmetszete. Általuk nemcsak a művésszel, hanem szűkebb hazánkkal, Miskolc utcáival, a város környékével, sok, általunk észre sem vett szépségével ismerkedhetünk. A kiállítás a hét vége mindkét napján délelőtt 10-től este hat óráig tekinthető meg. Sárospatakon Szabadtéri szoborjaléria Különleges kérdéssel fog­lalkozott júliusi ülésén Sá­rospatak Tanácsának végre­hajtó bizottsága: nevezete­sen egy szabadtéri szobor­galéria létesítéséről hozott határozatot. A nagy múltú diákváros ugyanis nemcsak régen vonzotta, hanem ma­napság is szívesen látja fa­lai között a tudósokat, köl­tőket, művészeket, akik hosszabb-röyidebb időt szok­tak tölteni a történelmi em­lékekben, természeti szépsé­gekben egyaránt gazdag vá­rosban és a zempléni tájon. Sokan aztán ennek a szo­ros kapcsolatnak valamilyen formában kifejezést is ad­nak. Ezt tette a közelmúlt­ban Andrási-Kurta János Hét végi kalauz szobrász- és grafikusművész is, aki kedves levélben érte­sítette a városi tanácsot ar­ról, hogy teljes életművét, grafikáját Sárospataknak több mint száz szobrát és adományozza. Nyári színház Az idén a negyedik „évad” kezdődik a diósgyőri várban rendezett Nyári színházban. öt évvel ezelőtt még szín­padok találkozójának hívták az eseménysorozatot, amely lényegét tekintve azóta sem változott A rendező intéz­mény, a Gárdonyi Géza Mű­velődési Ház Manézs Szín­háza mellett az ország min­den részéből érkező színját­szó csoportok lépnek színpad­ra a vár udvarán. Annak a bizonyságaiként, hogy ezek a fiatalok évek óta tudják, hogy milyen kitűnő helyszín és környezet Miskolc legis­mertebb műemléke színházi előadásokhoz. Tudja ezt egyébként a rendezvények közönsége Is; tavaly az egyik előadáson ötszázan voltak, de általában 200-an 250-en kí­váncsiak egy-egy előadásra. Hogy a Nyári színház a város kulturális életében mindem év júliusálban és au­gusztusában visszatérő ese­ménysorozat lehet, annak az érdeklődés mellett egyéb oka is van. Az, hogy Budapest­ről, Pécsről, Egerből és az ország bármelyik városából szívesen jönnek ide a cso­portok, amelyek szeretik, ha mindig új közönség előtt próbálhatják ki erejüket. Ta­lálkozónak, tapasztalatcseré­nek is jó ez; egy-egy este legalább két együttes áll színpadra, hogy a csoportok egymással, a közönséggel, az amatőr színjátszás legújabb törekvéseivel, stílusirányza­taival ismerkedjenek. A Nyári színház idei első előadása július 12-én. holnap este 8 órakor lesz. A buda­pesti Szkéné Színház az egyik szereplő együttes. Műsoruk címe Csodatakácsok. A má­sik csoport az egri Elektron Színpad pedig Gyurkó László Aranyborjú című darabját mutatja be. Szombaton tehát először indul meg az elmúlt nyárról emlékezetes lovas kocsi, hogy a Gárdonyi Géza Művelődési Házból végig a fúutcan Di­ósgyőrbe vigye a magukat, műsorukat reklámozó, jó­kedvű fiatalokat. A mosta­nival együtt összesen négy alkalommal hordozzák végig a városon a taö'ái. Várunk a várba! A következő elő­adás július végén lesz, au­gusztusra óéiig két bemu­tatót terveznek. Zene tánc Folytatja a diósgyőri vár­ban rendezett nyári hangver­senysorozatai a Miskolci Szimfonikus Zenekar. A kö­vetkező koncert ma este 6 órakor lesz. Műsoron Haydn, Mozart, Schubert és Johann Strauss művei szerepelnek. A zenekart Antal Mátyás ve­zényli. Szombaton és vasárnap pe­dig másféle muzsika várja a fiatalokat. Július 12-én. hol­nap este 6 órakor a varga­hegyi ifjúsági klubban, vasár­nap délután 5 órakor az Ady Endre Művelődési Házban; ugyanezen a napon fél 7-kor pedig a Sport Rock Park­ban, a városi sportcsarnok­ban lesz táncos összejövetel. Sokan szánják a hét végét arra is, hogy a várossal is­merkedjenek. Mint az Ady Endre Művelődési Ház hon­ismereti körének és ifjúsági klubjának tagjai, akik július 12-én, holnap délután 3 óra­kor a Herman Ottó Múzeum­# Amíg úgy süt a nap, mint az elmúlt héten, addig ez a kép nem kíván különösebb kommentárt. Ha a felnőttek a strandok bejáratánál, a gyerekek akár a csárdánál is szívesen sorbaállnak. Gyors, de annál nagyobb öröm. Egy hosszú nyári navba pedig sok lesiklás belefér. ba látogatnak. Velük együtt szívesen ajánljuk ismételten mindenkinek a figyelmébe, az Ember és munka című állandó kiállítás mellett az Elefántcsont- és puszpángfa- ragványok című időszaki be­mutatót. Csakúgy, mint a Kossuth Művelődési Ház nagytermében látható Köz­tulajdon 1945—1975 című tár­latot, és a Miskolci Galériá­ban lévő Imreh Zsigmond- emlékkiállitást. lévé A televízió Szombat este . .. című műsora igényes, színes összeállításnak ígérkezik. A különböző zenei műfajok kedvelői éppúgy megtalál­hatják a nekik megfelelő műsorblokkokat, mint az iro­dalom barátai. Ebben az adásban Csajkovszkij és a My Fair Lady jól megfér Karinthy Frigyes és Csehov egy-egy miniatűrjével. (—makai) A tanács érthető nagy örömmel fogadta a felbe­csülhetetlen értékű ajándé­kot, s mivel nemrégen Dóm­ján József festőművész ha­sonlóan nagy értékű művei­vel ajándékozta meg a vá­rost. a tanács úgy határozott, hogy egy műemlék jellegű épületet alakíttat át és ren- deztet be a Domján-gyűjte- mény számára. A több mint százéves ház kertjében pedig Andrási-Kurta János szobrai­ból létesítenek egy szabadtéri szoborgalériát. • • Ütőhangszerek — csontból Kökorszaki zenekar Az ukrajnai Mézin falu közelében végzett ásatások során egy kőkorszaki lakóhe­lyiség mellett mammutcson- tokból épült lakást is feltár­tak. Az építmény belsejében 1954 és 1962 között a történe­lem előtti állat más csont­jait is megtalálták. * Az impozáns méretű és pi­ros geometriai ábrákkal dí­szített csonthalom érdekes összetételű: egy lapockacsont­ból, egy csípőcsontból, két alsó álkapocscsontból, egy medence-részletből és egy koponyaszilánkból áll. Ugyan­itt rénszarvasagancsból ké­szült kalapácsot, tengeri pu­hatestűek házait és egy olyan mammutagyarból faragott „zengő karperecét” is találtak amely csodálatos a maga egyszerűségében, s véseteket tartalmaz a felületén. E csontok közelében nyolc ki­sebb csontkupac emelkedik négy sárga és vörös, tiszta ásványi okkerdarab mellett. Sikerült feltárni három tűz­hely és a lakás belsejét kitá­masztó rudak felékelésére szolgáló esontalapzatok nyo­mait is (ezt az építkezést al­kalmazták valaha Szibéria északkeleti törzsei). A föltárt építészeti marad­ványok és tárgyak aprólékos elemzése nyomán a régészek két korszakot különböztetnek meg a mézini kőkorszaki épületnek történetében. Mi­után a ház egy ideig téli hajlékul szolgált, megrongá­lódott, és lakói otthagyták, mert összedűléssel fenyege­tett.. Később a lakhatatlanná vált kunyhókat újból felhasz­nálták. Miután belső pillérek beépítésével rendbehozták ezeket az épületeket és elta­karították belőlük a munkák és a mindennapi élet követ­keztében oda került limlo­mot, ünnepi és rituális cé­lokra alkalmazták őket. Dí­szített mammutcsontokat és egyéb, nem használati cé­lokra szolgáló tárgyakat al­kalmaztak ilyenkor. A kü­lönböző északi törzsek elha­gyott lakóépületeket használ­tak rituális célokra. A festett csontokból álló kupacok vizsgálata bebizo­nyította, hogy e csontok — ütőhangszerek voltak. A csontkalapács nyilván e hang­szerek megszólaltatására voltak valók. A „zengő kar­perec” minden kétséget ki­záróan a mai kasztanyethez hasonlóan a tánchoz bizto­sította a zenei kíséretet. A vörös okker és a csontfur- kócskák pedig valószínűleg színházi kellékek voltak. A több mint 20 000 eszten­dős hangszerlelet nagy érdek, lődést váltott ki a régészek­ből, mivel eddig sem a Szov­jetunióban, sem Közép- és Kelet-Európábán nem voltak ismeretesek kőkorszaki hang. szerek — csupán furulyák, amelyeket még tudományo­san nem is tanulmányoztak. A „zengő karperec” az egye­düli szovjet kőkorszaki lelet egyben világviszonylatban is az első. Azt bizonyítja, hogy a tánc művészete már a cro magnon-i emberek között is elterjedt volt — a kőkorszak­ban ők népesítették be ugyanis Európa keleti részét. Talán felesleges is említést tenni arról, hogy a zene az emberi kultúra egyik legne­mesebb megnyilvánulása. Ál­talában úgy vélekednek, hogy a zene fejlődése az ókori Ke­let és a klasszikus antikvitás civilizációival veszi kezdetét. Legalább tizenötezer évet ugrunk tehát vissza, amikor ezek a hangszerleletek azt bizonyítják: már a cro mag­non-i ember is használt va­lamiféle ütemes muzsikát. ^ A miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen tartja XV. Biokémiai Vándorgyűlését a Magyar Kémikusok Egyesülete biokémiai szakosztálya. A tanácskozás egyik érdekessége volt dr. Astra Berglundnak. a svéd Pharmacia cég tudomá­nyos kutatójának előadása a legújabb biokémiai műszerek­ről. A jelenlevők ezekkel a műszerekkel a gyakorlatban is megismerkedhettek; az előadás után Michel Sandström és Lane Fischer a cég két tudományos kutatója vezetésével el­választástechnikai és affinitáskromatográfiai méréseket vé­geztek. (Solymos László felvétele) rtTTilTTS PÉNTEK Kossuth rádió: 12.00; Déli Kró­nika. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.35: Tánczenei koktél. — 13.20; Nóták. — 14.00: Gyártsuk vagy ne gyártsuk? Riport a Láng Gépgyár turbinaterveiről. — 14. lő; Mese az aranyhajú lányról. Me­sejáték. — 15.00: Hírek. — 15.10: Jelentés a vívó VB-ről. — 15.15: Magyarán szólva... — 15.30: Népszerű átiratok. — 15.46: Hi­das—Gál: Viharban, fényben — kantáta. — 16.00: A világgazda­ság hírei. — 16.05: A Mongol Népköztársaság nemzeti ünnepén. — 16.44: Az élő népdal. Rimóc. — 16 54: jelentés a vívó VB-ről. — 17.90: Hírek. — 17.03; Külpo­litikai ügyelő. — 17.20: Beetho­ven: D-diir szonáta Op. 12. — 17.43: A magunk érdekében, a magunk védelmében. Kapusi Ró­zsa műsora. — 18.08: Egy te­nyérjós telefonjai és monológ­jai. Hangjáték. — 19.00: Esti Kró­nika. — 19.30: Jelentés a vívó VB-ről. — 19.35: Népdalest. — 20.26: Hírek. — 20.31: Az elmúlt évad nagy sikerű hangversenyei­ből. — 21.49: Hangszerszolók. — 22.00: Hírek. — 22.15: Sporthírek. — 22.20: Meditáció — a munka­helyi emberismeret jelentőségé­ről. — 22.30: Operettrészletek. — 23.12: Hindemith műveiből. — 24.00: Hírek. — 0.10—0.25: Film­zene. vaym­-----.vanyok kiállítás. — Diósgyőri Vár (9—19) : A diósgyőri vár történe- te. — Deryné-ház (8—19>; Déry­né- es Lévay József-emlékszo- 7 Herman Ottó-emlékház (19-18): Herman Ottó élete és ÍVoU-»fSaTga' r Miskolci Galina Ll£iu?-: Imreh Zsigmond emlék- Kossuth Művelődési íií? W-l.B): Köztulajdon 1945— 1975 ■ kiállítás. — Amatőr kép­zőművészek kiállítása. — Massa Mazemu (10—17): a diósgyőri kohászát története 1370 — Köz­ponti Kohászati Múzeum (ífl—17) • A nyers vasgyártás acélgyártás kovácsolás, hengerlés története! - Anyagvizsgálat & kohászatban. Csavar- es drótgyártás filmszínházak beke özönvíz II. Szí. lengyel fűm Kezdés: f4 és 7 orakor Másfél helyár! híradó mozi Magyar híradó, rövidfilmek Vetítés de. 9 órától 10 órái* Egységes 3 forintos hely ár! KOSSUTH A szórakozott £ z 1. francia film Kezdés: £3, hn5 es 7 órakor Petőfi rádió: 12.00: Hírek. — 12.03: Operarészietek, — 12.55: Üj nyár. Vas István versei. — 13.00: Hírek. — 13.35: Az euró­pai széppróza klasszikusai. Dosz­tojevszkij. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Kettőtől hatig ... — 18.00: Hírek. — 18.05: Külpolitikai figyelő. — 18.20: Üj könyvek. — 18.23: Operarészle­tek. — 18.49: Láttuk, hallottuk — a színházban és a moziban. — 19.09: Lépésváltás. Az Ifjú­sági Rádió műsora. *— 19.53: Jó estét, gyerekek! — 20.00: Esti Krónika II. — 20.25: Jelentés a vívó VB-ről. — 20.30: Dzsessz- est. — Közben k,b. 21.10—21.25: S zámadás. Kosztolányi Dezső versei. — Kb. 22.15: Csárdások. — 22.30: Lendvay Kamilló mű­veiből. — 23.00: Hírek. — 23.15: Könnyűzene, tánczene. — 24.00: Hírek. Miskolci rádió: 17.30: Műsoris­mertetés. — hírek. — 17.35: Mű­velődés Borsodban. A megye művelődési életéből. — Űj zenei felvételeink. — 18.00: Borsodi Tü­kör. — A stúdió krónikaműsora. — 18.15: Szórakoztató zene. — Fegyveres erőink életéből. Bevo­nulás után — beszélgetés fiatal határőrökkel. — Hol töltsük a hétvégét? Túrajavaslat és sport­műsor. — A dzsessz kedvelői­nek. — 18.55: Hírösszefoglaló, időjárás-jelentés, műsorismerte­tés. Televízió 1. műsor: 17.43: Mű­sorismertetés. — 17.45: Hírek. — 17.50: Mesebeli vadászok, a Glen Tetley-együttes balettműsora. — 18.15: Műsorainkat ajánljuk. — 18.40: öt perc meteorológia. — 18.45: A Mongol Népköztársaság nemzeti ünnepén — 19.15: Esti mese. — 19.30: ’ Tv-híradó. — 20.00: Tévétorna. — 20.05: Indo­kínai tájkép háború után. — 20.55; Római karnevál. Tévéjá­ték. — 22.10: Tv-híradó 3. — 22.20 —22.35: Tv-tükör. Televízió 2. műsor: 20.00: Mű­sorismertetés — 20.01: Johann Strauss operettjei. Osztrák film. — 20.50: Tv-híradó 2. — 21.15— 23.00: A Fabrizzi-szisztéma. NSZK tevéfilm. Szlovák televízió; 17.00: Hírek. — 17.15: A zene nyelvén. A bra- iKavai konzervatórium végzős diákjainak hangversenye. —18.00: A pozsonyi Lyra vendégel. — 13.40: Esti mese. — 19.00: Híradó. — 19.30: Rövidfilmek — 20.25: Citromos tea, Mikrokomédia. — 21.00: Híradó. — 21.25: Keresem azt az embert. Szovjet film. — 23.00: Sajtószemle. Kiállítások: Herman Ottó Mú­zeum (10—18) : Ember és munka. HEVESY IVÁN FILMKLUB Fellini: Róma Szí olasz—francia film Kezdés: f5 és 17 órakor 16 éven felülieknek! fáklya Volt egyszer egy vadnyugat I—II. Szí. amerikai—olasz film Felemelt és dupla helyár! Kezdés: 5 órakor PETŐFI Őszi virágok Szí. jugoszláv film Kezdés: f5 és 17 órakor SZIKRA Vérdíj Kovpak fejére Szí. szovjet film Kezdés: 5 és 7 órakor TÁNCSICS Erkel Magyar film Kezdés: 5 és 7 orakor tapolca-kert Koncert szólőpisztolyra Mb. szí. olasz film Kezdés; f9 órakor Felemelt helyár! HÁMOR Lányok az aknamezőn Szovjet film Kezdés: 6 órakor SZIRMA Lányok az aknamezőn Szovjet film SZOMBAT Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Műsorismertetés. — 8.15: Budapes' és a vidék’ kulturális programjából. — 8.40: Gianni Raimondi és Montserrat Caballe énekel. — 9.18: Ketten a tavon. Rádiójáték Diggelmann regénye nyomán. — lO.OO: Hírek. — 10.05: Jelentés a vívó VB-ről. — 10.10: Hangszerszólók. — 10.30: A MÁV Szimfonikusok Csajkovszkij- hangversenye. — Kb. 11.30: Por­ter. zenés játékaiból. — 11.49: Csokonai búcsúzik a kollégium­ból. Tóth Endre versei. Petőfi rádió; 8.00: Hírek. — 8.05: Népdalok. — 9.00: Hírek, — 9.03: Válaszolunk hallgatóinknak. — 9.18: Daniel Safran gordon- kázik. — 10.00: Hírek. — 10.05: Szombat délelőtt. — Közben 11.00: Hírek, Televízió: 9.30: Műsorismerte­tés. — 9.31: idősebbek is elkezd­hetik ... Tévétorna. — 9.35: Fe­lelet. Déry Tibor regényének tévéfilm-változata. Ill—IV, rész. — 11.55—12.25: „Életet az évek­nek” — nyugdíjasok műsora.

Next

/
Thumbnails
Contents