Déli Hírlap, 1975. július (7. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-01 / 152. szám

Éber eladók jutalmazása fapapucsban a tolvaj nyomában # Velence, Doge-palota. A gondolák utasra várnak. (Kerényi László felvételei) Az első tiszt szakálláról és az összetartásról Fölkaptunk egy hajóra II. # A hajó — menetben. Az első tiszt szolgálatban. — Nem tudom, hogy lehet­tem ilyen bátor. Fél négy körül történt. Csúcsforgalom volt. Láttam, hogy egy férfi a pultra könyököl, és egészen behajol az eladótérbe. Ez már gyanús volt nekem. A következő pillanatban lát­tam, hogy a fiókból kendő­ket ránt ki, és a táskájába gyömöszöli. Rákiáltottam, erre ő kifutott az üzletből! Szóltam a főnöknek és a tol­vaj után szaladtam. Ez ne­hezen ment, mivel fapapucs­ban voltam. Az utcán kiabál­tam, hogy tolvaj, fogják meg, de olyan gyorsan sza­ladt, hogy nem tudták elkap­ni. Végül a Béke mozi mel­lett elgáncsolták. A táskát bedobta a kapualjba, mond­ván, ez nem az övé. Akkor már sokan álltak körülöt­tünk. Ismét kiszabadította magát, de sikerült elkapni. Telefonáltunk a rendőrségre, pár percen belül ott volt az URH-s gépkocsi és elvitték. Balogh Imre a Béke-szálló­ban lakott. Mértéktelenül itaiozo eleimódot folytatott, többszörösen visszaeső bű­nös. Rablas, szökés, közve­szélyes munkakerülés miatt csaknem négy evet töltött börtönben. Február 13-an a 98-as számú férfi koníek- cióüzletből eltulajdonított egy zakót, majd a 83-as szá­mú kötött-divataru üzletbe ment. Itt kendőket akart lopni, Dunyak Györgyne el- aoo ebersegének köszönhető, hogy kézrekerült. Táskájá­ban megtalálták mind a za­kót, mind a kendőket. A Borsod megyei Bíróság jog­erősen két év és négyhóna­pi légy házbüntetésre ítélte. Hazafelé tartottunk munkatár­sammal. Éjfél már elmúlt, liveg- esordmyolesre Ügyeltünk fel. Ka­rambolra gyanakodtunk, ezer. rögtön visszaiorüultunK, hogy segítsünk. A sötét sajószentpe- terí főutcán azonban csak a ci- poooit kirakata e»dtt láttunk egy not. Ö verte De a kirakatüve­get és szedte ki az ott levő ci­pőket. Egy par szandál már a lábán volt,’ és a karján levő szatyorban is volt már két pár. Munkatársammal rögtön lefog­tuk a dühösen védekező asz- szonyi, hogy megakadályozzuk a további lopásban. Csaknem du­lakodni kezdett már velünk, sőt ha nem vigyázunk chemotox ro­varirtóval a szemünkbe is fröcs­költ volna. Míg munkatársam erősen szorította a nő karját, én elszaladtam a nyilvános telefon- fülkéhez és a rendőrséget hív­tam. Nem egészen öt percen be­lül ott volt egy URH-s mikro­busz. őrizetbe vették az éjsza­kai tolvajt. Az ÁFOR V. számú tájegy­ségi központjának Kállai Éva Szocialista Brigádja védnök­séget vállalt a perecesi bá­nyászpark fölött. Június 24- en szocialista szerződést kö­töttek a városi tanács illeté­keseivel. hogy a Tiszta virá­gos Miskolcért mozgalom ke­retén belül gondozzák az el­hanyagolt parkot. A nyugdí­jas bányászok emlékművét lefestették, de új festékruhát kaptak a padok, korlátok is. Megnvesték az elburjánzott bokrokat. virágágyat ké­peztek ki. A 10 tagú női bri­gád őszirózsát, napimádót, je- gecskét, és paprikavirágot ül­tetett, a fölkínált földet pe­dig fűmaggal szórta be. Az első ..ellenőrző csoport” teg­nap járt a bányászparkban, és november 7-én nézik meg ismét * tanács dolgozói, mennyire tartós a Kállai Éva Bngád védnöksége. Junius 16-án éjfél után tett ki-, «crletet az említett asszony a riajószeutpéteri 4-es számú cipö- bolt kirakatának kirablására. A kirakatüveg betörésével 1500 fo­rint anyagi kár keletkezett. Az eltulajdonított női papucsok ér­téke meghaladta a 600 forintot. Ezek azcnban megkerültek. Szi- ráczki István és Csikasz Ferenc, a Sajókazai Afész szerelői segít­ségével került kézre a sajó- szentpéteri cipőbolt éjszakai fosztogatója. — Gyakran láttam már a házaspárt áruházunkban. Nap mint nap bejártak né­zegetni, próbálgatni. Nagyon elegánsan voltak öltözve. Gondoltuk, igényes vásárló. Egyik nap fölfigyeltem ar­ra, hogy a férj egymás után viszi a feleségének a próba­fülkébe a nadrágkosztümö­ket. Nagyon sok vásárlónk volt ekkor. Több vevővel is foglalkoznom kellett, de fél szemmel a fülkét néztem. Észrevettem, hogy a férfi az egyik kosztümnek csak a ka­bátját hozza vissza. A vizs­gálat során a nőn két rad- rágot találtam. Az alsó az ellopott darab volt. 1974. december 9-én kéz­rekerült az Andrási házas­pár. Budapest szinte minden nagyobb áruházát megdézs­málták már. 53 bolti lopás terheli őket. A Miskolci Já­rásbíróság 3—3 év börtön- büntetésre ítélte az Andrási házaspárt. Az ítélet nem jogerős. Kozsup Miklósné, a ka­zincbarcikai 53-as számú áru­ház eladójának ébersége tett pontot a nem mindennapi áruházi tolvajházaspár bű­nös tevékenységére. ' * A Borsodi Iparcikk Kiske­reskedelmi Vállalat igazgató­ja megjutalmazta tegnap dél­előtt a munkájukban helyt­álló éber dolgozókat. Füzem bony—Eger Az ÉMÁSZ, a Posta és a MÁV dolgozói jó együttmű­ködésének köszönhető, hogy tegnap megkezdődött az üze­mi próba a Füzesabony — Eger közötti villamosított vasútvonalon. Amennyiben a próbajáratok sikeresnek bi­zonyulnak, úgy július 13-án, a vasutasnapon begördülhet az első villanymozdony von­tatta szerelvény Egerbe. A villamosított vonalon a he­vesiek gyorsabban juthatnak el Miskolcra is. Zsír: tejben, vajban A tejtermeié« növekedése 1973. szeptember 1-től lehető- ve tette a fogyasztói tej, a vaj, a tejföl és a félzsíros te­héntúró zsírtartalmának nö­velését. Ezeknek a termékek­nek fogyasztói árát akkor nem emelték, tehát az érté­kesebb termékek változatlan áron jutottak el a lakosság­hoz. A termelés és a növekvő tej- és tejtermék-fogyasztás közötti összhang érdekében a tejipar 1975. július 1-től a tej és a vaj zsírtartalmát eredeti szintre állítja vissza. Eszerint a tej zsírtartalma újra 2,8 százalékos, a vaj zsírtartalma pedig 80 százalékos lesz. A fogyasztói ár ezúttal is vál­tozatlan marad. A többi tej­termékek (tejföl, túró stb.), valamint a 3,6 százalékos zsír- tartalmú tej, továbbá az utal- ványos tej zsírtartalma nem változik, ugyanúgy természe­tesen az ára sem módosul. A takarékosság indokolja, hogy a már meglévő tej- és vajcsomagoló anyagokat fel­használják, így ezeken átme­netileg a korábbi, magasabb zsírtartalmat mutató értékek szerepelnek. Imbolyog alattam a hajó. A gyomrom még tartja ma­gát, de a fejem már szédül. Bőröndnyi asztalka előtt ül­dögélek és írogatok. Ha ki­húzom magam, kilátok az ab­lakon, a pára finom függö­nyén át látom a várost. Ve­lence kikötője előtt áll a Ta­ta. A révkalauzt, a pilotot várjuk, aki majd beviszi a hajót a csatornán. Este tíz körül indultunk a jugoszláviai Koperból. Hold­fényes, nyugodt volt a tenger. Az előzményekről csák any- nyit, hogy eléggé megnehe­zítettem első tengeri utamat. Horgonyhúzás előtt sokat ci- pekedtem és elég sokat ittam. A vacsora mellől ugrasz­tottak fel. Hús kell! — ad­ták ki a parancsot, célozva ezzel az élelmiszerraktár (cambusa) ürességére, s a hájó közeli indulására. A szokásos egy helyett három geng (munkacsapat) rakta az Egyiptomból hozott naran­csot. Az emberek nagyon haj­tottak, s a kis emelővülás targoncák is szaporábban tö- fögtek. Mivel pedig a terve­zettnél előbb ürült ki a Tata három raktárja (húsz kami­onban és nyolc vasúti ko­csiban fért el a hajó terhe), így az indulási időpontot is előbbre kellett hozni. Valaki felírta a konyha melletti hir­detőtáblára': „Összetartás 20 órakor.” Ez pedig annyit je­lent, hogy este nyolcra min­denki legyen a hajón. De addig még húst kell szerezni. Az első tiszt vezeti a csapa­tot. Barázdált arcához kör- szakállt hord, s ez részint el­takarja a harminc évéhez népi illő ráncokat, részint pe­dig marcona külsőt kölcsö­nöz az aprócska emberkének. Velünk tart D’Artagnan, az egyik kormányos matróz is, aki a mamájának szeretne papucsot venni. Két húsboltból üres kézzel távozunk, míg végül a lassan elcsendesedő belvárosban egy olaszosan sötét bőrű, bajszos hentesmester megszán ben­nünket. Vettünk tíz kilo­gramm csirkecombot, öt kiló zúzát, három egész disznó­combot, s vagy negyedmázsa marhahúst. A patikatisztaságú üzletben teljesen leáll a for­galom, s népes kis társaság­gá gyűlik a húsra váró házi­asszonyok hada. A nem min­dennapi rendelés láttán elő­került a főnök is, kifogásta­lanul elegáns öltönyben és bajusszal természetesen. Szor­galmasan jegyezgetett, s lát­hatóan tetszett neki az első tiszt nagyvonalúsága. Végű’ félrevonultak, a nagy tétel miatti árengedményt megbe szélni. Hogy az alku miként zárult, azt nem tudom, de hazafelé mindnyájan az első tiszt vendégei voltunk. A hú­soszsákokat leraktuk egy nap­ernyőtartó oszlop mellé, s körbeültük a pompás kis vendéglő asztalát. Én konya­kot ittam, aztán sört, aztán megint konyakot. Fél kilenc­kor mondom, hogy nyolckor ..összetartás” van, illetve volt... A lépést csak a kikötőka­puban, a sorompónál kezd­tük el igazán sza porázni. Elénk jött a rádiós, s állí­totta, hogy a parancsnok mérges. Lábujjhegyen óva­kodtunk fel a hajóra, hátun­kon egyensúlyozva a húst. Egy óra múlva beindult a Tata ezerlóerős motorja. Haj­nali háromra Velence elé ér­tünk. Azóta himbálózunk horgonyon. Nem sokkal naplemente előtt feltűnik a pilot fehér­piros lobn'ós hajója. Hor­gonyt föl! Gép indul! Röp­ködnek a vezényszavak. Fönn állok a hajó legmagasabb pontján. Csodálkozom és sem­mit sem értek. Itt vagyok Velencében, a nászutasok vá­rosában' Szemem az útiköny­vekből ismert palotákról minduntalan a vízre léved, a csatorna vizére, ahol a bér­háznyi óriás hajók között íür- ge kis motorcsónakok cikáz­nak. (Mi iS majdnem derékba kapunk egyet, a Tata kény­telen csökkenteni a g< bessé- gtd.) ízlelgetem minden utazó álmainak városát, s közben arra gondolok, hogy mennyi idő alatt tudnám megszokni hogy itt éljek, a fátlan, autó­ás útnélküli, csupa csatorna Velencében? Egy év után riztosan nem csodálnám. Dfe zeretném-e? BRACKÖ ISTVÁN . (Következik: Velencéről es a sárkány eresztésröt) Solymos Lánlé GÖRGEY Nehogy becsapva érezze magát az! olvasó, máris közlöm: Görgey nem az a Görgey, akire gondol. Tábornok ugyan ő is, még­hozzá kiváló stratéga. Naponta tanúságot tesz erről az udvari 'siserehad élén — no persze, ha a korosztálybeliek közé nem ke­veredik egy-egy nagyobb, 12—14 éves srác, és zsarnoki módon át nem veszi a hatalmat. Természetesen Görgey ilyenkor se hátrál, legfeljebb — s jebből az is kiderül, hogy nem csak stratéga, hanem kiváló taktikus is — rugalmasan átvedlik Maigret-vé, Fekete Rok-ká vagy éppen Rózsa Sándorrá asze­rint, melyikből van éppen hiány az egyéb­ként jól összeszokott kompániában. Am az a tény, hogy lényegében hű marad a maga vállalta Görgey névhez, részben állhatatos jellemét fémjelzi, másrészt azt, hogy a bér­házban mindenki, aki szereti — márpedig senki sincs, aki ne szeretné ö-pöttömségét —. ilyeténképp tartja emlékezetében. * Jól is mondom, hogy emlékezetében, mert­hogy eme nyári napokon a Balaton környé­két hódítja játékkardjával, nem kevésbé bá­josságával. No de az út, amelyen a hódítás színterére ért, nem volt éppen sima, még akkor se, ha vonaton tette meg. Sőt. éppen ezért nem! Mért a vonat, ahogy az lenni szokott, nem csupán utasokat szállított, ha­nem kalauzokat is, ami nem feltűnő egy szürke halandónak, nem így azonban Gyu­rinak, alias Görgeynek; labancra talált az egyik fiatal kalauzban, aki nagyon is feltű­nően csapta a szelét egy leányzónak. S hogy aztán ez a leányzó volt-e a valóságos oka Görgey bosszújának avagy a sietős úticél — ezt már nem lehet kibogozni, de nem is lé­nyeges, sokkal inkább az a tény. aminél: megörökítésére az egyik leghűbb tisztelő, a krónikás vállalkozik, abszölút hiteles forrá­sok alapján. Nyílt pályán állt meg a vonat. Rekkenö volt a hőség, s így még inkább elviselhetet­len a vasúti közeg hivatalos magatartásai meghaladó közvetlensége egy, az utazó mi­nőségében a fülkében tartózkodó leányzó iránt, aki ráadásul nem vonult védekező állásba az ostromló széptevéssel szemben. Olyannyira nem, hogy még helyeselte is, amikor az „undok, nagy orrú” kalauz kiha­jolva az ablakon, lekiáltott az egyik társá­nak, aki a vonat mellett, annak árnyékában hűsölt: „Hé, komám, füttyents már, ha sza­badot jelez!” A koma azonban egyre késett a füttyen­téssel, ami azt jelentette, késlekedik a vonat is, ez meg azt, hogy szemlátomást fogy hő­sünk türelme, Hősünké, aki már bizonyára az olvasó szivébe lopta magát látatlanul is. Ha még nem, íme néhány szavas portré: szabályosan zömök kis emberke, simuló barna haj, óriási fekete szemek, amelyek örökké csacsognak, noha gazdájuk csöndes­ke, s mindig mosolyra álló száj, mely ki­egyensúlyozott természetre utal — kivéve a hadraszántság pillanatait. Éppen, mint most. Most keményen össze­szorulnak az ajkak. Valami készül. Ez abból is nyilvánvaló, hogy Görgey kivonul a fül­kéből. Kisvártatva füttyszó hallatszik: egy, kettő, három. A kalauz: „Párdon, párdon. hív a kötelesség!” A lány: „Visszajön?” ..Hát persze!” De előbb a hangja jött: „Mit bolondozol, Jóska, hiszen piros! Hogy mon­dod?! Nem fütyültél?! Hát ki fütyült!” Hogy ki? Ha volna szeme látná: düllesz- tett mellel belép Görgey, arcán diadallal —. s rögtön tudná. De ő csak a lányt látja. Görgeyt pedig senki nem látja, mert pöt­töm, másrészt pedig az apu, meg az anyu. akiknek okuk volna látjii, egyelőre nem mernek ránézni, nehogy — akár a korho- lásból, akár a kuncogásból — kiderüljön a turpisság, vagy éppen a cinkosság. Később, jóval később, Világos tálán (stíl­szerű, nem?) a mama azért odasúgja: —. Te voltál, Gyurika? Miért tetted? — Váí! rándítás a válasz, ami érthető. Hát feltétle­nül számot kell adnia egy hadvezérnek, mi­ért tesz valamit? A győzelemért, punktum S ez a tény ebben az esetben még akkor i valós, ha az ellenfél mit sem tud arro hogy legyozetett, s alti abban a pillanatba) ami!:or a fák közül előbukkant a tó csillog vize, voltaiképpen nem ,ts létezett többé ... — a t

Next

/
Thumbnails
Contents