Déli Hírlap, 1975. július (7. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-21 / 169. szám
'I Ls \ Olcsó fogyasztási cikkek Kimaradt a kimért tej A Belkereskedelmi Minisztérium a közelmúltban megvizsgálta az úgynevezett olcsó fogyasztási cikkek értékesítésének helyzetét. Az ellenőrzés megállapította, hogy az olcsó cikkek többségéből a kínálat, a választék javult, a meghatározott termékek 20 százalékából azonban — részben a gyártó vállalatok szállítási elmaradása, részben a kereskedelmi vállalatok beszerzési gondatlansága miatt — nem tudták az igényeket kielégíteni. A tapasztalatok alapján a minisztérium ismételten felhívta a kereskedelmi vállalatok és a szövetkezetek vezetőit, dolgozóit, hogy mindent kövessenek el az olcsó t cikkek jegyzékében rögzített termékek beszerzése és folyamatos kínálata érdekében. Ugyanakkor felkérte az illetékes minisztériumokat: gondoskodjanak az érintett cikkek gyártásáról. Az ellenőrzés során felülvizsgálták az olcsó cikkek körét, s az év eleji termelői és fogyasztói árváltozásokat, valamint a megváltozott igényeket, a keresletet figyelembe véve módosították a cikklistát. Az új rendelkezés szerint 115 termék szerepel az olcsó fogyasztási cikkek jegyzékében. A módosítás nyomán néhányat töröltek, újabbakat vettek fel, összességében valamelyest bővült a lista. Kimaradt a jegyzékből például az értékesítés ismert korlátozása miatt az olajkályha, a kereslet csökkenése miatt a kannás kimért tej, az ételhordó, a padlófesték, a a habfürdő tabletta stb. Bővült viszont a választék az élelmi.zerek és vegyicikkek körében a repce étolajjal, a paradicsomitallal, a kézfinomítóval, a desodoráló stift- tel, a ruházati cikkek között a női ruha kartonanyaggal, a bébitakarókkal, az iparcikkek körében pedig az 500 forintos árig terjedő kis zsebrádiókkal. Az MFfl kitart a forradaiom mellett A héten alakul men az új portugál kormány Portugáliában nem sikerült az ellenforradalmi erők „frontáttörési” kísérlete. Noha Soares szocialista vezér Lisszabonban egyenesen Gon- calves miniszterelnök lemondását követelte, az MI’A ismét a forradalmár tábornokot bízta meg kormányalakí. tással. Goncalves személye,, már régen „vörös posztó” a szocialisták és a demokrata néppártiak szemében, de ilyen nyíltan, mint szombaton, még nem támadták a szocialisták a miniszterelnököt. Tervük azonban meghiúsult: a haladó katonai erő kitart a forradalom mellett, és bizalmáról biztosította Goncalvest. — Az új portugál kormány — előreláthatólag — a héten megalakul: „pártok nélküli koalíció” lesz, de nem tudni még, kik lesznek a tagjai. A Közel-Kelet várható legfontosabb eseménye: Szadat egyitomi államfő holnapra ígért felszólalása az ASZÚ ülésén. Miután ez Khaled szaud-arábiai uralkodó látogatása és az Egyiptomnak nyújtandó 600 millió dolláros kölcsön bejelentése után hangzik el — nagy várakozás előzi meg. llírma.gryarn&aí: Miután a portugál reakciónak nem sikerült a szociáldemokratákat „faltörő kosnak” használva, éket vernie a haladó tisztek forradalmi csoportja, az MFA tagjai közé, a hét legizgalmasabb eseményeinek a portugál belpolitika fejleményei ígérkeznek. Goncalves miniszter- elnök maradása a katonák szilárd ellenállását bizonyítja, a „pártok nélküli koalíció” kormánya pedig — politikai ügyességüket. Ezzel ugyanis elkerülik a reakció csapdáját: nem hagyják magukat N.vugat-Euróoában kommunista kormánynak deklarálni, és ezzel növelni a reakciós propaganda lehetőségeit. Persze, még sok minden függ a most következő hét belpolitikai csatározásaitól, de ha az MFA egységes marad, Portugália tovább haladhat a szocialista átalakulás útján. — A Közel- Kelet várható eseménye Szadat holnapra jelzett beszéde. Miután az USA számára „legmegbízhatóbb” Szaúd-Arábia úgy ad G00 milliós kölcsönt Egyiptomnak, hogy közben helyesli az ENSZ- erők mandátumának megszüntetéséről szóló határozatot, arra lehet következtetni, hogy az amerikai politika eléggé Izrael melletti elkötelezettségében is valamelyes fordulat várható. Hogy milyen, azt persze még nem lehet tudni. MATE IVAN \ letrnaoihoz hasonló idő Hűvös éjjel után hajnalban csak 13-17 fok volt a hőmérséklet országszerte. Napközben a tegnapihoz hasonló, valamivel hűvösebb idő lesz, mint az elmúlt héten. A napsütést felhősödés, itt-ott zivatar válthatja fel. A nappali hőmérséklet 22—26, az esti 17-21 fok között alakul. Éjszakai emberek Vasárnap estétől hétfő haj- nőiig „éjjeli baglyokká” váltunk fotós kollégámmal. Nyomába szegődtünk azoknak az embereknek, akik pihenés helyett munkával töltik éjszakáikat. Riportútjaink során rövidesen ellátogatunk több üzembe, a baleseti sebészetre, a deto- xikáló állomásra. Fölkeressük a villanyfénynél építőket, a vasúti postát, a szállodaportást, a taxisokat, úttisztítókat, tűzoltókat. Egyszóval éjszakai embereket szólaltatunk meg. Felső képünk a sütőipari vállalat Ki- lián-déli üzemének raktárában készült, ahol a friss kenyereket pihentetik. Alsó képünkön: hatalmas csillagszóróként szikrázik az izzó fém a martinacél- müben. (Riport a 3. oldalon.) (Solymos László felvételei) VII. ÉVFOLYAM, 169. SZÁM 1975. JULIUS 21., HÉTFŐ I BRR: 1 FORINT Bolondos hétvége Borús, esős időben is ezrek strandoltak Rendkívüli meteorológiai jelenség tanúi voltak szombaton a miskolciak. A kora délelőtti órákban esti sötétségbe borult a város, s hatalmas villámlás és mennydörgés közepette trópusi vihar vonult végig a városon. Alighogy eltűntek a felhők, kisütött a nap, ám egy óra elteltével ismét megeredt az eső. A borús ég, a csapadékos időjárás borúsra varázsolta a vikendezni készülők arcát is.. Ezek után úgy gondoltuk: üresen tátongtak a hét végén a strandok öltözői, kirándulók nélkül maradtak a Bükk kedvelt hétvégi pihenőhelyei. Nos, meglepetésünkre egészen más volt a helyzet. Szombaton például az eső ellenére is több mint ezren váltottak jegyet a tapolcai strandra, csaknem ezren pedig az Augusztus 20. strandot keresték fel. S hogy akadnak bátor emberek, azt bizonyítja: a közismert hideg vizű diósgyőri Vérfürdőbe is másfélszázan váltottak jegyet, természetesen a legnagyobb forgalmat a Termál és barlangfürdő bonyolította le, itt két és fél ezren voltak. A kirándulókat szállító autóbuszok — szép számmal érkeztek az ország minden tájáról — csak addig időztek Miskolc-Tapolcán, amíg utasaik kilevegőzték magukat, néhányan csónakáztak egyet, mások a százféle színben pompázó virágokban gyönyörködtek, majd indultak tovább Lillafüred érintésével Egerbe. Ilyen időben ott több a látványosság, az időtöltő szórakozás — mondották többen. Tegnap fátyolfelhős volt az ég, ám ez a legkevésbé sem zavarta mindazokat, akiknek eltökélt szándékuk volt vikendezni, strandolni. Ezen a napon — jóllehet napsütés alig-alig volt — Tapolcán mintegy háromezren, az Augusztus 20. strandfürdőben megközelítőleg három és fél ezren, a diósgyőri Várfürdőben pedig 500-an fürödtek. Kirándulók százai keresték fel a Bükköt is, ám a legtöbben azokra a kirándulóhelyekre tartottak, ahol turistaház is van a közelben. A görsí-verseny sokakat vonzott Bánkúira, délidőben csúcsforgalom volt a turistaházban. Bükkszentkereszten, Szilvásváradon, Jávorkúton is sokan voltak, de a Csa- nyik sem maradt kirándulók nélkül. Valamennyi moziban telt ház előtt vetítették a délelőtti és délutáni filmeket. Nagy volt a felhozatal a használtautó-piacon. Igaz, a kíváncsiskodók lényegesen többen voltak, mint a komoly érdeklődők. Mégis elkelt jó néhány Trabant, s gazdát cserélt több nyugati márkájú személygépkocsi is. A kempingben változatlanul alig lehet helyet kapni. Még a legpesszimistábbak is, akik szombaton csomagoltak — maradtak. Bízva abban, hogy az időjárás szeszélyei most ismét derűs, napfényes napokat eredményeznek... Fiatalok a balesetek megelőzéséért Húsz európai országból érkezett ifjúsági csoportok és magyar fiatalok részvételével nemzetközi vöröskeresztes találkozó kezdődött tegnap fővárosunkban. A fiatalok meghallgatták Hantos Jánosnak, a Magyar Vörös- kereszt főtitkárának megnyitóját. Az esemény hátteréhez tartozik — a Nemzetközi Vöröskeresztes Liga Budapestre érkezett szakembereitől kapott tájékoztatás szerint —, hogy a világon évente átlag 7,5 millió áldozata van a közlekedési baleseteknek, s közülük minden tizedik ember meghal. Európában több mint kétmillió közlekedési baleset történik egy-egy esztendőben, s ebből átlagosan 100 ezer követel emberéletet. A budapesti találkozón megvizsgálják, miként lehet nemzetközi mértékben kiszélesíteni, minél egyetemesebbé tenni — az ifjúsági vöröskeresztes mozgalom segítségével, sajátos eszközeivel is — a fiatalokat is fenyegető soksok baleset megelőzését. Gyász MmM Vasárnap Belgrádban nagy részvéttel temették el a szombat délutáni vasúti szeren-' csétlenség 16 halálos áldozatát. A temetésen megjelent a szerb köztársasági kormány több tagja, Tito elnök pedig táviratban nyilvánította mély részvétét az elhunytak hozzátartozóinak. Az űirandevú szovjet tagjai már csomagolnak A Szojuz—Apollo páros Űrrepülés alkalmiból érmét adott ki a bajor szövetségi állam. Az érmék két változatban, ezüst, bői és aranyból készültek. Mire e sorok megjelennek, inár leszállt, vagy éppen leszálláshoz közeledik a Szojuz—19. — Az Apollo utasai csütörtökön térnek vissza a Földre. Leonov és Kubászov a sikeres űrrandevú végrehajtása után már tegnap óta a leszálláshoz készülődnek. Bajko- nurtól — ahonnan felszálltak — mintegy 500 kilométerre északra ereszkednek le a tervek szerint. A leszállást a moszkvai televízió egyenes adásban közvetíti. Ugyancsak csomagolnak már a Szaljut—4 űrállomás pilótái is; rendezik a kutatások eredményeit, s készülnek a hazatérésre — a Földre. Ma száll le a Szojuz—19