Déli Hírlap, 1975. június (7. évfolyam, 127-151. szám)
1975-06-18 / 141. szám
Félidőben á szakszervezeti I választások Beszélgetés Kovács Kálmánnéval, az SZMf titkárával Az id.én újraválasztják a szak- szervezeti tisztségviselőket, s a vezető testületeket. Megyénkben 300 ezer szervezett dolgozó vesz részt ebben a felelősségteljes, áprilistól az év végéig tartó munkában, amely október 11-én, a megyei küldöttértekezlettel fejeződik be. Az eddigi tapasztalatokról kérdeztük Kovács Kálmánnét, a Szakszervezetek Borsod megyei Tanácsának titkárát. — A választásokat mindenütt a SZOT irányelveiben meghatározott politikai célkitűzések, a szervezeti és káderpolitikai elvek, valamint az előre elkészített ütemtervek szerint tartották meg Az első szakasz — a vezető bizalmiak és bizalmihelyettesek megválasztása — május 15-én lezárult. Egy-két kivételtől eltekintve, a napokban fejeződtek be a műhely- és osztálybizottságok, az üzemi szakszervezeti bizottságok, a gyáregységi szakszervezeti tanácsok és szakszervezeti bizottságok választásai, küldöttértekezletei. Július 5-ig lezajlik 14 ágazati-területi szakszervezeti választás ;s, csupán öt szakmáé marad hátra. Ezt követően szeptember közepéig tartják meg küldöttértekezletüket a vasas nagyüzemek (LKM, DIGÉP stb.), illetve két közlekedési vállalat (3-as számú Volán, Miskolci Közlekedési Vállalat). S azután a megyei küldöttértekezlet következik, an^lyre 250 küldöttet választanak szerte a megyében. — Hogyan értékeli a választások első félidejét? — Mindenütt javult az előkészítés. Ebben szerepe van a jó irányelveknek, azok egységes értelmezésének, a párt-, állami és társadalmi: szervek részéről kaputt* ’S“** tekezletek, taggyűlések rendszeres megtartását, a tagság folyamatos tájékoztatását. Elhangzott az a javaslat is, hogy a bizalmiak és a választott szervek éljenek bátrabban jogaikkal, erősítsék kapcsolataikat a gazdasági vezetőkkel. Mások azt hangsúlyozták, hogy a gazdasági vezetőknek jobban figyelembe kellene venniük a szak- szervezeti szervek véleményét és jogait. Sok felszólalás hangzott el szociális és bérkérdésekkel kapcsolatban. Az építők például elmondották, hogy szerintük a középvezetők nem tartják eléggé kötelességüknek a szociális ellátás szintjének emelését. A kereskedelmi dolgozók egv része úgy érzi, hogy nincs megfelelően megbecsülve munkájuk, erre utal, tyogy viszonylag alacsonyak a bérek. Valamennyi szakmában kevésnek tartják a nyári, a családos és a házaspári üdülőjegyeket. — Kellően bevonják-e a nőket a vezetésbe? — A választások jó előkészítését mutatja, hogy a tagság a javasolt személyek mintegy 90—95 százalékát elfogadja, illetve megválasztotta. örvendetesnek tartjuk, hogy a bizalmiak között jelentősen emelkedett, s elérte a 73 százalékot a munkások aránya. Ami pedig a »áőkeé • Hleái, körülbelül* 36 A DH várospolitikai fóruma A Mályi-tó védelméért Romlik a víz minősége Figyelmeztető vizsgálati adatok-)(■ Őrizzük meg ilyen szépnek. A Mályi-tavat sok szeretettel és némi iróniával a megye kis Balatonjának szoktuk nevezni. Nyári napokon átlagosan 3—6000 — főleg miskolci — ember talál felüdülést a hűvös vizű tó partján, de hét végi napokon 10—15 ezren is letáboroznak itt. Szépen szaporodik a vállalati üdülők, magánerőből épült víkendházak száma is. Húsz vendégnél nagyobb befogadóképességű vállalati üdülő 45 van Mályiban, magánerőből épült víkendház pedig körülbelül 350. A tó vonzerejét növeli, hogy Észak-Magyarországon ez az egyetlen, melyen vitorlásversenyeket is lehet rendezni. A Mályi-tó értéke tehát Miskolc és a megye számára igen nagy. Ezt az értéket azonban nem becsüljük, nem óvjuk úgy, ahogy kellene. (Solymos felv.) gítSégnek. Jól működtek közre a felsőbb szakszervezeti szervek kijelölt segítői is. A tagok 70—90 százaléka jelent meg a választásokon.. Bebizonyosodott, hogy a műhely- és osztálybizottságok újjáválasztásakor a kétszakaszos módszer a jobb; ez biztosítja a nagyobb demokratizmust. A választó értekezleteken a részvevők 10—?.0 százaléka nyilvánított véleményt. — Mi foglalkoztatta elsősorban a felszólalókat? i — Feltűnt, hogy milyen sokan igényelték a csoportárLdülőköznont Szibériában Másfél millió hektár napfény, ózon és erdő — ez lesz a Szibéria második legnagyobb városa, Omszk környékén épiilő, hatalmas üdülőövezet'.'' A hagyományos elképzelés szerint Szibéria rendkívül szigorú időjárású terület. Ez azonban egyoldalú nézet, hiszen a hatalmas országrész több zónája kellemes klimatikus viszonyokkal rendelkezik. Kelet-Szibériában például íny áron ugyanannyi a napsütéses napok száma, mint a Krímben.,. Rendkívül sok a gyógyvízforrás. "•£ szintén gyógyító hatású lehet a kemény. de száraz tél is. E feltételek számbavétele után döntöttek az üdülőövezet létrehozásáról. A tervek szerint szanatóriumokat, szállodákat, sport- és szórakoztató létesítményeket építenek Omszk környéken, mintegy 100 kilométeres sugarú körzetben. Az üdülőterület egyidejűleg 200 ezer vendéget fogadhat majd. — o — százalékos arányban szerepelnek a tisztségviselők között, s ez körülbelül megfelel a nődolgozók arányának. Lehetne viszont több fiatal a szakszervezeti tisztségviselők között. Reggel 8 óra után kisebb csoportok érkeznek a munkaközvetítő irodába. A bejárat előtt ácsorgókhoz két újonnan jött fiatalember csapódik, régi ismerősként üd- vözlik egymást az idősebb férfiakkal: — Hát te mikor számoltál le. Lajoskám? — kérdezi az egyik középkorú férfi a fiatalembert. — Éppen három hete — mosolyog „szégyenlősen” a kérdezett. — öt napig mel- csiztem összvissza . .. Pár perccel később a beszélgetésből kiderül, lugv nem is olyan szégyenlős a fiú. Szinte büszkélkedve mutatja gyűrött munkakönyvét, amelyben már alig van hely, mindenütt a „kilépett”, „önkényesen kilépett” pecsét elmosódott nyomai látszanak. — Hiába, nem találom a helyemet. Amelyik munkahely nekem megfelel, ott nem fogadnak be a brigádDi. Majréznak a szakik a sok változtatás miatt. Valami nyári munka kéne nekem, lehetőleg vízközeiben — mondja lemondóan a legény, bár ez sem hangzik valami meggyőzően. A kisablak mögött jelentkezőkre várva ül Farkas Lajos, a DIGÉP megbízottja. Könyvhét ulán tankönyvfzezon A Kazinczy könyvesboltban az ünnepi könyvhét után körülbelül negyedére csökkent a forgalom. (Mellesleg: a könyvhétre rendelt könyvek közül kettő még a mai napig sem érkezett meg.) A könyvesbolt dolgozói már a tankönyvszezonra készülnek, amely július közepén kezdődik. Túra nyugdíjasoknak A DVTK természetjáró szakosztályának vezetősége rendszeresen szervez nyílt túrákat a nyugdíjasok részére. A holnapi kiránduláson a sajószentpéteri üveggyárat és az edelényi kastélyt tekintik meg. Indulás: a Tiszai pályaudvarról 7.55-kor közlekedő személyvonattal Sajószentpéterig. Az üveggyár megtekintése után a csoport autóbusszal megy Edelénybe. A túrára minden érdeklődő nyugdíjast szeretettel várnak. Sáros a tőid, nehezebb a munka Nem kedvez az időjárás a mezőgazdasági munkáknak. Az esőzések, a sár miatt nehezebb a dolguk a Nagymiskolci Állami Gazdaság munkásainak a zöldborsó betakarításánál. A napokban megkezdték a lucerna második kaszálását, az LKB-üzemben a lucernaliszt készítését, valamint a gyümölcsösök permetezését. Igyekeznek a gyümölcsök betakarításával is, hiszen a hervadt gyümölcs már nem piacképes. — Mostanáig vagy tízen érdeklődtek munka után, legtöbbjük „visszajáró té- lek”. Csak azzal tudunk érdemben foglalkozni, aki magával hozza a munkakönyvét. Hiába lenne szükség több munkáskézre, nem segíthetjük elő a vándorlást... ^é«v-öt kilépés után Ma is sok a csellengő, akik sok pénzt s kevés munkát keresnek, általában eredmény nélkül, mert ma már a legtöbb vállalatnál teljesítménybérezés van. — A fiatalok látják, hogy az idősebbek 20—25 forintos órabért kapnak, és ők is annyit akarnak keresni. Arra nem gondolnak, mekkora szakmai fedezet, mennyi tanulás, fáradság van már emögött. Aki manapság nem talál munkát magának, az nem is akar dolgozni. Persze az az igazság, hogy 4—5 kilépés után már mi is bizalmatlanok vagyunk. A komoly szándékot elősegítik az üzemek. A DIMÁVAG például háromhónapos tanfolyamokat szervez a jelentkezők számára. Az üzemi megAz előző mondatnál bizonyára felütötték a fejüket a tó barátai. Sejtik, hogy ez alkalommal nem a szokásos, hangulatos riportot kapják, hanem valami mást. Lehet, hogy túlságosan borúlátónak ítélik majd egyesek a cikket, de a szerző vállalja ezt, mint ahogy vállalnia kell mindenkinek, aki évek múltán is fürdeni, pecázni akar itt, aki azt szeretné, hogy a nehezen összekuporgatott forintokból, többnyire saját keze munkájával készült nyaralója nembízottak bejönnek ide a közvetítőbe, várják a jelentkezőket. Kereslet és kínálat — Áprilisban 93-an kértek segítséget az elhelyezkedéshez: 52 férfi, 41 nő. Ebből 84-en vállaltak munkát — tájékoztat Váraljai Károly munkaközvetítési előadó. — A vállalatok ' felmérést készítettek a most végző fiatalok körében. Városunkban az igény és a kinálat nagyjából szinkronban van, bár sok helyen pótolhatatlan hiányosságok mutatkoznak, elsősorban a szakmai Összetétel egyenetlensége miatt. Például kőművesből, építőipari szakmunkásokból, szigetelőkből, csőszerelőkből sokkal több jelentkezőt várunk. Negyvenegy lakatosra lenne igény, de csak hárman jelentkeztek, 15—20 kovács helyett tízen, 35 hegesztő helyett öten, 40 forgácsoló helyett hatan ígérkeztek. Elektromos és műszeripari szakmunkásokból viszont többen végeztek, mint amennyire igényt tartanak a vállalatok, s ebből aztán újabb feszültség adódik. (varga) csak neki, hanem gyermekeinek, unokáinak is pihentető oázis legyen. • TlZ ÉV ALATT Az MTESZ megyei környezetvédelmi bizottsága a közelmúltban foglalkozott a Mályi-tó vizének minőségével. Pontosabban: a víz minőségének rohamos romlásával. Főleg a megyei KÖJÁL vizsgálataira alapozta megállapításait az a kollektíva, mely tudományos alapossággal tárta fel, hogy a 10 évvel ezelőtt lezajlott hasonló vizsgálathoz viszonyítva, mennyit romlott a tó vizének minősége. Csak a teljesség kedvéért mondjuk el, hogy a Miskolctól nyolc kilométerre elterülő tó mesterséges útoji keletkezett, a kavicskitermelés során vájt meder talajvízzel telt meg. A talaj kavics- és homokrétegén átszivárgó víz a természetes szűrés után olyan tisztának mutatkozott 1964-ben, hogy az akkori vizsgálatok alapján még mint ivóvíznye- rő helyet is számításba vették. Tehát 10 évvel ezelőtt tiszta ivóvíz töltötte meg a tómedret. Ám ez alatt az évtized alatt sok minden történt. Többek között 110-ről 350-re növekedett a magánnyaralók száma, az üdülőtelkeké 180- ról 390-re, s hét végi napokon a 10 évvel ezelőtti 2—3000- rel szemben manapság 10— 15 000 ember keresi fel a tavat. Sajnos, a tó népszerűségének növekedése együtt járt azzal, hogy a rosszul elkészített derítőkből egyre több szenny szivárgott a vízbe, s a sok ezer kiránduló valóságos szeméthegyeket hagyott maga után a tó partján. A gépkocsitulajdonosok nagy előszeretettel fürdették a „járgányt” néhány méterre onnan, ahol gyerekek és felnőttek lubickoltak a vízben De ugyanott fürdöttek és für- denek mindmáig a kutyusok is. Ha mindehhez hozzászámítjuk, hogy a tó partján nyilvános W. C.-t nem építettek, hogy megjelentek a vizen motorcsónakok, s a part* hoz közeli területen a gazdálkodó tsz földjeiről szerves- vagy műtrágyalé szivároghatott a csapadékvízzel a tóba, akkor már körülbelül tudjuk, milyen okok játszottak közre a vízromlásban. • SZAPORODNAK AZ ALGÁK Az oxigénfogyasztás ugrásszerű növekedéséből egyértelműen arra következtetnek a szakemberek, hogy évről évre több emberi és állati eredetű hulladék, lebeg a tó vizében. Ugyanerre utal a nitrit és nitrát mennyiségének növekedése. Ha pedig sok a szerves anyag, akkor rohamosan szaporodhatnak a kórokozók, hiszen bőségesen találnak táplálékot A foszfor mennyiségének növekedése megkönnyíti . a? egysejtű élő szervezetek, ’az algák szaporodását. Az algákban gazdag vizet egyébként az jellemzi, hogy megszínesedik — „virágzik” —, csökken az átlátszósága. A könnyűbúvárok már nem kedvelik a Mályi-tavat, mert arra panaszkodnak, hogy nem látnak jól a zavaros vízben. Az algák között akadnak olyanok is, melyek bőr- vagy kötőhártyagyulladást okoznak. Még veszélyesebb tulajdonságuk azonban, hogy felveszik a toxikus (mérgező) anyagokat, s ezek a mérgek a táplálkozási láncon keresztül eljutnak a halak szervezetéig és ott fel is halmozódnak. Ügye felesleges tovább mondanom? • PEDIG VAN RENDELET És még mindig nincs vége a figyelmeztető jeleknek. Szaporodtak a tó vízében az egészségre káros baktériumok is. Köztük a salmonel- lák. Száz vízminta közül valamivel több mint 18-ban tar lálták meg ezt a kórokozót. E mérések alapján a tó vize a „szennyezett** minősítést kapta! Az adatok ismeretében úgy hiszem, indokolt volt megkérdezni dr. Takács Sándortól, a megyei KÖJÁL igazgatójától, hogy egyáltalán,alkalmas a Mályi-tó fürdésre? Így válaszolt: Ma - még igen, de ha radikális intézkedésekkel nem gátolják meg a tó további szennyeződését, azaz folytatódik az elmúlt 10 évben tapasztalt tendencia, akkor néhány év múltán már aligha mondhatjuk el ezt. Ezzel az egy cikkel nem kívánjuk lezárni a Mályi-tó ügyét. Várjuk a hozzászólásokat, a javaslatokat, mindenekelőtt a Mályi községi Tanácsét, mely — annak Idején beszámoltunk róla — rendeletet hozott a tó védelmére. Ügy tűnik azonban, e rendeletnek eddig nem sikerült tökéletesen érvényt szerezni. BÉKÉS DEZSŐ NYIKES IMRE Sok pénxt, kevés munkát? II munkaközvetítőben