Déli Hírlap, 1975. június (7. évfolyam, 127-151. szám)

1975-06-12 / 136. szám

A nők nemzetközi éve jegyében Irótábor 7 oka jban Évekkel korábban, az or­szágban elsőként rendezték meg Hegyalján a tokaji író­tábort. A minden esztendő­ben megismételt és azóta is egyedülálló rendezvénysoro­zat résztvevőit az idén ne­gyedik alkalommal várják. Mint korábban is hírül adtuk, az eseménysorozat augusztus 3 és 10-e között lesz. Az elmúlt évekhez ha­sonlóan mintegy 30—35 részt­vevőre számítanak. • ÉSZAK­MAGYARORSZÁGHOZ KÖTŐDVE A Hazafias Népfront me­gyei bizottsága és a Napjaink által szervezett rendezvény vendégei, az Észak-Magyar- országon élő vagy innen el­származott, de munkásságuk­kal mindenképpen a megyé­hez és a folyóirathoz kötődő alkotók körében nemcsak az évenkénti visszatérés, hanem az is hagyomány, hogy az írótábor központi programja­ként valamennyiünket ér­deklő aktuális téma megvita­tása szerepel. Tavaly az ifjú­ság helyzetéről volt szó. Most — a nők nemzetközi éve al­kalmából — a nők munká­járól. kulturálódási lehetősé­geiről, egyáltalán a dolgozó lányok, asszonyok társadal­munkban elfoglalt helyéről és helyzetéről beszélgetnek. • A LÁNYOK, ASSZONYOK ÉLETÉRÖL A központi előadás A nő és a munka címmel hangzik el: háromnapos vita. több ki­egészítő és korreferátum kö­veti. A témában való minél alaposabb elmélyülés és tá­jékozottság érdekében hatá­rozott úgy jóval korábban a Művelődési Alap Irodalmi Osztálya, hogy azok számára, akik a korreferátumokat tart­ják, a felkészülést támogató ösztöndíjat biztosít. Ennek segítségéve] született meg Tóth Pálnak az Űzd kör­nyéki munkásnők foglalkoz­tatásáról és szociális helyze­téről, Oravec Jánosnak a Miskolci Pamutfonóban dol­gozó nők élet- és munkakö­rülményeiről, illetve Szőlősi Zoltánnak a Nyírségből el­és bejárók, illetve az ott élők lehetőségeiről szóló dolgozata. A napokban véglegesített program egyébként azt mu­tatja. hogy még annál is el­mélyültebb munkára készül­nek fel az írótábor részt­vevői. mint amit az említett előadáscímek jeleznek. A köz­ponti téma alaposabb körül­járása érdekében hónapokkal korábban felméréseket foly­tattak a megye és Miskolc könyvtáraiban. A szlovák a Miskolci Városi és a II. Ivajvoczi Eerenc Megyei , A 6. sz. Általános Iskola felhívása a szikii A miskolci 6. sz. Általános Iskola igazgatósága, úttörő-' csapatvezetősége és szülői munkaközössége értesíti az iskola tanulóit, a szülőket és a régi tanítványokat, hogy az eredetileg június 16-ra. hétfőre hirdetett tanévzáró ünnepélyt , technikai okok miatt más időben tartják. Az ünnepség június 14-én. szombaton délután 5 órakor kezdődik a városi sportcsar­nokban. A tanévzáróra min­den szülőt és régi tanítványt szeretettel várnak. Könyvtárban végzett munka eredményéről, főként a mun­kásnők olvasásigényéről és lehetőségeiről szóló beszámo­lókat is ekkor hallgatják meg. • DARVAS JÓZSEF, FABRY ZOLTÁN EMLÉKÉRE A tanácskozásokhoz termé­szetesen egy sor egyéb prog­ram is kapcsolódik. A meg­nyitót Tiszaladányban tart­ják, ahol a résztvevők tiszte­legnek Darvas József emléke előtt (a könyvhét alkalmából Darvas-emléktáblát lepleztek le itt és iskolát neveztek el a nemrég elhunyt íróról), és tervezik a szintén hagyomá­nyos, a község lakói által számon tartott és igényelt családlátogatásokat, vagy in­kább baráti beszélgetéseket is. Sárospatakon és Sátor­aljaújhelyen szocialista bri­gádokkal találkoznak az írók. Hollóházán meglátogatják a porcelángyárat, és részt vesz­nek a kishutái nemzetiségi könyvtár névadó ünnepségén. A hét egyik napján a tokaji Zilahy György Művészbará­tok Köre látja vendégül egy Napjaink-est keretében a tá­bort, végezetül pedig egy szlovákiai út szerepel a prog­ramban. Ellátogatnak a stósz: Fábry-emlékházba. megko­szorúzzák az író sírját, majc irodalmi est lesz. Ez alka­lommal Fábry Zoltán író: munkásságára és a 30. év­forduló alkalmából a fasiz­mus felett aratott győze­lemre emlékeznek. M— Egy csokor csöppség ... (Solymos László felvétele) Finnországban énekelnek (Tudósítónktól) Eger már évek óta test­vérvárosi kapcsolatot tart fenn a finnországi Pori városával, ahonnét a közelmúltban ve­gyeskórus látogatott Heves megye székhelyére. Ezt a lá­togatást viszonozza most az Építők Heves megyei Kórusa, amely nyolcnapos finnországi vendégszereolésre utazott. A hatvantagú kórus műso­rában a preklasszikusoktől kezdve Mozart, Kodály és Bartók művei mellett mo­dern hangvételű kórusmúvek is szerepelnek, ’‘is egy meg­lepetés: finn zeneszerzők mű­veit is betanulta a zenekar, mégpedig magyar és finn ír elven is. Epítőtáborozók figyelem! A KISZ Borsod megyei Bízott- sága értesíti az építőtáborok 1 turnusába tartozókat, hogy az előzetes helybiztosítás miatt a táborhelyeket az alábbi modor közelíthetik meg: Június 15, (vasárnap): Balatonaliga: Miskolc Tiszai pu.-ról 7.02-kor induló vonattal Továbbutazás Bp. Déli pu.-ró! lO.SO-kor induló vonattal. Leszál­lás Balatonvilágoson 12.45-kor. Balatonederics: Miskolc Tiszai pu.-ról 6.50-kor induló Cracovia helytől tovább az 5214 sz. vonat­tal. Vaskút: Miskolc Tiszai pu.-ról 9.50-kor . induló vonattal Bp. Ke­leti pu.-ig. Továbbutazás József­városi pu.-ról Kiskunhalasra 14.17-kor. (Keleti pu.-ról József­városi pu.-ra 23. sz. villamossal lehet eljutni.) Kiskunhalasról Ba­jára 17.46-kor Érkezés Bajára 19.42-kor (Innen buszok szállíta­nak mindenkit a táborba.) Az említett vonatokon a bor­sodi fiatalok részére különkocsi- kat biztosító tunk. (Az átszálló­helyeken is!) Minden táborozónak jó mun­kát. kellemes időtöltést kíván: a KISZ Borsod megyei Bizottsága Az NDK-ban szerepelnek az ózdi láncosok Hétnapos vendégszereplésre Riesába utazott az Ózdi Ko­hászati Üzemek népitánc- 1 együttese. A riesai acél- és csőkombinát, valamint az Ózdi Kohászati Üzemek szak­A szép maileken esete A szép manekent nem so­káig látjuk, néhány perccel a történet kezdete után le­lövik egy villa kertjében. Ennek ellenére természete­sen végig az ő esete foglal­koztatja az ugyancsak szép nyomozónőt, aki századosi rangban, de divatos civilben (két alkalommal ágyban is látjuk) bonyolítja a szálakat. Ez meglehetősen nehéz do­log, mert a szálak — a mű­faj törvényei szerint — rendkívül kuszáltak. Egv-egy pillanatra még a fiatal or­vosién is gyanúba kerül, mi­vel neki is van vadászpuská­ja, továbbá (mint a szép maneken, lakásán talált ama­tőrfilm bizonyítja) ismerte a manekent, sőt talán a kel­leténél jobban is tetszett. Természeté«, hogy a fiatal feleséget (aki. mint mondot­tam, százados, de mégiscsak nő) szerfölött lehangolja ez a felfedezés. Úgyannyira. hogy a következő reggelen már nem is puszival üdvöz­li a kapitányság lépcsőházá­ban posztóié őrmestert. Már átadná a nyomozást m'jsnak. ha nem állna mellette egy szakmabéli öreg róka —, ha jól emlékszem, ő is őrmes­ter —, aki nem engedi el­csüggedni kedves, fiatal fő­nökét. Szerepel továbbá a film­ben egy egész hegesztőbri­gád, közülük többen a hoz­zájuk kapcsolódó asszonyok­kal, lányokkal. Rövidesen kiderül, hogy a dicstelenül elhalálozott maneken volt férje fs tagja a brigádnak, továbbá az is, hogy az egyik hegesztő húga kiváló céllö­vő. Ez már így is elég sok ember, a nyomozást azonban ki kell terjeszteni, egy kiöre­gedett szépfiúra, egy gyanús üzelmekkel foglalkozó szom­szédra. továbbá a maneken albérlőire. Nem tudom pontosan, fel­soroltam-e mindenkit, de ez nem is lényeges; a nyomozó- szervek úgy is mindenkit is­mertek. Hogy ki a gyilkos, az csak a film végén derül ki,1 egy izgalmas hajsza so­rán. Eközben maga a nyo­mozást vezető százados-asz- szony is (fegyverrel a kezé­ben) leugrik a vasúti hídról a mozgó szerelvényre. Sze­rencsére az éppen alatta el­haladó vagonban búza vagy más szemes termény van, így nem üti meg magát. A gyilkos azonban golyótól ta­lálva ott marad a helyszí­nen, s később egy könnyes vallomás során azt is meg­tudjuk, hogy is volt, mint is volt. Bizony zavart bennünket, hogy a' figurák nem éltek valódi életet. Csupán jelez­nek egy-egy típust, maga­tartásformát. Némi izgalmat persze így is nyújt ez a csehszlovák film, melynek gyilkosát nem segítünk az olvasónak megtalálni. A film alkotói: írta — Lilliana Mihajlova; kép — Boriszlav Puncsén; zene — Dimitr Vil- csev; rendezte — Ljubomir Sarlandzsijev; főszereplők — Nevena Kokanova, Vlagyi­mir Szmirnov, Petr Szlab- kov. * (gyarmati) szervezeti bizottságai közötti együttműködési és barátsági szerződés tette lehetővé a vendégszereplést, amely egy­ben viszonzása a riesai együt­tes 1972. évi ózdi szereplésé­nek. A negyventagú Kohász népitánc-együttes a Riesai Nyár rendezvényei során elő­reláthatóan öt alkalommal lép színpadra a városban és környékén. Az együttessel tart a domaházi pávakör két tagja is. Ugyanakkor nyitják meg Riesában Mizerák Istvánnak, az ÓKÜ fotósának kiállítá­sát. amely Ózd harmincéves fejlődését tükrözi. túl iITTd Oscar-diias artisták A közelmúltban megrende­zett negyedik nemzetközi cir­kuszfesztiválon, Madridban, a Dobrics bolgár egyensú­lyozó csoportot tüntették ki Oscar-nagydíjjal. A csoport négy tagja — Lazarinka, Lili, *Marija és Zsulijan — 1972 óta dolgo­zik együtt. Azóta számtalan külföldi túrán vettek részt és színvonalas műsorával éppúgy sikert aratott Mad­ridban és Koppenhágában, mint a Kanári-szigeteken. CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió; 12.00: Déli Kró­nika. — 12.2U: Ki nyer ma? — 12.35: Melódiákoktól. — 13.35: A V alakulunk hailgatóinknaK kü­lönkiadása. — 13.55: Az élő nép­dal. Ecs. — 14.05: Britten: Sze­renád tenorhangra, kürtre és vonószenekarra. — 14.25: Közve­títés a dunaújvárosi választási nagygyűlésről. — 16.15: An­tonyina Nyezsdanova és Geor­ges Thill énekel. — 16.40: Vas István költészete II. — 17.00: Hírek. — 17.05: Nóták. — 17.35: A magunk érdekeben, a magunk védelmében Kapusi Rozsa mű­sora. — 18 00: Beethoven-művek. — 18.48: Miért igen. miért nem? Zenéről — tíz percben. — 19.00: Esti Krónika. Beszámoló a duna­újvárosi választási nagygyűlésről. — 20.30: Örökzöld dallamok. — 21.26: Liszt zongoraművel. — 22.00: Hírek. — 22.15: Sporthírek. — 22.20: Népszavazás. után özön­víz? Angliai útijegyzet III. — 22.30: Táncdalok. — 23.15: Kama­razene. — 24.00: Hírek. — 0.10— 0.25: Operettrészletek. Petőfi rádió; 12.00; Hírek. — 12.03: Cigánydalok, csárdások. — 12.30: Dvorzsák; Esz-dur vonós­négyes. — 13.00: Hírek. — 13.03: Szolnoki stúdiónk jelentkezik. — 13.20 Richard Strauss; Salome — Salome áriája. — 13.35: Az euró­pai széppróza klasszikusai. — 13.4.3: időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Ifjúsági randevú —ket­tőtől ötig... — 17.00: Belépés nemcsak tornacipőben! Az Ifjú­sága Rádió sportórája. — Közben 17.30: Hírek. — 18.00: Hírek. — 18.10: Csak fiataloknak! — 19.13: Jó estét, gyerekek! — 19.20: Az Éneklő Ifjúság úttörő korosztá­lyának díszhangversenye. —Köz­ben kb. 19.50: Cs.ak a béke. Mai költők versei. — Kb. 20.00—20.10: Hírek. — Kb. 20.40: Üj könyvek. — Kb. 20.43: A Szappanos család krónikái a Riport. — Kb. 20.58: Svejk. Epizódok Hasek regényé­ből. — Kb. 21.56: Táncdalok. — 22.10: Zeneszerzők leveleikben. Beethoven. — 23.00: Hírek. — 23.15: Verbunkosok,- nóták. — 24.00- Hírek. Miskolc] rádió; 17.30: Mütioris- mertetés, — hírek. — 17.35: Ifjú­sági körkép. 1946 júniusában bontotta ki zászlaját az úttörő­mozgalom. — Beat-kedvelőknek. — 18.00- Borsodi Tükör. A stú­dió krónikaműsora. Hírek, ripor­tok, tudósítások a nap esemé­nyeiből. — 18.15: Kamarazene. — Emberek a gépek mellett. Üjítók, feltalálók — munkájuk­ról. — Szívesen hallgattuk . . . Televízió, 1. műsor: 14.30: Hely­színi közvetítés a dúnaújvárosi választási nagygyűlésről. —16.38: Tévé-ovi. — 17.05: Hírek. — 17.10: Hétköznapok — zenével. — 18.00: Telesport. — 18.25: Ipari kalei­doszkóp. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Válasz­tás előtt. . . összefoglaló a du­Felhívjuk a latosán figyelmét, hogy a városban a fákat, cserjéket, rózsaágyakat, örökzöldeket dimetoat hatóanyagú, közepesen mérgező Bi—58, majd triclorfon hatóanyagú, közepesen mérgező Ditrifon-50 vegyszerekkel ■permetezzük Élelmezésügyi várakozási idő: 14 nap. MISKOLCI KERTÉSZETI VALLALAT naújvárosi nagygyűlésről. — Kb. 20.25: KozmiKUs ihetK-uznapuK.. Szovjet dokurnentumfilm. —21.20: Pele. XL rész: A lövökészség. — 21.30: Teleszubjektív. — 22.30: Tv-hiradó 3. — 22.40: Férfi ko­sárlabda EB. Televízió, 2. műsor: 20.00: Mű­sorismertetés. — 20.01—22.35: Shaw: Caesar és Cleopatra. Szín­mű két részben. — Körben 21.00: Tv-híradó 2.( Miskolci Nemzeti színház (7); Luxemburg grófja. Madách bérlet. Kiállítások; Herman Ottó Mú­zeum (10—13) : Ember és munka. — Borsod vegyipara — Diósgyőri Vár (10—18) : A diósgyőri vár története. — Déryné-ház (10—18) : Déryné- és Lévay József-emlék- szobák. — Herman Ottó-emlék- ház (10—18): Herman Ottó élete és munkássága. — Miskolci Ga­léria (10—18): Rajzok — kiállítás. — József Attila Klubkönyvtár (12—20) : Nagylátószög — fotóki­állítás. FILMSZÍNHÁZAK BÉKE A négy muskétás űjabb kalandjai Szí. francia film Kezdés; f4, hn6 és 8 órakor HÍRADÓ mozi Magyar híradó, rövidfilmek Folytatólagos vetítés de f9 órától fi2 óráig Egységes 3 forintos helyár! KOSSUTH A szép maneken esete Mb. csehszlovák film Kezdés: f3 és hn5 órakor Személyiségcsere Mb. szí. an"!erikái film Kezdés: 7 órakor 16 éven felülieknek! HEVESY IV AN FILMKLUB Aranyláz, Kutyaélet Két amerikai Chaplin-film Kezdés: f5 és f7 órakor fáklya Váltságdíj egy halottért Mb. szí. amerikai film Kezdés: f5 és f7 órakor PETŐFI Dal a szerelemről Szi. japán film Kezdés: f5 és f7 órakor SZIKRA A Farkassziget rejtélye Mb szí. román film Kezdes: 5 és 7 órakor TÁNCSICS Saint Tropezbe költözünk! Mb. szi. francia film Kezdés: 5 és 7 órakor TAPOLCA-KERT Két férfi a városban 1 Mb. sií. olasz—francia film Kezdés; 8 órakor HÁMOR Vanyusin gyermekei Mb. szovjet film Kezdés: 6 órakor PERECES Só Mb. jugoszláv film Kezdés: 5 és 7 órakor PÉNTEK Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.05:* Műsorismertetés. — 8.15: Budapest és a vidék kulturális programjából — 8.22: Népdai- esokor. — 9.00: A befejezetlen mondat. Portrék Déry Tibor re­gényéből. — 9.34: Losonczy György enekel. — 10.00. Hírek. — 10.05: Érdekes szigetek. A titokzatos kőbálványok földje. — 10.25: Ri- klki. Gyurkovics Tibor elbeszé­lése IV. — 10.31: Édes anyanyel­vűnk. — 10.36: Zenekari muzsi­ka. — Közben 10.59: Lottóered­mények. — 11.00—11.10: Egy új tudományág — a geomikrobioló- gia. — 11.49 • Könyvszemle. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05 : Schubert-felvételek. — 8.15: Az Izraelita felekezet negyedórája. — 8.30: Haydn: g-moll vonósné­gyes. — 8.50: Népszavazás után’ özönvíz? AngHai útijegyzet in. — 9.00: Hírek. — 9.03: Ezeregy délelőtt. — LO.OO: Zenés műsor üdülőknek. — Közben 10.00 és 11.00: Hírek. — 10.59: Lottóered­mények. Televízió: ÍO.OO: Műsorismerte­tés. — 10.01—10.20; Lottósorsolás.

Next

/
Thumbnails
Contents