Déli Hírlap, 1975. május (7. évfolyam, 101-126. szám)
1975-05-16 / 113. szám
Plüss egy fő... ... aki egyébként hatszoros világbajnok Bort hagyott az öregekre A népkerti pályán nagy a nyüzsgés: készülődnek a vasárnap délelőtti világbajnoki salakmotorversenyre. A depóként szolgáló garázsok előtt álló néhány kocsi közé most áll be egy porlepte Volga furgon. Mögötte utánfutó, rajta motorok. A rendszámtábláján cirill betűk! Megjött a szovjet csapat!? Nem, csak a „többiek”: az edző,. a csapatvezető, a szerelő. ' Az első húsz közül bárki... A szovjet rendszámú Volga poros, hiszen tegnapelőtt még Moszkvában volt! (Két nap alatt futotta le a mintegy 1800 kilométert!) A volán mellől alacsony, „lovas” alkatú fiatalember száll ki. Bemutatkozik: Kadirov. Kadirov ? Igen, de most már edzőként. Gadraham Kadirov, aki most tulajdonképpen „plusz egy főként” érkezett, s „egyébként” a jégmotorozás hatszoros világbajnoka. (Ő nyerte az első jégmotoros VB-t 1966-ban, s utána még öt alkalommal; legutóbb 1973-ban, azután abbahagyta.) A versenyzők? Pénteken (azaz ma) érkeznek repülőgépen Budapestre, s Kadirov „szalad fel” értük a Volgával. Becsengettek. A nebulók nagy zsivajjal rohamozzák a padokat. Hirtelen csend, megérkezik az osztályba a testnevelőtanár. — Vigyázz! Hogy állsz, fiam! Húzd be a hasad! Vetkőzni! Igyekezzetek! Vigyázz! Kezeket csípőre, kétszer balra, aztán kétszer jobbra! Törzsfordítás! Rajta! Egy, kettő, egy, kettő... Most egyik lábatokat tegyétek a padra! Most így! Öri- ás-állás! Nyújtózz, fogd meg a plafont! A kép egy kicsit komikus, de inkább szomorú. A szűk osztályban, a padok közötti kicsiny területen tornászni nem öröm, s nem is köny- nyű. Nem is bírják sokáig csinálni, nincs variálási lehetőség — esetleg a helyben futás —, előkerül a labda, s irány az udvar. És ekkor egy hatalmas, láthatatlan kéz áthúzza a képet, nagy ikszet rajzolva rá: ezt így nem lehet csinálni ! ■ ■ Borsodbóta. Művelődési ház. Balra a színpad, szemben a bejárat. Közben a nézőtér. amelyre most kötelek lógnak le a mennyezetről. Az oldalfalakon bordásfalak, előttük tornaszőnyeg, ugrószekrény — minden, ami egy tornateremhez kell. A kultúrház igazgatója mesélte el, hogy itt is valóra vált az ötlet: a hétszámra (hét közben) üresen álló terembe hozni a gyerekeket, tornázzanak itt, hiszen a bétái iskolában sincs tornaterem. Forog a magnó, a gyerekek produkálnak, s mind mind nagyon örülnek. Készül a műsor a Petőfi ráA világbajnokok arcképcsarnokából (megjelent az 1974-es FIM évkönyvben): Gadraham Kadirov, a jégmotorozás világbajnoka. i A névsorban különben változás van! Oleg Ginter nem tud jönni, s őt Georgij Mar- katanov helyettesíti vasárnap délelőtt a nyolc ország versenyzőinek részvételével sorra kerülő egyéni vil4g- bajnoki középdöntőn, ö sem ismeretlen azonban, talán még nagyobb ellenfél lesz, mint Ginter lett volna. A „legveszélyesebb” természetesen változatlanul Viktor Trofimov, a wembley-i világbajnoki döntő (1971) hatodik helyezettje. (Sokszor hangoztatott igazság: az első húsz közül bárki jöhet a szovjetek közül, az mind dió sportmelléklete számára arról, hogy az ózdi járásban — ezzel a módszerrel — a háromszorosára (92 százalékosra!) emelték a test- nevelési lehetőségeket. ■ ■ Ismét a fesztivál vetítőtermében vagyunk. Mellettem Csőké József rendező segít még jobban megérteni, még érdekesebbé tenni az önmagában is teljes, magyarázatot tulajdonképpen nem is kívánó filmet. De engem az is érdekel, hogy az a kisfiú, aki a két és feaBIcss A Miskolci Vasipari Vállalat pályázatot hirdet munkaügyi osztályvezetői munkakör betöltésére. Pályázat feltételei: felsőfokú végzettség, munkaügyi gyakorist. A pályázatot részletes önéletrajzzal, az eddigi működés részletes leírásával az alábbi címre kérjük: Miskolci Vasipari Vállalat. Baross G. út 13—15. személyzeti előadó. Gyakorlattal rendelkező autószerelőt és karosszérialakatost felveszek állandóra, azonnal. Miskolc, Csaba vezér u. 127. Túri. Műszaki rajzolót azonnal felveszünk — gyakorlattal rendelkezők előnyben, fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés személyesen vagy írásban, Vízgazdálkodás, Miskolc. Melinda u. 8. sz. Gépíró adminisztrátort III. kerületi munkahellyel alkalmaz a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. Jelentkezés: Miskolc, Bajcsy- Zs. u. is. I. emelet 105. szoba. A MÁV Járműjavító Üzem alkalmaz lakatos, esztergályos, hegesztő szakmunkásokat, targoncavezetőket és segédmunkásokat. Jelentkezés az üzem munkaügyi osztályán, Miskolc, Tiszai pályaudvar. (Bejárat az aluljáróból.) „menőnek” számít — világ- viszonylatban is.) Az újonc A szovjetek kipakoltak, mi pedig megkerestük a magyar csapat világbajnoki újoncát, a mindössze 21 esztendős Mészáros Lászlót. Élete első világbajnoki versenyén indul most, de láthatóan egy cseppet sem ideges. Még katona, de ez évtől — a Honvéd szakosztályának megszűnése után — a Borsodi Volánban versenyez, s valószínű hogy leszerelése után is itt marad, ő egyébként eredetileg szolnoki, s a maradás okát nem kell magyaráznia. A B. Volán néhány év alatt az ország legjobb szakosztályává küzdötte fel magát. Megpróbáltuk összeállítani Mészáros eddigi listáját. Részt vett a pardubicei Arany Sisak versenyen, indult Lublinban, Poznanban csapatversenyeken, s a hazai pályákon is többször találkozott már külföldiekkel. Nemzetközi rutinja tehát már van. Kiket ismer a jelenlegi mezőnyből? Klokocskát Csehszlovákiából. És? Kikapott tőle. Nos, itt az alkalom a visszavágásra. Mert abban egyetértünk, hogy nagy dolog lenne a továbbjutó legjobb nyolc közé bekerülnie. Sziráczki azonban ott lesz, ezt biztosra veszi! Vasárnap meglátjuk! (horváth) les csavartszaltót ugorja, mindössze nyolc és fél éves és Horváth Lacinak hívják. Vagy az, hogy a nagyszerű zárókép a kislányok spontán alkotása — lassítva. Megtervezni így soha nem lehetett volna. Kivilágosodik a terem, s felcsattan a vastaps. Ezen az estén először. Joggal, hiszen az Ügyesen, szépen kitűnő propagandája annak, ami nagyon fontos a társadalomnak: ügyessé, erőssé, magabiztossá tenni fiatalságunkat, s mindezt szakszerűen. szépen... HORVATH KALMAN Közgazdasági szakközépiskolai végzettséggel rendelkező utókalkulátort és anyagkönyvelőt, továbbá gépírót, valamint festő- és mázoló „ alkalmazunk miskolci telephelyen. Bérezés megállapodás szerint. Jeléntkezni lehet: ÉMASZ Üzemigazgatósága, Miskolc, 3525. Patak u. 7. sz., személyzeti vezetőnél. ingatlan Belvárosi szoba-konyha, spájz, azonnali beköltözéssel eladó. Érdeklődni: M.. III., Vászonfehérítő 16. IV. em. l. ajtó. István-tónál hétvégi ház eladó. Telefon: 15-915. Mályi-tónál 78 négyszögöl üdülőtelek. tóközeiben eladó. Ajánlatokat „Jó hely 255855” jeligére a hirdetőbe kérem. Patkányozó kutyát vennék. Miskolc, Ili., Füzes u. 30. IR-es Wartburg Limousin kifogástalan állapotban eladó. Miskolc, i., Széchenyi u. 54. Üj Zsigulit vennék. Tel.: 37-334. ID-s Wartburg de Luxe 27 000 km-rel eladó. Érdeklődni: Sajó- szentpéter, Zrínyi 4. Külföldi gyártmányú világos gyermekkocsi eladó. Tel.: U-103. „Taroltak” a miskolci lövészek Hagyománya van már annak, hogy az MHSZ megyei vezetősége és a megyei sportlövő szövetség a legszebb hónapban megrendezi a „Szabad május 1.” elnevezésű lövészversenyt, amelyen a honvédelmi sportág legjobb megyei űzői mérik össze képességeiket. A Nyírfa utcai lőtéren lebonyolított idei kétnapos versenyen négy — serdülő, ifjúsági, junior és felnőtt — korcsoportból, s mindkét nem képviselői közül másfél százan yettek részt. E kategóriák, a különböző fegyvertípusok és lövésmódok alapján összesen 17 versenyszámban küzdöttek a ló helyezésekért. A verseny a miskolci lövészek fölényes győzelmével végződött, egy kivételével valamennyi számban közülük került ki az első helyezett. A honvédelmi szövetség erdész lövészklubiának győztes tagjai: Pápista Gy. (három számban), Kozma J. (két számban), Molnár J., Padányi J., Tóth J., Székely J. Az LKM klubjának győztesei; Bihari L. (két számban), Kelemen J.. Mating B., Vasas I., Ercsey P.-né. A DIGÉP-ben és a Sátoraljaújhelyen működő klub Latin Gy., illetve Bene Z. személyében egy- egy első helyezettet mondhat a magáénak. T. L A DH tippjei Több élcsoportbeli együttes játszik idegenben, s ez nehezíti a 20. hét totószelvényének eredményes kitöltését. Igaz, a hajrá közeledtével eddig sem volt könnyű a tippelés, hiszen a fontos bajnoki pontokért folyó harcok gyakran fejtetőre állították a papírformát. Ezúttal is inkább a vendég együtteseket ajánlatos előny ben” részesíteni! A DH ÍGY LATJA: 1. Cagliari—Torino x 2. Internazionale—Róma 1 3. Temana-Milan 2 4. Varese—Napoli 2 5. Özd—Dorog x 6. FÖSPED—K. Rákóczi X 7. Várpalota—MÁV DAC 1 8. Szekszárd—Dunaújváros x 9. Kazincbarcika—Nagybátony 2 10. Hajdú Vasas—DMTE 2 11. SKSE—Gyöngyös x 12. Cegléd—KSC 2 13. Spal—Catanzaro 2 PÓTMÉRKOZÉSEK: 14. Foggia—Como x 15. Arezzo—Brescia 2 16. Parma—Atalanta 1 Egy norvég állampolgár nemrégiben mintegy 20 milliót hagyott szülővárosa szeretetotthonára. Egyetlen feltétele: a pénzt kizárólag arAmikor a fényképezést a múlt században művészetként elismerték, ez ellen elsősorban a művészek hadakoztak. Minthogy a szalonfestők műveikből a környezet, az emberek szolgai másolására törekedtek, a festők a fényképezésben a rivális jelentkezését látták. Lényegesen kevésbé szkeptikusan fogadták a művészetnek nyilvánított fényképezést korabeli írók. Számos költő és író nemcsak időtöltésből, de szenvedélyből is nyúlt a kamerához. Anton Csehov, a nagy orosz író egyben fotóriporter is volt. Emile Egy ohiói férfi 300 000 dollárt nyert lottón. Öröme azonban nem lehet teljes. Nemrégiben 3 évi börtonHemingway unokahuga, a 20 éves Margaux, fotómodell. A 180 centiméter magas, kisportolt, erős izomzatú ra szabad felhasználni, hogy az otthon lakóinak időnként egy-egy üveg bort vásároljanak. Zola sokszor hagyott föl irodalmi tevékenységével csak azért, hogy fotografáló szenvedélyének hódolhasson, minek következtében kb. 600 fénykép maradt hagyatékában. George Bemard Shaw utolsó publikációja fény- képfelvételeinek egy kötete volt. August Strindbegről tudjuk, hogy a fényképezőgép lencséit legtöbbször saját maga felé irányította. De készített portrékat másokról is és ,,a pszichológiai képek szakemberéinek nevezték. Most Jean Mitry albumban tette közzé világhírű költők és írók legérdekesebb fényképfelvételeit. (Solymos László felvétele) büntetésre ítélték, mert egy televíziót, egy lemezjátszót, és egy régi ébresztőórát lopott. hölgy már nemzetközi hírnévnek örvend. Annak érdekében, hogy mindig friss és üde legyen, este korán fekszik, és egyetlen csepp erős szeszes italt sem fogyaszt. Viszont gyengéje a pezsgő. „Miután megtudtam, hogy szüleim egy üveg Chateau- Margaux pezsgő elfogyasztása után gondoltak gver- meknemzésre, megváltoztattam a nevem Margot-ról Margaux-ra” — nyilatkozta. Kanada lopott szobrot vásárolt Vm. Orbán pápa márvány mellszobra, amely minden bizonnyal Bernini alkotása, néhány hete nagv tömegeket vonz az ottawai National Gallerybe. A nagy értékű szobor most a viták középpontjában áll. Minden valószínűség szerint illegálisan került ki Olaszországból, és Kanada teljes jóhiszeműséggel vásárolta meg. Olaszország mindenképpen szeretné visszaszerezni Bernini alkotását, Kanada viszont semmi áron nem hajlandó lemondani róla. Ügy tűnik, hogy Rodolfo Siviero, a műkincsek visszaszerzésére alakult bizottság vezetőjének tárgyalásait nem koronázza siker. Annyit sikerült megállapítani, hogy vili. Orbán pápa mellszobra a hatvanas években került ki Olaszországból. Kanada viszont azzal védekezik, hogy az ottawai hatóságoknak semmi közük ahhoz, hogy a műalkotás milyen úton jutott ki Olaszországból. Egyébként a művet nem Olaszország, sőt még nem is Európa területén vásárolták meg. Háztartási tüzelőolaj - olcsóbban! az r» “» C l átmenetileg — a készlettől függően — LITERENKÉNT 60 FILLÉRREL olcsóbban árusítja A HÁZTARTÁSI TÜZELŐOLAJAT. Ez a kedvezmény csak a lakosságra vonatkozik. MAR MOST GONDOLJON A TÉLRE, MÉG MA VÁSÁROLJON! Rendezte: Csőke József • o Ügyesen9 szépen Költők, kamerával A börtönben érte a szerencse Gyengéje a pezsgő