Déli Hírlap, 1975. május (7. évfolyam, 101-126. szám)
1975-05-09 / 107. szám
belföld A lottó 19. heti nyerőszámai: 1 15 34 36 53 KADAR JÁNOS FOGADTA SZADDAM HUSSZEINT. Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára tegnap a KB székházában fogadta Szaddam Husz- szeint, az Iraki Köztársaság Forradalmi Parancsnoki Tanácsának alelnökét. az Arab Újjászületés Szocialista Pártja regionális vezetőségének főtitkárhelyettesét. FÖLDES-BALLAGÁS. Május 10-én fél 12-ko-r tartják ballagási ünnepélyüket a Földes Ferenc Gimnázium negyedikes diákjai. Az idén körülbelül 300 öregdiák hagyja el a hírneves alma matert. A GYŐZELEM NAPJÁN SZOMBATHELYEN. A kedvező időjárás nyomán megélénkült az idegenforgalom, májusban a Cooptourist szervezésében 15 000 ezernél is többen vesznek részt belföldi utazásokon. A többféle új program közül a legkiemelkedőbb talán a Győzelem Napjának megünneplése Szombathelyen. A ma kezdődő háromnapos esemény- sorozaton — amelyen sport- vetélkedő, kőszegi és bük- fürdői kirándulás szerepel — Vas, Fejér és Somogy megyéből, mintegy hatszáz szövetkezeti tag ve-' részt ELTŰNT FORRÁSOK HELYÉN. Megnyitotta kapuit az újjáalaki- tott tatai Fényes-fürdötclep. A Fényes-források, a város természeti kincsei, 1973 tavaszán eltűntek. A víz pótlására, a rendkívül kedvelt fiirdditclep megmentésére nagyszabású beruházást fejezett be — a Tatabányai Szénbányák anyagi támogatásával — a Komárom megyei Vízmű Vállalat. Kútfúrással az eddigivel azonos minőségű és hőfokú, olyan mennyiségű vizet hoztak felszínre, hogy nemcsak a tó- rendszert tudják feltölteni de a most épített medencéket is. Parkosították az egész terepet, új szociális épületeket építettek. Működik a közkedvelt szaunafürdő is. TÖRIK A KUKORICÁT. A szegedi székhellyel működő Gabonatermesztési Kutató Intézet kiszombori telepén az üvegházakban megkezdték a kukoricacsövek törését. A tudományos kutatók versenyre keltek az idővel. Egy törzs, vagy úgynevezett vonal előállításához ugyanis öt-nyolc esztendő szükséges. A nemesítés idejének felére csökkentését szolgálja az üvegházi termesztés. HIN ARTER KÉP A VELENCEI TOROL. Keszthelyen, az Agrár- tudományi Egyetem mezőgazdaságtudományi karának kutatói negyedik éve vizsgálják a Velencei-tő nagyfokú hínárosodá- sát. A VITUKI megbízásából folytatott megfigyelések első szakaszában elkészítették a tó első, részletes hínártérképét. E térkép alapján a hínáros terület évenkénti változása függvényében bizonyos következtetések vonhatók le. Megállapították többek között, hogy az immár 10 éve folytatott kotrások hidrobiológiái szempontból nem mindig ésszerűek. Ugyanis jelentősen befolyásolják néhány hínárfaj területi elterjedését és tömegét. A tó hínárral borított területe 1971—73 között mintegy 3o százalékkal növekedett, ami részben az időjárás alakulásának, részben a helytelen kotrásnak a következ- ■énye. Mai kommentárunk: ICísérle Az elmúlt hónapokban az egész magyar sajtót bejárlak az egri és/ pécsi pinceomlások hírei. F két nagymúltú magyar városnak milliárdok kellenek csak ahhoz, hogy elvégezhessék a .„tűzoltó- munkát”, azaz legalább annyira megerősítsék az omló boltozatokat, hogy ne legyen életveszély. Pécs, de különösen Eger híres borairól is. Azt gondolhatná az ember, hogy a manapság oly sok gondot, rettegést okozó pincék hajdan kizárólag a vigalom tanyái voltak. Ám a hírekből az is kiderül, hogy ez a feltételezés csak részben igaz. A pincéket, vagy inkább föld alatti labirintusokat több száz évvel ezelőtt azért vájták, hogy legyen hová menteni a jószágot, és ami még ennél is. drágább: az emberéletet. Igen, búvóhelyül szolgáltak a pincék Pécsett, Egerben és a többi magyar településen is. Mert a mi történelmünk bővelkedik olyan eseményekben, amikor földönfutóvá vált a nép, és szerencsésnek tudhatta magát, ki a nádasokba, sűrű erdőkbe, a templomok fala mögé, vagy a föld mélyére bújhatott. Tatár, török, labanc nyila, kardja, puskája elől bújtak eleink, és mint a szinte áttekinthetetlen egri és pécsi alagútrendszerek mutatják, művészi fokra fejlesztették a rejtőzködést. E képességet, szomorú örökséget jól hasznosíthattuk a negyvenes években is. Jóllehet, a földbe vájt pincék a láncos bombák ellen aligha védték meg a rejtőzködőket, legalább a biztonság halvány látszatát nyújtották. A felszabadulás százezreket a pincében ért. De addig, amíg kissé óvatosan és gyanakodva, de aztán gyorsan feloldódva belökték a pinceajtót a vörös csillagos harcosok, mennyi, de mennyi rettegés bújt össze a bolthajtások alatt . . . Pincék, rejtekhelyek, alagutak ásására kényszerített minket eddig a történelem. S ha netán felednénk a múltat, előbújnak a kísértetek és figyelmeztetnek bennünket. A városok alatt omladoznak a sötét üregek," és a tűzszerészek mindmáig nem fogynak ki a munkából. Az eke, vagy a markológép sűrűn fordít ki a földből rozsdamarta fantomokat. Már szinte belenőttek a földbe, mint az az akna is, amit Görömbölyön találtak a minap. Teljesen ártalmatlannak álcázzák magukat, s ha nem tanultuk volna meg olyan keservesen jól, mi lakik bennük, talán el is hinnénk, hogy nem olyan félelmetes az a háború . . . Mint ahogy a pécsi és egri pincékről is elhinnénk, hogy kizárólag a vigalom tanyái voltak egykor. (BÉKÉS) 4 tápszertől beteg lesz Az Egészségügyi Világszervezet európai régiójának tagjai közül Magyarországot és Svédországot kérték fel arra. hogy lakosai körében mérje fel a szoptatási gyakorlat változásait és keressen választ az azt befolyásoló társadalmi és egészségügyi kérdésekre — tájékoztatták az MTI munkatársát az Egészségügyi Minisztériumban. A gyermekgyógyászok szerint a csecsemő legegészségesebb tápláléka az ányatej. Ennek ellenére hazánkban és általában a fejlett országokban egyre kevesebb anya szoptatja gyermekét. Egy felmérés szerint 1972-ben a kisgyermekes anyák alig 30 százaléka táplálta csecsemőjét há- rom-négyhónapos koráig természetes módon. Az utóbbi időben a felvilágosító munka hatására ez az arány némileg javult. Több fejlett országban ennél jóval rosszabb az arány. Az adatok rendkívül kedvezőtlen helyzetre utalnak, hiszen a gyermekek szervezete —, ha tápszeren fejlődnek — sokkal kevésbé ellenálló a betegségekkel szemben, az ilyen csecsemők halálozási aránya például 30 százalékkal magasabb az anyatejen nevelkedetteknél. A szoptatás korai elhagyásának nemcsak az egészségügyi következményei súlyosak. Meglepő tapasztalat; azok közül a csecsemők közül, akiket túl korán kezdenek mesterségesen táplálni, jóval több bűnöző kerül ki, mint a természetes anyatejen táplált kisgyermekek esetében. Ugyanakkor számos más terifíészetű lelki sérüléssel is számolni lehet. Az Egészségügyi Világszervezet tavalyi. Gcnfben megtartott közgyűlése felhívást intézett a tagországokhoz, hogy tegyenek meg mindent a szoptatás gyakorlatának népszerűsítéséért, AWAKOWVI aiíu b:k SZÜLETETT: Ónodi Ferencnek és Kiss Erikának Andrea; Zupicz Gyulának és Kis Erzsébetnek Beáta; Gombos Györgynek és Nagy Máriának Tamás, Kavesánszki Andrásnak és Mezei Máriának Andrea; Szilágyi Istvánnak és Nagy Ilonának I,evente; Csáky Sándornak és Vojtovies Erzsébetnek Nándor; Bőhm Józsefnek és Csőke Margitnak József; Váczi Lászlónak és juhász Évának Andrea nevű gyermeke. MEGHALT: Balogh István 77 éves: Csete Zoltán 3 napos; Lemkó Béla 33 éves; Kádár Imre 71 éves; Pó- nuzs Pál'i hetes; Bordás György 4 napos; Kisházi Ferencné (Szántó Mária) 86 éves; Szabó István 46 éves; Gál István 66 éves; Mihályi! Dezső 70 éves; Ambrus Ágostonná (Pataki Anna) 88 éves korában. Földieper, új sárgarépa Tovább csőkben A héten tovább bővült a primőrök választéka. A kedvező időjárás hatására megjelent az AOROKONZUM boltjaiban a földieper és az új sárgarépa. A már folyamatosan érkező primőrök nagy tömege egyébként a hét végére alacsonyabb árakat alakított ki. Az elmúlt napokban mintegy negyedmillió fej salátát szállítottak a boltokba, s 1.40— 1,80 közötti áron értékesítik. A hónaposretket — amelyből mintegy 160 ezer csomó került forgalomba — 3—3.60 közötti áron adják. A napokban megjelent fehér és kék karalábéból mintegy 20 ezer darab került a fogyasztókhoz 2,80—3.60 közötti áron. Megfelelő volt a sóska- és a parajfelhozatal is. Ezekből mintegy 50 mázsa került forgalomba, áruk 6.40— 6,60 forint között volt. Szokatlanul nagy mennyiségű paradicsom és uborka érkezett a héten a boltokba. Csökkent az ára is: 38, illetve 28 forint kilója. Új kelkáposztából 60 mázsát kaptak, s ezt 8 forintos áron értékesítik. A nyolcezer darab tölteni való paprika mellett — áruk 4—5 forint — 80 ezer darab hegyes, erős paprikából válogathatnak a háziasszonyok, ezt 2,40—3,60 forint közötti áron adják. Az eper ára egyenlőre még zsebbevágó — 10 dkg 12 forintba kerül —, az új sárgarépa pedig csomónként 3,80-ért kapható. A tárolt áruk közül burgonyából 650 mázsát, vöröshagymából 150 mázsát, leveszöldségből 130 mázsát, téli almából pedig 16ű mázsát értékesítenek. Ha ilyen kedvező marad az időjárás, várhatóan a jövő hét végén megjelenik a foltokban a közkedvelt zöldborsó, valamint az új fejes káposzta is. Bliccelt az autóbuszon Székkel támadt a rendőrökre Palkó János a napokban állt tizenkettedszer a bíróság előtt. Felfegyverkezve elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak bűntettében találták bűnösnek a 36 éves férfit. Felbujtóként elkövetett csalás, súlyos testi sértés, erőszakos nemi közösülés, becsületsértés. ittas vezetés, lopás, sikkasztás, orgazdaság, hivatali vesztegetés miatt ítélték el idáig. Palkó már összeütközésbe került a büntető törvénykönyv jóformán valamennyi paragrafusával. Legutóbbi büntetéséből 1974 júniusában szabadult. A hűtőháznál helyezkedett el, ahol egyébként elégedetlenek voltak munkájával, hanyag, felületes dolgozónak ismerték meg. Tavaly december 29-én a kora esti órákban érvényes menetjegy nélkül utazott a 11-es jelzésű autóbuszon. A jegyellenőrök felhívására nem adta át személyi igazolványát, ezért a közlekedési vállalat dolgozói a Búza téri végállomáson szolgálatot teljesítő rendőr járőrt értesítették. Palkó a rendőröknek sem adta oda a személyit; verekedni kezdett. Ezt követően bekísérték a gépkocsivezetők pihenőszobájába. ahol is felkapott egy csővázas széket és azzal támadt a rendőrökre. A támadást sikerült elhárítani, és Palkót megbilincselték. Ezután a kijózanító-állomásra szállították, de onnan megszökött. A járásbíróság a tanúvallomások alapján a vádirattal egyezően állapította meg a vádlott bűnösségét. Enyhítő körülményként csupán családos voltát értékelhették, súlyosbítóként vették viszont figyelembe többszörösen büntetett előéletét. Ezért a bíróság kétévi, fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte Palkó Jánost. Az ítélet nem jogerős. Hajószálló a Tiszán A Tiszakécskétől Tiszaalpá- rig terjedő Tisza-part hétvégi pihenőhelye lett a homokvidék lakóinak, A romantikus környezet tervszerű fejlesztését 1960-ban kezdték meg, s az utóbbi években csaknem százmillió forintot költöttek rendezésére, közművesítésére. Az idei év újdonságaként hajószálló nyílik a Tiszán. Az üdülők ellátásáról is gondoskodnak; az idei szezonra egyebek között palacsintabárt ígérnek. A Lőrinci Fonó felvételt hirdet 16 éven felüli lányok részére. Betanulási idő 1 hónap. A kereset 2CGG—2600 Ft a betanulás után. Vidéki lányok részére szállást és kedvezményes hazautazást biztosítunk. Felvétel esetén az útiköltséget visszatérítjük. Cím: P. F. V. Lőrinci Gyár 1183 Budapest, Gyömrői út 85-91. Kérésére részletes tájékoztatót küldünk. Avery Brundage, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság volt elnöke aki 20 éven át állt (1972-ig), a NOB élén, csütörtökön Garmisch Par- tenkirchenben, 87 éves korában, elhunyt. DÉLI HÍRLAP. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ. Szerkesztőség: 3527 Miskolc, Bajcsy-zsilinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc. Pf. 39. Telefonközpont: 36-132. 16-672. 35-380. Titkárság: 18-223: bel- és várospolitika: 18-225; kultúrpolitika: 18-226: sportrovat: 18-222: levelezés: 18-221. — Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat, 3527 Miskolc. Balcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc. Pf. 178, — Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. — Hirdetésfelvétel: 3525 Miskolc, Széchenyi u. 15—17. Telefon: 16-213. — Terjeszti; a Magyar Posta. Kapható a hírlapárusoknál. Előfizethető a helyi postahivataloknál. Előfizetési díj egy hónapra: 20 Ft. — Index: 25 951. — Készült a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál. — Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN. külföld SAIGON. A dél-vietnami kormány külügyminisztériuma közleményt adott ki, amelyben élesen elítélte az Egyesült Államokat, mert erőszakkal rákényszerítette nagy számban a dél-vietnamiakat, hogy menekültekként elhagyják hazájukat, és őket most az Egyesült Államokban kegyetlen bánásmódnak vetik alá. Az Egyesült Államok ezzel hidegvérrel és súlyosan megsértette a párizsi egyezményt, vétett az emberi jogok és a nemzetközi jog normái ellen. A közlemény felszólítja az Egyesült Államokat, tegye lehetővé a visszautazását mindazoknak, akik haza akarnak térni. BUKAREST. Nicolae Ceau- sescu, az RKP főtitkára és román államfő Manea Ma- nescu miniszterelnökkel és több más kormánytaggal részt vett azon a fogadáson, amelyet a Szovjetunió bukaresti nagykövete adott a fasizmus elleni győzelem 30. évfordulója alkalmából. NEW YORK. Közölték New Yorkban, ho_gy Makariosz ciprusi elnök még szerdán találkozott Waldheim ENSZ- főtitkárral a Kennedy repülőtéren. Waldheim Bécsből érkezett, ahol a ciprusi görög—török tárgyalásokat vezette. Makariosz pedig Washingtonból utazott tovább Athénbe. Makariosz és Waldheim egyórás tárgyalást folytattak. ATHÉN. A görög kormány szóvivője bejelentette, hogy Karamanlisz miniszterelnök úgy döntött, részt vesz a május végi brüsszeli NATO- csúcstaiálkozón, ahol tárgyalni fog Demirel török kormányfővel, valamint Ford amerikai elnökkel. A hírügynökségek megjegyzik: ez lesz az utóbbi években az első eset, hogy a görög és török kormányfő személyesen találkozik a két ország közti vitás kérdések megtárgyalására. KAIRÓ. Az A1 Ahram mai számában Abdel Koddous fő- szerkesztő vezércikkben foglalkozik a Ford—Szadat találkozóval. Kifejti, hogy Ford nem konzultáció kedvéért kérte a találkozót, hiszen semmi sem indokolja a tájékozódás vagy konzultáció szükségességét. Véleménye szerint csakis arról lehet szó, hogy Ford egy újabb ajánlattal rukkol majd ki a találkozón. HAVANNA — MIAMI. McGovern szenátor négynapos kubai látogatását befejezve visszatért az Egyesült Államokba. Elutazása előtt igen elégedettnek mondotta magát a Fidel Castróval folytatott megbeszélésekkel kap- esolaban, Miamiban pedig kifejezte azt a reményét, hogy változás következik be Kuba és az USA kapcsolataiban. Washingtonban a Fehér Ház szóvivője tartózkodóan úgy nyilatkozott, hogy a Ford- kormány „nem látja értelmét a két ország közötti ellenséges viszony örökössé tételének”, de hozzátette, hogy még jelentős nézeteltérések választják el a két országot. Törekvés Mg. Tsz. Nyékládháza, MEGVÉTELRE FELAJÁNL 1 db üzemképes DT-75, 2 db billenős, 1974-ben műszaki vizsgázott Bucegi TEHERGÉPKOCSIT. Érdeklődni: Törekvés Mg. Tsz., Nyékládháza. Telelőn: 36. Kiss Ernő.