Déli Hírlap, 1975. május (7. évfolyam, 101-126. szám)
1975-05-30 / 125. szám
A gépgyáriak kérik: Aszfaltozzák le az autóbusz-meoállát A Miskolci Közlekedési Vállalat az év elején, hogy a Diósgyőri Gépgyár és a Lenin Kohászati Müvek dolgozóit minél gyorsabban kiszállíthassa a Tiszai pályaudvarra, megindította az 1/D jelű járatot. Ennek egyik végállomása a Diósgyőri Gépgyár előtt van. Több dolgozó szóvá tette, hogy — mivel a forduló nincs aszfaltozva — sokszor porfelhőbe burkolózva jutnak el az autóbuszokhoz. Kérik: aszfaltozzák le a bekötőutat és a végállomás területét. A kérdést továbbítottuk az MKV vezetőinek. * Vizreszállás Egyeztetni a kavicskotrók és a város érdekeit A Csórha tó és környékének fejlesztése Zavagyák László, a forgalmi főosztály vezetője: — Amikor szóba került — a dolgozók igényeinek megfelelően — a járat üzembe helyezése, megegyeztünk a Diósgyőri Gépgyárral, hogy ezt a területet feltöltik, s alkalmassá teszik arra. hogy ott az autóbuszok meg tudjanak fordulni. Tudomásom szerint ez megtörtént, de annak idején aszfaltozásról nem volt szó. Juhász Barnabás, a Diósgyőri Gépgyár pártbizottságának titkára: — Dolgozóink kérését még az elmúlt év őszén tolmácsoltuk az MKV vezetőinek. A közlekedésiek megtalálták a módját, hogy segítsenek gondjainkon. Akkor abban állapodtunk meg, hogy felNem múlik el esztendő, hogy a Szerencsi járási Népi Ellenőrzési Bizottság a lakosságot legközvetlenebbül érintő területen, a kereskedelemben és a vendéglátó- iparban vizsgálatot ne végezne. Ennek tulajdonítható, hogy ellenőrzéseik évről évre megnyugtatóbb eredménynyel járnak. Ezt bizonyítja a járás 16 községének 37 boltjában és vendéglőjében, Talián János elnök irányításával legutóbb végzett vizsgálatuk is. Általános tapasztalatként állapították meg ugyanis a népi ellenőrök, hogy javult az áruellátás, lényegesen kevesebb a hiánycikk és a vásárlók megkárosítására való törekvés, csinosodnak az üzlethelyiségek, emelkedik a kiszolgálás színvonala. Persze, azért koránt sincs még minden rendben. Visz- szatérő hibákkal találkoztak a kenyér csomagolása, a poharak hitelesítése és az árcédulák hiányossága terén. De a vásárlók megkárosítása is elő-előfordul, különösen a vendéglőkben. Ilyen esetekkel találkoztak például Szerencsen, Tokajban, Takta- harkányban. Két taktaharká- nyi büfében arra hivatkoztak, hogy a központtól nem kaptak hitelesített poharakat. A húsboltokban gyakori hiba, hogy a csomagra nem írják rá a fizetendő összeget, pedig a boltvezetőknek ez kötelessépük. Bodrogkeresz- túrban két mérleg kétféleképpen mért. Ugyancsak a Jutalmazták az elutasítottakat A Diósgyőri Gépgyárban statisztika készült az elmúlt évben elutasított, majd megfellebbezett újításokról. Ebből kiderül: a SZUEB által elfogadásra javasolt — előzőleg már elutasított, megfellebbezett — újítások csaknem 75 százalékát utólag elfogadták a gépgyárban. Közülük hatot még jutalmazásra is javasoltak! A számadatok fir 'elmeztetnek: körültekintőbben kellene végezni az újítások elbírálását! töltjük ezt a területet, s alkalmassá tesszük autóbuszvégállomás céljaira. Dolgozóink közül többen vállalták, hogy szabad idejükben, társadalmi munkában segítenek. Ez megtörtént, az aszfaltozás azonban már nem a mi „asztalunk.” E gond jogosságával a párost tanács építési és közlekedési osztályán is egyetértenek a Miskolci Mélyépítő Vállalat igazgatójától pedig azt az információt kaptuk: ha rendelést kapnak, soron kívül elvégzik az aszfaltozást. Remélhető tehát, hogy megoldódik a gépgyári dolgozók gondja: eltűnik a porfelhő az autóbusz-végállomásról. (tóth) mérleggel volt baj az egyik tiszalúci boltban is. A korábbi tapasztalatokkal ellentétben lejárt szavatosságú árut egyetlenegy üzletben sem találtak a népi ellenőrök. Sokat javult a boltok, vendéglők rendje, tisztasága, bár Abaújszántón, Tiszalúcon és Taktaharkány- ban egyik-másik üzletben ezen a téren még van javítanivaló. Elmarasztalóan jegyezte meg jelentésében a NEB munkabizottságának vezetője, hogy az üzletekben általában nem kérték az ellenőröktől a megbízólevelet. több helyen pedig meg akarták vendégelni őket, mondván. hogy ez „így szokás ...” Melegbama szemű, közép- termetű lány. Az ujján az egyetemi aranygyűrű (gépész- mérnök). Szavaiban értelem, logika, határozottság... S már együtt is jó pár, a többi huszonévestől megkülönböztető „jegy”. De hol van még a többi, amelyeknek jó ismerői — munkatársak, volt évfolyamtársak, a DIGÉP KISZ- és gazdasági vezetői — egyáltalán nem is csodálkoztak, hogy Hargitai Ágnes képviselőjelölt lett ■ ■ — Nekem meglepetést okozott a jelölés — mondja. — Hogy miképpen fogadtam a jelölést? Először arra gondoljam, képes lennék-e megfelelni a követelményeknek? Én, a Parlamentben, a törvényhozásban?! Egy kicsit hihetetlennek tűnt, talán még azt is gondoltam, hogy álmodom az egészet. Nem álmodta. S amikor először kellett szembenéznie a'jelölő gyűlésen a választók kai, már bízott, hogy bizalmat szavaznak neki. Megkapta. Készüknek az ünnepélyes átadásra Az ütemtervnek megfelelően halad a Füzesabony—Eger közötti vasútvonal villamosítása. A Miskolci Postaigazgatóság, az ÉMASZ és a vasutasok jó együttműködésének köszönhető, hogy a jövő hét elején már megkezdődhet a próbajáratás. Az utolsó műszaki vizsgálatok kielégítő eredményt hoztak, így minden bizonnyal július 13-án, a vasutasnapon begördülhet az első vili any mozdony vontatta szerelvény a hevesi fővárosba Környezetvédelmi ankét Az idén ismét világszerte megemlékeznek a környezet- védelmi világnapról. Miskolcon az MTESZ Borsod megyei szervezetének kommunális és környezetvédelmi bizottsága, illetve a Magyar Hidrológiai Társaság megyei területi szervezete rendez környezetvédelmi ankétot, június 5-én, az MTESZ miskolci székházában. Az ankét előadói sokoldalúan vizsgálják a környezetvédelmi munka eredményeit, tennivalóit. Többek között a megyei KÖJÁL szakemberei a Mályi-tavon végzett higiénés vizsgálatokról számolnak be, és előadás hangzik el a Sajó-völgy vízminőség-szabályozásáról. Letépik az értesítést Beváltotta az elképzeléseket a posta közelmúltban bevezetett újítása': értesítő cédulát ragasztanak a postaszekrényre, ha ajánlott levél, csomag érkezett. A korábban bedobott írásos értesítés ugyanis sokszor elkerülte a lakók figyelmét. Gondot okoznak viszont a postásoknak a gyerekek, mert igen sokszor előfordul, hogy mire az értesített hazatér a munkából, avatatlan kezek már letépték a figyelmeztető feliratot. — Most már nem félek, bár izgulok. Ismerkedem a terület gondjaival. A minap Felső-Hámorban találkoztam a választókkal. Elmondták, ők máris bíznak bennem, de én is értsem meg nagy-nagy gondjukat. A Szinva már kétszer kiöntötte őket otthonaikból, s ha egy kis eső esik, megárad, fenyegeti őket, tönkreteszi parkettájukat, újonnan tatarozott házaik falát. Vagy itt van Ömassa! Hosszú évek óta kérik az ott lakók: kapjanak végre jó utat. Aztán a diósgyőri városközpont! Az Eger felé vezető út jobb oldala moderh, minden kényelmet biztosító városrész. A másilj oldal: falu. Micsoda óriási különbségek egymástól néhány méterre! Hogyan lehet ezt enyhíteni, megszüntetni? Miért esett a választás éppen Hargitai Ágnesre? Hiszen sok más ember kezdte az életét úgy, mint ő: diósgyőri munkásszülők, érettségi a Kilián Gimnáziumban, tanulás a Nehézipari Műszaki Egyetemen, majd munka a DIGÉP különböző helyein, most a főkonstruktőr I. szerA Csorba-tavak nem természetes képződmények, a kavicskotró-gépek vájták medrüket. Az öreg-tó hosz- sza 560 méter, átlagos mélysége 3—4 méter,' de vannak benne 10 méteres „kráterek” is. Partján a vízi sportok kedvelői vertek tanyát. Egymás mellett sorakozik többek között a DVTK, az MVSC és a Borsodi Bányász csónakháza. Nyári napokon 5—600 fiatal is vízre száll és az elmúlt években kiváló versenyzők, magyar bajnokok nőttek ki közülük. A kajak-kenu sportág a magyar sport erősségei közé tartozik. Országos érdek is tehát, hogy a jelenlegi — meglehetősen mostoha — körülményeket megváltoztassuk. Mindenekelőtt a vízfelületet kell növelni, hiszen az Öregtó edzésekre sem tökéletesen alkalmas, komoly versenyek vezet szerszámgép-szerkesztésén, betöltve a KlSZ-alap- szervezeti titkári funkciót is. Ám ő már mindezeken a helyeken eddig is bizonyított: kitartást, emberséget, megértést, szorgalmat, küzdeni tudást, szakértelmet. S ha kellett, mindenütt és mindig tudta adni azt a kicsike többletet, ami beosztottból vezetőt, sportolóból bajnokot, tisztből főtiszteit avanzsíroz. — Nagy dologra vállalkozom; de sokan állnak mellettem. Édesapám, katonaöcsém, munkahelyi vezetőim, KISZ- alapszervezetem, az egész gyár, s talán.. egész Diósgyőr, a 6. sz. választási kerület minden lakosa. Búcsúzik. Siet az egyetemre, ahol továbbképző-tanfo- lyamot végez. Mert lehet, hogy június 15-e után képviselő lesz, ám a Szedlacsek— Jászai-féle DIGÉP-részlegnél világhírű gépeket terveznek, szerkesztenek, s ő ott is helyt akar állni. Ez pedig tanulás nélkül nem megy. Ny. I. rendezésére pedig egyáltalán nem. Ám nem csupán a verseny- sport érdekei követelik a Csorba-tó környékének rendezését, fejlesztését. Ezreknek nyújthatna kellemes pihenést ez a táj, hiszen közel van a belvároshoz, vizet, napfényt, a pecásoknak pedig jó fogást kínál. Nyelik a port A 7-es busz a Sajó-híd túloldalán teszi le az embert. Innen még körülbelül egy kilométert kell gyalogolni a csónakházig. Az út hepehupás, és hatalmas porfelhőt verve, sűrűn száguldanak el a tó felé igyekvők mellett a dömperek, teherautók. Három szépen lebarnult fiatalember nyeli a port, szaporán lépkedve. Egyetemisták, a tanulástól szakítottak el néhány órát, alig várják, hogy vízre szánjanak. Vígan nyelik a port, azt mondják, majd kiszuszogják a kajakban, a jó levegőn. Velük együtt érkezünk a Borsodi Bányász csónakházához. Tóth Dezső edző mindjárt be is fogna bennünket, kínálja a kajakot, vitorlást, de most erről le kell mondanunk. — A Kavícskotró Vállalat a „vízi emberek” szerint rontja vagy építi a tavat? — Szerintem építi. Látják? A tó túlsó végében most is dolgoznak a gépek. Az ott egy zátony, ha elbontják, lényegesen hosszabb lesz a pálya. Röviddel később a zátonyon Simák Lászlóval, a Miskolci Kavicskotró Vállalat vezetőjével beszélgetünk. Néha hangosra kell fordítani a szót, mert három lánctalpas földgyalu dübörög a közelünkben. Átszakítják a zátonvt — Ha közbe nem jön a múlt őszi árvíz, már végeztünk volna ezzel a munkáTegnap kezdődött meg a II. 'Z. golyósmalom műszaki átvételi eljárása a Cement- és Mészművek Hejőcsabai Gyámban. Amennyiben megfelel a követelményeknek, a jövő héten megkezdik az üzemi próbákat. Az addig elkészült és már raktáron levő több val. De kiöntött bennünket a Sajó. Június derekán már így sem találják itt ezt a 80 méter széles zátonyt. Egybeszakítjuk a két tavat és ezzel 1200 méter hosszúra nyújtjuk a kajak-kenupályát. A munkát ugyanebben az irányban folytatjuk, és ha elérünk addig a nyárfasorig, amit a távolban látnak, már kétezer méter hosszú lesz a tó. — Tud róla, hogy a tanács tervet dolgozott ki a tó környékének fejlesztésére? — Nem sokat. A közelmúltban meghívtak a tanácsra, egy tárgyalásra. Ott erről volt szó. Sajnos, nem lehettem jelen, el kellett utaznom Miskolcról a kérdéses napon. Víkendlelkek is A Simák László által említett megbeszélés május 15- én zajlott le. Meghívták rá a Kavicsbánya Vállalat budapesti központjának illetékes vezetőit is. Mint dr. Horváth Béla városi főépítész elmondta, a Budapesti Műszaki Egyetem készíti a Csorba-tó környékének fejlesztési tervét. Az elképzelések szerint a tó a verseny- és tömegsportot szolgálná elsősorban, de ví- kendtelkeket is ki lehet majd alakítani a partján. Ahhoz azonban, hogy ez a régen dédelgetett szép terv megvalósuljon, egyeztetni kell ,a kavicsbányászat és a város érdekeit. Erre késznek mutatkozik a Kavicsbánya Vállalat, sőt — mint magunk is tapasztaltuk — eddig is figyelembe vették a sportvezetők kívánságait. Ám, addig is, amíg az átfogó fejlesztési terv elkészül, jó volna, ha a tó barátainak és főleg az ifjú sportolóknak nem kellene porfelhőben gya- logolniok — félreugrálva a dömperek elől — a J-es busz megállójától a csónakházakig. A nyári időszakban közlekedhetne a 7-es autóbusz a tó érintésevei, a reggeli és a délutáni órákban. BÉKÉS DEZSŐ mint 8 ezer tonna klinkerből ha az üzemi próbák is sikeresek lesznek — június közepén megkezdhetik a cement termelését. így biztosítottnak látszik, hogy az év végére teljesítik a több mint 6 ezer tonnás cementgyártási tervet. Nem kaptak hitelesített poharai? IXEB-jelentéa a szerencsi járásból „ Már ismerkedem a terület gon99 A gyáriak jelöltje Két bét múlva cementet termelnek