Déli Hírlap, 1975. május (7. évfolyam, 101-126. szám)

1975-05-24 / 120. szám

T -t 4CJL. ÍJ , Köziekedési ankét A „Vezess baleset néíkiil” mozgalom díjazottjai Közlekedési ankétot ren­dezett ma reggel kilenc órá­tól a Bartók Béla Művelő­dési Központ színháztermé­ben a Megyei Közlekedés- biztonsági Tanács, A megje­lenteket — közöttük Hegyi Imrét, a HNF megyei bizott­ságának titkárát, az MKBT elnökségi tagját — Hever István alezredes, az MKBT titkára köszöntötte. Ezt kö­vetően levetítették a Gyanú című közlekedési fiimet. majd rövid értékelés után átadták a „Vezess baleset nélkül” mozgalom legjobb­jainak járó díjakat. A három kategóriában — tehergépkocsik, tömegközle­kedési járművek és személy­gépkocsik — meghirdetett versenyre az elmúlt időszak­ban 117 vállalat nevezett. A tehergépkocsik kategória iá­ban az Autóközlekedési Tan­intézet. a tömegközlekedési járművek kategóriájában a Miskolci Közlekedési Válla­lat villamos üzeme, míg a személygépkocsik kategóriá­jában a Gyapjú és Textil- nyersanyaa Foraalmazó Vál­lalat szerezte meg az első helyezést Az MKBT a? első három helvezettet oklevél és zászló a 4—6 helvezettet oklevél iutaiomban részesí­tette. Ugyanekkor adták át 20 gépkocsivezetőnek az MKBT kismére'ű zászlaját. 222 gépkocsivezető pedig ok­levelet kapott. \ VII. ÉVFOLYAM, 120. SZÁM 1975. MÁJUS 24., SZOMBAT ÉRA: 80 FILLÉR A NATO növeli a fegyverkezési kölíséQeket Az MFA Portugália O egységéért küzd Több mint négy órán át tanácskozott az MFA, a por­tugál Fegyveres Erők Moz­galma, a forradalom legfőbb irányítója. Cunhallal, a por­tugál kommunisták, illetve Soaressel, a szocialisták fő­titkárával a válság elsimítá­sáról. Az ülésen Gomes tá­bornok-államfő elnökölt. Az MFA már az értekez­let előtt a nemzeti egység megőrzésének fontosságát hangoztatta nyilatkozatában, a kommunisták pedig arra utaltak egy bejelentésükben, hogy a szocialisták egyre inkább ellenzékként visel­kednek és reakciós konzer­vatív, valamint ultrabalos csoportokat tömörítenék ma­guk mögé. Tulajdonképpen az MFA-val létrejött megál­lapodást igyekszenek felrúg­ni, és megkérdőjelezik a rend­szert. mindenekelőtt a koa­líciós kormányt. A NATO Brüsszelben vé­get ért hadügyminiszteri ér­tekezletén a fegyverkezési költségek növelését tartották szükségesnek, viszont a Spa­nyolország bevonására vo­natkozó amerikai javaslatot — a tagállamok egy részé­nek ellenkezése miatt — le­vették a napirendről. — Az Angliát. Iránt. Pakisztánt és Törökországot tömörítő CEN­TO agresszív szervezet — amelynek ülésén az USA is részt vesz — ugyancsak be­fejezte ülését. Kissinger meg­próbált egyeztetni a török- görög-ciprusi kérdésben. llír magyarázat: Az USA politikájában egyre nagyobo szerepet kapó Schlesin­ger hadügyminiszter a külpoliti­kai kérdésekben is igyekszik — meglehetősen kardcsörtetve — letenni a garast és szinte Kis­singer ellenlábasaként lép fel. Ez meglátszott a NATO hadügy­miniszteri tanácskozásán egy­részt a katonai kiadások növe­lésének keresztülhajszolásában, másrészt abban, hogy szorgal­mazta Spanyolország felvételét a szervezetbe — nyilván Portu­gália ellen. Ez utóbbi megbu­kott egyes NATO-tagok ellenál­lásán, de az USA támaszpontjai ott vannak már Franco orszá­gában és a NATO-t elsősorban az USA jelenti. A vietnami ku­darc utáni hangulat lehetővé te­szi, hogy a Pentagon ilyen har­ciasán lépjen fel. Nyilván ez készteti Rissingert, hogy Anka­rában a NATO-n belül próbálja megoldani a török-görög ellen­téteket, noha ez — minden jel szerint — nem megy. De a kül­ügyminiszter attól fél, hogy ha továbbra sem megy, akkor — ő .„megy”. Mindennek — mint háttérnek — ismeretében látsz k egyre tisztábban, hogy a portu­gál szocialisták „intranzigensé- ge” milyen erők malmára hajt­ja a vizet. A portugál kommu­nisták véleményét igazolják: megkérdőjelezik vele a rend­szert, elsősorban a koalíciós kormányt. Ez pedig éppen a NATO és az USA érdeke, vi­szályt szítani a forradalmat előbbre vivő fegyveres erőkön belül és megfojtani a polgári re­formokon túlmutató népi törek­véseket. MÁTÉ IVÁN Korán van. Ilyenkor még az eladó a több ... A ma reggeli piacról riport a 6 oldalon. (Kerényi felv.) Önkiszolgáló mosószalon » Telefonszaiak: 94 (A PATYOLAT TERVEIRŐL ÍRUNK AZ 5. OLDALON) (A MENTŐSÖK EGY NAPJA - RIPORT A 3. OLDALON) A von szakszervezetig Június 1-től íj vasúti menetrend Ma délelőtt 10 órakor a Katowice étteremben kezdő­dött a VASVILL Kereskedel­mi Vállalat szakszervezeti ve- zetöségválasztó küldöttérte­kezlete. Dr. Sass Tibor, a vállalat igazgatóhelyettese — az ülés elnöke — köszöntötte a négy megyéből megjelent 110 küldöttet, akik első alka­lommal választanak szakszer­vezeti tanácsot. A vállalat múlt évi eredményeiről, a szakszervezet munkájáról Barva Zoltán, a szakszerve­zeti intéző bizottság vezetője számolt be. Egyebek között elmondotta, hogy a VASVILL négy megyében h'árommilli- árd forintot forgalmazott ta­valy. Munkája alapján az el­ső helyre került a vidéki szakmai vállalatok versenyé­ben. (Az ülés lapzártakor még tart.) Június 1-én lép életbe a Magyar Államvasutak új me­netrendje, amely 1976. május 29-ig lesz érvényben. Az új menetrendben a miskolci igazgatóság területén a sze­mélyszállító vonatok közle­kedésében lényeges változás nem lesz. Az utazóközönség a koráb­bi években nagy tetszéssel fogadta a „Cracovia” gyors­vonat közlekedtetését, amely szeptember 27-ig Varsó— Krakkó—Budapest között to­vábbra is az utazóközönség rendelkezésére áll. Változás csupán annyi lesz — s ez a miskolciak számára kedve­ző —, hogy a vonatban két Varsó—Budapest rendelteté­sű kocsi közlekedik, így át­szállás nélkül lehet Miskolc­ról is Varsóba utazni. Buda­pest—Krakkó, illetve Buda­pest—Zakopane viszonylat­ban december 13-tól 1976. február 17-ig közlekednek a szerelvények. A nemzetközi gyorsvonatban Krakkó—Mis­kolc—Budapest között két hálókocsi is közlekedik júni­us 1-től, míg Zakopane— Miskolc—Budapest viszony­latban december 13-tól egy hálókocsit közlekedtetnek. Megszüntetik — a gyér utas­forgalom miatt — a Krakkó —Szeged között közlekedte­tett szerelvényt. A Budapest — Kassa — Poprád-Tatry — Kassa—Budapest között köz­lekedő Rákóczi nemzetközi gyorsvonat június 21-től szeptember 16-ig, valamint december 11-től január 11-ig naponta, január 12-től már­cius 7-ig pénteken, szomba­ton és vasárnap közvetlen kocsit továbbít Budapest és Poprád-Tatry között. A Budapest—Miskolc— Nyíregyháza vonalon közle­kedő személyvonatok számá­ban és menetrendjében lé­nyeges változás nem lesz. A Budapest—Szerencs között közlekedő 412. sz. vonatot a gyér utasforgalom miatt a jövőben csak Miskolcig köz­lekedtetik. A pénteki napo­kon közlekedő, Budapest— Sátoraljaújhely közötti ex­presszvonat a menetrendben a jövőben „Zemplén” néven szerepel. Többek kérésének eleget téve, Mezőzombor állomáson is megáll a Miskolcról in­duló és Budapest-Nyugati pályaudvarig közlekedő 2416. sz. szerelvény. A Miskolc— Hidasnémeti, illetve a Mis­kolc—Bánréve—Özd vonalon a vonatok menetrendiében csak néhány perces változás lesz. Az október 26-ig mun­kaszüneti napokon Miskolc —Jósvafő—Aggtelek állomá­sig közlekedő személyvonat végállomása a jövőben — a dolgozók igényének megfele­lően — Tornanádaska lesz. Műszeres felülvizsgálat Ma és holnap a Népkert­ben, a megyei könyvtár mel­leti autóparkolóban ingyenes műszeres felülvizsgálatot tart tagjai számára a Magyar Autóklub miskolci szervezete. A személygépkocsik műszaki állapotát a legmodernebb műszerekkel vizsgálják meg. A felülvizsgálatot a Magyar Autóklub műszeres gépkocsi­jának dolgozói végzik el. Hűvösebb lesz A hét végére csökken a meleg. Reggel 8—15 fok kö­zött volt a hőmérséklet or­szágszerte, a tegnapi eső el­állt és napközben is keve­sebb esőre számíthatunk. Az ég változóan felhős lesz. A nappali hőmérséklet 17—22, az esti 11—16 fok között ala­kul. *-)f Budapestre érkezett tegnap az amerikai PANAM légitár­saság első Boeing 707-ese, amely fővárosunkat ezentúl heten­ként háromszor New Yorkkal köti össze. Kétezer kórházi ágyat iétesitenek Az egészségügy az idén minden eddiginél nagyobb összeget — csaknem 2 milli­árd forintot — fordít kórhá­zak, rendelőintézetek, böl­csődék és körzeti orvosi ren­delők építésére. A tervezett beruházásokkal újabb 2 ezer gyógyintézeti ágyat létesíte­nek, s így a 10 ezer lakosra jutó kórházi ágyak száma az 1970. évi alig több mint 82- ről az év végéig csaknem 86-ra növekszik. Egyebek között ebben az évben adják át rendelteté­sének Miskolcon a Borsod megyei Vezető Kórház 306 ágyas új gyermekosztályát, a nagyatádi 500 ágyas és a kisvárdai 332 ágyas kórhá­zat. Karcagon egy 156 ágyas Szegeden pedig egy 150 ágyas pavilon építését feje­zik be, s ugyancsak az idén készül el Tatabányán egy 114 ágyas belgyógyászati Esztergomban egy 90 ágyas szülészeti, Zalaegerszegen pedig egy 80 ágyas króni­kus-utókezelő pavilon. Ezen­kívül a bölcsődei beruházá­sok újabb 3500 kisgyermek bölcsődei elhelyezését bizto­sítják. A tanácsok az említett összegek mellett jelentős be­ruházásokkal bővítik a nyír­egyházi, a mátészalkai, a miskolci, a székesfehérvári, a veszprémi és a szekszárdi kórházak gyermek- és szülé­szeti osztályait. A koraszü­löttek orvosi ellátásának ja­vítása érdekében pedig az év végéig több 10 millió fo­rintot fordítanak a meglevő újszülött-, koraszülött-osztá­lyok műszer- és gépparkjá­nak bővítésére. Az Egészségügyi Miniszté­riumban elmondották: az el­múlt hónapokban újabb, je­lentős beruházások kezdőd­tek. Egyebek között meg­kezdték a 800 ágyas dél­pesti kórházkomplexum épí­tését. Kecskeméten meg­indult az új 680 ágyas me­gyei kórház beruházása és hozzáláttak a kistarcsai 580 ágyas kórház építkezésének területelőkészítéséhez is. Ez utóbbi létesítmények előre­láthatólag a következő terv­időszak második felében ké­szülnek el.

Next

/
Thumbnails
Contents