Déli Hírlap, 1975. április (7. évfolyam, 76-99. szám)

1975-04-07 / 80. szám

a miskolciaké a szó Lassalban biztonságosabb Kicsit megkésve WWß z If. A Miskolci Galéria a város különböző pontjain felállított hirdetőtáblákon ismerteti rendezvényeit. Ez dicsérendő. Az már azonban kevésbé, ■ hogy ezek a hirdetőtáblák lassan el­avulnak, s nem törődik velük senki. A Kilián-lakótelepen, ahol tízezer ember lakik, még mindig a Téli TárlatoP'hirde- tik, amelynek négy hónappal ezelőtt volt a megnyitója. Hasz nálják ki jobban a propaganda lehetőségét, saját érdekükben is — tette szóvá Sz. G.-né olvasónk. laláltam egy pénztárcát! Április 4-én a Martintele­pen a piactéren találtam egy pénztárcát. Jogqs tulajdono­sa átveheti Monoki Zoltán- nénál, Martintelep, Martin K. u. 7. sz. alatt. Részeg a fürdőben Március 22-én 15 óra előtt néhány perccel felszálltunk idős édesanyámmal a Marx- térről induló, 9-es jelzésű GB 74—91 rendszámú autóbusz­ra. Már az indulás is úgy kezdődött: azt hittük, „ki­lőttek” bennünket. Az álló utasok — bár kapaszkodtak — akrobatikus mutatvá­nyokra kényszerültek, hogy megtartsák egyensúlyukat. Szerencse, hogy a kocsiban utazó idős emberek mind­egyike ült, mert különben — koruknál fogva — ők nem tudták volna olyan ügyesen Az utóbbi időben gyakori, hogy az ebtartók kutyáikat a város belterületén sétál­tatják, szájkosár nélkül jár­művön szállítják. Korábban a városi tanács szabályrendeletét ismertet­tük az ebtartással kapcsola­tosan, most az idevonatkozó^ szabálysértési rendeletre hív­juk fel a figyelmet. A szabálysértésről szóló jogszabályok szerint 1000 fo­rintig terjedő pénzbírsággal sújtható, aki kutyáját: •— kóborolni hagyja, vagy a város belterületén felügye­let nélkül bocsátja utcára, vagy nem pórázon vezeti, illetve vadászterületen kö­lönc nélkül elengedi; — szájkosár nélkül köz­forgalmú közlekedési vállalat járművén szállítja, vagy ha­rapós kutyáját nem zárt he­lyen tartja, vagy nem helyez „venni a kanyarokat”, mint a fiatalabbak. Igaz, a vezető maga is fiatalember volt, s láthatóan derült a kocsiban zajló eseményeken. A vas­gyári temetőnél leszállók — főleg mutogatással — pró­bálták tudtára adni, hogy nem versenypályán van, erre válaszként a következő ka­nyart úgy vette, hogy a kocsi szinte féloldalra dőlt. Veszélyes játék ez! Mások testi épségét bravúrból koc­kára tenni — nem szabad. M. G. el a ház (lakás) bejáratán a harapós kutyára utaló meg­felelő figyelmeztető táblát; — vendégforgalmat lebo­nyolító nyilvános helyiségbe vagy élelmiszer-elárusító üz­letbe beengedi, illetve bevi­szi. 3000 forintig terjedő pénz­bírsággal sújtható, akinek kóbor- vagy felügyelet nél­kül hagyott, illetve póráz, kölönc és szájkosár nélküli, vagy harapós kutyája más­nak nyolc napon belül gyó­gyuló sérülést okoz. A szabálysértési eljárás feljelentés, illetve a szabály­sértési hatóság részéről el­járó személy észlelése, vagy tudomása alapján indul meg. A szabálysértési ügyben az illetékes tanácsi szabálysér­tési hatóságok járnak el. DK. SASS TIBOR Négy napja víz nélkül Április 4-én hajnalban el­tört' egy főnyomócső Tapol­cán az Aradi utcában. Heg­gel azonnal jelentettük a vízműveknek, ahonnan ki­jöttek ugyan, de csak elzár­ták a vezetéket. így két na­pig a strand feletti lakóte­lep egy része víz nélkül ma­radt. Vasárnap, 6-án délelőtt úgy 10 óra körül megjelen­tek a javítómunkások, dol­goztak is a hiba kijavításán, aminek eredményeként egy óra hosszáig volt is vizünk. Két óra felé azonban ismét elmentek, anélkül, hogy a vizet bekapcsolták volna. Valószínűleg nem tudták kijavítani a hibát. így már negyedik napja élünk víz nélkül, illetve nagyon mesz- sziről hordunk annyit, amennyi az ivásra elegendő. Ilyen esetekben, úgy gon­dolom, nem az lett volna a feladatuk, hogy elzárják a lakók elől, a vizet, hanem hogy mielőbb kijavítsák a hibát. Albrecht Jözsefné Miskolc-Tapolca Aradi u. 16/b. Jó itt vásárolni Mi, bevásárló asszonyok sokszor változtatunk törzs­helyét beszerző kőrútjainkon, önző érdekek vezetnek ben­nünket: mindig szebbet és jobbat szeretnénk. Úgy ér­zem, találtam egy ilyen üz­letet a Tanácsház téren, a sportszerbolt mellett. Belső ■rendje és tisztasága és < a mindenkori bőséges áruvá­lasztéka mellett jó légkörrel találkozik itt a vásárló. Ter­mészetes udvariassággal tö­rődnek a vevőkkel. Fel sem írom előre, mit akarok vásá­rolni, mert itt sokszor he­lyettem is gondolkodnak. Tisztított és csomagolt zöld­ség, friss cipó, igen jó hús­választék, konzervek, s fel sem lehet sorolni, mi minden van itt. De ami a legfonto­sabb: őszinte igyekezetük megkönnyíti a háziasszonyok dolgát. S. P.-né Miskolc ' Mii tegyenek a szeméttel? Bükkszentkereszten az utóbbi években több száz hétvégi ház épült, illetve az építkezések még jelenleg is tartanak. De hová tegyék a tulajdonosok a szemetet? Nem az építkezéssel járó szemétről, hanem a ház kö­rül felgyülemlett étel-hulla­dékról és egyéb szemétről van szó. Sokan az erdőben az avar alá, vagy a bokrok alá „rejtik”, a kirándulók legnagyobb bosszúságára — és a környéket is csúfítják vele. Igen közkedvelt kirán­dulóhely Bükkszentkereszt, tegyünk meg érte mindent, hogy az is maradjon! Gy. Zoltánná Miskolc Az előadók vizsgáztak A Tiszai pályaudvartól a Fenntartási Főnökségig nyolc munkahely KISZ-vb-tagjai, titkárai és aktivistái rendez­tek nemrégiben vitafórumot, amelyen négy meghívott elő­adónak tettek fel kérdéseket. A! sorrend tulajdonképpen megfordult, a KISZ-esek kér­deztek és az előadók „vizs­gáztak”. Mivel abban a meg­tiszteltetésben részesültem, hogy jómagam is az egyik „vizsgázó” voltam, úgy ér­zem, meg kell dicsérnem őket jó és helyes kérdéseikért. Ügy láttam, másik három társam is elégedett volt, mind a szakmai, mind a fi­lozófiai kérdésekkel, amelyek a fiatalok széles körű érdek­lődését bizonyították. Elis­merés illeti ezeket az ifjakat ügybuzgalmukért. Nem egy kérdésükre nem is volt köny- nyű válaszolni — sokszor úgy éreztem, hogy vizsgázom előttük. M. I. Incidens a Fórumban A Déli Hírlapban több ízben olvastam már a Fórum ifjúsági presszóról. Ismerőseimmel nem­régiben betértünk a Fórumba, egy késő délutáni órában. Bár nem arra a képre számítottam, ami bent fogadott, jól éreztem magam. A táncparketten néze­gettük a fiatalokat, amint fel­szabadultan táncolnak. Az már kevésbé tetszett, hogy majd mindegyik asztalon kiürült és teli sörösüvegeket láttunk. Jó fél órája ücsörögtünk, amikor kiabálásra lettünk figyelmesek. A táncplacc szélén két fiatalem­ber agyba-főbe verte egymást, felborítva a környező asztalo­kat. Ezután a verekedésbe még jó néhány an beavatkoztak. 'Is­merősömmel az irodába indul­tunk, hogy telefonáljanak a rendőrségre, de egy hórihorgas fiatalember megállított minket, mondván, hogy üljünk csak vissza a helyünkre, mindjárt itt lesz az URH-s autó. Az általá­nos mozgolódásban később szem elől tévesztettem a fiatalembert, de azt mindenképpen szerettem volna kivárni, hogy a rendőrök felelősségre vonják a garázdákat. Később eltelt egy óra, de rend­őr még akkor sem érkezett a presszóba. Az asztalokat helyre­rakták, eltakarították a nyomo­kat. Érdeklődésünkre a pincér­nő csak intett: ha ilyen ügyek- r ért ki kellene vonulni a rend­őrségnek, máshová sem járhat­nának egész nap. Lehet, hogy az említett pincérnő már megszokta a hasonló incidenseket, mások számára azonban ez még egyál­talán nem természetes. Zs. Péter Miskolc Zavagyák Lászlóval, a Mis­kolci Közlekedési Vállalat fő­osztályvezetőjével, Oláh Je­nő menetrendi csoportveze­tőjével és István József üzemegység-vezetővel asztal­ra tettük a dicséretet és a panaszt. — Milyen forgalmi válto­zást dicsérnek és panaszol­nak? Mi változott 1975. ja­nuár 10-én? — Egy régi kérésnek tet­tünk eleget. Korábban ugyanis csak a pályaudvar­tól közlekedtek cél járatok a DIGÉP-ig. Ezeket á műsza­kokhoz igazodó járatokat megszüntettük és helyettük közlekedtetjük az 1/D jelzé­sű buszt. — Miért jobb ez? — A kocsik, lévén céljá­ratról szó eddig vagy álltak az oda- és visszaáramlás kö­zött, vagy üresen jöttek visz- sza. Nem segítették, még ak­kor sem, amikor kihasznált­ságuk alig ötvenszázalékos A húsvéti ünnepeket kö­vető szerdán délelőtt a gőz­fürdőben jártam. Már a me­dencében lubickoltam, ami­kor furcsa dologra lettem figyelmes. A gőzkamra előtt középkorú férfi1 tántorgott. Először arra gondoltam, a hirtelen hőmérséklet-változás­tól lett rosszul fürdőtársam, aki már negyedszer-ötödször ütközött neki a falnak. Azon­nal segítségére siettem, de csak akkor, közelről éreztem meg a leheletén, hogy „tisz­telt fürdőtársam” alaposan elázott, de nem a zuhany alatt, hanem még jóval az­előtt, mikor betért a gőz­fürdőbe. Megpróbáltam rá­venni, hagyja el az „egész­ségi állapotának” nem meg­volt, a kelet-nyugat irányú gerincvonal-közlekedést. — Gazdaságtalan volt? — Feltétlenül. De ami en­nél is fontosabb: igaz, új ko­csik beállításával, de elértük, hogy míg korábban a céljá­ratok 3018 férőhellyel közle­kedtek, ma ugyanitt 11336 utas közlekedhet kényelme­sen. — Mi egy menetrendi vál­tozás fedezete? — A forgalom és az elvá­rások elemzése. * Igazuk van-e az úttörő­parkiaknak? Korábban min­den hajnalban két céljárat vagy műszaki járat közleke­dett az Üttörőpark és az LKM, illetve az egyik a Ta- tárdömb között. Ez meg­szűnt. — Mi indokolta a járatok megszüntetését? felelő klímájú gőzfürdőt, mire ő hangos szóval nekem támadott. Ekkor már többen is felfigyeltek a hangos be­szédre a medencéből. Mások is kérték, távozzon, de az enyhén szólva ittas fürdő­vendéget még közösen sem tudtuk jobb belátásra bírni. A mi nyugalmunkat meg­zavarta az ittas férfi, in­kább arról, hogy saját egész­ségi állapotát kockáztatta azzal, hogy ilyen állapotban betért a 40—50 fokos gőz­kamrába és a hideg-meleg vizű medencébe. Szerintem az illetékeseknek fokozot­tabban kellene ügyelni, hogy hasonló eset ne fordulhasson elő a jövőben. — Egyidőben azzal, hogy a két műszaki járatot meg­szüntettük, sűrítettük a 24-es járatot. Nem jön tehát ke­vesebb busz. A Szemerénél „D” jelzésű kocsikra át le­het szállni. Ezen a vonalon naponta 9176 , férőhelyünk volt. Most 12 300 van. Más dolog, hogy az utasoknak meg kell szokniuk az új me­netrendet. — Mennyivel drágább így az utazás? — Az utasnak semmivel. Nekünk viszont gazdaságo­sabb, hiszen nem közleked­tetünk üres buszokat. — Lassítja az intézkedés a közlekedést? — A gyakoribb járat min­denképpen gyorsít a városi közlekedésen. Az átszállás kényelmetlensége igaz, de ugyanilyen alapon azt is kér­hetnék tőlünk, hogy minden­kit háztól-házig vigyünk ... Különben hadd tegyük eh­hez hozzá, hogy minden vál­tozást gondos felmérés előz meg, s még utána is kettő­zött figyelemmel dolgozzuk fel a panaszokat. Nekünk ezen a vonalon is kedvező tapasztalataink vannak. — Jobb a közlekedés? — Valahogy több a busz — mondják sokan, de mit feleljünk a panasztevőknek? Talán azt, hogy az igazán jó az, ami mindőnknek jó. S számok győznek meg róla, hogy az új menetrend a jobb. B. G. A MISKOLCI KÖZLEKEDÉSI VÁLLALAT Felvételre keres „D”-vizsgával és „D”-vizsga nélküli gépkocsivezetőket kétéves teher-tengelyen töltött idővel. Valamint autószerelőket, betanított szerelőket, jármű-lakatost, karosszéria-lakatost, segédmunkásokat, takarítókat. Bővebb (elvilágositást a vállalat munkaügyi osztálya ad; Miskolc, Szondi György u. 1. sz. alatt, 7-15.30 óráig. ROVATVEZETŐ: MOLNÁR SANDORNÉ TELEFON: 18-221 Ezt mondja a jogszabály EBTARTÁSSAL KAPCSOLATOS SZABÁLYSÉRTÉSEK Szerkesszen velünk! A dicséret: DIGÉP-munkások örülnek neki, hogy ja­nuár 10. óta a „D” jelzésű autóbuszok minden mű- szakváitáskor bemennek a gyárkapuig. Kulturáltabb, jobb a közlekedés. A panasz: DIGÉP-munkások pana­szolták, hogy bár a „D" jelzésű buszok bejárnak a gyárig, de az MKV megszüntetett több, korábban be­vált műszaki járatot. Többek között azt is, amelyik az Ottörőparktól a gyárig, illetve a Tatárdombig közle­kedett. ' Megszűnt egy buszjárat?

Next

/
Thumbnails
Contents