Déli Hírlap, 1975. április (7. évfolyam, 76-99. szám)
1975-04-07 / 80. szám
Kicsi volt a fedett, csoda, ho«\ belértek Napi egyórás edzés már kevés... Emberemlékezet óta nem vo’- tak még ennyien tgy ünnep- úszó versenyen ' sem — mutatói t körbe e.égeöetten a fedett uszoda medencéje szélén szorong ve renyzók e dr. Gonda Géza, < szövetség vezetője — mint most Hiába, a sportiskolák neve' munkába most már valóba; óv estet! jótékony hatását!. Csakhát, ez a kis ..mosdótál” Csoda, hogy befértünk! Bizony, csoda, hn meggondoljuk, hegy a ,,mini” méretű, 25 yardos — mindössze 4 versenypályás! —• kis fedett uszodánkban megrendezett versenyszá- mekban 410 (!) induló lénett a rajtkövekire. Ugyanis ezúttal nemcsak a miskolci úszók vettek részt a viadalon, hanem a meghívott ózdiak, sőt nyíregyháziak is. Persze, nemcsak az úszók elhelyezése, versenyeztetésének nehézségei miatt volt szembetűnő a korszerű uszoda, vagy legalábbis a sátorral fedett nagy medence hiánya — az országban ilyen tekintetben Miskolc már a 23. helyen áll! — hanem az eredmények szempontjából is. A béka és delfin korosztályos kis versenyzők időeredményei éveik számának megfelelően biztatóknak. sőt óknak moxidhatók; ám a magasabb korcsoportba tartozók teljjesúményei még vidéki* viszonylatban sem voltak számot evee-:f S mindez azért, me • ipi e..ymás (!) edzéssel — át \g.an ennyi ’ut egy magasai- ;ó csoportba tartozó úszóra’ m etc :?hala'ás, hanem tör VÓ177V3 erű vissza’.énés köve kezib be minden versenyzőnél. Az ed- zésó'ák számát pedig csak korszerű létesítményben lehet növelni ’ A részt vett öt sportkör között - mint az vá^ha+ó is volt — a* MVSC «za a legeredményesebben: úszói 15 aranvérmeí nyertek. Az ózdiak hat. a nyíregyháziak három, a Postás versenyzői pedig két alkalommal álltak a dobogó legfelsőbb fokára. A legtöbb első helyet — hármat — Mestyán Ibolya, az MVSC úszója szerezte, aki a 100 yardos gyorsúszást 1:03.8. a 100 vardos mellúszást 1:17.8, a ÍOO yardos pillangóúszást pedig 1 ;12.6 perces eredménnyel nyerte, s tagia volt a győztes MVSC gyorsváltónak is. Két-két győzelmet aratott : Szabó Emese (100 y serdülő mell i:23.5, 100 y serdülő gyors . :08.8 p), Éder Zsolt (100 y pil- angó 1:02.8, j00 y hát l;0l p), ■abriczius László (100 y serdülő nllangó 1:16.3. luo y serdülő mell •21.7 p.). Szokoly Tamás (100 y ika-delfin pillangó i;20.8. 100 y .éka-delfin hát 1;20.5 p). Előbbi -árom az MVSC, utóbbi pedig a Nyíregyházi Sí versenyzője. Egy- egy aranyérmet szerzett: Diósy (MVSC. 100 y gyers 54.8 mp), Kovács (ÓKSE. iOO y serdülő gyors 1:03.4 p). Plackó (MVSC, ÍOO y béka-delfin , gyors 1 ;12.9 o). Kovács Z. (M. Postás. ÍOO y mell 1:10.4 p). Matiz (MVSC. 100 v béka-delfin mell 1:28 p) a férfi versenyszámokban. míg a nőknél Kocsis Csilla (MVSC. 100 y békadelfin mell l;29.9 p). Kovács Adrienn (M. Postás. 100 y hát 1:09.3 p). Havasi Henriett (ÖK- SE. 100 y serdülő hát 1:18.3 p.), Palicz Andrea (Nyíregyházi Sí, !00 y béka-delfin hát 1:26.7 p), Kaposvári Agnes (ÓKSE. 100 v serdülő pillangó 1:15.6 p), Havasi Emőke (ÓKSE. 100 y béka-delfin pillangó 1;38.6 p) lett egyszer első. M. Gy. # Együtt, egy célért... Az MVSC országúti hármas kerékpáros csapata — Géra, Négyesi és takarva Csathó — az országos CSB mezőnyében a cél felé pörget. (Szabó István felv.) I szorító mellől Tíz másodpercig bírta Az apa közbeszól Fogért — bronzérem # Adok — kapok ... Az ökölvívók felszabadulási emlékversenyének csaknem két évtizedes történetében annyi negatív csúcs — közte egy „világrekord” is! — még sohasem született, mint most. Mindössze 92 öklöző mérlegelt, de csak 81 lépett a szorítóba, mert 11 súlycsoportban csupán egy induló akadt — ötben pedig • egy sem! Így a súlycsoport-átlag 2,3 versenyző volt. A megrendezett 81 találkozóból — körmérkőzések is voltak — 28 tartott három meneten át... A három nap alatt ■— a szabadnapos versenyzőkkel együtt! — sem ült összesen ezer néző a lelátókon stb., Stb S a „világrekord”? A serdülő pehelysúlyú szolnoki Németh mindössze 10 másodpercet töltött a szorí- tóban a tatabányai Vécsi elleni mérkőzésen — a vezető bíró rászámolását is beleértve! Az indító vezényszót követően ugyanis jókora „fülest” kapott, s így a továbbiakban már csak a városnézés maradt számára. ) Persze, a sportkör költségén! * Vidovenyecz, az MVSC ifjúsági válogatott versenyzője egy meneten át csak játszadozott az ózdi Berkivel. A szünetben aztán édesapja, aki (Szabó felv.) minden mérkőzését filmre veszi, odaszólt neki: — Ne viccelj fiú, hiszen tudod, hogy felment a film ára! S a második menet elején gyors, kemény ütésekből álló sorozás következett, mire — repült az ózdi edző kezéből a törülköző. Mert a kis „Vi- do” nemcsak öklözni tud, hanem szófogadó fiú is. * Hamza szájából a szolnoki Nagy egyik hatalmas ütése nyomon egy fog éppen a sportorvos asztalára gurult. y — Visszaadom neki — mondta Molnár dr. —, legalább ennyi emléke legyen a versenyről. Hamza azonban kemény legénynek bizonyult, mert a visszakapott fog mellé — amit kényszeredett fintorral ■H is vett — egy bronzérmet is szerzett. * Az egri Szuromi jobb karján több tetoválás éktelenkedik, melyek közül az egyik alatt „Ez a Rókus” felírás olvasható. A tatabányai Láng azonban nem ijedt meg ettől: már ez első menetben tízet számoltatott a kórházat „ajánlgató” fiúra. (monostort) Hi „No I. Femina—Pamutfonó 1:0 (1:0) Korábban hírül adtuk már, hogy teljesült a miskolci női labdarúgók régi álma: a tavaszi szezontól kezdve részt vehetnek a női NB I-nek nevezett egyetlen hivatalos országos jellegű BLSZ-baj- nokságban. A rajtra szombaton délután került sor, a Miskolci Pamutfonó együttese a fővárosban játszotta első bajnoki mérkőzését. A Jobbágy — Mezei (Füredi, Paksi), Jakab, Nagy (Rácz) — Egri. Dobi — Koszosán, Poór, Rúszó, Zsóka, Göndör összeállítású együttes kitűnően’ helytállt a jelenleg második helyen álló fővárosi csapat otthonában. A miskolci lányok jól játszottak, de a premier lázában a legjobb helyzeteik is kimaradtak. Az egyik legrégibb magyar nőj labdarúgócsapattól kikapni egyébként sem szégyen, és biztató a jövőt tekintve. A Pamutfonó 7500 kilométer után Ha páíyájuk is volna... csapatából különösen Jakab, Poór és Göndör teljesítményét lehet kiemelni. A sikeresnek számító bemutatkozás után a jövő vasárnap hazai pályán láthatja a miskolci közönség a fonósokat, akik a hejőcsabai pályán 15 órai kezdettel ját- szák következő bajnoki mérkőzésüket a budapesti MOM ellen. Több mint két hete annak, hogy Mackóval leültünk beszélgetni 40 esztendős szerelméről. (Az illendőség úgy kívánná, hogy Kovács Károly- nak nevezzem az MVSC edzőjét, de félő, hogy úgy sokkal kevesebben tudnák, ki ő.) Az alkalmat erre a szezon- kezdés adta, s az időpontot azért kell megemlíteni, mert azóta bizonyosan sok százzal gyarapodtak a később szóba kerülő kilométerek. Miért csak C-kate? óriás? . Mackó tehát az MVSC kerékpáros szakosztályának edzője, de ennél mégis sokkal több. Mert nemcsak a szakosztályért dolgozik, hanem az egész magyar kerékpározásért. Es nem is csak úgy, hogy országosan ismert, olimpikon versenyzőket nevelt, hanem úgy is. hogy ő szervezte szinte az egész magyar élvonal mezeinek gyártását (Miskolcon történik!), de abban már kerékpáros cipőkért is keresik. A szezon előtti beszélgetést a tavalyi év értékelésével kezdtük. Furcsának tartottuk ugyanis, hogy az égyesületi „olimpiai” pontversenyben az MVSC kerékpáros szakosztáa December 4. Km felvételre "ceres betanított gepmunkás munkakörbe' • drótbúio \ < • kötél- es kábelgyártó gepekre. háromműszakos, teljesítménybéres munkaterületre. »8 életévüket letöltött és 8 általános 'Skoto- »earettséaoe rendelkező férfi és női munkavállalókat lya négy legmagasabb rangú, úgynevezett „B-kategóriás” szakosztályt is megelőzött, s mégis csak a C csoportban található! A magyarázat? Az MVSC-neh nincs kerékpárpályája, s ezért pályán korábban nem indult. És lesz-e? Mackó széttárta a kezét: „A közgyűlésen kaptam Ígéretet városunk egyik vezetőjétől, de nem tudom, mi lesz ...” Miért fontos a pálya? Mert amíg az országúton két számban, addig a pályán (és így a magyar egyesületi pontversenyben is) négy versenyszámban lehet olimpiai helyezéseket, pontokat szerezni! És így hiába vaji Géra Imréje, bajnokságra esélyes országúti csapata, úttöfő országos bajnoki gárdája az egyesületnek, a megjelölés — a C kategória — marad. Megverni az országi c, c bajnokságot Beszéljünk tehát a közeli jövőről. Azokról a bizonyos bajnoki esélyekről, hiszen az idén az országos országúti bajnokság megnyerése a csapat célja. Erre készül Géra,’ Négyesi, Szikszai és Csathó, valamint a másik Csathó és Albert. Erre már december elseje óta készül az MVSC gárdája, heti 4—6 edzéssel — előbb a kondíció megszerzésével, majd rengeteg pörgetéssel. Március Végéig 137 edzéssel! Kilométerben ez legalább — a félnőtt válogatottaknak — 7500 kilométer, hegyen-völgyön, sík terepen. Ez a hajtás egyébként már Montreálért is történik, hiszen a kétszeres olimpikon, s hat VB-n indult Géra Imre elsőként esélyes a kiküldetésre, de szó lehet Szikszai- ról is. Csathó Tamás? Ö is nagy tehetség, de inkább 1980-ra vehető számításba. De van Mackónak jelöltje a későbbi időszakokra is, hiszen az ali" ifjúsági Papp Zsolt és a serdülő Mezővári Attila is tagjai a válogatott keretnek. Az edzőt nem küldik ki Géra már két olimpián ott volt, s a harmadikon is ott lesz. De edzője, felfedezője, nevelője még sohasem lehetett vele a világ legjobbjainak vetélkedésén. Mackó másik nagy fájdalma, hogy hagytál« Borsodban elsorvadni a valamikor 8—9 szakosztályt számláló kerékpározást, s ma már csak az MVSC-ben űzik. S egyre nehezebb megrendezni a hagyományos borsodi versenyt, a -Bükk Kupát. Ötödannyi pénz sem jut itt rá, mint amennyit a pécsiek a Mecsek Kupára fordítanak! Mintha ezt a vetélkedést — miként a szövetségi munkát is — egyre inkább csak a szakosztály ügyének tekintenék, holott ez nemcsak országos, de nemzetközi verseny is lehetne. (Két éve megírtuk, hogy kaptunk egy címet Katowicéből, s garanciát arra. hogy elküldik hozzánk a sziléziai válogatottat a VB-érmes Lis-szel. A címért azonban azóta sem jelentkezett senki!) És végül — adalékként — álljon itt a kerékpáros szakosztályok elmúlt évi pont- _ versenyének eredménye (zárójelben megjelölve a B kategóriás rangú szakosztályok): 1. FTC (B) 108, 2. KSI 97, 3. Tipográfia (B) 63, 4. Szek- szárd 55, 5. BVSC 26, 6—7. Egyetértés és MVSC 24—24, 8. Ü. Dózsa (B) 22, 9. Vasas (B) 18, 10. BKV Előre (B) 14, 11—12. Csepel (B) és Videoton 8—8 ponttal. HORVÁTH KÁLMÁN Mecser az élbolyban érkezett A komarnói Lenin stadionban 65 magyar és 18 csehszlovák atléta sorakozott fel az MTK-VM SK által kezdeményezett Ko- marno—Komárom közötti 8200 m-es ünnepi futóverseny rajtjánál. Az indulást megelőzően ko- szorúzási ünnepséget tartottak a szervezők a komarnói felszabadulási emlékműnél. A futók Komáromban, a Jókai-ligetben levő szovjet hősi emlékmű talapzatánál helyezték el a megemlékezés virágait. A jól lezárt útvonalon, kellemes időben vágtak neki a távnak az atléták, s 1600 m megtétele után — még csehszlovák területen — szinte már kialakult az élmezőny befutási sorrendje. A yálogatott Suchan állt az élre, mögötte pedig Fancsali — aki ezúttal visszavágott az országos mezei bainoks-Agon elszenvedett vereségért diósgyőri ellenfelének — Ivlecser, tiáthori és Szekeres futott. A célban a sorrend annyiban változott, hogy az FTC atlétája, Báthori megelőzte Mécsért., s a DVTK futója í^v a negyedik helyre került.