Déli Hírlap, 1975. április (7. évfolyam, 76-99. szám)

1975-04-07 / 80. szám

Ma: ♦ Pirosnyaklcendősök a sportcsarnok előtt. Itt tartották teg­nap a nemzetközi 'úttörő-találkozó megnyitó ünnepségét, ame­lyen megjelent dr. Ladányi József, a megyei tanács elnöke. Drótos László, a városi pártbizottság első titkára, Rózsa Kál­mán, Miskolc megyei város Tanácsának elnöke, Hegyi Imre, a Hazafias Népfront megyei titkára. Török László, a megyei KISZ-bizottság első titkára, Fülöp Péter, a városi KISZ- bizottság első titkára. (Tudósítás a 3. oldalon.) Tapolcán: 200 ágy Nyitnak a kempingek Tavasz van. Bakancsos turisták ezrei járják az er­dőt, és sokan már hosszabb kirándulásra is vállalkoznak. Antalfi Péter olvasónk az iránt érdeklődött, hogy mi­kor nyitnak a kempingek? Tózsa Istvántól, a Borsod megyei Idegenforgalmi Hiva­tal vezetőjétől kértünk vá­laszt. — A megye kempingjei­ben még nem fejeződtek be a karbantartási munkálatok, de a tapolcai, a tokaji és az aggteleki kemping április 15-én; a hollóstetői pedig május elsején már fogadja a vendégeket. A legnagyobb kempingünk a tapolcai, itt több mint 200 ágy található a faházakban és a turista- szállóban. 20, illetve 30 fo­rint a szállásdíj egy éjszaká­ra. Aggteleken, a Baradla- kemping 25 faházában 109 ember részére tudunk szál­lást biztosítani, 30 forintért egy éjszakára. Tokajban 70 férőhelyes a Tisza-kemping, itt is 30 forint a szállásdíj. A hollóstetői kempingben 66 turistának tudunk Szállást adni. Emellett természetesen szinte korlátlanul kaphatnak helyet a sátorral, illetve la­kókocsival érkező kirándu­lók is. Végül még army it. hogy megnyílt a szerencsi Huszár­vár-szálló és április 15-től vendégeket fogad a boldog­kői turistaszálló is. Igyekez­tünk vendégeink fogadására úgy felkészülni, • hogy szép emlékekkel távozzanak sze­retett megyénkből. Prieszol József Tegnap reggel a Magyar Honvédelmi Szövetség váro­si vezetősége képviseletében — Viskevics Elemér titkár vezetésével — a miskolci építőipari vállalatok vezető beosztású dolgozói közül nyolctagú küldöttség Buda­pestre utazott, hogy koszo­rút helyezzen a munkásmoz­galom egykori harcosa, a Borsod megyei Pártbizottság titkára, a tíz éve 1 elhunyt Prieszol József sírjára. A küldöttséget a Közal­kalmazottak Szakszervezeté­nek székházában a Prieszol- család tagjai fogadták, majd együtt rótták le kegyeletü­ket a Kerepesi úti temető­ben levő sírnál. Ezt követő­en megbeszélték, hogy váro­sunk építőipari vállalatainak MHSZ-lövészklubja az épí­tők napján ünnepélyes ke­retek ' közt felveszi Prieszol József nevét. \ ízen a vitorlások A balatoni klubházakban és üdülőkben a következő he­tekben mintegy 800 kisebb- nagyobb vitorláshajót újít a- nak fel és készítenek elő használatra, illetve verseny­re. Rövidesen vízre bocsát­ják a SZOT flotta valameny- nyi nagy méretű sétavitorlá­sát is. Ezeken a yachtoKon ez évben is mintegy 100 ezer üdülővendéget szállítanak kirándulásra. , Ósi település Bánhalmán, a második ti­szai vízlépcső öntözőrendsze­réhez kapcsolódó csatorna építése közben érdekes lele­teket találtak a Középtisza- vidéki Vízügyi Igazgatóság Haladás szocialista brigádjá­nak tagjai. A szolnoki Dam­janich János Múzeum kihí­vott régészei megállapítot­ták, hogy I—II. századi szarmata településre buk­kantak. A Kakat-ér partján fekvő nagy kiterjedésű szarmata­telepet majdnem középen metszette át az öntözőcsa­torna. t egészségügyi világnap Huszonhét évvel ezelőtt, 1948. április 7-én alakult meg az Egészségügyi Világ­szervezet. Azóta évről évre ezen a napon rendezik meg az egészségügyi világnapot. Az idei jubileumot a him­lő elleni küzdelemnek szen­telik. A szörnyű kór az utóbbi években szorult visz- sza. Az 1967-ben meghirde­tett nemzetközi program kezdetén még több mint 30 országban rendszeresen elő­forduló járványos betegség­nek számított. Ez év márciu­sában azonban már csak há­rom országban: Etiópiában, Indiában és Bangladesben fordult elő összesen 5,5 ezer megbetegedés. A himlőt azonban még ma sem szabad lebecsülni, a védekezés jelentőségét a tu­ristaforgalom is fokozza. Ezért hazánkban továbbra is nagy gondot fordítanak a járványt megelőző előírások pontos betartására. Köszönik az új buszjáratot, hiányolják a régit (KÖZLEKEDÉSI PANASZOKKAL FOGLALKOZUNK A 7. OLDALON, A SZERKESSZEN VELÜNK! ROVATBAN.) Uszoda épül Üszóversenyekre, tömeg­sport-akciók rendezésére is alkalmas fedett uszoda építé­sét kezdték meg Komárom­ban. Társadalmi összefogás­sal készül. A megyei vízmű vállalat és a tanács 2—2 mil­lió forinttal járul hozzá az építkezésekhez, a többit — mintegy négymillió forintot — társadalmi erőforrásból fede­zik. Ügy tervezik, hogy no­vember 7-én átadják rendel­tetésének az új komáromi uszodát. VII. ÉVFOLYAM, 80. SZÁM 1 £■>■. f EflDIIIT 1975. ÁPRILIS 7., HÉTFŐ 1 Hüll. I TU 111 Hl Párt- és kormányküldöttség utazott Moszkvába Fock Jenőnek, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjá­nak, a Minisztertanács elnö­kének vezetésével párt- és kormányküldöttség utazott ma reggel Moszkvába. A küldöttség részt vesz a Fel­szabadult Magyarország 1945 —1975 című jubileumi kiál­lítás megnyitásán. A delegá­ció tagjai között van Né­meth Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a Központi Bizottság tit­kára is. Meleg idő Reggel 7—17 fok között váltakozott a hőmérséklet országszerte és napközben is ilyen eltérésekre számítha­tunk a Dunántúl és a Ti­szántúl között.. Hideg és me­leg váltja egymást, felhő, eső lehetséges. A nappali hőmérséklet 10—22, az esti 6—18 fok között alakul. Megjelent az MSZMP XI. kongresszusának rövid jegyzőkönyve A .Kossuth Könyvkiadó megjelentette az MSZMP XI. kongresszusának rövidített jegyzőkönyvét. Ä kötet tartalmazza a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának elő­zetes jelentését a XI. kong­resszus küldötteinek, a Köz­ponti Bizottság beszámolóját, melynek előadója Kádár Já­nos volt; a Központi Ellen­őrző Bizottság jelentését, me­lyet Brutyó János terjesztett elő; Kádár János vitazáró beszédét; a Magyar Szocialis­ta Munkáspárt XI. kong­resszusának határozatát a párt munkájáról; a prog­ramnyilatkozatot; az új szer­vezeti szabályzatot, s végül a párt központi vezető szervei tagjainak névsorát. Visszarendelték az űrhajót Az űrrepülési irányítóköz­pont közölte, hogy április 5-én a Szovjetunióban hor­dozórakétát lőttek fel Szojuz űrhajóval, hogy folytassák a kísérleteket a Szaljut—4 űr- áloméssal. Az űrhajó fedél­zetén legénység tartózkodott: ( Vaszilij Lazarjov ezredes és Oleg Makarov. A harmadik fokozat mun­kaszakaszán a hordozórakéta mozgási paraméterei eltértek a kiszámított értékektől és automatikus berendezéssel parancsot adtak a program szerinti további űrrepülés megszakítására és az űrhajó leválasztására a Földre való visszatérés céljából. A leereszkedő készülék sima leszállást hajtott végre Gor- no-Altajszk városától délnyu­gatra (Nyugat-Szibéria). A felkutató-mentőszolgálat biztosította a kozmonauták elszállítását az űrrepülőtérre. Vaszilij Lazarjov és Oleg Makarov közérzete jó. # „Romantikus hivatásnak látszik, ugye?” — kérdezte Sza­kács Ferencné, az Egészségügyi Szakiskola igazgatója tegnap délelőtt a felvételi beszélgetésre behívott egyik kislánytól, aki gyermekápolónő szeretne lenni. Aztán hozzáfűzte: sokat kell ám tanulni addig, míg a kis betegek ágya mellé kerülhet 0 nővérkévé érett szakiskolái diák. A nagy felelősséget igényli szakmán túl türelemből, kedvességből, s — nem is kicsit — pedagógiai érzékből is „vizsgáznia” kell eljövendő nővérké­nek. Mert a gyermekápolónő nem csupán a gyógyítást szol­gálja, de pótmama is — amint azt a Petőfi utcai gyermek- kórházban készült képünk is bizonyítja. (Cikkünk a 3. olda­lon.) (Solymos László felvétele) Ma hajnalban Saigon katonai célpontjait lőtték Indokínában egyre jobban szűkül az USA cselekvési le­hetősége: a DIFK tüzérsége ma hajnalban Saigon kato­nai célpontjait lőtte, Kam­bodzsában pedig egyre job­ban előrenyomulnak a fel­kelők a főváros, Phnom Penh felé. Ford elnök, aki több mint egyhetes munkavakációjáról tért vissza Kaliforniából, csütörtökön „A világ hely­zete” címmel általános kül­politikai tárgyú beszédet mond a kongresszus két há­zának együttes ülésén. A helyzet nehézségét jellemzi, Schlesinger amerikai had­ügyminiszter tegnapi kije­lentése, amely szerint Sai­gon az USA támogatása nél­kül még akkor sem életké­pes. ha a DIFK offenzívája abbamarad'. Nyilatkozott Schlesinger a közel-keleti helyzetről is és kijelentette: az USA felfüg­gesztette az Izraelnek szánt újabb katonai segély szállí­tását mindaddig, amíg felül­vizsgálják az amerikai kö­zel-keleti politikát. nírntagy arásats Minden jel arra mutat, hogy az amerikai hadügyminiszter ki­jelentései —, amelyek már szinte mindennaposak — inkább men­tegetőzésre és ijesztgetésre szol gálnak, mint az igazság beisme­résére. A Fehér Ház és a tör­vényhozás kötélhúzása követ­keztében az Indoldnának nyúj­tandó újabb katonai segélyről még nem szavazott a szenátus. Schlesinger kijelentése azonban azt mutatja: a Fehér Ház is in kább ..becsületből” ragaszkodj a segély kéréséhez, mert számo- a Thieu rendszer kudarcává]. Hiszen Schlesinger szerint a saigoni rendszer akkor sem tart hatja magát, h? az offenziva le áll. No de, lia békében is tehe­tetlen, akkor minek egyáltalán segélyezni? — kérdezhetik a honatyák. Különösen kérdezhe­tik akkor, amikor a nemzetközi olajügyben erősen érdekelt vi­lágban a Kissinger misszió a Közel-Keleten kudarcot vallott és felül kell vizsgálni az USA politikáját. Schlesinger beje ön­tése a hadiszállítások szünetel­tetéséről persze ebben az eset- ben is elsősorban ..házi haszná­latra” való fenyegetés, hiszen Izrael az előző megrendeléseket már mind megkapta. Ez kielé­gítheti az USA Izrael-barátait, és megnyugtathatja az arab olaj­án énekeiteket is. Egyben bi­zonyos nyomást gyakorolhat Izraelre: ne makacskodjék az USA-val szemben. Rabin izraeli miniszterelnök ugyanis légii óbb 'zzel próbálkozott és a Scales n- ger nyilatkozat nyílván az iz­raeli „öntudat” bizonyos fokú domesztikálására szolgál. MÁTÉ IVÁN

Next

/
Thumbnails
Contents