Déli Hírlap, 1975. április (7. évfolyam, 76-99. szám)

1975-04-28 / 98. szám

Most sem sikerük DVTK—Videoton 1:1 (1: Az idő csak látszatra volt jó, hiszen eléggé erős, hűvös szél fújt keresztbe a pályán, sokszor a játékot is zavarva. Mintegy 6000 ember nézte végig a találkozót, amelyen a DVTK öt esztendő után sem tudta megtörni a székesfe­hérváriak elleni nyeretlensé­gi sorozatát. (Utoljára 1970 tavaszán, az egyidényes baj­nokságban győzte le a Diós­győr a Videotont.) A Mohácsi (Tompa, Szabó) vezette mérkőzésen a követ­kezők szerepeltek. DVTK: Veréb — Kovács, Salamon, Hajas, Martis — Oláh, Tatár, Szűcs — Udvarev (Horváth E. a 73. percben), Káplár, Görgei. Videoton: Kovács L. — Vass, Nagy III., Fejes, Czeczeli — Kovács J., Csong­rádi, Karsai — Wollek (Szal- másy), Nagy II., Jankovics. Az első félidőben leginkább a DVTK, a másodikban szin­te teljesen a Videoton irányí­totta a játékot. Ennek elle­nére mind a két csapatnak mindkét félidőben adódott nagy helyzete, de a győzelem megszerzéséhez sem ereje, sem szerencséje nem volt. A Videoton például már a 9. percben vezetést szerezhetett volna, de Veréb kétszer is nagy bravúrral hárított: előbb Jankovics lövését ütötte a kapufára, majd a visszapat­tanó labdából leadott Wollek- lövést ütötte ki a másik (!) sarokból. A diósgyőrieket a szél is támogatta, de nem tud­tak vele élni, hiszen sokszor „elszaladt” előlük a labda. Ezért is jó lett volna, ha most több húzásos kombiná­cióval próbálják megközelíte­ni Kovács kapuját, hiszen a hátulról előrevágott labdákra igen nehéz volt rászaladni. A 21. percben a DVTK is megszerezhette volna az első gólt, de Görgei először jó helyzetből ellenfélhez pasz- szolt, majd a másodszorra visszakapott labdát 16 m-ről nagyon mellélőtte. A 29. perc­ben Oláh pontos előreívelése Tatárt találta a 16-oson be­lül. A helyzeti előnyben levő diósgyőri játékos mellel akar­ta levenni a labdát, de az messzire pattant tőle. Két perc múlva viszont a Video­ton hagyta ki második nagy >(c Hajas visszanyeste a labdát, s a 21-es számú Csongrádi már csak nézni tudta, hogyan vágja a kapuba Görgei a pety- tyest. A diósgyőri 11-es csapata egyik legjobbja volt ezen a találkozón. lehetőségét. Jobbról gurult be egy labda a kapu elé, a diós­győri védők elvétették, de a balösszekötő helyén levő Wol­lek kapáslövése lecsúszott. A válasz egy távoli pattogós lö­vés volt Szűcs részéről, amit Kovács előrevetődve hárított. A 37. percben azután az első igazán jó és veszélyes diósgyőri támadás végén meg­született a vezető gól. A fel­szabadítani igyekvő Csongrá­di lábáról perdült Káplár elé a labda, amit ő balra adott Hajashoz. Hajas egyből tet­te Görgeihez, aki 7—8 m-ről nagy bombát küldött a háló­ba, 1:0. A 41. percben Görgei meg is nyerhette volna a találko­zót. Tatárhoz került a labda, aki Udvarevet szöktette. A szélső végre egyszer jól ment el és pontosan is adott be, de a kitűnő ütemben érkező Gör­gei óriási helyzetből a kapu mellé fejelt! A második félidőről össze­foglalásként csak annyit, hogy szinte mindvégig a diósgyőri térfélen pattogott a labda, de eg'y-egy gyors ellentámadás­nál hazai helyzet is teremtő­dött még. A kezdés után nem sokkal Nagy III. lyukat rúgott, de Káplár fordulásból pontosan Kovács L. ölébe lőtt. Utána — az 54. percben — Nagy II. egyenlíthetett volna, de kö­(Szabó István felvétele) zeli pöckölését Veréb bravúr­ral hárította. A 63. percben Jankovics még csak az oldalhálót ta­lál el, de a 67. percben már kiérdemelte a sporttársi pu­szik özönét :i Czeczeli bal ol­dali beadását csúsztatott fe­jessel pontosan küldte a bal alsó sarokba. Az első pilla­natra úgy tűnt, mintha mellé menne; Veréb is ezt gondol­hatta, hiszen késve érkezett a „tetthelyre”. Továbbra is a Videoton tá­madott, de a jó formában játszó Görgei nagyobb sze­rencsével berúghatta volna a győztes gólt a 73. percben, ám a kifutó Kovács ujjhegy­gyei kitolta a labdát. A tavaszi szezon (Szombat­helyt is beleértve!) leggyen­gébb játékával vesztett pon­tot a DVTK, és így azoknak lett igazuk, akik féltek a Vi­deotontól, illetve attól, hogy a DVTK mostanában — úgy tűnik — visszaesett. Kétség­telen, érvényes ez különösen a középpályán játszókra, akik a második félidőben nem tudták ellensúlyozni a Video­ton rohamait, s jobban támo­gatni a szintén sokat gyámol- talankodó csatársort. Salgó­tarjánban lényegesen jobb já­tékra lesz szükség — nem is beszélve a legközelebb ide­látogató csapatról, az Újpesti Dózsáról. HORVÁTH KÁLMÁN V. DIN sportversenyek Ezer emléklapot osztottak ki Vasárnap, „hajnali” nyolc óra, s a sárga 1-es hátsó pe­ronjára alig lehet beprése- lődni. Jókedvű fiatalok igye­keznek a csuklóssal Diósgyőr irányába, A stadion diszpécserhelyi­ségében a két nagy diósgyőri gyár KISZ-bizottságának ne­velési felelősei serénykedtek. Nevezési listákat egyeztettek, emléklapokat szortíroztak, serlegeket és sok-sok színes plasztikzászlócskát készítget- tek kézügybe, miközben a mikrofonba is be-bemondták az atlétikai pályán már ja­vában zajló versenyek utasí­tásait, eredményeit. — Sok ez így egy kicsit — zsörtölődött látható derűvel Szabó Lajos —, mert ennyi részvevőre bizony nem gon­doltunk. Még szerencse, hogy a DVTK versenyzői, meg a KISZ-esek besegítenek! — Legalább egy kis ízelí­tőt kapunk a most induló „Edzett ifjúságért” verseny- sorozat rendezéséhez — mond­ta társának László Zoltán —, mert ez a főpróbának számí­tó sportnap megmutatja azt is: hogyan gazdálkodjunk a szabad szombatokkal. Egy bő fél napba besűrítve valóban nehéz feladat volt a „Diósgyőri ifjúmunkás napok sportversenyeinek” lebonyolí­tása, hiszen a három sportág küzdelmeihez 1000 olyan fia­tal öltözött sportmezbe, akik még nem, vagy már nem tar­toznak az aktív sportolók tá­borába !... S bár a rendsze­resen űzendő tömegszintű sportoláshoz ez csak amolyan — Szabó Lajos szavaival élve — „kedvcsinálás” volt; a szer­vezők, közreműködő rendezők és valamennyi részvevő nagy­■ nagy megelégedéssel távozott a délutánba nyúló küzdelmek befejeztével. Totó 1. Fiorentina—Cagliari 2:1 1 2. Ascoli—Tcrnana l:o 1 3. Sampdoria—Bologna 1:0 1 4. Varese—Torino u:0 X 5. Ganz-MAVAG—Szeged 2:0 1 6. Eger—Komló 3:3' X 7. Volán—FÖSPED 1:0 1 8. Bp. Spart.—K. Rákóczi 0:2 2 9. Gyula—Vasas Izzó 1:1 X 10. Szarvas—Kecskeméti SC 0:0 X 11. Borsodi B.—Nagybátony 1:2 2 12. Leninváros—Miskolc 2:1 1 13. Alessandria—Verona 0:0 X POTMÉRKÖZÉS: 14. Brindisi—Avellino l.-O 1 Kikaptak a miskolci MB Ili ások! LMTK—MVSC 2:1 (1:0) Tapogatódzó játékkal indult, s z első 45 percben — egy-egy ko- loly helyzettől eltekintve — hul- ámzó mezőnyküzdelemmel foly- atódott a borsodi rangadó. Je- sntös fölényt egyik csapat sem udott kiharcolni, s a kapusok iatározottan unatkoztak. A 20. percben az MVSC sze- ezhette volna meg a vezetést, zonban Demkó lövése a kapu­én csattant. Az ellentámadás so- án Kiss viszont a 16-os sarkáról lesen a hálóba lőtt, 1:0. Szünet után lényegesen többet ámadtak a zöld-fehérek, ám Terményt csak a 70. percben udtak elérni. Előbb azonban — 65. percben — Bartók „nagy elenetei” következtek. A kaputól tíz méterre tisztán :apott egy labdát, amit gyatrán nel lélőtt. Fél perc sem telt el izonban, amikor javított: Kun látójában kötött ki a pettyes, 2:0. Elkeseredetten támadott az AVSC, s öt perccel ezután Lu­kács futott el a szélen, s 15 mé­terről szépített, 2:1 . Parázs jelenetek tarkították ez­után a találkozót és a mindkét fél részére elkövetett számos já­tékvezetői tévedés borzolta a szurkolók kedélyeit. Az ered­mény azonban már nem válto­zott. Az MVSC Kun — Szabó Z. (Lip- ták), Leiszt. Dulibán, István — Szabó Gy. (Lukács), Galló, Sza­bó P. (Demkó), Kiss, Fekete ösz- szetételben játszó együtteséből csupán Szabó Z. (az 50. percben elszenvedett sérüléséig, amikoris lecserélték) és István nyújtott jó teljesítményt, a többiek várako­záson alul szerepeltek! KI STEREN YE—B. VOLÁN 3:1 A kisterenyei pályán telefon nincs, így a közlekedésiek szak­vezetőivel összeköttetést nem si­került teremteni. Az együttes vi­szont lapzártáig nem érkezett haza, tehát csak az MTI által ki­adott puszta eredményt közöl­hetjük. Kajak-kenu A SZEOL vasárnap Szegeden rendezte meg a sportág tiszai fo­lyambajnokságát. A magas víz­állás kedvezett a versenynek, de erz erős, helyenként viharos löké­sekkel kísért szél alapos próbára tette a versenyzőket. A vaskos meglepetés sem maradt el, hi­szen a férfi K—1 20 km-es verse­nyében a volt miskolci Svidro legyőzte a világbajnok Csapót és első lett! Jól szerepeltek a diósgyőri ver­senyzők is, hiszen a K—1 női versenyt a DVTK versenyzője, Veres nyerte, míg a K—1-es férfi ifjúságiak küzdelmében Budahá- zi győzött a 14 km-es távon. A C—l-es férfimezőnyben (20 km) ketten is dobogóra álltak a DVTK-sok közül: Bokor a máso­dik, Sztrikinácz pedig a harma­dik helyen végzett. Az egyesületi pontversenyben a 123 pontos SZEOL mögött a DVTK 87 pont­tal végzett a második helyen. A harmadik helyezett Bp. Honvéd- nak 10 pontja volt! Kézilabda SÜMSE—BELOIANNISZ 9:4 (4:1) A viszonylag kevés gól ellené­re is nagyszerű, remek iramú mérkőzést láttak a női kézilabda sajószentpéteri hívei. S hogy il3ren kevésszer zörrent a háló, abban nagy része volt a két jó képességű együttes határozott, kemény védekezésének, valamint a két kapus — elsősorban Mázik A Beton- és Vasbetonipari Müvek Alsózsolcai Gyára. Alsó- zsolca, férfi es női dolgozókat felvesz betonelemgyárió betaní­tott munkás munkakörbe. Fel­vesz további i6—18 éves lányo­kat, vasbetonszerelő betanított munkás munkakörbe. Jelentke­zés a gyár munkaügyi csoport­jánál. Felveszünk irányító tervezői munkakörbe építész, statikus, vízgazdálkodási és általános mérnököt; mezőgazdasági egye­temmel belső ellenőrt, valamint gyakorlattal rendelkező gyors- és gépírót. Jelentkezés: AGRO- BER B.-A.-Z. megyei kirendelt­ség, Miskolc, Szemere u. 15. sz. alatt. Közgazdasági szakközépiskolai végzettséggel rendelkező utó- kalkulátort és anyagkönyvelői, továbbá gépírót, valamint festő- és mázolót alkalmazunk miskol ci telephelyen. Bérezés megálla­podás szerint. Jelentkezni lehet: EMÄSZ Üzemigazgatósága, Mis­kolc, 3525 Patak u. 7. sz., sze­mélyzeti vezetőnél. — A legnépszerűbb a mi sportágunk — újságolta a „szaktanácsadóként” jelen levő Salamon Jóska —, hi­szen 40 csapat rúgja a négy pályán a pettyest! — Riválisok nem tűntek fel? — kérdeztem tőle inger­kedve. — Ügy látom, egyelőre sta­bil a helyem a DVTK-ban. No, persze. Mert bármi­lyen nagy buzgalommal, har­ci kedvvel is kergették a lab­dát a résztvevő együttesek tagjai; a mérkőzések mégis­csak a kedvtelés, szórakozás, tömegsport céljait szolgálták. Egyébként az eredmények is ezt igazolták. Az atlétikai pályán ugyan született néhány „csúcs’’, de azok csak egyéniek voltak. A győztesek neveit is csupán a kró­nika kedvéért említjük meg. A férfi távolugrást Palágyi (LKM) nyerte 546 cm-es eredménnyel. Bacsiszta, a Petőfi KISZ verseny­zője három számban is diadal­maskodott. A magasugrást 160 cm-es, a 100 m-es síkfutást 12.2 mp-es, a 400 m-es síkfutást pe­dig 55,2 mp-es teljesítménnyel nyerté. A súlylökés győztese Soltész (LKM) lett 10.30 m-es eredménnyel, míg a 4x400 m-es fegyveres váltófutásban a Petőfi KISZ szakította el elsőként a cél­szalagot. A hők versenyszámai­nak győztesei: 100 m: Kardos J. (DIGÉP) 14.2 jnp. Magasugrás: Birincsik M. (DIGÉP) 115 cm. Távolugrás: Funtek M. (Tokaji SZÖVOSZ) 390 cm. A női labdarúgásban öt csapat vett részt. A végső sorrend: 1. DIGÉP Tanműhely, 2. DIGÉP Szociális Igazgatóság, 3. DIGÉP H. Vasas. A női kézilabdában ugyanez volt a dobogós sorrend! (monostori) Piroska — igen jó teljesítményé­nek. A találkozó érdekessége volt az is, hogy a két ..nagy­ágyú”, Csányi, illetve Sterbinszky Gizella külön „testőrt” kapott, s így meglehetpsen kevés alkalmuk volt a kapu célbavételére. A SÜMSE ötletesebb támadójáték­kal nyert. Góldobók: Csányi, Domoszlai- né (3—3), Szászné (2), Majorcsik (1). Miskolci Vasipari Vállalat fel­vesz takarítónőt, valamint vas­anyagismerettel rendelkező rak­tárkezelőt. Jelentkezés a válla­lat munkaügyi osztályán: Üteg út 8. ingg gallon Miskolci másfél szobás lakást veszek. Telefon: 17-823. Konyhaszekrény és Favorit te­levízió eladó. Miskolc, Arany J. utca 96. vegyes Elveszett egy zsemleszínű tacs­kó a Deák tér környékén. Jen- cí névre hallgató fiú kutya. Kérjük a becsületes megtalálót, vagy aki valamit tud róla. hogy jutalom ellcneoen jelentkezzen a Beloiannisz u. 44. alatt, Ster- náüel Sándornál. Jelentkezni te­lefonon is lehet napközben 6.30— 15 óráig 36-907—8, vagy a többi időszakban 34-050 számokon. • Közérdekű hirdetmény Miskolc megyei város Tanácsa V. B. Építési és Közlekedési Osztálya értesíti az alább felsorolt utcákban levő házak tulajdonosait, hogy a Mis­kolci Köztisztasági Vállalat 1975. május 1-től a hagyományos szemétgyűjtésről korszerűbb és higiénikusabb pormentes szemétgyűjtésre tér át. I. kerület Tüzér u„ Bocskai u., Bem u., Latkőczy Lajos u.. Zombori u., Gömöri u., Temesvári u., Kolozsvári u., Pozsonyi u., Kassai u., Lovarda u., Vásárhelyi u., József Attila u., Gyóni Géza u. II. kerület Malom u.. Kertész u., Koboz u., Kázmér u.. Pusztaszeri u.. Futó u.. Világ u.. Mész u.. Szput- nyik u., Egri u., Garbai Sándor u.. Rozmaring u.. Nagyváradi u., Gárdonyi Géza u., Segesvári u., Rodostó u., Templom u., Szeretet u.. Pesty Bar­nabás u., Poll Sándor u., Derkovits u.. Gyöngy­virág u., Kankalin u.. Lázár Vilmos u., Medgyessy Ferenc u., Szabadságharc u., Szigeti Mihály u., Váncza Mihály ti., Vasváry u., Jászi Oszkár u., Pillangó u., Almáskert u., Görömböiyi u„ Fenyő utca. III. kerület Ságvári Endre u„ Gyula u.. Hegyalja u. Ennek érdekében felhívjuk a háztulajdonosok, házkezelők figyelmét, hogy a fenti időponttól kezdődően a jelenleg használt és nem szabvá­nyos szemétgyűjtő edényeik helyett 110 literes, műanyagból készült kuka-edényt helyezzenek ki. A kuka-edények a Miskolci Köztisztasági Válla­lat központi telephelyén — Miskolc I., József A. u. 65. szám alatt — szerezhetők be. A felsorolt utcákról fenti időponttól kezdődően csak kuka-edényben gyűjtött szemetet szállít a Miskolci Köztisztasági Vállalat. Az érdekeltek figyelmébe ajánljuk Miskolc me­gyei város Tanácsa 6/1973. sz. rendeletének a háziszemét gyűjtésére és kezelésére vonatkozó előírásainak betartását, amely többek között elő­írja, hogy a szabványos szemétgyűjtő tartályokat az ingatlanon belül a kapu mellett, illetve a kapuhoz közelebb eső és jól megközelíthető he­lyen kell tárolni. Ha a jármű az épületet, illetve annak bejáratát közvetlenül nem közelítheti meg, az ingatlantulajdonos (használó) köteles a tar­tályt úgy elhelyezni, hogy a jármű azt a kocsiúton vehesse át, illetve közvetlenül feladható legyen a járműre. MISKOLC MEGYEI VÁROS TANÁCSA V. B. ÉPÍTÉSI ÉS KÖZLEKEDÉSI OSZTÁLYA \

Next

/
Thumbnails
Contents