Déli Hírlap, 1975. március (7. évfolyam, 51-75. szám)

1975-03-29 / 75. szám

Lovasmúzeum Szilvásváradon Évről évre több látogatót fogad a szilvás­várad! Lovasmúzeum. A nagy helyiségből álló, korhűen berendezett épületrészben korabeli öltözékek, lószerszámok és egy igazi kovacsmühely várja a látogatókat. A „hintó- teremben” a szilvásváradi és külhoni mes­terek által készített két- és négyfogatú jár­művek láthatók, természetesen teljes felsze­reléssel, útra készen. A kovácsműhelyben a múlt századi mesterek munkaeszközeit, fáj­tatokat, üllőket, kalapácsokat és komplett kerékkészítő berendezéseket állítottak ki, mintha tegnap tette volna le a kovácsmes­ter a szerszámait. A vitrinekben a híres lipicai ménes eredetéről szóló és nemzetközi hírnevét igazoló iratok, diplomák láthatók. {Solymos felv.) Asszonyom, ön liány kilót cipel? Bevásárlók a piacon Pelikán száiló A nők nem vállalnák? Központi téma és évek óta sokat vitatott téma a nők hely­zete, a nők egyenjogúsága a világ minden égtáján. Pro és kontra érvek és ellenérvek sokasága született és születik erről. Egyik szélsőséges álláspont: a nő mindenben egyén- jogúként ismerendő el, lévén, hogy ő is éppen úgy ember, mint a férfi. A másik: a nő sohasem lehet igazán egyenjogú, mivelhogy biológiailag, fiziológiailag és pszichikailag más. mint a férfi. Mindkét álláspont ellen nyomós érvek is szolgálnak. Egyik esetben azért, mert nem Oly rég volt a második világháború, hogy elfeledte volna az emlékezet: a hátországban a nőié lát­ták el a békeidők „férfimunkáit”, ha kellett arattak, szántot- tak-vetettek, vasat olvasztottak, esztergáltak, tanítottak, helytálltak évekig kemény helyzetekben. Még a fronton is, mint katonák! A másik esetben azért, mert ki he tudná: ahogyan vannak gyenge Idegrendszerű és fizikumú nők, épp úgy vannak gyenge férfiak! Mindezekkel szemben újabb és divatossá váló vélekedés: igaz, sok mindenben lehet tökéletesen egyenjogú a nő, ámde a vezetők közé azért kerülnek kevesebben, mert képzettsé­gük színvonala alacsonyabb, mint a férfiaké általában, ugyanakkor — családi kötöttségeik miatt — ,.nem vállalják” a vezetői funkcióval járó nyolc órán túli munkaidőt. A megyei szakigazgatási Szervek vezetőinek és a járási hivatalok elnökeinek csütörtöki értekezletén is elhangzott valami hasonló, érvként arra, hogy mtért halad a kívántnál lassabb ütemben Borsodban a nőknek a vezetésbe való be­vonása. Hogy mennyire vitára ingerlő az említett álláspont, arra jellemző, hogy éppen a férfiak köréből került, aki rögtön rá is cáfolt erre. Hogy ugyanis az MSZMP KB nőpolitikái hatá­rozatának megszületése óta jó néhány területen tapasztal­ható, hogy bátrabban bíznak vezetői tisztséget nőkre — és nem is csalódnak bennük. Miért is csalódnának? Soha — amióta a világ Világ! — a nők részéről olyan ta­nulási kedv, mint amilyen a mi társadalmunkban, korunk­ban tapasztalható — nem volt! Bizonyság rá: Borsodban az általános iskolát befejező lányok 85—90 százaléka tovább ta­nul, s majdcsak egyharmaduk szakmunkásképző iskolába iratkozik be. S ez valami olyasmit mutat ám, hogy az álta­lában vett képzettségi színvonal igen rövid idő alatt a nők javára fordulhat. (Nem szólva arról, hogy vezetői beosztásba nem „általában”, hanem konkrétan neveznek ki valakit!) S az a bizonyos családi kötöttség, amit ragyogóan lehet hangoztatni. „A nő nem kockáztatja a családot! Nem vállalja a vezetői feladatot, mert tudja, hogy netán nyolc órán túl is elfoglaltságot követéi.” Helytelen a szemlélet, ami ezt su­gallja. Igaz, a nők általában nem törtetnek a vezetői funk­cióért. Ebből azonban semmiképpen sem következik az, hogy kézzel-lábbal kapálóznának a megtisztelő feladat ellen. Kü­lönösen, ha belegondolunk, hogy általában a férfiak sem huszonéves korukban kapnak „marsallbotot”, hanem har­minc, de még inkább negyven fölött. Addigra pedig a nők is kinőnek a „kismama” korból, önállósulnak a csalódjuk tagjai. És még valami: nem minden vezetői beosztás — és nem mindig — követeli meg a 10—12 órás munkaidőt! Olykor pedig a vezetőnők is kibírnák a „túlmunkát”, ahogyan kibír­ják beosztottként a túlórázásokat. Nem rájuk kell tehát a felelősséget hárítani! (radványi) Hétfőtől szombatig — Ez a jószág tápot nem evett. Tiszta szerencse: a kakas nem mondhatja el, hogy mit evett gyémárttkrajcáros kis­kakas korában. A kakas fej­jel lefelé lóg a néni kezé­ben ... Piac. Piac és piackörnyék. Tömeg. Még csak péntek, de már a háziasszonyok kör­mére égett az ünnep. Asszo­nyom, hány kiló a szatyra? Ötször mértünk le egy-egy szatyrot. így utólfeg köszö­nöm mindenkinek, aki segí­tett a játékban. A háziasszo­nyok cipelte átlagsúly húsvét előtt két nappal: négy és fél kiló volt. A legsúlyosabb szatyor viszont 11 kiló! — öt gyerekem van. öt fiú. A tizenkét éves többet eszik, mint egy felnőtt... — Nekem viszont két lá­nyom ... Tudja, mi gond van két lánnyal... — Mi elutazunk ... Árak: a világért sem sze­retném a piaci kereskedőket dicsérni. Maradjunk amellett, hogy idén korábban volt ta­vasz. és ez érződik az ára­kon is. Szakértők mondják, hogy 7—9 százalékkal alacso­nyabb az árszínt, mint tavaly ilyenkor. A négy és fél kilós szatyrok ettől lesznek kövé­rebbek. — Mondjon egy hiánycik­ket. A termelési tanácskozáso­kon. szakszervezeti üléseken és az üzemi demokrácia más jelentős fórumain az elmúlt esztendőben több mint 40 500 gépgyári dolgozó vett részt. Ez azt jelenti, hogy a Diós­— Apróhal. (Nagy baj?) A kakas fejjel lefelé bókol, egy kukorékot sem szól ne­kem a megevett temérdek tápról... — A húsvéti menü? — A sonka az természetes, a többit még nem tudom, mert ketten csináljuk. — ? (Ez még téma lesz!) — A férjem meg én. Ugyanis ő is főz, persze csak olyankor, artiikor ráérnék én is... — írja meg. hogy nem le­het tisztességes krumplit kapni! Veszek két kiló krumplit és egy rosszat se találok benne. Így viszont az én szatyrom is két kilóra nő. Az asszonyokat nem érem utol vele, válogatok hát, ke­resek parajt. Van. Sóskát. Van. Hagymát. Retket is kí­nálnak. Szép retek, csak az éra fáj. Nyolc forint nekem nyolc, de otthon el kell szá­molni. Nem veszek. Marad­jon a többi vásárlónak az öröm. Különös: a világ gyor­sul és egy kofanéni mesélte, tiogy romlanak a vevők. Én kérdeztem: hogyan. Azt ! mondta, hogy húsvét előtt máskor negyedórát lóbálta égy háziasszony a tyúkot. — Kisfiam, nem jó, hogy most elviszi azonnal... — Tápot evett? — A vevők előtt soha! BARTHA GABOR győri Gépgyárban a dolgozók és a vezetők legalább négy­szer találkoztak. A napokban elkészült összesítésből kitű­nik, hogy ezeken a fórumo­kon a résztvevők 1571 meg­valósítható javaslatot tettek. Megnyílt Szolnok új ven­dégfogadó létesítménye, a Jásznagykun Vendéglátóipari Vállalat által a városköz­pontban épített Pelikán­szálló. A nyolcvanmillió fo­rintos költséggel épült szálló és vendéglátóipari kombinát 9G — fürdővel, zuhanyozóval ellátott — szobája, illetve lakosztálya egyszerre 154 vendég kényelmét szolgálja, A Bláthy Ottó Villamos­energiaipari Szakközépiskola folyosóját az óra végét jelző csengő szavára kékköpenyes diákok lepik el. A zsibongó asztalainál a következő órára készülnek. Sűrűn forognak a lapok, bele-belekukkantanak a gyerekek a könyvekbe — sosem lehet tudni, hol nyílik ki az osztálynapló. A nagy­szünetet kihasználva, olyan diákokat kerestem meg, akik társadalmi tanulmányi ösz­töndíjban részesülnek. Már a dédnaovapám is... Bozsik Gyula az idén érett­ségizik. s három éve kapja az 500 forintos ösztöndíjat az Egri Finomszerelvénygyártói, ahol már „törzsgárda tagnak” számít. Négy éve ott dolgo­zik a nyári vakációkban ... — Már a dédnagyapám is a gyárban dolgozott, segéd­munkásként. A nagyapám a felszabadulás után tett szak­munkásvizsgát, édesapám pe­dig most előadóként tevé­kenykedik ugyanitt. Én mér­nöknek készülök, a budapesti Műszaki Egyetemre adtam be Lobogózzuk fel az épületeket! Miskolc megyei város Ta­nácsának Végrehajtó Bizott­sága felkéri a város lakossá­gát, az Üzemek, intézmények, vállalatok vezetőit, hogy áp­rilis 4-e, hazánk felszabadu­lásának 30. évfordulója tisz­teletére lobogózzák fel épü­leteiket. A zászlódísz április 1-én reggeltől április 3-ig köszönt- sc az ünnepet. Városi tanácstagok fogadóórái 1975. április 1. Csetneki Józsefné, Győri kapu 13a., 17 órától; Kormos György, tsz-lroda, Major u. 4., 18 órától: Koval Pál, 1/8. területi pártalap- szervezet, Tanáeshéz tér 2., 16 órától: Sóváry Sándor, H. kér. Hivatal, Csaba vezér u., 8 órá­tól; iíj. Tasnádi László, BAEV, rendéazeti iroda, Magyar—Szov­jet Barátság tér 4., 18 órától; Vindt Márta, Brigád u. 18., 17 órától. 1873. április 2. Budai Barnáné, Ady Endre Művelődési Ház, Árpád u. 4., 18 órától; Korponal Jánosné dr., ovoda. Bacsó B. u. 70., 17 órá­tól: Vágó Péter, Fazola H. ut­cai általános iskola, 17 órától. 1975. április 3. Gáspár Sándor, Erdei Termé­keket Feldolgozó Vállalat Szent- péteri kapu 5—7., 17 órától. 1975. április 7. Almás! Istvánná, I./9. területi pártalapszervezet, Tizeshöhvéd u. 21., 16 órától; Belley Imre, papírgyári kultúrterem, 18 órá­tól; Bódy György, Mélyépítő V., Partizán u. 2., 18 órától; End- rédi József, OTP, igazgatói szoba, Széchenyi u. 15—17., 15.30 órá­tól; dr. Gylmesl Béla, 111. kér. Hivatal, Marx K. u. 96., 15 órától; Harhal József, 11/3. területi pári- alapszervezet, Jáhn F. u. 2., 17 órától: Hontal András. MIK. t>6- zsa oy. u. 30.. 17 órától; Kara- ba László. szlnyei-Mérse Pál u. 10., 17 Ófától; Kiss Mártonná, Kilián-északl óvoda, Kacsóh P. u. 8., <12 órától; Molnár Miklós, lakásszövetkezeti iroda. Katowi­ce u. 7., 18 órától; Nagy Károlv- né, Rozgonyi P. u. 6., 18 órától; Ökrös Béláné. Gagarin US 13., 18 órától; Papp Gyula, szolgál­tatóház pártszervezet helyisége. Győri k. 97., 18 órától; Schön Péter, tűzoltólaktanya, Kerpely A. u. 11, 17 órától; Szanlszlö Bálint, in. Benedek u. 7.. 17 órá­tól; Sztrelcsik Ferenc, Jegenyés u. 4., 17 órától; Várkolv József, Zrínyi Gimnázium, Rudas L. u. 17.30 órától. 1975. április I. Sebők Ferenc, Anna u. 62., 18 órától. 1975. április 9. Dr. Moór Katalin, szemeré u. 3.. 18 órától. 1978. április 10. Bumbera László, Költő u. 23., io órától. a jelentkezési lapomat. Nyol­cadikos voltam, amikor elő­ször jártam az üzemben. Már akkor elhatároztam, ha vég­zek, ide jövök én is. Nagy­apámat, édesapámat mindig a benti dolgokról faggat­tam . Nem hozhatok szégyent rá — Én is édesapám révén ismerkedtem meg a -villa­mossággal — mondja Szűcs Árpád, aki Szerencsről jár be naponta az iskolába. — 1960-ban kezdődött a villa­mosítás Tolcsva környékén, ahol édesapám volt a körzet­vezető. Minden délben én vittem neki az ebédet. Ott láttam először vezérlőter­met, műszereket. Műszaki egyetemre jelentkezem, az ÉMÁSZ-hoz szegődtem ösz­töndíjasként. Villamos mű­szerekkel, laboratóriumi mé­résekkel szeretnék foglal­kozni ... A hét eseményei közül ki­emelkedik a Minisztertanács csütörtökön hozott határo­zata az alacsony összegű nyugdíjak felemeléséről. A párt XI. kongresszusának ha­Járdán Ferenc II'B osztá­lyos tanuló tavaly szeptem­bertől kapja az ösztöndíjat az LKM-től, ahol „már két nyarat húzott le”, kisegítő­ként. — Nyaranta úgy kell dol­goznom, ne legyen rám egy rossz szó sem. Sokan ismer­ték apámat, nem hozhatok szégyent rá. Szépen kerestem a múlt nyáron, ruhát, tan­szereket vettem a pénzből... Öt még nfm tudták laníttatui Babitzki Imre szintén az ÉMÁSZ-hoz szegődött: — Mátrafüreden, ahol la­kom, a szomszédunk villany- szerelő. Kiskoromban mindig őt csodáltam, amikor az oszlopokra mászott. Édes­apám erdész, de nem esett messze az alma a fájától. Apa egyszer elmondta, hogy valamikor ő is villanyszerelő szeretett volna lenni, de ak­kor még más volt az élet. Őt még nem tudták tanít­tatni a szülei... V. R. tározata értelmében továbbra is körültekintő ügyeimet kell fordítani az idős korúak szo­ciális helyzetének Javítására. Ebben a szellemben született a kormányhatározat, melynek éneimében 1975. július 1-től felemelik az alacsony összegű nyugdíjakat. * Hétfőn sajtótájékoztatón jelentették be. hogy június ■'i0-án megszűnik a Turista Ellátó Vállalat. Az ország á8 turistaházát helyi vendéglátó vállalatok, utazási irodák, sportszervezetek kezelésébe adják át. Az intézkedés nem egyszerűen szervezeti válto­zás, hanem a belföldi turiz­mus, a természetjárás szín­vonalasabb ellátását szol­gálja. A Bükkben a szent­léleki turistához, az Express és a vendéglátóipar együtt­működésével. mindenekelőtt az ifjúsági turizmus bázisa less. * Bámulatos gyorsasággal tűnt el a héten egy Szé­chenyi utcai ház. A Beloian­nisz utca sarkán álló épüle­tet három nap alatt bontot­ták le. Szanálását az tette szükségessé, hogy a helyén vezetik majd el a Pece zárt- szelvényű csatornáját. * Módosították á közületi sze­mélygépkocsik, a teherautók és az autóbuszok üzem anyag­normált — adta hírül a Köz­lekedésügyi Értesítő. A vál­tozások a közületi jármüvek mlnteoy 80 százalékát érin­tik. Az új rendelkezések tíz­ezer példányban megjelennek és áprilistól kaphatók az AutóielüayeleináL Eheste négyszer találkoznak ?! Már törzsuárdataanak számít” •• Ösztöndíjasok a villamosipariban

Next

/
Thumbnails
Contents