Déli Hírlap, 1975. március (7. évfolyam, 51-75. szám)
1975-03-28 / 74. szám
Kiválóan sikerült a műszaki szemle Városunk repülőterén az MHSZ Országos Központja repülési osztályának és a KPM légügyi főhatóságának több tagjából álló bizottság tegnap műszaki szemlét tartott. Ellenőrizte, hogy a honvédelmi szövetség repülős és ejtőernyős klubja a tél folyamán miként javította ki. újította fel motoros és vitorlázó gépeit, valamint az ezekhez tartozó technikai eszközöket. A bizottság megállapítása szerint a klub tagjai példás munkát végeztek, s ennek megfelelően a szemle kiválóan sikerült. Nincs már akadálya annak, hogy a repülőgépvezető tiszti iskola növendékjelöltjei a motoros, a szövetség sportolói pedig a vitorlázó gépeken ez évi gya- korlatáikat megkezdhessék, amire április 5-én kerül sor. * Karomba, pajtás!... Gera a magasba ugró Bénéit öleli karjaiba, Borbély pedig a labdát várja széttárt kezekkel az Özdi Kohász—Pécsi MSC Felszabadulási Kupa-mérkőzésen. (Szabó István felvétele) c i Felszabadulási emlékverseuy A DH aszíaliteniszezlnél Népes mezőny — a hat miskolci sportkörből, valamint Özd- ról, Leninvárosból és Szerencsről 56 fiú és 32 leány — gyűlt egybe a népkerti MÉMTE-tor- nacsarnokban. hogy eldöntse Borsod megye 1975. évi ifjúsági bajnokságának alapvető kérdéseit: kik szerzik meg a büszke címeket, s a dobogós helyezésekkel járó érmeket? igaz, ez már a színvonalas küzdelmek megindulása előtt — az erőviszonyokat figyelembe véve — is többé-kevésbé tisztázott Volt; ám a sportban minden lehetséges! Ez a bajnokság is ezt Igazolta. Mert ki gondolta volna, hogy az NB-s tapasztalattal is rendelkező Répássy — Tusay I. „jóvoltából” — nem kerül a legjobb négy közé? Vagy, hogy az egyéni bajnokság első két he- lvén végzett Losonczy és Kris- ton is kénytelen lesz a párosban megelégedni az ezüstéremmel?. . . Egyszóval; volt néhány meglepetés! Az ifjúsági fiú egyéni bajnokság végeredménye: 1. Losonczy, 2. Kriston, 3. Gulyás és Fejes (mind a MÉMTE versenyzője). Páros: 1. Fejes—Gulyás, 2. Losonczy—Kriston (mindkét pár MÉMTE), 3. Vincze (MEAFC— Csaba (DVTK) és Gárdus—Me- legh (M. Spartacus). Vegyespáros: 1. Kriston—Jerszy. 2. Fejes —Répássy (mindkettő MÉMTE-páros), 3. Vincze (MEAFC)—Széles II. (ÓKSE) és Bakos—Széles I. (ÓKSE). Ifjúsági leány egyéni: 1. JerMa szorííóba lépnek ••i I •• r/1 az öklözök Ma kezdődik a városi sportcsarnokban az ökölvívók felszabadulási emlékversenye. !öjA nevezések idejében meg- eztek a versenyt rendező sód megyei szövetséghez, rajthoz állók között több, ismert öklöző ellenére s neves versenyző. - A versenynaptár „egyeztetése” ezúttal is megmutatta súlyos hiányosságait. Ugyanebben az időpontban rendezik ugyanis a fővárosban az országos serdülő seregszemlét, s ugyancsak ott az ifjúsági Budapest bajnokságot. Számottevőbb ifjúsági öklözök azért sem várhatók, mert a válogatott kerettagok már az NDK—Magyarország találkozóra, a vidéki nevesebb versenyzők pedig az egy hét Hetedik Nehéz körülmények között folytatott felkészülés után állt ki a DVTK I. osztályú tornász- csapata a Budapesten megrendezett csapatbajnokság első fordulójára. Mint Szőke István, a diósgyőriek mestere jellemezte, „olyan volt ez a készülődés, mint amikor az élvonalbeli labdarúgók a futópályán edzegetnek a bajnokságra, hiszen az 1976-os olimpia kötelező talajgyakorlatáról és a lóugrásról csupán néhány hónapja szereztünk tudomást, a fővárosban pedig ez volt az anyag! A talajgyakorlatot aplóiiirdetéá «alias A Miskolci üveggyár felvételre keres Diesel-targoncavezetőket, darukezelőket, vízvezetékszerelő és lakatos szakmunkásokat. Jelentkezés a gyár munkaügyi osztályán (Miskolc III., Tatár u. 28.) Nyugdíjas anyagbeszerzőt felveszünk 4 órás elfoglaltsággal. Érdeklődni: 2. sz. Általános Iskola, Miskolc, Bársony J. u. 27/a. Autószerelő segédet felveszek álladó munkára, becsületes, megbízható. Diósgyőri előnyben. Nagy József autószerelő, Diósgyőr, Tokaji F. u. 29. ingatlan Gyermektelen házaspár hosz- szabb időre magányos telken szoba-konyhás lakást bérelne üresen, vagy bútorozva. Megegyezés szerint előre fizetek. Fel- sőzsolca is érdekel. „Kisiparos 405250” jeligére a miskolci hir« «tetőbe« múlva Petőfibányán lebonyolítandó országos vidékbajnokságra készülnek, s érthetően nem kockáztatják meg egy esetleges sérülés veszélyét. A felnőtt válogatott tagjait szintén nélkülözi e viadal, hiszen ők a ka- towicei EB-re edzenek már. Mindezek ellenére heves küzdelem várható, hiszen a verseny minősítő jellegű, s egy öklözőnek sem közömbös az osztályba soroláshoz szükséges pontok gyűjtögetése. A selejtezőket mindhárom kategóriában ma 16 órától vívják, az elődöntőkre holnap ugyanebben az időpontban kerül sor, míg a döntő résztvevői vasárnap 9 óra 30 perctől lépnek a kötelek közé. M. Gy. tornászai nem is tudták tornászaink folyamatosa n begyakorolni, mivel sem szőnyeg, sem megfelelő terem nem áll rendelkezésükre. Az avult tornaszerekről nem is beszélve!” így nem csoda, hogy a Tóth, Regős, Farkas, Kuik, Virágú, Kovács összeállításban versenyző diósgyőri gárda — 213,03 ponttal — csupán a hetedik helyen végzett. A tanulmányi elfoglaltsága miatt hiányzó Gácsi- val — a TF-et és a Bp. Spar- tacust megelőzve — így is előbb végezhettek volna. Garázs kiadó. Csabai kapu 56. Tokajban sürgősen eladó a vasútállomás mellett megélhetést nyújtó 1100 négyszögöl szőlő, lakható kis lakóházzal. Érdeklődni: Tokaj, Ladányi út 20. sz. Eladnám vagy elcserélném boldvai, nagyméretű, új, állomáshoz közel 3 szoba hallos, előszobás, alápincézett, közművesített, garázsos lakásomat. Csere esetén Miskolc I. kér. érdekel. Érdeklődni: Boldva, gyógyszertárban. Eladó 200 négyszögöl gyümölcsös, egyszoba-konyha, előszoba beköltözéssel — ugyanott antik ebédlőbútor (12 személyes) eladó. Pereces, Kőpad 15. adess-uefel Eladó antik barokk bútor hálóebédlő, csillár, faragott szép kivitelben, nagy képek, konyha- szekrény. Címem: Gesztelv 3713 Kölcsey utca 8. sz. Kovács Gábor. írógépet vennék „Régi gyártmány 405431” jeligére a miskolci hirdetőbe. Trabant 601 eladó. Miskolc Derkovits 9. Tel.: 14-331. helyen a DVTK tippjei 1. Torino—Juventus x 2. Bologna—Lazio 1 3. Lanerossi—Fiorentina x 4. Napoli—Milan x 5. Debreceni VSC—SZEOL 2 6. Dunaújváros—Komló x 7. Győri MÁV D.—K. Rákóczi 1 8. Gyüla—Szolnoki MÁV 2 9. Békéscsaba—Kecsk. SC 1 10. Bábolna—Soproni VSE 1 11. Bakony Vegyész—Sabaria x 12. Esztergom—KOMÉP 2 13. Foggia—Palermo 2 Pótmérkőzések: 14. Catanzaro—Como x 15. Alessandria—Spal 1 16. Reggiana—Arezzo 1 szy (MÉMTE), 2. Széles I., 3. Széles n. és Tusay I. (mind ÖKSE). Páros: 1. Jerszy—Répássy (MÉMTE), 2. Széles I.—Széles II. (ÓKSE), 3. Czirják—Kiss (MÉMTE) és Tusay I.—Tusay II. (ÖKSE). ★ A 40. sz. Általános Iskola úttörőcsapata a Tanácsköztársaság emlékünnepén rendezte meg az első ízben kiírt Felszabadulási versenyt, melyen valamennyi miskolci általános iskola indított versenyzőt. A 92 fiú és 2? leány versengéséből végül Kriston Zsolt (40. sz. Ált. I ’ .), illetve Répássy Mária (ó. sz. Ált. Isk.) került ki győztesen, s szerezte meg iskolája számára a felajánlott vándorserleget. A CEMENT- ÉS MÉSZMŰVEK HEJÖCSABA! GYARA az Éj gyár beüzemeléséhez felvételre keres: vízvezeték-szerelő; csőszerelő; lakatos; minősített hegesztő; villanyszerelő; ács; kemencefalazó kőműves; gázkezelői végzettséggel rendelkező lakatos; autóvillamossági szerelő és vegyipari szakmunkásokat, folyamatszabályozás vagy automatizálás műszerészt (legalább 4 éves gyakorlattal); középiskolai végzettséggel rendelkező férfi, és anyagvizsgáló röntgengép mellé kiszolgálói munkakörbe érettségizett női munkaerőket; vasúti kocsirendezőt; 18 éven felüli női munkaerőket mintahordói munkakörbe; általános normaképesítéssel rendelkező normást; fürdőbe takarító és őrzői minőségben férfi és női munkaerőket. Jelentkezni a munkaügyi osztályon lehet mindennap 7—15 óráig. A karmester állóhelye Most már tudjuk, miért olyan vonzó a karmesteri pódium. Párizsban egy interjú során Pierre Boulez karmester és zeneszerző a következőkkel magyarázta: „A karmester nagy előnye, hogy ha egy hangversenyre minden jegy elkelt, ő mégis kap... legalább egy állóhelyet.” Fogorvosok bajai Ki gondolná, hogy aki elhivatottságot érez a fogorvosi pálya iránt és mindent megtesz annak érdekében, hogy életé, ennek a nemes hivatásnak szentelje, egyben a korai halállal is eljegyzi magát? Az Arizona állambeli Phoenix neves kutatója, Omar Reed, megállapította, hogy a fogorvosok fiatalon halnak meg, közülük kerül lii a legtöbb öngyilkos és náluk a legmagasabb a válási arány is. És a legszomorúbb az, hogy minderről maguk a fogászok nemigen tehetnek. Minden baj a páciensektől származik. Az a szemrehányással vegyes rettegés, amellyel a páciens beül a fogorvosi székbe, az orvosnál olyan traumát idéz elő, ami hamarosan végzetessé válik. Az amerikai fogorvosok átlagos életkora 52 év. Omar íjped a következő • tanácsot adta ' a1 j f :^orvosoknak: űják meg pácienseiket. egy csésze kávéval, időről időre szakítsák félbe munkájukat és beszélgessenek egy kicsit velük. De őrizkedjenek attól, hogy a beszélgetési költséget hozzácsapják’ a számlához.” Szállodatűz # Tizennégy halálos áldozata van — az első jelentősek szerint — annak a tűzvésznek, amely szerdáról csütörtökre virradóra ütött ki Santa Maria Maggiore észak-olaszországi üdülőhely egyik szállodájában, Valamennyi áldozat francia turista volt. ( ,, ■ , '1T ele fotó) Félhetnek-e a virágok? Előfordulhat-e hogy a növények remegnek a félelemtől, örömet, vagy fájdalmat éreznek? Senki sem vonta eddig kétségbe, hogy az érzelmek, ha nem is csak az ember, de mindenképpen a fejlett idegrendszerrel rendelkező állatok „privilégiuma”. Ez a nézet mindaddig tartotta magát, amíg Cleve Backster nem szakított a hagyományokkal. Az elektronikával foglalkozó mérnök olyan elektronikus rendszereket dolgozott ki, amelyek jelzik az ember legrejtettebb emocionális reakciót is. „Minden 1966. február 2-án, reggel, New York-i dolgozószobámban kezdődött” — mondja Backster. Backster gépeivel mérhetővé vált az örvendező vagy rettegő ember szervezetéből kibocsátott minimális elektromos áramingadozás is. „Azon a reggelen puszta kíváncsiságból elhatároztam — mondja Backster —, hogy mérőműszerem két végét rákapcsolom egy növény levelére, amelyet évek óta nevelgettem szobám sarkában. Arra voltam kíváncsi, vajon míg öntözöm a virágot, a műszer kimutatja-e a levelekben végbemenő nedvváltozást. Semmi sem történt. Amikor azonban ollóval a kezemben közeledtem a növényhez, hogy levágjam egy elsárgult levelét, a műszer azt jelezte, hogy a levélen villamosáram futott keresztül. A műszer ugyanolyan görbét írt fel, mint a rettegő ember esetében. Letettem az ollót és égő gyufával közelítettem a növényhez, mintha meg akarnám gyújtani. A műszer jelzőkarja ismét kilengett. Hihetetlennek tűnhet: egy közönséges dracéna félt tőlem, ugyanolyan érzelmeket táplált, mint egy ember. Minden kezem ügyébe kerülő növénnyel kísérletet tettem és pz eredmény mindig azonos volt.” Backster azt a következtetést vonta le, hogy minden élőlény, akár fejlett, akár fejletlen idegrendszerrel rendelkezik is, képes arra, hogy észlelje mindazt, ami körülötte történik, félelmet, örömet vagy féltékenységet érezzen. Izgulós bankrabló Londonban egy férfi bankrablást kísérelt meg. Amikor azonban a pénztáros nem volt hajlandó átadni a követelt összeget, a bankrabló megfutamodott. Izgatottságában ottfelejtette csekk-könyvét, amelynek alapján rövid idő alatt sikerült elfogni. Harc a rák ellen A Szovjetunióban csaknem másfél millió, rosszindulatú daganatos betegségből kigyógyított ember él, dolgozik. A súlyos betegséggel folytatott harc sikerét jelentős mértékben elősegítette a jól megszervezett onkológiai szolgálat, amelynek feladata a rákos daganatok korai felderítése. Az onkológiai szolgálat a Szovjetunióban 20 kutatási központtal, több mint 300 gondozóintézettel és közel 3000 rendelőintézeti osztály- lyal rendelkezik. A szovjet egészségügyi szolgálat kidolgozta és széles körűen alkalmazza a rákellenes harc komplex módszerét: a röntgen besugárzást, a sebészeti beavatkozást és hatékony gyógyszereket. Szovjet szakemberek különleges sugárágyúkat is készítettek. Az onkológiai intézetek nemrég kaptak ezekből a nagy energiájú, protonokat és alfarészecskéket sugárzó berendezésekből. — o —