Déli Hírlap, 1975. március (7. évfolyam, 51-75. szám)

1975-03-27 / 73. szám

Testvérvárosunk kosarasai Miskolcon 1VTK—SZS-flZS Katowice H:íl. 62:14 A DVTK vendégeként vá­rosunkban tartózkodó kato- wicei főiskolás női kosár­labdacsapat kedden és szer­dán két mérkőzésen talál­kozott vendéglátóival. A Medgyesi nélkül felálló di­ósgyőriek az első napon ne­hezen győztek a vártnál ügyesebben és jobban játszó testvérvárosi vendégek el­len. A szerdai visszavágó előtt egy junior mérkőzést is ren­deztek a két csapat tarta­lék játékosai között. Ezt a vendégek egy ponttal nyer­ték a hajrában már 5 pont­tal is vezető diósgyőriek el­len — 37:36 arányban. A tegnao esti találkozón a következők szerepeltek. DV­TK: Hegedűs, Holyevácz, Nagyné, Bihari, Áronné. Molnár, Winter, Spisák, Jász­ka. SZS—AZS Katowice: L ukosczik, Tofil, Gruszka, Szemezik, Urban I., Cichon. Ditmer, Urban II. A visszavágás sikerült, mert a DVTK — akiknek ez a mérkőzés is edzés volt — sok eladott labdája ellené­ben a katowicei lányok rendkívül pontosan és ered­ményesen célozgatták a ko­sarat. A DVTK legjobbja. Winter 26 pontot szerzett. Medgyesi ezúttal is hiány­zott! A végeredmény tehát tegnap 74:62 (33:28) volt a katowicei főiskolások • javá­ra. (horváth) Jubileumi EVK Küzdelem és kacagás egy délutánon át 34c Izsó elől a koreai középhátvéd elfejeli a labdát (Szabó István felvétele) „Diósgyőri” győzelem volt Magyar ligaválogatott— A már csaknem feledésbe merült miskolci kezdeményezés, az Egyetemi Vándor Kupa — 1967 óta csak tavaly került is­mét elő a díszes serleg — dön­tőire igyekeztek tegnap délután az NME hallgatói a városi sportcsarnokba. S akik kijöt­tek a csoporttársaknak szurkol­ni, nem is csalódtak. Volt itt küzdelem a javából, sok-sok derűvel fűszerezve .. • A kezdet ünnepélyes volt. A bevonult csapatokat dr. Csókás János nevelési rek­torhelyettes köszöntötte, s kezdetét vette a több mint háromórás vetélkedés, ami­nek első percei után azt hi­hettük, felcserélték a „me­netrendet” a szervezők. Ké­zilabda-mérkőzésről szólt ugyanis a fáma, ám itt ip- ponnal felérő csípődobások, vazarit érdemlő fojtások so­rozata került „terítékre”. Mígnem végül kiderült, va­lóban kézilabdáról van szó, csak kissé „férfias” kivitel­ben. S mert ebben a bányá­szok jobbak voltak, hát dia­dalmaskodtak is a gépgyár­tók felett, 13:10-re. Ezt követően már valóban a cselgáncsozók következtek, a MEAFC legifjabb szakosz­tálya tartott bemutatót, őket a női kosarasok követték, a MEAFC—KFSC mérkőzés­sel. Az összeszokottabb egye­temisták „kiütéses” győzel­met arattak. EVK-n kívül egy újítás következett, tréfás váltóver­seny, majd a kispályás lab­darúgókat szólították a „pástra”. Küzdelmes első félidő után itt is „padlóra küldte” ellenfelét a jobbik: Géptervező—Vegyigépész 5:0 (1:0). Ekkor már szinte biztosra vehető volt, hogy ezúttal az EVK a Géptervező csúcsve­zetőség birtokába kerül, ám hátra volt még az est fény­Munkás-siker Egerben MÉMTE—Egri HAFE 6:2 (2350:2314) Az ország talán legszebb né­gyespályáján lejátszott mérkő­zésen csak nagy küzdelemben tudott nyerni a Munkás. Az újonc hazaiak szívósan ellen­álltak az utolsó gurításokig. Bár Pinczés és Kovács eredménye ezúttal elmaradt a várttól, sze­rencsére a többiek — elsősor­ban a jó napot kifogó Mátyás — átlagon felül játszottak. Ez­úttal Kubacseket pihentette Hanzók edző. Kitűnően szerepelnek az NB III-as bajnokságban a MÉMTE tekézői. A mérleg eddig: 5 mér­kőzésből 5 győzelem — 10 pont! S ebből három találkozót ide­gen pályán játszottak! Az egri győzelem kivívásá­nak részvevői: Mátyás 417, Né­meth Z. 407, Zambó 401, Samo- dai 401, Kovács 305, Pinczés 359. Z. pontja, a kötélhúzás döntő­je. A három döntős együttes közül — bányászok, gépter­vezők, vegyigépészek — a vegyigépészek bizonyultak a legerősebbnek, alaposan el- húzgálva a többieket. így azután érvényesült a papír­forma: az EVK 1975. évi vé­dője a géptervező csúcsveze­tőség lett 60,5 ponttal. Az ünnepélyes eredmény- hirdetésen dr. Csókás János adta át a díszes serleget a győztesnek, s a jutalmakat a helyezetteknek. KNDK B1 Kellemetlenül hűvös idő­ben, 1600 néző jelenlétében játszották le Diósgyőrben — Halász játékvezetésével — a magyar ligaválogatottnak a Koreai NDK, olimpiai selej­tezőire készülő csapata elle­ni labdarúgó-mérkőzést. A :0 (1:0) találkozót megtekintette a Koreai NDK magyarországi nagykövete is, megyei és városi párt- és állami veze­tők kíséretében. A két edző nem változta­tott, igy a találkozót a teg­nap meghirdetett összeállí­tásban játszották le. A ma­gyar csapatban mind a négy diósgyőri szerepelt: Veréb — Török, Salamon, Rab, Kán­tor — Halmost, Répás (Pász­tor) — Koleszárik, Izsó, Karsai, Glázer (Görgei, a szünetben). A találkozó bebizonyítot­ta, hogy a koreai vezetők nem véletlenül bíztak csa­patukban, hiszen a gyors, dinamikus játékot játszó csapatuk helyenként közel állt a döntetlen kivívásá­hoz. A mérkőzést egyébként a diósgyőri játékosok „dön­tötték el”, hiszen a győztes gólt Koleszárik lőtte a 9. percben, Karsai átadásából, s az egyenlítést Salamon akadályozta meg, amikor egy hét méterről leadott lö­vést, a kint fekvő Veréb helyett, fejjel védett szög­letre, az 57. percben. (h. k.) apróhirdetés állas A Miskolci Üveggyár felvételre keres Diesel-targoncavezetőket, darukezelőket, vízvezetékszerelő és lakatos szakmunkásokat. Je­lentkezés a gyár munkaügyi osz­tályán (Miskolc III., Tatár u. 28.) Jutalmazom elkóborolt sárga, szuka, fiatal boxerkutyám haza­vezetőjét. Miskolc, László Jenő utca 58. ingatlan Szabadságharc utcában csalá­di ház építésére alkalmas telek eladó, beköltözhető szoba-kony- hás házzal. Telefon: 71-306, hét­köznap 18 órától. Elcserélném Hoffmann Ottó utcai kétszobás, erkélyes taná­csi lakásomat szövetkezeti gar­zonra. Válaszokat „Tavasz 405 247” jeligére a hirdetőbe ké­rem. Elcserélném másfél szobás, központi fűtéses házfelügyelői lakásomat kétszobás központi ­fűtésesre, kereset 2200 Ft. Mis­kolc, Thököly u. 30. Uh (tóth) A CEMENT* £S MÉSZMŰVEK HEJÖCSABAI GYARA az új gyár beüzemeléséhez felvételre keres: vízvezeték-szerelő; csőszerelő; lakatos; minősített hegesztő; villanyszerelő; ács; kemencefalazó kőműves; gázkezelői végzettséggel rendelkező lakatos; autóvillamossági szerelő és vegyipari szakmunkásokat, folyamatszabályozás vagy automatizálás műszerészt (legalább 4 éves gyakorlattal); középiskolai végzettséggel rendelkező férfi, és anyagvizsgáló röntgengép mellé kiszolgálói munkakörbe érettségizett női munkaerőket; vasúti kocsirendezőt; 18 éven felüli női munkaerőket mintahordói munkakörbe; általános normaképesítéssel rendelkező normást, fürdőbe takarító és őrzői minőségben férfi és női munkaerőket. Jelentkezni a munkaügyi osztályon lehet mindennap 7—15 óráig. Kik építették a piram Egyiptom hat legmaga­sabb piramisát a közhiede­lemmel ellentétben nem építhették rabszolgák, ha­nem szabad emberek, felte­hetően bérmunkások. Ez az új feltételezés egy angol fi­zikus, Kurt Mendelssohn ne­véhez fűződik. A brit fizikus elméletét arra alapozza, hogy sokat? a tudomány tanúsága szerint ezeket a piramisokat egyidő- ben építették. Ez arra utal, hogy a gigászi méretű mun­ka elvégzéséhez az egész népet kellett mozgósítani. Annyi rabszolgája ugyanis nem lehetett az országnak, mint amennyire az építkezé­seknél szükség volt. r En voltam az utolsó gyalogjáró... 1989. szeptember havának 13. napján, közép-európai idő szerint 16 óra 28 perckor, a gépkocsi végzett velem. Pusz­tulásom története röviden a következő. 1978-ban megszűn­te ték a villamost — az utolsó tömegköz­lekedési járművet, amelyet használtam. Így kénytelen vol­tam az apostolok lován közlekedni. Ez azonban egyáltalán nem volt veszély.e- len: hiszen a gyalo­gosátjárókat régen megszüntették. Eleinte legalább könnyen tudtam gyalogos-gázálarcot vásárolni —, hogy ne fulladjak meg a kipufogó gázoktól. Amikor azonban az országban már csak maréknyi gyalogos maradt, a gázálarc Iránti kereslet erő­sen megcsappant, és a gyárak megszün­tették előállításukat. Engem csupán az mentett meg, hogy kiterjedt rokonsá­gom minden tagja már gépkocsira tett szert, és így nem volt többé szükség gyalogos-gázálarcra. Időközben a tele­vízió rájött, hogy filmvígjáték helyeit egyszerűen azt is be lehet mutatni, ho­gyan bandukolnak az utcán az utolsó gyalogosok, mivel ez homéroszi kacajt kelt a nézők táborá­ban. S így egy este, a legfrissebb hírek u*án, a bemondó felszólította a még megmaradt gyalogo­sokat, hogy jelent­kezzenek a stúdió­ban. Én voltam az egyetlen, aki levelet írtam. Egy csapásra országszerte híres személy lettem, s 5000 márka jutalom ütötte a markomat. A bemondó vidá­man neveigélve kér­dezte, mi a tervem ezzel az égből alá­csöppent pénzzel. Én azt hazudtam, hogy még nem tudom. Pedig tudtam . . . Másnap, 1989. szep­tember 13-án, 16 óra után néhány perccel, felhúztam az utolsó, már alaposan el­nyűtt gázálarcomat és elindultam az autószalonba, ahol már rég kiszemel­tem magamnak egy csinos kisautót. Közvetlenül az autószalon előtt azonban egy autó­busz sofőrje nem ta­posott rá idejében a fékpedálra és elütött. Közép-európai idő szerint 16 óra 28 perckor történt. így örök időre megoldódott a gya­logosok problémája. J. STAWE Gyújtogató nővérek Két köztiszteletben álló öregasszonyt, a 73 éves Rose Shiffmant és 70 éves húgát, Silviát letartóztatta a New York-i rendőrség. A vád: 400 rendbeli gyújtogatás, biz­tosítási díj illetéktelen fel­vétele céljából. A két piro­mániás nővér a New York-i Queens negyedben több, tűz eset ellen biztosított házzal rendelkezik. Éjszakánként egy kanna benzinnel és egy doboz gyufával indultak gyújtogató körútjukra. Ausztráliában most kánikula van Munka után kocsijukon tíz­ezrek menekülnek a strandra, amely hatalmas éjszakai tábor­rá vált. a friss tengeri szélben, a hűs lombok alatt jobban le­het aludni, mint a fojtó forró­ságú házakban, akár Melbourne- ben, akár Adelaide-ben. Napközben árnyékban 40 fok van, éjszaka a lehűlés csekély. Ausztrália déli része napok óta hőhullámban verejtékezik. A Föld déli részén most nyár van és a városokban vízkorlátozást rendeltek el. Aki éjjel a strandon táborozik, annak van csak igazán része él­ményekben. A skála a meztelen parádéktól az ittas tömegvereke­désig terjed. A rendőrség egyet len éjszaka 11 rendzavarót tar­tóztatott le a melbourne-i stran­don. A városokban különösen tevé­kenyek a betörők és egyéb bű­nözők. Adelaide és Melbourne rendőrsége figyelmét teljes mér­tékben lekötik a strand esemé­nyei. A törvény őrei főképpen a nudistákat üldözik, inert sok viktoriánus törvény van még ér­vényben. A strandon a hatósá­gok semmiképpen sem tűrik a meztelenséget, akármilyen hőség van. Már a lemeztelenített női kebel is büntedendő. Melbourne- ben a rendőrség egy éjszaka megengedte magának, azt a tré­fát, hogy a nudizmus híveit a fényszórók éles fényében állí­totta pellengérre. Az Ausztrália belsejéből fúvó forró szél Adelaide és Mel­bourne környékén sok bozót- és erdőtüzet okozott. A legtöbb tűz emberi kéztől származik, jóllehet Melbourne-ben szigorú­an tilos a szabad ég alatt tüzet gyújtani. Ha valaki a hátsó kertben egy kályhában elégeti a hulladékot, máris kétezer dol­lárral és börtönnel büntethető* Ennyire veszélyes a szárazság* Kikeltek a kiskacsák A Balatoni Halgazdaság balatonlellei telepén kikeltek az első kiskacsák. Az első keltetéssel több mint 8 ezer kacsa bújt ki a tojásokból. Ebben az évben még további 62 000 to­jást keltetnek.

Next

/
Thumbnails
Contents