Déli Hírlap, 1975. március (7. évfolyam, 51-75. szám)
1975-03-26 / 72. szám
belföld ELHUNYT VEDRES LÄSZ- LÖ. Hosszan tartó, súlyos betegség után 33 éves korában elhunyt Vedres László újságíró, a Világ Ifjúsága főszerkesztő-helyettese. Kilenc esztendőn át dolgozott a KISZ Központi Bizottságának munkatársaként, a múlt esztendő augusztusában nevezték ki a Világ Ifjúsága főszerkesztő-helyettesévé. Az elmúlt években expedíciót vezetett a Níluson és a Tigris folyón, több nagy sikerű útleírása jelent meg. Temetéséről később történik intézkedés. A MOTEL HELYÉN KÖSZALLO B alatonf öld váron lebontották a Motelt. Épületeinek a brüsszeli világkiállításon vásárolt elemei már tönkrementek és alkalmatlanok vendégfogadásra. Ugyanerre a sorsa jut a hasonló korú tihanyi Motel, amelynek bontását rövidesen megkezdik. Mindkét Motel helyén új kőszállót emelnek a közeljövőben. A ba- latonfddvári szál'ó alapozását már be is fejezték és megkezdték a 10 emeletes Hotel Neptun alsó szintjének építését. FÉNYESEBB LESZ SZOMBATHELY. Mintegy egymillió forintos költséggel bővítik, korszerűsítik a közvilágítást. Már most is négyszer annyi áramot fogyaszt a 75 000 lakosú megyeszékhely, mint tíz évvel ezelőtt. Utcáit és tereit 2500 higanygőz- lámpa, félezer fénycső és 2300 hagyományos lámpatest világítja meg. Ezek egy részét felújítják, s újabb városrészek kapnak modem közvilágítást. VÉDŐKERET A TRAKTORHOZ A MÉM illetékes főosztálya közleményt adott ki egy korábbi minisztériumi utasítással kapcsolatban; ez elrendelte, hogy a mezőgazdasági traktorok 1975. január elseje után csakis a borulás esetén védelmet nyújtó úgynevezett védőkerettel, illetőleg biztonsági fülkével üzemeltethetők. A kereskedelem azonban a szükséges felszerelést nem tudja maradéktalanul leszállítani, ezért a Minisztérium — egyetértésben a SZOT-tal és a MEDOSZ-szal — nem emel kifogást az ellen, ha a gazdaságok a védőkeretek leszállításáig e nélkül üzemeltetik az erőgépeket. A Minisztérium közleménye hangsúlyozza: kivételt képez néhány járás, ahol a domborzati viszonyok kedvezőtlenebbek, emiatt gyakrabban borulnak fel a traktorok. A dorogi, szentgotthárdi, zirci, bonyhádi, tabi, sásdi, szentendrei, szobi, váci, rétsági, salgótarjáni, pásztói, miskolci és szerencsi járásban ezért már kötelező a biztonsági felszerelések használata. BURGONYA — FÓLIA ALATT. Csongrád megyében a maga nemében egyedülálló kísérlethez kezdett a forráskúti Haladás Tsz; termálvízzel fűtött fóliaházakban 3000 négyzetméter területen termeszt újburgonyát. A primőr az időjárási viszonyoktól védett helyen, a fóliasátrakban jól fejlődik. A termés szedését legalább három héttel korábban kezdhetik, mint a szabadföldi kertészetekben. BÜTYKÖS ASÖLUDAT LÁTTÁK. Ritka „vendégeket” figyel- tek meg a tömörkényi Alkotmány Termelőszövetkezet halgazdaságának körzetében. Az Európa és Ázsia magas északi tájain honos bütykös ásóludakból három tartózkodott huzamosabb ideig a vadvizeken. Ez a nagytestű madár csak elvétve jelenik meg hazánkban. Ezenkívül 80 — a tundrákon költő —■ kis bukó- réce is tanyázott egy ideig a halgazdaság tavain. Ilyen nagy számban ezek a vízi madarak az Alföldön nem szoktak feltűnni. Gyakorlott gyors- és gépírókat jó kereseti lehetőséggel felveszünk. Cím: ÉTEX, Miskolc, Szeles u. 71. Jelentkezés: központi munkaügyön. Kamionok karambolja. Lajosmizse határában, az E—5-ös főútvonalon két kamion összeütközött. A baleset következtében két személy súlyosan megsérült. Asztmások üdülnek A kőszeghegyaljai Velem- ben. az asztmások gyógyfa- lujában, megkezdődött az idei gyógyüdülés. A hegyi község levegője, klímája igen jó hatással van a légzőszervi betegségekre. A Sa- varia Tourist fizetővendégszobákban fogadja egész éven át az üdülni-gyógyulni vágyókat. A Kőszeg tövében, fenyves erdőkkel övezett kisközség szép kirándulási lehetőségekkel kecsegtet. Meíratások, felvételik (Folytatás az 1. oldalról) Lényegében befejeződött az idei pályaválasztási munka első szakasza. Az előzetes számvetések szerint 123 179 nyolcadik osztályos diák fejezi be általános iskolai tanulmányait az idei tanévben. Az elmúlt tanévhez képest mintegy 4—5 ezerrel csökkent a végző fiatalok száma. Az illetékesek tájékoztatása szerint ebben az esztendőben sem jelent gondot elhelyezésük. Az idén végző nyolcadikosok pályaválasztásának körültekintő előkészítésére az általános iskolákban országszerte rendkívüli pályaválasztási szülői értekezleteket tartottak. A továbbtanulni szándékozó fiatalok ezt követően tölthették ki jelentkezési lapjukat, amelyeket az általános iskolák március 20-ig továbbítottak a középiskolákba, a gép- és gyorsíró iskolákba, valamint a szakmunkásképző iskolákba. A szakmunkásképző iskolákba való jelentkezés első szakaszát május 31-ig fejezik be. A felvételi beszélgetéseket — ahol az érvényes rendelkezések szerint az szükséges — április 15-ig tartják meg. A gimnáziumok szakosított tantervű — úgynevezett tagozatos — osztályaiban és a szakközépiskolákban április 25-ig fejezik be a felvételi munkákat, és eddig az időpontig a fel nem vett tanulók lapját is megküldik a második helyen megjelölt iskolához. A gimnáziumokban, a gép- és gyorsíró iskolákban viszont május 8-ig fejezik be a felvételeket (a fővárosban május 15-ig). és eddig a terminusig küldik meg a fel nem vett diákok jelentkezési lapjait a másodsorban megjelölt iskolához. Amennyiben a diák két azonos iskolatípust — vagy első helyen gimnáziumot és a második helyen szakközépiskolát — jelölt meg, a döntést április 12-ig kell meghozni. Fontos intézkedés, hogy elutasítás esetében a jelentkezési lapot azonnal továbbítani kell a másodsorban megjelölt iskolához. Az Oktatási Minisztérium előzetes adatai szerint a végzősök mintegy 87 százaléka — tehát körülbelül 107 ezer fiatal — tanulhat tovább valamilyen középfokú iskolában. Országszerte befejeződött az általános iskolák leendő első osztályosainak beíratása. A következő tanévben — az előzetes számítások szerint — mintegy 160 000 kisfiú és kislány kezdi meg tanulmányait, 2—3 ezerrel több, mint az elmúlt tanévben. A szeptemberben első osztályba lépő gyermekeknek kötelező orvosi vizsgálatokon kell részt venniük. Akik nem járhattak óvodába, azoknak a gyermekeknek is megkönnyítik, biztosítják az átmenetet az általános iskola első osztályába: számukra úgynevezett általános iskolai előkészítő foglalkozásokat szerveznek. A foglalkozásokat április elejétől az évzárásig óvodákban, vagy általános iskolákban tartják. Azok a szülők, akiknek gyermeke nem járt óvodába, a beíratáskor tájékoztatást kaptak arról: hol és mikor indul ilyen jellegű foglalkozás. ANYAKÖNYVI HÍREK SZÜLETETT: Rontó Sámuelnek és Balogh Piroskának Zoltán; Kormos Istvánnak és Farkas Idának Gabriella; Csákó Istvánnak és Zse- lencz Erzsébetnek Melinda; Tóth Lajosnak és Molnár Klárának Tamás Lajos; Krizsán Gábornak és Kovács Erzsébetnek Péter; Bódi Bélának és Szkárosi Magdolnának Krisztina; Hrabóczki Miklósnak és Kiss-Kása Margitnak Edina; Tarcali Lászlónak és Csíki Editnek Adám; Hajdú Péternek és Kocsis Évának Henrietta Barbara; Hornyák Ferencnek és Török Erzsébetnek Zsolt; Varga Lajosnak és Augusztinyi Zsuzsannának György; Tóth Bertalannak és Novák Annának Zoltán; Márton Lászlónak és Pásztor Piroskának Piroska; Gazda Imrének és Cseh-Simon Évának Erika; Tar Lászlónak és Völgy esi Irénnek Ágnes; Takács Jánosnak és Oláh Valériának Hajnalka; Mérai Ferencnek és Német Valériának Péter Ferenc; Szabó Péternek és Mizser Margitnak Margit; Domán Ferencnek és Erőd Ibolyának Hajnalka; Balpataki Ferencnek és Varga Máriának Zsolt; Csiszár Józsefnek és Nagy Annának Melinda; Mircsev Pálnak és Fazekas Évának Dusán; Orosz Józsefnek és Dobos Rozáliának József; Üveges Sándornak és Nagy Erzsébetnek Nándor; Varga Istvánnak és Gulyás Ilonának István; Pozmán Barnának és Gályász Ilonának Krisztina; Pataki Tibornak és Szántó Irmának Tibor Zsolt; Onda Józsefnek és Nagy Máriának Viktor; Béres Bertalannak és Szűcs Irénnek Csaba; Dudás Györgynek és Gyuranecz Annának Anikó; Szoboszlay Ferencnek és Rácz Irinkónak Orsolya; Bálint Imrének és Nyerges Juditnak Tamás Imre; Gáspár Pálnak és Lukó Lenkének Róbert; Molnár Gézának és Draskóczi Karolinának Emese; Kozma Józsefnek és Vígh-Kis Évának Rudolf; Potyka Gyulának és Smilla Eszternek Norbert; Sóezó Gézának és Nagy Irénnek Péter; Biliig Bélának és Osváth Klárának Péter Zoliin; Danyikó Káro'ynak és Olasz Juliannának Mónika; Kálmán Jánosnak és Éliás Eszternek János Győző; Csabai Sándornak és Zudor Erzsébetnek Sándor; Kozma Andrásnak és Vass Máriának Tímea; Tóth Istvánnak és Szerencsi Máriának György; Gellért Árpádnak és Faragó Piroskának Katalin; Pecsenye Andrásnak és Miklós Évának Adrien nevű gyermeke. Kiváltotta más csomagját A taxis a rendőrségre vitte Szabó Ferenc, 20 éves budapesti lakos pár nappal azután, hogy büntetéséből szabadult, a Keleti pályaudvaron megismerkedett egy férfivel, aki hosszabb külföldi útról érkezett haza. Az illető a csomagmegőrzőben helyezte el bőröndjét és táskáját, a róluk szóló átvételi jegyeket pedig a levéltárcájába tette. Ezután meghívta Szabót, legyen a vendége. Előbb italboltba, majd egy büfébe mentek. Itt a vendéglátó a zakóját felakasztotta a fogasra, s kiment a mosdóba. Távollétét kihasználva, Szabó a kabát zsebéből kiemelte a levéltárcát, amelyben mintegy 300 forint készpénz, különféle igazolványok és a csomagmegőrző-jegyek voltak. Amikor alkalmi ivótársa visszaérkezett. Szabó azzal az ürüggyel, hogy italt vásárol, eltávozott, kisietett a pályaudvarra, a megőrzőből kiváltotta a két csomagot, majd taxiba ült. Űticélját nem mondta meg, viszont sürgette a taxist, hogy gyorsan hajtsanak el, mert mint állította, a vonaton tiltott szerencsejátékon elnyerte több utas pénzét. Viselkedését gyanúsnak találta a vezető, s a taxit az egyik kerületi rendőrkapitányságra irányította, ahol Szabótól a mintegy nyolcezer forintot 1 érő csomagokat lefoglalták. A Központi Kerületi Bíróság Szabó Ferencet kétévi szabadságvesztésre ítélte, s megszüntette a korábbi büntetésével kapcsolatos feltételes szabadságát. Kezdetben kevesen kérték fi ivermektartásdíj állami folyósításáról Gyűlnek a tapasztalatok a bíróságokon a tavaly módosított családjogi törvény végrehajtásáról. A törvény és a hozzá kapcsolódó kormányrendelet új rendelkezéssel növelte azt a jogi „fegyvertárat”, amely korábban is gazdag eszközökkel rendelkezett a család, de elsősorban a gyermek érdekeinek védelmére. Már a törvény módosítását megelőző széles körű vitában — a társadalmi és szakmai előkészítésben — köztudott volt az a jogi megoldás, hogy lehetőség van a gyermektartásdíjnak az állam áltp.1 való ideiglenes folyósítására, majd a törvényi szabályozás után közismertté vált ez az új jogintézmény. A gyakorlati tapasztalatok szerint azonban mégsem indult meg olyan kérelemözön, mint amilyennel a bíróságok számoltak. A gyermektartásdíjra vonatkozó új jogszabályok egyik nagyon lényeges rendelkezése az, amely lehetővé teszi a tartás- díjnak az állam által való ideiglenes folyósítását (állami előle- geztetését). Ha ugyanis a kötelezett ismeretlen helyen tartózkodik vagy a tartásdíj behajtása más okból átmenetileg lehetetlenné vált, és a gondozó, szülő sem képes a gyermek részére tartást nyújtani, a bíróság — a jogosult kérelmére — az ügyösszes körülményeit mérlegelve, elrendelheti a tartásdíjnak az állam által való ideiglenes folyósítását. A gyermeket gondozó szülőnek a tartásdíjat megállapító bírósághoz kell fordulnia. A bíróság a bejelentés alapján — a bírósági végrehajtó útján — megállapítja, hogy miért nem utalták ki a jogosultnak a tartásdíjat. Ha a bírósági végrehajtó azt állapítja meg, hogy a tartásdíj behajthatatlan, és ennek az okát is megjelöli, a bíróság tárgyaláson kívül határoz. Lejárt tartásdíjat (tartásdíjhátralékot) az állam nem folyósít. A folyósítás kezdő időpontja a bírósági határozatot követő hónap első napja. A bíróság e határozatával egyidőben gondoskodik arról is, hogy a kifizetett összegeket a kötelezettől kamataival együtt folyamatosan behajtsák. Az, akinek a tartásdíjat folyósítják, haladéktalanul köteles a bíróságnak bejelenteni, ha a kötelezett közvetlenül neki fizet tartásdíjat. Ha a gyermektartásdíj fizetésére kötelezett jogellenesen külföldre távozott (disszidált), és Magyarországon hátrahagyott ingatlanát büntető eljárás során, vagy egyébként elkobozták, vagy az ellenérték nélkül állami tulajdonba került, a gyermeket gondozó szülő (vagy más jogosult) a tartásdíjat megállapító bírósághoz fordulhat. A bíróság mindenekelőtt azt állapítja meg, hogy milyen összegű a már lejárt és jövőben előreláthatólag esedékes tartásdíj, továbbá, hogy mennyi az állami tulajdonba került ingatlan értéke. A bíróság ezekből az adatokból állapítja meg, hogy milyen értékű vagyon erejéig felel az állam, illetőleg egyúttal megállapítja a havonta kifizetésre kerülő részleteket is. A bíróság által megállapított ösz- szeget az ingatlan értékét az ingatlan kezelője bírósági letétbe helyezi, és a megállapított részleteket ebből a pénzből fizetik ki minden hónap 5. napjáig a gyermek gondozójának. A tartásra köteles személyt mindez nem mentesíti fizetési kötelezettsége alól, s ha lakcíme ismert, vele szemben a tartásdíjkövetelést külföldön is érvényesíteni lehet. DELI HÍRLAP. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc *aroa Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő» csala laszlo Szerkesztőség: 8521 Miskolc. Bajcsy-z-sUioszky u. 15 Postacím* s.sui Miskolc Pt 38 Telefonközponti *6-(32. HM73L titkár» sás: 18-223: oeb es varospolitika: 18-226: KumirooUtika: 18-226: Sponrovat: 18-222: levelezés: 18-221 - Kiadta a tíorsoo megy« lapkiadó Vállalat. S52'5 Miskolc. Balcsv-z.sLiriS7.kv u 15 Postacím- S5(h Miskolc Pt l?8 - Felelő» taadő- VERES MIHÁLY Telefoni 36-131. — Hirdetésfelvétel: 3525 Miskmc. Széchenyi o 15—11 Telefon» 16-213 - Terj^ra- e Magyar Posta Kapható » hírlapárusok- oáL Előfizethető s helyi postamvataloknái. Előfizetési díj egy hónapra: 2f Fi - index* 26 «5L — Készüli s Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál — Felelős vezető* «7EWE? ISTVÁN. HÍRLAP külföld PÁRIZS. A francia lapol részidősen ismertetik azt közleményt, amelyet Mos. vában pdlak ki Chirac n: niszterclnök látogatásár Kiemelik, hogy Leonj Brezsnyev hétfőn csakne háromórás eszmecserét föl.» tatott a francia minisz.terci nőkkel. A lapok kommen tarjai elsősorban a látogató gazdasági eredményeit méltatják. A Figaró hangsúlyozza, hogy a látogatás mérlege minden vonatkozásbar pozitív. Az európai biztonsági és együttműködési értekezlet kérdésében még van bizonyos különbség az álláspontok között, de hozzáteszi a lap, hogy remélhetőleg ez a probléma is gyorsan rendeződni fog. BANGKOK. A kambodzsai népi felszabadító erők az utóboi 24 órában Phnom Penh-től északnyugatra elfoglaltak a Lón Nol-csapa- toktól több megerősített állást, és további két kilométerrel közelebb jutottak a Pochentong-repülőtérhez, amelyen keresztül az amerikaiak fegyverekkel és lőszerrel látják el az ostromlott város helyőrségét. Az amerikai katonai tanácsadók javaslatára az itteni frontszakasz védelméért felelős tábornokot közlegénnyé fokozták le, letartóztatták és bíróság elé állítják. SAIGON. A dél-vietnami felszabadító erők harci tevékenysége fokozódik a sai- goniak kezén levő Da Nang város térségében — jelentik a hírügynökségek. Szerdán a hazafiak 14 rakétája csapódott be a Da Nang-i légitámaszpontra. Az amerikai AP hírszolgálati iroda jelentése szerint a saigoni amerikai nagykövetség elrendelte a Dán Nangban levő amerikai kolónia evakuálását. A saigoni kormány utasítására egyébként amerikai óriásgépekkel ma vagy holnap megkezdik a város polgári lakosságának kitelepítését délre. KAIRÓ. Szadat egyiptomi elnök szombatra halasztotta csütörtökre tervezett beszédét, amelyben rávilágít a Kissinger-féle közvetítés sikertelenségének okaira és a körülményekre. Szadat részt vesz Fejszál király temetésén. MOSZKVA. A Kremlben megkezdődtek a szovjet— kongói tárgyalások. A megbeszéléseken Podgornij, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke, Mazurov, a Minisztertanács elnökének első helyettese és Gromiko külügyminiszter, valamint Ngouabi, a Kongói Népi Köztársaság Államtanácsának elnöke vesz részt. Adatfeldolgozó Központunk iyukasztógépkezelönek. Jelentkezést levélben: Számítástechnikai és Ügyvitelszervező Vállalói 3515 Miskolc-Egyetemváros címre kérünk. V* *