Déli Hírlap, 1975. március (7. évfolyam, 51-75. szám)
1975-03-22 / 69. szám
* A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség megalakulásának 18. évfordulója alkalmából tegnap ünnepi, kibővített KISZ-bizottsági ülést tartottak a posta ifjúkommunistái. Az ünnepségen megjelent Horn Dezső miniszterhelyettes, a Posta vezérigazgatója, dr. Juhász György, a megyei pártbizottság osztályvezetője, Novak József, a városi pártbizottság titkára, Járai János, a KISZ megyei bizottságának titkára, Fiilöp Péter, a KISZ városi bizottságának első titkára. Ünnepi beszédet Benczkó Béla, a KISZ KB Intéző Bizottságának tagja, a DIGÉP KISZ-bizottságának titkára mondott, majd átadta a posta KISZ- fiataljainak a KISZ Központi Bizottsága vörös vándorzászlaját. Az ünnepségen felszólalt Horn Dezső is. Képünkön Kiss László, a Posta KISZ-bizottságának titkára átveszi a vörös vándorzászlót Benczkó Bélától. Hétfőtől szombatig Ezen a héten az ország figyelme természetesen a Magyar Szocialista Munkáspárt hétfőn kezdődött kongresszusára irányult. Részletes tudósításokban adta hírül valamennyi lap a nagy jelentőségű tanácskozás eseményeit; mi most a hét további hazai információiból gyűjtöttünk néhányat csokorba. * Hétfőn Miskolcon ülést tartott a filmfesztivál előkészítő bizottsága. Bejelentették, hogy az idén május 12. és 17. között rendezik meg a játék kezdődött. Egymillió úttörő teljesiti a vörös csillag öt agát jelképező öt feladatot. * Csütörtök reggel bekapcsolták Miskolcon a vízhálózatba a Keleti csúcsvízművet A Közegészségügyi és Járványügyi Állomás a laboratóriumi vizsgálatok után megállapította, hogy a Her- nád mellől érkező víz emberi fogyasztásra alkalmas. Naponta most már nyolcezer köbméter víz érkezik a több mint 10 kilométer hosszú vezetéken. A T1GÁZ Miskolci Üzemegysége tájékoztatja a Miskolc I. kerületében lakó vezetékes földgázfogyasztókat, hogy a földgáz túlszagosítása következtében a lakásokban — több helyen — erős gázszag érezhető. A bejelentések alapján szakszerelőink kimennek és az észlelt hibát elhárítják. A túlszagosítás következtében a gázvezetékek menetes kötéseinél és az égéstermék-elvezető helyeken a szagosító anyag átdi- fundál (átszivárog). Kérjük T. Fogyasztóinkat, hogy gázszag észlelése esetén a gázmérő előtti főcsapot zárják el, szellőztessenek és jelentsék a TIGÁZ hibabejelentőjének a 14-443-as telefonszámon. A munkavédelmi verseny első helyezettje Baleset-megelőzés az LKM-ben A megyei munkavédelmi verseny értékelésekor a vasas üzemek kategóriájában a Lenin Kohászati Művek, az egyik legveszélyesebb munkaterületekkel rendelkező gyár került az első helyre. A győztesnek járó serleget az SZMT-ben megrendezett díjkiosztó ünnepségen Szönyi Jenő, a munkásellátási főosztály vezetője vette át. öt kérdeztük az ünnepség után: hogyan lettek elsők? 4265 munkanap Nézzük mindenekelőtt három jellemző statisztikai adat alapján a tényeket. Az 1000 dolgozóra jutó balesetek aránya tavaly az előző évhez képest 17,8, az azt megelőző esztendőhöz képest pedig 21.4 százalékkal csökkent. Abszolút számokban kifejezve: 1974-ben 217, három napon túl gyógyuló balesettel jegyzőkönyveztek kevesebbet, mint 1973-ban. Csökkent a halálos balesetek száma is. A tavalyi esztendőt megelőző két évben tízen haltak meg az LKM különböző üzemeiben baleset következtében, közülük hatan 1973-ban. Tavaly 1 halálos sérültje volt a vállalatnak, ám ez a baleset sem munkaidőben, s nem is munkavégzés közben történt. S végül: az előző esztendőhöz viszonyítva 1974- ben 14,7 százalékkal csökkent a balesetek következményeként kiesett munkanapok száma. Ez azt jelenti, hogy 4265 munkanapot sikerült megspórolni a munkavédelem hatékonyságának növelésével... Meghallgatták a dolgozókat is A tények, statisztikai adatok után a módszerről. Először készült olyan munka- védelmi intézkedési terv az LKM-ben, amelyet nemcsak a vállalati és testületi vezetők, hanem — a szakszervezet közreműködésével — a vállalat majdnem húszezer dolgozója is megvitatott. Számtalan hasznos ötlet, javaslat született a munkahelyi viták során. Űj színt vitt a munkavédelmi tevékenységbe az is, hogy 1974-től kezdődően a napi üzemi, gyáregységi és vállalati megbeszéléseken a termelés helyzetének elemzése mellett mindig beszámoltatták az illetékes gazdasági vezetőket a munkavédelmi helyzetről, a balesetek megelőzése érdekében tett intézkedéseikről is. Minden gyáregységnél munkavédelmi előadói státust létesítettek, a gyáregységek vezetőinek pedig a hétfőnkénti igazgatói értekezleteken be kellett számolniok a súlyosabb balesetek körülményeiről, azok okáról, s a megtett intézkedésekről. Ha szükséges volt, az igazgatói értekezlet hozott azonnal, központilag határozatot. A korábbinál több rendkívüli ellenőrzést, balesetvédelmi szemlét tartottak, mert bebizonyosodott, hogy ezek alkalmával száz és száz baleseti forrás felszámolására nyílik lehetőség. A munkavédelmi-baleseti helyzet javítására ösztönző, új érdekeltségi rendszert is kidolgoztak az LKM-nél, ügyelve arra, hogy azt a dolgozók minél szélesebb rétegeire lehessen kiterjeszteni. Büntetés és jutalmazás 1974-ben az LKM-ben a munkavédelmi helyzet romlása miatt 118 esetben alkalmaztak prémiumcsökkentést, illetve -megvonást, s 108 egyéb fegyelmi intézkedést foganatosítottak. Ugyanakkor a munkavédelmi eredmények javításában közreműködő dolgozók és kollektívák 370 000 forint jutalomban is részesültek. Sőt: a munkavédelmi helyzet alakulása meghatározó volt a különböző jutalmak, kitüntetések odaítélésénél is. Nem véletlen például, hogy a „Kiváló gyáregység" címet az a nagyolvasztó nyerte, ahol a legtöbbet tettek a biztonságos munkavégzésért, a balesetek számának csökkentéséért. Ez a munka az idén tovább folytatódott az LKM- ben. S hogy nem rosszul, azt igazolja: 1975 első két hónapjában, az előző esztendő azonos időszakához viszonyítva, az 1000 dolgozóra jutó balesetek száma 33 százalékkal csökkent... NYIKES IMRE Mérlegzáró közgyűlés Észak—déli fényienoel y Világosabbak lesznek a miskolci utcák seregszemlét. A 15. rövidfilmfesztivál zsűrijének elnöke Ortutay Gyula akadémikus lesz, és ezúttal három miskolci szakember is részt vesz a bíráló bizottság munkájában. * Csütörtökön megnyilt az Autóservice ’75 a nemzetközi garázsipari és autófenntartó kiállítás. Húsz magyar vállalat és 13 ország 54 cége mutatja be termékeit a BNV központjában. * A héten Vörös Csillag elnevezéssel országos úttörő* Hazánkba érkezett az Alekszandrov-együttes. A szovjet hadsereg világhírű ének- és táncegyüttese hét alkalommal lép fel Magyar- országon. Budapesten kívül Salgótarjánban, Székesfehérvárott és Kecskeméten is szerepelnek. * Tegnap reggel 6 óra 57 perckor beköszöntött a csillagászati tavasz és napéjegyenlőség alakult ki bolygónkon. A tavasz — sajnos — szélviharokkal érkezett. E. A. Ma délelőtt, a miskolci úttörőházban megkezdődött a Miskolci Textilkonfekció Szövetkezet dolgozóinak mérlegzáró közgyűlése. Az elmúlt évben a sok-sok nehézség ellenére is mintegy 34 millió forint értékű bébi- és női ruhát, különböző női kabátokat és sportzekéket készítettek a szövetkezet dolgozói. A szövetkezeti nyereség elosztása után átlagosan 20 napi munkabérnek meg1975. március 22.: Daragó Jánosné, görömbölyl pártalapszervezet, 16 órától; Ko- rencsik János, Szirma, tanácsháza, 17 órától; Szuhai József, Tölgyesi u. 2., 14 órától; Tamási Erzsébet, Kő u. 13., 18 órától. 1975. március 24.: Budai József, Kalló István, Kammel Lajosné és Tóth Lajos 12. területi pártalapszervezet, Baross G. u. 18., 17 órától; Deák Béla, Éder Gy. utcai általános iskola, 18 órától; Kovács György, lakásszövetkezeti iroda, Petőfi u. 4., 17 órától; Kovács Vilmosné, Szikra mozi, Marx K. u. 49., 17 órától; Körmöczky Agnes, Szeles utcai általános iskola, 18 órától; Majoros Ferenc, 1/6. sz. területi pártalapszervezet, Tanácsház tér 2., 17 órától; Nagy Búza Józsefné, 34. sz. általános iskola, Könyves K. u. 2., 18 órától; Sándor János, Szirma, tanácsháza, 17 órától. 1975. március 25.: Dr. Iglai Tibor, Forgács utcai általános iskola, 18 órától; László Vilmosné, Oprendek S. pártalapszervezet, Szikra mozi, 17 órától. felelő n3rereségrészesedést fizethetnek. Emellett a közvetlen termelésben részt vevőknél 11, átlagban pedig 6,9 százalékos bérfejlesztést valósítottak meg. Az 1975-ös évre tőkésmegrendelőik rendre megújították szerződéseiket a szövetkezetnél. A textilkonfekció- sok idei tervében 45 000 darab, export női kabát és sportzeke, valamint 115 000 db, a hazai piacra kerülő bébi- és női ruha elkészítése szerepel. 1975. március 26.: Faragó Erzsébet, Oprendek S. pártalapszervezet, Szikra mozi, 17 órától; Nagy János, vargahegyi Munkásklub, 17 órától; dr. Terplán Zénó, egyetem, gépelemek tanszéke, I. e. 10., 16 órától. 1975. március 27.: Dr. Farkas József, Vasutasklub, Vörösmarty u., 18 órától; Szolga István, 40. sz. Általános Iskola, Győri kapu, 17 órától. 1975. március 28.; Ádám Jánosné, 48-as u. 13., 17 órától; Tóth István, Bartók B. u. 77., 18 órától. 1975. március 29.: Dr. Konczwald Barna, 34. sz. Általános Iskola, Könyves K. u. 2., 17 órától; Rózsavölgyi Károly, Nagy Ilona u. 2., 16 órától. 1975. március 31.: Sugár Andor, Kazinczy u. 15., 18 órátóL Több mint harmincezer fényforrás világítja meg a miskolci utcákat és tereket. Budapest után — rangjához méltóan — Miskolc érdemli ki „a legfényesebb magyar város” címet. A közvilágításról beszélgettünk Ládi Istvánnal, az Észak-magyarországi Áram- szolgáltató Vállalat gazdasági szakértőjével és Lukács Bélával, az 'I. kerületi kirendeltség vezetőjével. Befejeződött a Szemere utca és a Marx tér közötti, úgynevezett kelet—nyugati fénytengely kialakítása. Az idei feladatok között szerepel most a Szentpéteri kapui kórház és a Hejőcsabai Cementgyár közötti észak- déli fénytengely elkészítése. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi 250 wattos higanygőzizzókat 400 wattos égőkre cserélik ki, és így sokkal világosabb, fényesebb lesz ez a terület is. Sok millió forintot költenek Tapolca világításának korszerűsítésére is. A tapolcai úton végig nagy fényerejű higanygőz-lámpákat szerelnek fel. Világosabb lesz a szép park, és fényforrásokat kap a strand, a Júnó-szálló környéke, valamint az Aradi utcai rész is. Miskolc belterületén a kiemelt feladatok között szerepel az idei esztendőben a Szinva-parti sétány közvilágításának modernizálása. Az avasi lépcsőfeljárók mentén is sűrűbben helyezik el a világítótesteket. Régi vágyuk teljesül a vasgyári lakótelepen élőknek, mert oda is korszerű világító berendezések kerülnek. Érdemes megemlíteni, hogy a közterületeken levő neoncsöveket, higanygőz-lámpákat és hagyományos izzókat évente legalább egyszer kicserélik. Ezt a munkát most már éjszaka végzik, takarékoskodnak. mert így nem kell nappal külön á szerelés idejére bekapcsolni a világítást. Sokadszor írjuk már le, hogy milliós károkat okoznak a rongálok. A karbantartó brigádok munkájának egy- harmad (!) részét teszi ki az összetört fényforrások megjavítása. E. A. felvételre keres betanított gépmunkás munkakörbe: • dróthúzó, • kötél- és kábelgyártó gépekre, bárommüszakos, teljesítménybéres munkaterületre, 18. életévüket betöltött és 8 általános iskolai végzettséggel rendelkező férfi és női munkavállalókot. Városi tanácstagok fogadóórái