Déli Hírlap, 1975. március (7. évfolyam, 51-75. szám)

1975-03-22 / 69. szám

FOLYTATTA MUNKÁJÁT AZ MSZMP XI. KONGRESSZUSA Óvári Miklós: Programunk a fellelt szocialista társadalom felépítése kötelességünk. Ez a legfon­tosabb feltétele annak, hogy meg tudjuk győzni progra­munk helyességéről egész népünket. Ez a mi progra­munk végrehajtásának arany­nál is értékesebb fedezete. A fejlett szocialista társa­dalom építése ma az MSZMP programja. Holnap, a közeli jövőben, minden bizonnyal egész népünk programja lesz. Az előadó a programnyi­latkozat elkészítésének külső körülményeiről beszélt, majd beszédét így fejezte be: # A borsodi küldöttek óvári Miklós, az MSZMP Központi Bizottságának tit­kára, az MSZMP program- nyilatkozata szerkesztő bi­zottságának elnöke terjesz­tette elő a bizottság jelenté­sét. Központi Bizottságunk egy évvel ezelőtt határozta el, hogy elkészíti és a párt XI. kongresszusa elé terjeszti a párt új programnyilatkozatát. A tervezet elkészült és most itt fekszik a kongresszus asztalán. A vita egyértelmű­én azt bizonyítja, hogy az előkészítő munka megfelelő volt, a kongresszus tud dön­teni ebben a fontos kérdés­ben is. A kongresszus által meg­választott szerkó ^ztő bizott­ság elvégezte munkáját. Fi­gyelmesen meghallgattuk a felszólalásokat, és örömmel állapíthatjuk meg, hogy a küldött elvtársak teljes mér­tékben egyetértenek a ter­vezettel. Biztos vagyok abban, hogy ez az egyetértés nem for­mális, hiszen az előttünk fek­vő tervezet alapos, színvona­las vitákban született meg. A vitára felkért valamennyi párt- és társadalmi szerv gondosan tanulmányozta a tervezetet és az ügyhöz mél­tó felelősséggel tette meg javaslatait, észrevételeit. Az előzetes vitában több mini ezer észrevétel és javaslat hangzott el, amelyek több­ségét a jelenlegi szöveg már figyelembe veszi. Így a kong­resszus elé már olyan javas­lat kerülhetett, amely híven fejezi ki pártunk politikáját. Bár a felszólaló elvtársak valamennyien egyetértettek a tervezettel, a szerkesztő bi­zottság még egyszer gondosan megvizsgálta a beterjesztett szöveget és néhány olyan — főleg stiláris jellegű — vál­toztatást hajtott végre, amely a politikai mondanivalót még részleteiben sem módosítja. A továbbiakban néhány rövid megjegyzést fűzött a programnyilatkozattal foglal­kozó vitához Óvári Miklós. — A programnyilatkozat elfogadásával nem nyitunk új korszakot a szocializmus építésének történetében. A programnyilatkozat elfoga­dását éppen ez teszi lehe­tővé. hogy a szocializmus alapjainak lerakása és meg­szilárdítása után már meg­kezdtük ezt a munkát, már rajta vagyunk a jó úton látjuk a célt. s fő vonásai­ban azt is tudjuk, hosvan ér­hetjük azt el. Céljainkat mindenekelőtt az teszi reá­lissá,' hogy kongresszusun­kon távlati céljainkat ille­tően is megmutatkozott pár­tunk egysége. Ezt az egysé­get ápolni, fejleszteni, na­ponta újrateremteni állandó Állták a szavukat a kohászuk — Programnyilatkozatunk egyike azoknak a válaszok­nak, amelyeket a szocialista világ ad korunk nagy kér­déseire. További válaszunk az lesz, hogy nemcsak meg­tervezzük, hanem el is vé­gezzük a fejlett szocialista társadalom felépítésének ha­talmas munkáját. E gondolatok jegyében ké­rem a tisztelt kongresszust, hogy a szerkesztő bizottság jelentését vegye tudomásul, és a bizottság nevében is ja­vaslom, hogy a Központi Bi­zottság által beterjesztett programnyilatkozatot fogad­ja eL Az Ózdi Kohászati Üze­mek nagyolvasztó gyáregysé­gének dolgozói a kongresz- szusi munkahétre a 15 670 tonnás heti tervükön felül 1100 tonna nyersvas előállí­tását vállalták. A gyáregy­ség 54 szocialista brigádja a határidő előtt egy nappal, tegnap reggelre 16 816 terma jó minőségű nyersvasat csa­polt és ezzel a kongresszusi Gondolatok a kongresszusról vállalását 46 tonnával túl­teljesítette. A Lenin Kohászati Művek acélmű gyáregységének dol­gozói a martinacélműben a kongresszusi munkahéten a 11400 tonnás termelési ter­vükön felül 1000 tonna jó minőségű acél előállítására tettek ígéretet. E felajánlás már tegnap reggel hat órára teljesült. A munkásosztály vezető osztály Egyre szélesebb körű vissz­hangra találnak a páríunk XI. kongresszusán elhangzot­tak a diósgyőri munkások kö­rében. A Diósgyőri Gépgyár­ban Horváth Józsefet, a Mun­ka Érdemrend arany fokoza­tával kitüntetett lakatost, párt- alapszervezeti titkárt, a me­gyei pártbizottság tagját kér­deztük: hogyan vélekedik a XI. kongresszus eddigi mun­kájáról? — Az üzemekben ezekben a napokban nincs más téma. Mindenki újságot olvas, mindenki tévét néz, rádiót hallgat. Megettem már a kenyerem javát, de ilyen fo­kú érdeklődéssel még nem találkoztam. Ez persze nem véletlen. Mindenki tudja, hogy a XI. kongresszus 15— 20 évre meghatározza jö­vőnket, s ez kit ne érdekel­ne? Természetesen a kong­resszus munkáját még korai lenne elemezni. Ám mi, munkások, különösen sokra értékeljük, hogy a párttag­ság még a kongresszus előtt megvitathatott fontos doku­mentumokat. ezekkel kap­csolatban véleményét nyil­váníthatta Ez a legtelje­sebb pártdemokrácia meg­nyilvánulása. — A munkás szemével nézve, mit hozott Önnek a kong- reszus? — Már a kongresszus do­kumentumai is rögzítették, s a tanácskozás során még inkább érvényre jutott, hogy Magyarországon a társadal­mi fejlődés meghatározója a munkásosztály. A párt prog­ramnyilatkozata is rögzíti, hogy a munkásosztály — a párt irányításával — telje­síti történelmi hivatását, s az elkövetkező években is fontos küldetés vár rá a fejlett szocializmus építésé­ben. Ezt hangsúlyozta Ká­dár elvtárs is szóbeli kiegé­szítőjében, s mi munkások ezt jóleső érzéssel hallgat­tuk. A diósgyőri munkások számára megnyugtatóak Gáspár Sándor elvtárs sza­vai is, amely szerint: „A jö­vőben is olyan utat kell kö­vetnünk, amely szocialista társadalmunk alapvető kér­déseként kezeli a munkás- osztály életszínvonalának rendszeres javítását... A jövőben is törekszünk rá, hogy a munkásosztály élet- színvonalának alakulása le­gyen az alap, amelyhez mér­jük, alakítjuk a szövetkezeti parasztság és a társadalom más rétegeinek jövedelmi arányait. De ugyanígy felfigyeltünk arra, amit Né­meth Károly elvtárs mon­dott gazdaságpolitikánk ered­ményeiről, feladatairól. Az a megállapítása, hogy az anyagköltség egy százalékos csökkentése 5—6 milliárd forinttal növelné a nemzeti jövedelmet, a DIGÉP-ben is sokat mond, hiszen hasonló számításokat mi is végzünk a magunk területén, s tud­juk, Németh Károly elvtárs nagyon is igazat beszélt... — Mint kommunista, mire fi­gyelt fel a kongresszus eddigi munkája során? — Nehéz lenne pár szó­ban összefoglalni. Azt azon­ban máris látjuk: az előttünk álló feladatok végrehajtása az eddiginél is nagyobb fe­gyelmet követel. Csak egy adat: ahhoz, hogy a párt programnyilatkozatában megjelölt 2,5-szeres nemze­ti jövedelem-növekedés megvalósuljon, ennél na­gyobb mértékben kell nőnie a termelékenységnek. S ez nem lesz könnyű munka. S még valamit hadd mondjak el a DIGÉP többi párttagja nevében is. Mindannyiunk­nak jólesett, s valamennyi­ünket büszkeséggel töltött el, hogy az SZKP legmaga­sabb rangú vezetői olyan nagyra értékelik az % MSZMP tevékenységét, a magyar kommunisták harcát, mun­káját. (nyikes) Keserű Jánosné: Tovább javítjib az áruválaszlcket A könnyűipari miniszter beszámolt a kongresszusnak a könnyűipari rekonstrukció eredményeiről. — Az eredmények közé soroljuk — mondotta —, hogy a termelést a terve­zettnek megfelelően, dinami­kusan növeltük, a lakossá­got több, szebb ruhával, ci­pővel, bútorral, papír- és nyomdaipari termékkel lát­tuk el, az exportot majd­nem megkétszereztük, kor­szerűsítettük a gyártmányo­kat és a géppark jelentős részét kicseréltük. Javult a vállalatok gazdálkodása, ver­senyképesebb, gazdaságosabb a gyártmánystruktúra. Ja­vultak a könnyűipari dolgo­zók munkakörülményei, nö­vekedett keresetük. De mi­közben megállapítjuk, hogy jobb lett az ellátás, az áru- választék, iparunk és keres­kedelmünk gyorsabban rea­gál az újra, a korszerűre, az életkörülmények változására, tudjuk, hogy nem minden vásárló elégedett termékeink­kel, mert nem, vagy csak hosszabb utánjárással kapja meg a számára megfelelő árucikket. Mindinkább felismeri tény, hogy az iparnak és a keres­kedelemnek nem külön-kü- lön, hanem együttesen kell tevékenykednie azért, hogy a lakosság minden rétege pénztárcája és igénye sze­rint megtalálja a keresett árucikket, hogy az export mind hatékonyabb legyen. Végezetül a minisztérium feladatairól beszélt Keserű Jánosné. A többi között ki­jelentette: elsődlegesnek táji­juk a párt határozataiban kifejezésre jutó társadalmi érdekek érvényesítését. Doicsák Jánosi Újabb munkasikerek forrása Dojcsák János, a Diós­győri Gépgyár vezérigaz­gatója egyebek között arról beszélt, hogy gyáruk egyike a kormány által megkülön­böztetett gonddal kezelt 50 nagyvállalatnak. A gyár kol­lektívája eredményesen dol­gozik a negyedik ötéves terv megvalósításán. A termelés­többlet teljes egészében a munka termelékenységének növekedéséből származik. Az export részaránya 32 száza­lékról 44 százalékra emelke­dik. Gazdaságosabbá vált a termelés szerkezete, a nye­reség éves átlagban 10.3 százalékkal, a munkások jö­vedelme 6 százalékkal növe­kedik. Meg kell azonban monda­nom — folytatta —, bogy ehhez a Központi Bizottság 1972. novemberi határozata teremtette meg a feltétele­ket. Ügy gondolom,’hogy a többi nagyüzem tapasztalata is igazolja az 50 nagyválla­lat kijelölésének szükségessé­gét és helyességét. A kongresszusra készülve, üzemeinkben taggyűlésekén és a pártértekezleten is fel­tártuk, hogy hatékonyabb gyártás- és gyártmányfej­lesztéssel, nagyobb állóesz- közfejlesztési lehetőségekkel, jobb kádermunkával, céltu­datosabb szocialista munka­versennyel. a munka- és üzemszervezés feladatainak megoldásával nagyobbak te­hetnének eredményeink. Végezetül a gyár tervei­vel és1 feladataival foglalko­zott, és megállapította: „Meg­győződésem. hbgy a kong­resszus határozata újabb munkasikerek forrásává vá­lik vállalatunknál és másutt is.’’ • • üzenet az OKP kongresszusának A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága üzenetet intézett az Olasz Kommunista Párt XIV. kong­resszusához Kedves olasz elvtársak! A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága örömmel fogadta el az olasz testvérpárt meghívását XIV. kongresszusára. Küldöttsé­günk megtisztelő megbízatást teljesít, amikor te’mácsolja az MSZMP, a magyar kom­munisták és szocializmust építő népünk szívből jövő forró üdvözletét az OKP kongresszusának és tagságá­nak, az olasz dolgozó nép fiainak és rendíthetetlen !.ar­cosainak. ( Magyar Szocialista Mun­káspárt nagy figyelemmel és rokonszenvvel kíséri az önök bátor küzdelmét. Őszintén kívánjuk, hogy pártjuk XIV. kongresszusa adjon újabb erőt, lendületet harcukhoz, erősítse tovább az Olasz Kommunista Párt és a többi testvérpárt inter­nacionalista szolidaritását é* összefogását — hangoúlyozza egyebek1 között a távirat. \

Next

/
Thumbnails
Contents