Déli Hírlap, 1975. február (7. évfolyam, 27-50. szám)
1975-02-07 / 32. szám
Egyetemi szintű oktatás Tanácskozás a környezeivédeiemrsl Tegnap szekcióülésekkel folytatódott az Egyetemvárosban a környezetvédelmi tanácskozás. A négy szekció munkájában mintegy 200 szakember vesz részt; megtárgyalják a bányászat és a kohászat környezetvédelmi feladatait. A tanácskozás szervezői a konferencia fő céljának tekintik. hogy a bányászati és kohászati szakemberek megismerjék azokat a környezetvédelmi problémákat, amelyek mindkét szakterületet érdeklik és kicseréljék tapasztalataikat. Célja továbbá a miskolci tanácskozásnak, hogy felhívja a figyelmet a környezetvédelem jelentőségére. Mindehhez jó fórumot biztosítanak a szekcióülések, amelyeken tegnap 28 előadást vitattak meg a résztvevők. A bányászat és kohászat általános környezetvédelmi kérdéseivel és feladataival foglalkozó ,,A” szekció programjának legnagyobb figyelmet kiváltó előadását dr. Berecz Endre, az NME tanszékvezető tanára, a kémiai tudományok doktora tartotta „A környezetvédelem oktatásának helyzete és irányai a Nehézipari Műszaki Egyetemen-’ címmel. Az előadó részletesen ismertette, hogyan oktatják a környezet- védelmet a külföldi és hazai műszaki egyetemeken. Elmondotta. hogy az NME mind a bányászat, mind a kohászat, valamint az északmagyarországi régió műszaki környezetvédelmi oktatásának, elméleti és alkalmazott irányú kutatásának bázisává fejlődik a jövőben. (Folytatás a 3. oldalon.) VII. ÉVFOLYAM, 32 SZÁM j ip ■ „ rii | rn 1f75. FEBRUAR 7., PÉNTEK I IIKh. QU »ILLEK-j.' h ^ ’ «-J- •» ■ 4 ^ i 4 főváros levegőjének tisztaságáért Füstölésmérővel ellenőrzik a buszokat Nőtt a szülési kedv, de sok a koraszülött < > Ülésezett az egészségnevelési társadalmi bizottság Tegnap délelőtt tartotta meg évzáró-évnyitó illésit a Borsod megyei Egészségnevelési Társadalmi Bizottság. A tanácskozáson a múlt év eredményeiről s az idei feladatokról volt szó. A bizottság elnöke — dr. Nádler Viktor — elmondotta: bár néhány demográfiai mutató megyénkben kedvezőbben alakult az országos átlagnál — ilyen például az egy családra jutó gyermekszám, amely Z tizeddel meghaladja az országos átlagot (2,23) —, a reprodukció „minőségével” súlyos gondjaink vannak. Igen nagy a koraszülöttek, a kis súllyal születettek aránya. jjc Múlt év szeptemberében nyitották meg a tapolcai Jú- nó szállodát. Az azóta eltelt idő még túl rövid ahhoz, hogy mérlegre tegyük, megkedvelték-e a hazai és külföldi turisták az új szállodát. Annál is inkább, mert a téli hónapokban az üdülőhely forgalma lényegesen kisebb, mint tavasztól őszig. Az indulás nehézségeiről be-■ szélgettünk a szál1 oda vezetőivel. (Riport a 3. oldalon.) Az Egyetemvárosban KISZ-vezetők továbbképzése Vezetőképző tábort szervez február 10—12. között a Nehézipari Műszaki Egyetem KISZ-bizottsága. A táborozáson részt vesznek a KISZ- bizottság tagjai, a csúcs- és alapszervezetek titkárai, valamint a csúcsvezetőségi tagok. Az előadások fő témája a KISZ Központi Bizottsága 1974. április 17-i határozatából adódó beszámoltatások rendszerének és módszerének jobb megértése. Emellett a részvevők megismerik az NME KlSZ-bizott- ságának 1975—76. évi akció- programját, és — többek köEzekre a tényekre hivatkozott dr. Pavlyák Pál megyei főorvos felszólalásában, amikor hangsúlyozta; az egészségnevelési társadalmi bizottság feladata: úgy koordinálja, irányítsa a népesedéspolitikai határozat megvalósítását, hogy mennyiségileg elegendő, s „minőségileg” a jelenleginél sokkal jobb regenerációt biztosíthassunk megyénk népességének. Magyarán: meg kell tanítani a2 embereket az egészséges életmódra, hogy egészséges utódok szülessenek s nevelődjenek fel. A tennivaló nem csekély, s ezért sem lehet csupán az egészségügyi szervek feladataként tekinteni. A társadalom minden területén mindenkinek arra kell törekednie: az egészségügyi kultúra a legszélesebb körben és a lehtő legnagyobb ütemben fejlődjék. Mert igaz ugyan, hogy tavalyi statisztikánk a szülési kedv tetemes növekedését, a művi vetélések jelentős csökkenését mutatja, de... Csak látszólagos eredmény az, hogy például a múlt év első felében 2,047 terhessel többet gondoztak, mint az előző év hasonló időszakában. Ha meggondoljuk, hogy éppen az 1952—53—54-ben születettek léptek szülőkorba, már korántsem olyan egyértelmű a perspektíva. Hiszen 1976—78-ban már az 1956— 57—58-as születésűeknek kell biztosítani a népesség-reprodukciót. S bizony az ő számuk lényegesen kisebb, mint a korábbi évjáratoké. (Folytatás az 5. oldalon.) Továbbfejleszteni a kapcsolalohat Gromiko—Kissinger találkozó Waldheim ma érkezik Berlinbe A levegő tisztaságának védelme érdekében füstölésmérőkkel felszerelt kocsikkal járják Budapest útvonalait, s követik a levegőt szennyező íjászokat. A tapasztalatok szerint a füstös buszoknál sok esetben a porlasztók, az adagolók beállításával van a baj. ilyenkor a szolgálatban levő szakemberek adnak tanácsot a buszok gazdaságos üzemeltetéséhez. A nagyobb végállomásokon szúrópróbaszerűen is ellenőrzik a járműveket, havonta pedig mintegy 1500 autóbuszt vizsgálnak meg rendszeresen. A BKV ezenkívül — más intézetekkel közösen — olyan jármű kikísérletezésén dolgozik, amelyik még kevésbé szennyezi a levegőt. A kísérletezések eredményeképpen megszületett az úgynevezett vegyes üzemelésű — gázolajjal és propán-bután gázzal üzemelő — autóbusz. Az újfajta járműből az elmúlt napokban hetet állítottak forgalomba. zött — előadást hallhatnak vezetés-módszertani kérdésekről. Mintegy másfél száz ifjúsági vezető vesz részt a táborozáson. Tegnap hazánkba érkezett Stefan Olszowski lengyel külügyminiszter. Púja Frigyes magyar külügyminiszter már tennap megkezdte tanácskozását lengyel kollégájával. A magyar —lengyel kapcsolatok lehetőségeinek további fejlesztéséről és nemzetközi kérdésekről volt szó. Három ágú csalorua Moszkvában bejelentették, hogy Gromiko szovjet és Kissinger amerikai külügyminiszter február 16—17-én Genfben találkozik. —Waldheim, az ENSZ főtitkára ma estefelé érkezik az NDK fővárosába, Berlinbe. — Az európai biztonsági értekezlet koordinációs bizottsága jóváhagyta a február 10.— március 7. közötti időre szóló munkaprogramot. — Az enyhülés legfőbb ellenfele, Jackson amerikai szenátor indul az elnökválasztáson. Kissinger a jövő héten indul a Kö7.el-Keietre és Jeruzsálem, Kairó, Damaszkusz, Amman, Ríjad, valamint Bonn szerepel állomásainak listáján, ezután találkozik Géniben Gromikuval. Waldheim Berlinben találkozik Honeckerrel, a NSZEP KB első titkárával, Stoph államfővel, Sindermann miniszterelnökkel és Fischer külügyminiszterrel. A biztonsági értekezlet munkaprogramjának elfogadásakor az NDK szószólója kijelentette: „A légkör — mindent egybevetve — jó, a záróközlemények elkészítésénél különösen a gazdasági együttműködés kérdésében érték él haladást.” Hí ruta <ry órásat: Párás, hideg ii Reggel országszerte mínusz 6 és mínusz 1 fok között volt a hőmérséklet. Nap közben párás, ködös, hideg időre számíthatunk. A nappali hőmérséklet 0 fok körül, az esti mínusz 4 és plusz 1 fcúc között alakul. jk A perui Nemzeti Biztonsági Központ parancsnokságának kiadott közleménye szerint Limában még csütörtökön is sor került felforgató cselekményekre, de a hadsereg ura a helyzetnek. Az éjjeli kijárási tilalmat két órával meghosszabbították. A tilalom 20 őr Mól reggel 3 óráig tart. A limai katonai illetékesek közlése szerint a perui fővárosban kirobbant zavargások során száz ember vesztette életét, s a letartóztatottak száma megközelíti a hatszázat. Limában kinevezték a perui rendőrség új parancsnokát, Gaston Zapata de la Flor altábornagy személyében. Elődjét. Acosta Rodriguez vezérőrnagyot elmozdították tisztségéből. A katonai-politikai parancsnokság közleményéből kitűnik, hogy a rendőrök nagy része újból megkezdte a szolgálatot. A parancsnokság felhí- I vással fordult azokhoz az alacsonyabb rangfokozatú rend- f őrökhöz, akik az ellenforradalmi akciókban nem vettek részt, j hogy szolgálati helyükön jelentkezzenek. Képünkön egy ki- j fosztott és felgyújtott üzlet és egy klub látható. A Lenin Kohászati Művek acélöntöde-gyáregységének mintakészítő üzemében mintegy 4200 óra munkaidő-ráfordítással elkészült a háromágú csatorna mintapéldányának öntőformája. Az öt méter hosszú öntvényt minden valószínűség szerint február végéig készítik el az öntödében. A háromtagú csatornával lehetővé válik, hogy az acélmű 180 tonnás kemencéjéből történő csapolásnál egyszerre három üstöt tölthessenek fel folyékony acéllal. Ahogy közeledünk az MSZMP XI. kongresszusának kezdetéhez, úgy igazolódik egyre jobban az irányelvek külpolitikai alapgondolata: a nemzetközi élet legdo- minálóbb irányzata az enyhülés. Ez természetesen a szovjet, általában a szocialista diplomácia szívós és kitartó munkájának eredménye, és — éppen az enyhülés ellenségének, Jackson szenátornak önjelölése bizonyítja — erre továbbra is szükség lesz. Gromiko közel-keleti útját Kis- singeré követi és utána Géniben találkoznak, bizonyítékául annak hogy a legégetőbb világproblémákat csak a két hatalom együttműködése, vagyis az enyhülés jegyében lehet megoldani. Az ENSZ főtitkárának berlini látogatása bizonyítja : a háború után kialakult európai realitásokat — ahogy a szovjet külpolitika mindég hangoztatta — tudomásul kell venni. Az európai biztonságot biztosító gazdasági közeledés düutő jele a moszkvai Közös Piac—KGST tanácskozás megkezdése; ez előmozdíthatja a biztonsági értekezlet munkáját is. Mindennek továbbvitelére minden erőfeszítést meg kell tenni, különösen akkor, amikor az USa- ban, a hidegháborús, szovjet— amerikai enyhülés-ellenes Jack- son szenátor a „szabadság bajnokának” köntösében jelöltetni akarja magát az elkövetkező elnökválasztáson. MATE IVAN