Déli Hírlap, 1975. február (7. évfolyam, 27-50. szám)
1975-02-26 / 48. szám
Közművelődés Borsodban A menyei tanács vb-ülése (Folytatás az 1. oldalról) Mint a Kulturális Minisztérium képviselője elmondta a megyei tanács vb-ülésén, dicséret illeti a borsodi beszámolót. Főként azért, mert az adottságok és lehetőségek reális felmérésén alapozik, nem szépít semmit. AM! VAN, ÉS AMI NINCS Kevés (különösen falusi) közművelődési intézmény teremtette meg eddig a bejáró munkások , művelődésének lehetőségeit, a termelőszövetkezetek kulturális alapjukból keveset fordítanak közművelődési célokra. A munkásszállásokon élők kulturális ellátottsága sem megfelelő. Azt sem titkolja a jelentés, hogy megyeszerte létszámgondokkal küzd a művelődésiotthon- és a könyvtárhálózat. Természetesen felsorolja az eredményeket is. A legnagyobb előrelépés a zenei és képzőművészeti nevelés területén könyvelhető el. A miskolci zenészek hangversenyei, a képzőművészek vándorkiállításai hozzátartoznak a megye kulturális életéhez. Eredményes, tartalmában gazdag a színjátszó mozgalom, a Miskolci Nemzeti Színház viszont nem tudja kielégíteni a megye, különösen a nagyvárosok, Ózd, Leninváros, Kazincbarcika színházi igényeit. A M'JNKÁSMÜVELÖDÉS A LEGFONTOSABB A távlati közművelődési tervben a munkásművelődés fejlesztése a különösen fontos feladatok között is első helyen szerepel. Éppen Borsod és Miskolc adottságai követelik meg, hogy a munkahelyi közművelődés megfelelő formáit kimunkálják, hogy javítsák a munkások könyvtári ellátását. Fordítsanak nagyobb figyelmet az iskola-rendszerű felnőttoktatás megszervezésére, és erkölcsileg, anyagilag támogassák jobban a munkás művészeti csoportokat. A továbbiakban az ifjúság, a nők, a falusi lakosság művelődési lehetőségeiről, annak különböző formáiról és szükséges változásairól szól a távlati terv. Elemzi a megyeszékhely központi kulturális intézményeinek helyzetét és azoknak a megye köz- művelődési életére gyakorolt hatását. MAGASABB "ZINTEN - KÖZÖSEN A Központi Bizottság múlt évi jelentésében olvashatjuk: „A közművelődés egésze csak akkor felel meg társadalmi feladatának, ha a párt-, az állami, társadalmi szervek együttesen képesek előkészíteni a gyorsabb ütemű fejlődést, ha határozott marxista eszmeiség és távlati koncepció alapján magasabb szintre tudják emelni a művelődésügyi munkát.” Nem véletlen, hogy Borsod távlati közművelődési terve is erre a megállapításra épül. Az ipari és mezőgazdasági üzemek, a helyi tanácsok, az állami, társadalmi szervek csak együtt munkálkodhatnak. Az üzemnek nem lehet közömbös, hogy milyen kulturális lehetőségek vannak abban a faluban, ahonnét bejáró munkásai napjában munkába indulnak. A Hazafias Népfrontnak nem lehet mindegy, hogy az illető termelőszövetkezet mire használja éves kulturális alapját, a községi tanács sem mehet el szó nélkül a" kultúrház gondjai mellett, és így tovább. A feladatok együttes tervezése és végrehajtása, főként pedig a közös anyagi áldozatvállalás a feltétele a következő évek eredményes munkájának.' M — ¥■ Francis Ford Copola A keresztapa című bűnügyi történetének paródiája a bemutató mozik műsorán csütörtöktől látható színes olasz film, A keresztapa másik arca. Miután krimiről van szó, Franco Prosperi filmjének sem a fordulatait, sem a végét nem ildomos elárulni. Annyit azonban elmondhatunk, hogy a megtéveszthetetlen New York-i maffiavezér elleni merényletekről, az ellenbanda akcióiról, egy szép szőke táncosnőről és egy rejtélyes, kétarcú emberről szól. A film erőssége a főszereplő, Alighiero Noschese bravúros átváltozóképessége és a humor, amivel a krimik jól ismert fordulatait figurázza ki a rendező. A filmet holnaptól a Béke mozi vetíti. Regény a „A blokád — az én fő művem” — mondotta Alek- szandr Csakovszkij a TASZSZ tudósítójának. — Az író körülbelül tíz esztendőn át dolgozott regényén. Nemrégiben készültek el az utolsó fejezetek, amelyeket teljes egészében közöl majd a Znarr-ja című moszkvai folyóirát 'á hitleri Németország fölött aratott győzelem 30. évfordulójának napjaiban. Csakovszkij megrendüléssel emlékezik vissza azokra az eseményekre, amelyek lezajlottak 1911 őszén, amikor blokádról mint haditudósító a hitleristák által ostromlott Lenin- grádba érkezett. Csakovszkij találkozott olyan emberekkel, akik átélték a blokádot, katonákkal és pártfunkcionáriusokkal, ' ák/k vezették .a város védelmét. .'R^ven fölhasznált a háborúra vonatkozó külföldi anyagokat is. Az egész regény érzékelteti, hogy a kommunista párt vezető szerepet töltött bff az ellenség visszaverésének megszervezésében. A 25. születésnapon Rajkók a Bartókban Zenetörténet dióhéjban Zenetörténet dióhéjban címmel négy előadásból álló sorozatot indít a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár. A zeneszerzők alkotásainak bemutatásával a zeneirodalom nagy stíluskorszakait tekintik át. A barokk és a romantikus muzsika mesterei mellett ismerkedhetnek az érdeklődők a bécsi klasszikusokkal és századunk zenéjével is. Az első előadás ma este 6 órakor lesz. Herszenyi Bálint, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola miskolci tagozatának tanára a barokk zene mestereiről beszél. Közreműködik Gál Károly hegedű-, Rő- czéy Ferenc zongoraművész, és részletek hangzanak el (hanglemezről) Purcell Dido és Aeneas, valamint Händel Messiás című műveiből. Weöres versei Csernus Mariann előadóestjét rendezik meg ma este 6 órai kezdettel a Nehézipari Műszaki Egyetem VI-os kollégiumának színháztermében. Weöres Sándor verseiből ad elő a művésznő. Hétfőn este és kedden délelőtt a BartÓK Béla Művelődési Központban nagy sikerrel mutatta be műsorát a KISZ Központi Művészegyüttesének Rajkózenekara. A 15 főből álló zenekar — hat hegedűs, egy csellós, két 'klarinétos, egy cimbalmos, két bőgős, lóét brácsás és Szűcs Márta énekes szólista — Le- ninvárosból érkezett városunkba, innen pedig Kazincbarcikára utaznak, folytatva turnéjukat. — Az idén ünnepelte 25. születésnapját művészegyüttesünk — mondja Burányi Gyula, az együttes munkatársa, a rajkók kísérője. — Két kórus, nyolc tánckar, irodalmi színpad, új zenei stúdió, valamint a három csoportból álló, 90 fős rajkózenekar — belőlük áll a 6ö0 tagú együttes. Rottenbiller utcai székházunkban külön kollégium létesült a vidékről felkerült fiatalok számára, akik a zene-, g tánctanulás mellett itt végzik az általános és középiskolát is. Tavaly Franciaországban jártunk. A kommunista párt meghívására Párizs munkásnegyedeiben játszott a zenekar a L'Humanité-ünnepsé- geken. Ezt követően az olasz kommunisták meghívásának tettünk eleget, az Unitá-ün- nepségeken léptünk fel, bejártuk egész Olaszországot. Két hónapot töltöttünk Kanadában a tánccsoporttal, Liége-ben tévéfelvételt készítettünk, Bejrutban — az UNESCO gyermekszervezetének rendezésében jótékony- sági gálaesten léptünk fel, de sűrűn követték egymást az itthoni szereplések is. — Mindenképpen ünnepi év az idei számunkra. Hazánk felszabadulásának 30. évfordulója tiszteletére ünnepi estet tartottunk az Operettszínházban, az Erkel Színházban és a Zeneakadémián. Áprilisban a Szovjetunióba készülünk, ahol több nagyvárosban hangversenyezünk az ottani magyar napok rendezvényein. A győzelem napja alkalmából meghívásokat kaptunk a környező szocialista országokból. A ma esti egyórás blokkunkban a XIX. századi romantikus magyar zeneszerzők — Lavotta, Csermák, Rózsavölgyi — műveit mutatjuk be, Liszt II. Magyar rapszódiáját, valamint székely zenét szólaltatunk meg. A rajkók már mindnyájan beöltöztek, tarka magyaros ruhában várják a műsor kezdetét. Bangó István, aki jövőre érettségizik, három éve került az együttesbe. Ma este ő vezeti a Magyar 'táncokat: — Pécelrő! járok be naponta a próbákra és az is-, kólába. Édesapám segédmunkás, hárman vagyunk testvérek. Emlékszem, a felvételin nagyon izgultam. Nemrégiben, a meghallgatás előtt kezdtem el komolyabban foglalkozni a zenével. Számomra legemlékezetesebb a párizsi út. Kevés a szabadidőm, mert reggeltől estig tanulunk, de azért nagyon szeretem az együttest. Az idén talán már az öcsém is közénk kerülhet. Ö cimbalmozni tanul ... Kökény Andor még csak 15 éves. Jászkísérről indult meghallgatásra 1972. augusztus 7-én, mint mondja: — 11 éves voltam, amikor cimbalmozni kezdtem. Eleinte minden számot hallás után tanultam, apukám foglalkozott velem. Most már ők is utánam költöztek Pestre. Apa betanított munkásként dolgozik. Hegedűs Zsuzsa 17 éves prímás. Hét éve muzsikál a rajkókkal. Pár perc múlva, ha felgördül a függöny, ő vezeti majd Farkas Gyula Emlékezés Lavottára című dalát: — Érettségi után a Zene- művészeti Főiskolán szeretnék tovább tanulni, de ahhoz még sokat kell tanul- no . Nagyon szeretek muzsikálni, bár csak a nagyapám volt zenész. Anyukámnak botfüle van. Szellemileg, fizikailag is kimerítő a zene, de nekem ez mindenem. Ha ideges vagyok, vagy bánat ér. mindig elbújok és kimuzsikálom magamból... VARGA RUDOLF Kiadja: a Magvető A Magvető Kiadó idén megjelenő tanulmánykötetei közül kiemelkedik Lukács György Az emberi gondolkodás és cselekvés ontológiai alapjai című hatalmas munkája, az első rendszeres marxista lételmélet, amelynek megjelenését világszerte nagy érdeklődés előzi meg. Babitsnak Adyról szóló írásait gyűjtötte össze Gál István, javarészük a hagyatékból került elő. Jánossy Ferenc könyve a gazdasági fejlődés törvényszerűségeit tárgyalja. Az életmű-sorozatban jelenik meg Németh László Megmentett gondolatok című kötete, amely több új, kiadatlan esszét, cikket közöl. Képes Géza, Nemes Nagy Agnes tanulmányainak témája a költészet; Kéry László a modern angol irodalomról szóló írásait gyűjtötte össze. Az év újdonsága lesz Kassák Lajos irodalmi tanulmánygyűjteményének és Krúdy Zsuzsa apjáról szóló emlékezésének kiadása is. Biológusok szakmai klubestje Természetvédelmi ritkaságok Borsodban címmel vetítettképes előadást tartanak a TIT Miskolc városi szervezete biológiai szakosztályának mai klubestjén. H. Szabó Béla természetvédelmi felügyelő előadását megelőzően dr. Darázs Dezső, a szakosztály elnöke nyitja meg a klubestet, amelyen a jelenlevők kicserélik tapasztalataikat, megvitatják az elhangzott előadást. A klubest ma délután 5 órakor kezdődik a Kazinczy-klubban. (3333 SZERDA Kossuth rádió: 12.00: Déli Krónika. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.35: Tánczenei koktél. — 13.20: Tíz esztendő az állattenyésztés szolgálatában. — 13.40: Népzene. — 14.13: Balladáink világa. A zsi- vány felesége. — 14.34: Kóruspo- dium. A Kaposvári Munkáskórus énekel. — 14.44: Válaszolunk hallgatóinknak. — 15.00: Hírek. — 15.10: Harsan a kürtszó! A Gyermekrádió műsora. — 15.45: Fúvószene. — 16.00: A világgazdaság hírei. — 16.05: Diáktarisznya. Az Ifjúsági Rádió műsora. — 16.35: Sárai Tibor: Fuvolanégyes. — 16.51: Ernst Busch Hanns liisler-dalokat énekel. — 17.00: Hírek. — 17.05: Külpolitikai figyelő. — 17.20: Az emberi hang és a vonósok. — 18.13: Lakásszentelő. Riport. — 18.33: Slágermúzeum. — 19.00: Esti Krónika. — 19.23: Liszt: Esz-dúr zongoraverseny. — 19.45: Színes népi muzsika. — 20.28: Beszélgetés Déry Tibor írói világáról. — 20.38: Hírek. — 21.01: Robert Merrill énekel. — 21.30: Háttérbeszélgetés. Külpolitikai műsor. — 22.00: Hírek. — 22.15: Sporthírek. — 22.20: Operettrészletek. — 22.40: A tudományos minősítés időszerű kérdéseiről. — 23.00: Klasszikus kórusok. — 23.15: Népdalok, néptáncok. — 24.00: Hírek. — 0.10—0.25: Píitzner operáiból. Petőfi rádió: 12.00: A titkos házasság. Részlétek Cimarosa operájából. — 13.00: Hírek. — 13.03: Schumann: I. (Tavaszi) szimió- nia. — 13.40: A légcsohurutról. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Kettőtől hatig . .. 18.00: Hírek. — 18.05: Külpolitikai figyelő. — 18.20: Ifjú Zenebarátok Híradója. — 18.44: Perjéspusztát betakarja a bauxit vörös iszapja. Dokumentumműsor. — 19.40: Labirintus. Zenei rejtvények fiataloknak. — 19.49: Kis magyar néprajz. — 19.54: Jó estét, gyerekek! — 20.00: Esti Krónika II. — 20.25: Üj könyvek. - 20.28: Made in Hungary. A Magyar Rádió nyilvános tánczenei hangversenye. — 22.18: Szimfonikus zene. — Közben 23.00: Hírek. — 24.00: Hírek. Miskolci rádió: 17.30: Műsorismertetés — hírek. — 17.35: Nagyüzemi mezőgazdaságunk. (Tanácskoztak a termelőszövetkezeti elnökök: A szarvasmarha-program és a harsány! Petőfi Tsz.). — Népi muzsika. — 18.00: Borsodi Tükör. (Lakásszövetkezeti közgyűlés, volt: Műszaki konferencia a ^Iiskolcl Postaigazgatóságon; Korszerűsítés a borsodi nyomdában; Építőipari vállalataink és az együttműködés.) — 18.15: Könnyűzene — szimfonikus zenekarra. — Női gondok, női dolgok. Az anyatejgyűjtő állomáson. — A megye sportéletéből. — Előadó a szerző. Televízió, 1. műsor: 17.23: Műsorismertetés. — 17.25: Hírek. — 17.30: Óvodások filmműsora. — 18.00: Radar. Ifjúsági érdekvédelmi műsor. — 18.40: Egy mindenkiért... Rtportmüsor. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: „Népek hazája, nagyvilág...” Külpolitikai vetélkedő. — 21.Ó0: Nyitott könyv. Reme- nyik Zsigmondi „Vén Európa” hotel. — 21.55: Tv-híradó 3. — 22.03*22.50: Beszélgetés dr. Dienes Valériával. II. Televízió, 2. műsor: 20.00: Műsorismertetés. — 20.01: Szovjet íilmnoveüák. — 21.00: Tv-híradó 2. — 21.20: Az utolsó. Jugoszláv rövidfilm. — 21.30—22.00: Városok, művek. NSZK-filmsorozat, VIII. Párizs és környéke 1. Szlovák televízió: 17.00: Kerületeink hangja. — 17.20: Ifjú szemmel. — 18.10: Autó-motor revü. — 19.00: Híradó. — 20.00: A szerencsés parancsnok. Szovjet film. — 21.40: Híradó. Miskolci Nemzeti Színház (7): Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról. Lehár és Egyetemi bérlet. Kiállítások: Herman Ottó Múzeum (10—18): Ember és munka. — Szlovákia népművészete. — Herman Ottó Emlékház (10—18): Herman Ottó élete és munkássága. — Miskolci Képtár (10—18): Magyar festészet a X*C. században. — József Attila Klubkönyvtár (12—2): Czlnke Ferenc grafikái. — Kohász Galéria (14—17): Máger Ágnes festményei. — Kossuth Művelődési Ház (10—18): Gink Károly fotókiállítása. — Szovjet plakátok. FILMSZÍNHÁZAK BÉKE Orpheusz az alvilágban Szí. NDK film Kezdés: f4, hn6 és 8 órakor HlRADOMOZI Magyar híradó rövidfilmek Folytatólagos vatitések de. f9 órától fl2 óráig Egységes 3 forintos helyár! KOSSUTH Eglantine Szí, francia film Kezdés: f3 órakor Hét tonna dollár Szí. magyar film 16 éven felülieknek! Kezdés: hn5 és 7 órakor SÁGVARI Föltimadott a tenger! Szf. magyar film Kezdés 7 órakor CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Műsorismertetés. — 8.15: Budapest és a vidék kulturális programjából. — 8.22: Francia áriák. — 8.45: A győzelem felé. II. „A jogforrás a nép”. Dokumentumműsor. — 9.25: Népdalok. — 10.00: Hírek. — 10.05: Iskolarádió. Állampolgári ismeretek. Angol irodalmi melléklet. — 10.30: Szimfonikus zene. — tl.29: Mindenki könyvtára. Móricz Zsigmond: Pillangó. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Miljutyin operettjeiből. — 9.00: Hírek. — 9.03: Kórusművek. — 9.30: Hídfőállás. Riport. - 10.00: A zene hullámhosszán. — Közben 11.Ó0: Hírek. — 11.50: Leselkedők. Jegyzet. Televízió: 8.03: Kémia. — 8.00: Énekeljünk együtt! — 8,05: Környezetismeret. — 9.30: óvodások filmműsora. — 11.55: Földrajz.— 12.25: Filmesztétika. Az MHSZ Gépjárművezetöképzö Iskola nem hivatásos személpkocsi- vezetöi líiiifoiyiol iit márciusban Jelentkezés: Miskolc, Kazinczy u. Z0