Déli Hírlap, 1975. február (7. évfolyam, 27-50. szám)
1975-02-25 / 47. szám
A MÁV Járműjavító étterme tegnap délután a szokottól eltérő funkciót töltött be: az MVSC közgyűlésére egybese- reglett vasutas dolgozóknak adott otthont. S amiért a zöld- fehér színek hívei szabad idejüket feláldozva összejöttek, az sportkörük szeretetét, az egyesületért való tenniakarást tükrözte. Ezt támasztotta alá különben Károlyi József sportköri elnök beszámolója, majd az azt követő számos hozzászólás is. »5* • • jövőnk alakulása fiataljaink magatartásától, munkájától függ; ám politikai és erkölcsi arculatuk formálása a mi feladatunk.»» Az emberré nevelés, a szocialista tudatalakítás, a munka szépségének és hasznosságának eredményeken keresztül történő igazolása központi feladat volt a legutóbbi közgyűlés óta eltelt időben az MVSC vezetősége munkájában, hiszen az egyesület 1112 sportolójának mintegy háromnegyed részét ifjúsági korúak alkotják. S a személyiségformálás eredményei nemcsak az utóbbi időben tapasztalt szemlélet- változáson. a sportszereteten. az ifjakkal szemben támasztott sokoldalú igény kielégítésére való törekvésen mérhetők le, hanem a sportkör múlt évi sikerein is. A 264 rangsorolt egyesület között ez MVSC 98 pontjával a 33. helyen végzett... Nagy út ez, ha az 1969. évi 17 ponttal szerzett 94. helyet tekintjük! .. az utánpótlással történt fokozott mértékű foglalkozás jó hatással volt az eredmények alakulására.” Es ez nem szólam; a múlt év volt eddig az MVSC legsikeresebb esztendeje! Akiemelt szakosztályok közül a kerékpározók, ökölvívók, cselgáncsozók magyar bajnokságokat nyertek, a kajak- kenuzók, atléták számos dobogós helyezéssel dicsekedhetnek, s biztatóan fejlődtek az úszók is. Bajnokságot nyert az NB Il-es női röplabdaegyüttes és eredményesen tevékenykednek az OB II-ben szereplő vízilabdázók is. A fiatal — 23 év! — korátlagú labdarúgócsapat „hosszabb távra” készül. A sportköri jó munkát nemcsak a múlt évihez képest történt 15 (!) hellyel való előbbre lépés jelenti, hanem az is, hogy hat csel- gáncsozó, két kajak-kenuzó, három kerékpáros, három ökölvívó és két ^öplabdázó sportolójuk van a különböző válogatott keretekben. . a szakmai munka színvonalának emelése korszerű létesítményeket igényel.»* A követelmények állandóan növekednek, tehát gyarapodni kell a lehetőségeknek is. A sportkör vezetősége e területen a múlt évben is sokat tett — Csorba telepi öltöző megépítése, energia- hálózat, edzőpályák, tornaterem felújítása — de mindez még kevés. M. Gy. Idegenben győztek aMÉMTEíekézői MÉMTE— LŐRINCI ELEKTROMOS 6:2 (2440—2379*, Jól kezdődött az idei bajnokság a miskolci csapat számára, hiszen az idegenben szerzett két bajnoki pont nagyon értékes. A hazaiak az NB III. északkeleti csoportjának középmezőnyében végeztek tavaly, s most is küzdelemre késztették a tavaly még NB Il-es Munksát. Zambó révén a MÉMTE már az első párban előnyt szerzet*, s ezt a második párban Németh Z. tovább növelte. Ezután a kissé indiszponáltan versenyző Mátyás 15 fát leadott ebből az előnyből, de az utána következő Pinczés várakozáson felüli, nagyszerű eredményt ért el, játéka kellemes meglepetést jelentett. Ezzel gyakorlatilag eldőlt a- mérkőzés, hiszen Kubacseknek és Samodainak már csak az előny tartására kellett vigyázni. Mindketten a várakozásnak megfelelő eredményt értek el, bebiztosítva a győzelmet. Egyénileg: Zambó 409, Németh Z. 410, Mátyás 374, Pinozés 446, Kubacsek 403, Samodai 398. N. Z. Jó kereseti lehetőséggel a Miskolci Pamutfonó azonnal felvesz 16 évet betöltött nőket fonó átképzésnek. Gyárunk csökkentett, 40 órás munkahéttel . üzemel: minden ledolgozott hat nap után két nap szabadnap. Dolgozóink számára természetbeni juttatás, kedvezményes étkeztetés, üdültetés, kulturális szolgáltatások, sportélet biztosított. Vidékről bejáróknak útiköltséget téritünk. Értesítés Értesítjük az alábbi utcákban lakó fogyasztóinkat, hogy 1975. március 1-én, 2-án, 8-án és 15-én 7-16 óráig munkák végzése miatt az »szolgáltatást szüneteltetni lógjuk Kinizsi utca 18-54., 11-45. számig Lévay J. utca 58-66., 59-67. számig Kun Béla utca 51—55. számig Budai J. utca 15-19., 58-60. számig Bem J. utca 1-9., 6-20. számig Gombos P. utca 1. szám az alábbi munkakörök betöltésére felvételre keres: Az építmény-karbantartó csoporthoz: 0 kőműves szakmunkás; 0 festő szakmunkás; • tetőfedő szakmunkás; 0 kőműves segédmunkás; 0 festő segédmunkás; valamint betanított gépmunkás munkakörbe: 0 dróthúzó, 0 kötél- és kábelgyártó gépekre, három műszakos, teljesítménybéres munkaterületre, 18. életévüket betöltött és 8 általános iskolai végzettséggel rendelkező férfi és női munkavállalókat. A VOLÁN 3. SZ. VÁLLALAT autóbuszvezetői tanfilyamot indít 1975. március 3-án. Jelentkezési feltétel: • betöltött 21 éves életkor; • 8 általános iskolai végzettség; • 2 éves tehergépjármű-vezetői gyakorlat. A tanfolyam időtartama 1 hónap. A tanfolyam vizsgadíja 4100 Ft. A VOLÁN 3. sz. Vállalatnál elhelyezkedők kiképzési költségét a vállalat fedezi és a tanfolyam időtartamára havi 1800 Ft bért biztosít. Jelentkezés időpontja: • idegenek részére 1975. március 3-án 8 óra (Miskolc, József Attila u. 70. szám, irodaház III. emelet, 316. sz. szoba}. Vacsorázzon esténként a Stadion étteremben Bőséges étel* és italválaszték! Az étteremben CSILLAG ÉVA magyarnóta énekesnő énekel Kísér a külföldi turnéról hazaérkezett SALASOVICS IMRE és népi zenekara SZERETETTEL VARJA KEDVES VENDÉGEIT A MISKOLCI VENDÉGLÁTÓIPARI VÁLLALAT Az MHSZ Gépjárművezeiőképző Iskola nem hivatásos személygépkocsi- vezetői taümt indít márciusban Jelentkezés: Miskolc, Kazinczy u. 20 Kísérteti őzike Telkin 1971-ben adták át rendeltetésének a Vadbiológiai Állomást, ahol állatokon tanulmányozzák az intézetben előállított táptakarmányok hatását. Az etetéssel hivatásos vadászt bíztak meg, aki nagy szakértelemmel figyeli az állatok minden reagálását. (Tóth László felvétele) Házi vadlúd? Több mint félmillió fehér vadlúd tölti a nyarat a Szovjetunió sarki tájain, főképpen a Vran- gel-szigeten. A világ teljes vad- lúd-állománya ennek körülbelül a kétszerese — állapították meg a tudósok. A sarkvidéki madarak a Szovjetunióban állami védelem alatt állnak. A Vrangel-szigeten természetvédelmi területet jelöltek ki, ahol a ritka madárfaj képviselői meghúzódhatnak. A madárkolóniák számára mintegy 100 négyzetkilométernyi területet biztosítottak. A szovjet ornitológusok eredményesen próbálkoznak a fehér vadludak domcsztikálásával. Megállapították, hogy a madarak könnyen tudnak alkalmazkodni a megváltozott életkörülményekhez. Az ukrajnai Aszkanyija- Nova áilatkertjében már esztendők óta tartanak fehér vadluda- kat. Az állatok gyorsan aklima- tizálódtak és a délvidéki madárfajták szokása szerint áprilisban költik ki tojásaikat. Bor, mandarinból Japán kutatókna'r sikerült mandarinból bort előállítahi- uk. A kísérlet Shizuoka városában sikerült, amely a japán mandarintermelés fontos központja A mandarinlevet először pasztőrizálták, majd két héten át 15 fokon erjesztették. végül szőlőcukrot és sörélesztőt adtak hozzá. Az eredmény tízfokos alkoholtartalmú, sárga színű bor, amely állítólag a valódi borhoz hasonló ízű. Lényegesen olcsóbb lesz, mint a szőlőbor. Eladás előtt azonban két-három éven át érlelni kell. apróhirdetés Cilio© Adminisztrátorokat meghatározott időre felveszünk. Jelentkezés: Miskolci Vendéglátóipari Vállalat munkaügvi csoportja. Miskolc, Baross Gábor u. 13—15 sz. Minősített és küzénfokii ív- és lánghegesztőket, általános és szerkezeti lakatosokat, csőszerelőket, segédmunkásokat felveszünk változó munkahelyekre kohászati berendezések szerelési munkáihoz. Jó kereseti lehetőségek, lakás-biztosítás, szociális juttatások. Jelentkezni lehet a Kohászati Gyárépítő Vállalat Szerelési Gyáregységén 1138 Budanest, révész^ u. 9. sz.) vagv a vállalat diósgyőri főémtésvezetősége munkaügyi osztályén (LKM területén). Telefon: 51-979. Szövetkezetünk előszerződést köt még nár fővel vili*-n.vszere- lő szakmunkástanuló képzésére 16 évet be nem löitött fiatallal, aki R általános iskolai tanulmányait 197'-ben fejezi be. A tanuló képzést nj^er- erőátviteli, szerelési, elektromérési és háztartási gépek javításában. Univerzális oktatás! Kollégiumi elhelyezést biztosítunk! Jelentkezés helye: Általános Villamossági ipari Szövetkezet. 1117 Budapest. XIII. Radnóti Miklós u. 41 Ügyintézőnk; Kurz —* telefon: 295-669. Mentőállomásainkra felveszünk mentőápolónak lehetőleg érettségizett, 18—35 év között, erőteljes férfi munkavállalókat, munka mellett szakképzettség, majd eü. főiskolai képesítés szerezhető. Alkalmazunk gyakorlattal rendelkező gépkocsivezetőket. Mindkét munkakörben csökkentett munkaidő. Jelentkezés reggel 7—8 óra között a miskolci mentőállomáson. (Petőfi u. 18. Jól fésülő női fodrászt felveszek. Déryné u. 4. A MAv Járműjavító Üzem alkalmaz lakatos, kovács, targoncavezető és segédmunkásokat. Jelentkezés az üzem munkaügyi osztályán, Miskolc Tiszai pályaudvar (bejárat az aluljáróból). esete©—wetefl Garázs eladó a Szentpéteri kapu keleti oldalán. Érdeklődni: 9—14 óra között a 38-362 telefonon. Veszek mindenféle ágvtollat magas áron. Hívásra házhoz megyek. Telefon: 38-85S. Jó állapotban levő modern konyhabútor eladó, költözködés miatt. Miskolc. József A. u. 38. Szűcs. iBicfc&tRsm Diósgyőri strand közelében eladó 159 négyszögöl házhely, építési tilalom alatt, kertnek használható, adómentes. Érdeklődni lehet: Kilián-dél, Irinyi utca IS. sz. I. emeleti 3. Egyetemvárosnái szőlő-gyümölcsös részletekben vikendteleknek is. ugyanott 30 q trágya eladó. Tel.: 15-954. 32 négyzetméter alapterületű, központi fűtéses garzon öröklakás a Kilián-déli lakótelepen eladó. Ajánlatokat „Azonnal beköltözhető 2324’» jeligére a kiadóba kérünk. Eladó a diósgyőri Előhegyen 3700 négyszögöl szőlő-gyümölcsös víkendházzal, ugvanotf Wartburg Turistot cserélnék Wartburgra. Miskolc III., Róna u. 6. érdeklődni 17 óra után. Tel.: 71-211. Elcserélném kettőszobás házfelügyelői lakásomat hasonló tanácsira. Miskolc II., Középszer u. 18. Közgyűlés a