Déli Hírlap, 1975. január (7. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-21 / 17. szám
\ ^ A városi párt-vb ülése Tízből hét alapelvben már megegyeztek Folytatódik a biztonsági értekezlet a humanitárius területen létrehozandó együttműködésnél is. Az értekezlet résztvevői folytatják a napirend negyeUírmagy arásat: Igaz, hogy a második forduló munkájának zömét már elvégezték, mondatról mondatra menve „hágtak meg” minden „megragiiatót” és a titkárság vezetője szerint most már valóban az utolsó fázishoz érkeztek cl Genfben, ám az is igaz, hogy bizonyos imperialista körök igyekeznek húzni-lialasztani a harmadik, azaz a zárószakaszt. Ugyanazok a körök, amelyek megtorpedózzák a szovjet—amerikai kereskedelmi szerződést az USA icrvényhozásában, s lépésről lépésre próbálják „felszalá- mizni” az a: ab világot, hogy Izrael agresszióját védve a líi- ? deghaború szellemét ébren tarthassák — Genfben is működnek. Abban reménykednek, hogy huzavonájukkal kifárasztják a dik pontjára, az európai értekezlet céljainak és határozatainak megvalósítására vonatkozó dokumentum kidolgozását. szocialista országokat. Ezek a körök azonban hiú reményeket táplálnak: a Szovjetunió és a szocialista országok nem kampányfeladatnak tekintik az európai biztonság megteremtését, hanem az egyetemes béke alapjai lerakásának. Amikor a Közel- Xeleten mindent megtesznek a feszültség fenntartására, amikor felújítani igyekeznek az ellenségeskedést Dcl-Vietnamban, s próbálják „megfúrni” a szovjet— amerikai enyhítést, akkor még íokozot abban áll a tétel r a fő frontvonalak helyén, a helyükön. Európa közepén megteremtendő békés egymás mellett é'.és a világ békéjének legfőbb biztosítéka, annak alfája és ómegája.” MÁTÉ IVAN Ma délelőtt Drótos László első titkár elnökletével ülést tartott az MSZMP Miskolc városi Bizottságának Végrehajtó Bizottsága. Megtárgyalta a városi pártértekezlet ügyrendjére, a különböző bizottságok működésére beterjesztett javaslatot. A toHat ország (Moszkvai telexjelentés) Hat szocialista ország képviselői a napokban tartották meg első tanácskozásukat Moszkvában az Orcnburgból kiinduló és a Szovjetunió nyugati határáig húzódó gázvezeték építéséről. Ezzel megkezdődött annak a nagyszabású programnak a végrehajtása, amelyről 1974 júniusában írt alá egyezményt Magyarország, Bulgária, az NDK, Lengyelország, Csehszlovákia és a Szovjetunió. Az orenburgi gázvezeték létrehozása minőségileg új szakasz a szocialista országok együttműködésében. Első alkalommal kerül sor arra, hogy hat ország összefog és közös erővel aknazza ki a Szovjetunió gazdag fűtőanyag-energiatartalékainak egy részét. A 2800 km hosszú gázvezeték megépítéséhez és zavartalan működéséhez szükséges berendezések felszerelését az érdekelt országok végzik saját erőből, saját eszközökkel. Ezzel megteremtődik annak a műszaki feltétele, hogy a Szovjetunió több földgázt szállíthasson a nyersanyagokban szegény KGST-országokba. Az orenburgi földgázlelőhelyek — ahonnan majd az értékes nyersanyag elindul A Zalai Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság folyamatosan megnyitja legszebb erdeit a termászetkedvelök előtt. Az útmenti erdőkben autós pihenőket alakítanak ki. A rönkökből ácsolt asztalok, ülőalkalmatosságok kellemes pihenést nyújtanak az árnyas fák alatt. vábbiakban két tájékoztató hangzott el az üzemi, intézményi pártbizottságok irányító munkájának, illetve a vezetőségválasztó taggyűlések tapasztalatairól. A végrehajtó bizottság az ülésen szervezeti kérdésekben is intézkedett. összefog ott útjára — rövid történeti múltra tekintenek vissza. 1966-ban nyitották meg az első kutat ezen a területen. Ma mór 150 kút működik; a szovjet népgazdaság az orenburgi mezőkről tavaly 15 milliárd köbméter „kék aranyat” kapott. A fejlesztési tervek szerint — mire a gázvezeték megépül — évente 45 milliárd köbmétert termelnek ki a földgázmezőkről. (Folytatás a 6. oldalon.) Különleges környezetvédelmi vizsgálatsorozat színhelye Komárom megye. Havonként három egymást követő napon át úgynevezett észlelő brigádok indulnak útnak, s szállják meg a megye mérésre kijelölt területeit. Rögzítik egy-cgy körzetben a négyzet- kilométerenként lehulló por mennyiségét, regisztrálják a levegő szennyezettségi, illetve tisztasági fokát. A nagyszabású akció kezdeményezője a megyei művelődési központ természet- tudományi szakköreinek kollektívája. A lelkes természet- buvár-gárda már megtartotta a több évesre tervezett mérés-sorozat főpróbáját. A megye 26 településén — városokban és falvakban — azonos időben helyezték el a mérési pontokon a speciális gyűjtőedényeket, a nemzetközileg szabványosított, úgynevezett Petri-csészéket. A munka rendkívüli pon# A felvételen a Lenin Kohászati Művek martinacélművének egy részlete látható. Érdekes módon ez az üzem is közrejátszik majd az V. ötéves tervidőszakban Miskolc vízgondjainak enyhítésében. Ne gondolja persze senki, hogy a miskolciaknak az LKM melegúzemei által hasznait ipari vizet kell majd inniok... Dégen Imre államtitkár, az országos Vízügyi Hivatal elnöke néhány nappal ezelőtti miskolci látogatása alkalmával, a megye és Miskolc vezetőivel folytatott beszélgetés során tett említést arról, hogy az LKM-ben (többek között a martinban) az elkövetkező években rekonstrukciós munkálatok kezdődnek. A régi melegüzem megújhodása révén nagy mennyiségű ipari tűz szabadul fel. Ha ezt a vizet az LKM átadja más, jelenleg a városi vízhálózatot terhelő kisebb üzemeknek, Miskolc napi 3—4 ezer köbméter jó minőségű ivóvizet nyerhet. (Kerényi László felvétele) Párás, felhős idő Reggel erős köd volt, de napközben valószínűleg felszakadozik. A felhős, párás idő azonban előreláthatólag megmarad. A nappali hőmérséklet a tartósan ködös helyeken 0, máshol 8—9, az esti mínusz 2 és plusz 3 fok között alakul. tosságot és türelmet kívánó része a laboratóriumban folytatódott. A gyűjtőcsészék „glicerintavában” foglyul ejtett porszemcsék nagy térfelbontású mikroszkóp tárgylemezén vallottak önmagukról. A megye városainak és falvainak porszennyezettségéről így elkészített grafikon rendkívül szeszélyes görbét ábrázol. A legporosabb település Tatabánya, Lábatlan és Dad. A listavezető Tatabányára évenként és négyzet- kilométerenként átlag 760 tonna por hull, a maximum azonban számos körülménytől függően 1700 tonna is lehet. A legtisztább levegőjű helység Szőny, Dömös és Koppánymonostor. A legtisztább levegőjű Szőnyre évenként és négyzetkilométerenként mindössze 80 tonna pormennyiség hull. A méréseket folyamatosan ismétlik, havonként háromnapos ciklusokban, a megye legalább 30 településén. Genfben, a téli szünet után — mint tegnap már jeleztük — felújította munkáját az európai biztonsági cs együttműködési értekezlet második szakasza. Résztvé- vői — 33 ország, az' Egycsiíit Államok és Kanada — folytatjuk az értekezlet harmadik, zárószakaszán majd elfogadásra kerülő dokumentumok tervezetének szövegezését. A küldöttek többségének meggyőződése, hogy a második szakasz munkája hamarosan befejeződik. Az értekezlet titkárságának svájci vezetője újságíróknak kifejezte arra vonatkozó meggyőződését, hogy „ a genfi szakasznak a mostani az utolsó fázisa”, s ez a fázis lehetővé teszi a záróokmányok aláírásra való előkészítését. Genfben hangsúlyozzák, hogy az értekezlet második szakasza már eddig is jelentős sikereket hozott. Az alapvető politikai dokumentum vonatkozásában egyetértés született a helsinki ajánlások által meghatározott tíz alapelv közül hétről; ezeket előzetesen rögzítették. Csaknem teljesen befejeződött a nyolcadik alapelv rögzítése, és a küldöttek hozzákezdtek a hátralevő két alapelv kidolgozásához is. A befejezéshez közel áll a gazdasági, tudományos technikai és környezetvédelmi együttműködésről szóló dokumentumok megszövegezése. A küldöttek szerint nagy haladás történt a napirend harmadik pontjánál, Mosógép az utakon Nagytakarítás kezdődőit Vas megye közútjain. A megyei közúti igazgatóság mosógépe vízsugárral és forgó, i henger alakú kefékkel tisztítja meg az útmenti oszlopokat a rájuk rakódott sártól és egyéb szennyeződéstől. A gép napi átlagos teljesítménye harminckét kilométer. Bútorgyár Mátészalkán A múlt év végi lázas bútorvásárlás most nem okoz különösebb gondot a bútoriparnak. A kereskedelem megkezdte készleteinek feltöltését és továbbra is kelendő'cikk a bútor. A bútorgyárak ismét áttértek az ütemesebb, elsősorban a választékot bővítő és a minőség további javítására koncentráló termelésre. Az elmúlt évben belföldön a tervezettnél 17—18 százalékkal több bútort értékesítettek; az idén 12—14 százalékos forgalom-emelkedéssel számolnak. A tervezés során, számításba vették a rekonstrukciót végrehajtott nagyüzemek növekvő teljesítménye mellett a nagyszámú kis- és közép-üzemet. Előreláthatólag április 4- én kezdi meg folyamatos termelését Mátészalkán az ország legkorszerűbb üzeme, a Szatmár Bútorgyár, és ez év végén megkezdi próbaüzemét az új Mohácsi Székgyár is. Három új nagy bútorraktár épül, s kialakul a Domus lakberendezési áruházak hálózata; a budapesti és_ a zalaegerszegi után jövőre elkészül a győri, a nagykanizsai és a miskolci Domus. * A libanoni Kfar Chouba faluban kitelepítik a lakosságot a szüntelen izraeli ágyútűz miatt Környezetünk védelméért Páratlan akció Orenburgból jön a „kék arany”