Déli Hírlap, 1975. január (7. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-08 / 6. szám
belföld A budapesti Royal-szállóban a hagyományos prímásbállal megkezdődött az idei farsangi szezon. Képünkön. Lakatos Zsuzsa prímás húzza a talpalávalót — nem utolsósorban ezúttal pihenő prímáskollégáinak. SZOVJET VASÉRCSZÁL- LlTMÁNYOK. Dunaújvárosba megérkeztek az idei első szovjet vasércszállítmányok. Előbb a szovjet Petroza- vodszk, majd a magyar Kaposvár nevű haió hozott három, illetve két uszályban szovjet vasércet Réniből. Az előrejelzések szerint a Teger és a Miskolc nevű hajó, valamint több szovjet hajó hoz fel a Dunán vasércet Dunaújvárosba. A kikötő munkásai naponta két műszakban dolgoznak, s rakják át vasúti kocsikba a vízi úton érkezett vasércet. BALATONI FORGALOM. A MAHART balatoni üzemigazgatóságának összesítése szerint a balatoni vízijárművek; személyhajók és kompok tavaly 3 millió 528 ezer utast szállítottak, ebböt a hajók több mint kétmilliót. 364 ezer gépjármű kelt át egyik partról a másikra a kompokon, ezekből 119 ezer 500 volt a külföldi gépkocsi. Decemberben az enyhe időjárásban még közekéin három szemé'v- hajő — és egy kompjárattal több mint 21 ezren utaztak Fonyód— Badacsony, Siófok—Füred és Tihany. valamint Szántód—Tihany- rév között. DUNÁNTÚLI tájak védelmében. A veszprémi akadémiai bizottságon belü.1 külön bizottság koordinálja Észak- és Közép-Dunántúl tájhasznosítási és környezet- védelmi tudományos kutatómunkáját. Az öt megyét átfogó koordinációs bizottságúj lehetőséget nyitott a kutatásban, s módot ad a szoros együttműködésre. A tájhasznosítási és környezetvédelmi kutatási terv több mint tízezer négyzetkilométernyi területet érint. MOZI-ELŐZETES. 1975-ben mintegy 180 játékfilmet — köztük 14 felújítást — mutatnak be a mozik. Közülük 20—22 a magyar stúdiók alkotása. a szocialista országok filmművészetét 90—100 mű képviseli, a többit a harmadik világ és a kapitalista országok művészei készítették. A bemutatásra váró filmek 80 százaléka színes. TIHANYI CABERNET. A tilianyi apátság levéltárában őrzött dokumentumok szerint egykor kiváló vörösbort adó szőlőt termesztettek a tihanyi félszigeten. Itt hozott termést a ».Tihanyi fekete” néven ismert, közkedvelt fajta. Ebből a kiváló szőlőfajtából azonban ma már sem a félszigeten, sem más történelmi borvidéken egyetlen tő két sem találni. A Badacsonyi Állami Gazdaság elhatározta, hogy felújítja a vörösbor-termesztés régi tradícióit Tihanyban. Medoc noir, cabernet és oportó fajták telepítésével modern szőlőültetvényeket hoztak •létre Tihanyban. A telepítések már termőre fordultak és a termest a balatonfüredi állami pincegazdasággal együttműködve „tihanyi cabernet” néven hozzák forgalomba. Tejcsárda a kempingben és a Szemerénél Szezonban a tapolcai autóskempingben egyszerre több száz turistát, vendéget is fogadnak, akiknek reggeliztetése eddig megoldatlan volt. Hamarosan felépül azonban a kempingben a tejcsárda, amely naponta 1000 személy ellátását teszi lehetővé. A városi tanács kereskedelmi osztálya és a Miskolci Vendéglátóipari Vállalat megegyezése alapján a vállalat tejcsárda-pavilont állít fel Lillafüreden és a városközpontban, a Szemerénél is. % Indira Gandhi indiai miniszterelnök fogadást adott az Új-Delhiben megrendezett filmfesztivál alkalmából. Ezen — stílszerű indiai viseletben — megjelent Gina Lollobrigi- da is. Tavasz, fólia alatt A Nagymiskolci Állami Gazdaságban már megkezdték a mezőgazdasági munkákat. A felsőzsolcai gyümölcsöskertben a fák metszését, a repülőtéri kertészetben 10 800 négyzetméteren a fóliasátor alatti hajtatáshoz szükséges fűtőszerkezet felszerelését végzik. A paprika, paradicsom, karalábé és más zöldségfélék esetében a technikai fűtésen kívül* a nap energiáját is hasznosítják — szellőzőnyílásokkal — a növények biológiai igénye szerint. A hét és fél méter széles fóliasátrak termőterületét két szakaszban is hasznosítják. külföld BELGRAD. Soares portugál külügyminiszter, aki kedden befejezte hivatalos belgrádi tárgyalásait, ma utazik cl a jugoszláv fővárosból. A tárgyalásokról kiadott közlemény szerint Soares és jugoszláv kollégája, Mhiics, megvitattak egy sor nemzetközi kérdést, és szóba került a világ gazdasági helyzetének alakulása is. Ez utóbbi kérdésben a két fél nézetei igen közel állnak egymáshoz. A portugál fél a továbbiakban kifejezésre juttatta, hogy az ország továbbra is tagja kíván maradni a NATO-nak. Családját sem hímélte Fe je alatt késsel Puskás István 49 éves sa- jószentpéteri lakost a Miskolci Járásbíróság tavaly júniusban jogerősen héthónapi szabadságvesztésre ítélte rongálás és garázdaság büntette miatt, a végrehajtást azonban négyévi próbaidőre felfüggesztette. Puskást nemcsak italozó életmódja, de kóros lelki alkata is befolyásolja abban, hogy gyakran nem képes tetteinek veszélyes következményeit felismerni. A jogerős bírói ítélet sem riasztotta vissza, hogy néhány hét múlva ismét garázdaságot kövessen el. Egy délelőtt feleségét és gyermekét kizárta a lakásból, ő pedig bent- ről bútort hajigáit az udvarra, s kiirtással fenyegette családját. Felesége a körzeti irodára ment, hogy segítséget hívjon. ■ A kiérkező rendőr felszólította Puskást, hagyjon fel garázda magatartásával, de ő csak tovább hangoskodott. Amikor a rendőr megállapította, hogy az egyik ablaküveg is be van törve és a környékén vérnyomok vannak, Puskást előállította, s a miskolci rendőrkapitányságra vitte. Puskást az esti órákban hazaengedték, de ahelyett, hogy lecsendesedett volna, még nagyobb hangon folytatta a randalírozást. Családja megint az udvarra menekült előle. A férfi még éjszaka 11 órakor is úgy ordítozott, hogy a környéken lakók sem tudtak tőle pihenni. A kiérkező rendőrök Puskást a lakásban fekve találták, feje alatt egy kést tartogatott. A Miskolci Járásbíróság Puskás István ügyének tárgyalásakor megállapította, hogy a vádlott feltűnően közösségellenes magatartásával megbotránkoztatást, félelmet keltett környezetében. Visz- szaesőként, folytatólagosan elkövetett garázdaság bűntettéért hathónapi szigorított börtönre ítélte, s elrendelte, hogy a felfüggesztett szabadságvesztést is le kell töltenie. M. A. Füsthalál Kővágószöllősön Dózsa György út 26. számú lakásán holtan találták özv. Lukács József 65 éves nyugdíjast. Megállapították, hogy halálát a tűzhelyből kiszivárgó füst okozta. Munkaterápiás intézet, alkoholistáknak (Folytatás az 1. oldalról) A munkaterápiás intézet — bár itt is munkával, gyógyszerekkel és gondos pszichológiai neveléssel kezelik a betegeket — főleg abban tér el a hasonló jellegű gyógyintézményektől,» hogy az orvosokon, az ápolókon, a pszichológusokon és a pedagógusokon kívül itt őrök is vigyáznak a betegekre. A másik lényeges különbség, hogy az ide szóló „beutalót” kötelező jelleggel a bíróság „állítja ki”. A garázda, szabálysértő életmódot folytató alkoholisták ellen munkahelyük, hozzátartozóik vagy a különböző állami, társadalmi és tömegszervezetek közbenjárására — a lakóhelyük szerint illetékes járási, városi tanácsok egészségügyi hatóságai indíthatják meg az eljárást. Ha azzal a területileg illetékes ügyész is egyetért, a bíróság tárgyalás útján, végzéssel kötelezi a beteget az intézeti kezelésre, amely legkevesebb egy évig, de legfeljebb két évig tart. S ha az illető a kitűzött időre nem vonul be az intézetbe, szükség esetén a rendőrség elővezeti. Az intézetben végzett munkáért a betegek fizetést kapnak, amelyből — például gyermektartás formájában — a család is részesül. Munkaviszonyuk ez alatt nem szűnik meg. Itt töltött idejüket is beszámítják a nyugdíjba és munkahelyük sem mondhat fel nekik. Korlátozás nélkül levelezhetnek, időnként látogatókat is fogadhatnak, szabadságra azop- ban nem mehetnek és bérükből levonják az intézeti ellátás költségeit is. ANYAKÖNYVI HÍREK SZÜLETETT; Azari Zoltánnak és Tóth Etel- kának Attila; Balázs Lászlónak és Körösi Ilonának Beáta; Léh Lászlónak és Egri Ágnesnek Krisztina; Kis Gáspárnak és Molnár Borbálának Éva; Tóth Sándornak és Garai Irénnek Sándor; Kozma Károlynak és Dobos Ilonának Zoltán; Agárdy Zoltánnak és Havasi Erzsébetnek Zsolt; Tóth Sándornak és Balla Arankának Sándor; Mit- nyoczki Tibornak és Dombóvári Máriának Tibor István; Szatmáry Miklósnak és Hegedűs Máriának István; Kandik Ferencnek és Asztalos Juditnak Kinga; Lökösi Istvánnak és Lip- ták Margitnak Csaba; Luterán Jánosnak és Küblik Kornéliának Róbert; Botos Sándornak és Sipos Annának Viktória; Lukács Istvánnak és Gecse Gabriellának István; Nagy Lászlónak és Kerékgyártó Ágnesnek Gergely; Szabó Györgynek és Végh Máriának Krisztina Mária; Mak- ranczi Józsefnek és Hadházi Erzsébetnek Zita nevű gyermeke. [ ★ Lezuhant a kifeszített kötélről cirkuszi mutatványa köz- f ben Philippe Petit kötéltáncos, aki az elmúlt évben azzal * hívta fel magára a figyelmet, hogy engedély nélkül kötelet I ' feszített ki a New York-i World Trade Cornier nevezetű felhőkarcoló 110 emelet magas két tornya között és azon átsétált. Mai kommentárunk: lermel 1975-ben... Aligha véletlen, hogy a tegnap esti miskolci tévériportban Hallgató Dénes is a kamerák elé állt. Az ÉAÉV szocialista címmel többször kitüntetett brigádvezetője ács, 17 tagú kollektívát vezet. Huszonhárom éve dolgozik a vállalatnál, nem hiányzott egyetlen nagy miskolci építkezésről sem. Az ő kezenyomát is őrzi a tapolcai fürdő, a Diósgyőri Stadion. Ott volt a kiliáni és a Győri kapui építkezéseken is. Most már, jó ideje a húskombinát építkezésén keresi a kenyeret. Derekán szögtartóval, kezében fejszével teszi a dolgát, hogy sok száz társával együtt ő is örülhessen a június végi avatóünnepségen. A műsor címe is arra utalt, (Termel 1975-ben...), hogy ez az esztendő sem múlik el nagyberuházás átadása nélkül Miskolcon. Régen várt, regen jogos létesítménnyel gazdagodik a város. Illetve a város is, hiszen a majd itt készülő húsipari termékek messzire is eljutnak. A H hektáron elterülő, valóban korszerű kombinát hazánk egyik legmodernebb élelmiszeripari létesítménye lesz. Évenként előállít 5760 vagon húst, 778 vagon húskészítményt, 110 vagon dobozos sonkát és 223 vagon húskonzervet. Az átadással egyidőben megszűnnek az eddigi, a város különböző részein levő, ma már korszerűtlen kisüzemek. A kétszintes, futballpálya nagyságú csarnokot modern technikával látták el. Csöppet sem szakszerűen azt mondhatjuk, olyan lesz az új üzem, hogy egyik végén bemegy a sertés, a másik végén kijön a kolbász. A régi, öreg vágóhíd már nagyapa korú. Csákány alá érett. Az újtól nemcsak mi. fogyasztók várhatunk sokat, hanem azok is, akik napról napra fehér köpenyt húznak, megélesítik a kést, hogy a kc- nyúr mellé hús is jusson asztalunkra. Nem tudom, hogy a félórás riport mennyit érzékeltetett a közeli átadás öröméből, szorongó várakozásból, s mennyit sikerült felvillantani abból a hallatlan‘erőfeszítésből, amely minden nagy létesítmény szükségszerű velejárója. Akik benne élnek, tudják: egyetlen beruházás sem diadalmenet. Ez sem. Akit naponta sürget az idő, akit határidők, viták, egyeztetések gondja köt, az most még inkább féli, mint szereti ezt a gigantikus építkezést. Június végén elkészül a nyolcmillió forintos nagy mű. Fél év múlva gazdagabbak leszünk. (BRACKÓ) DELI HÍRLAP. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztői CSALA LÁSZLÓ. Szerkesztőség* 3527 Miskolc. Bajcsy-Zsillnszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc. Pf 39 Telefonközpont: 36-132. 16-672. 35-380. Titkárság : 18-223: bel- és várospolitika: 18-225: kultúrpolitika: 18-226: sponrovat: 18-222: levelezés: 18-221 — Kiadja: a Bacsód megyei Lapkiadó Vállalat. 3527 Miskolc. Batcsv-Zsilinszky u 15 Postacím: 350] Miskolc. Pf. 178. - Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131 - Hirdetésfelvétel: 3525 Miskolc Széchenyi u. 15—17 Telefon: 16-213. — Terjeszti- a Magyar Posta. Kapható a hírlapárusoknál Előfizethető s helyi oos: ah ivata lóknál Előfizetési díi egy hónapra: 2P Ft - *ndex: 25 951’ - Készült o Borsod megyei Nyomdaipar* Vállalatnál - Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN. BEJRÜT. Jasszer Abed Rabbo, a PFSZ tájékoztatási osztályának vezetője úgy nyilatkozott — jelentette a WAFA palesztin hírügynökség —, hogy bizonyos körök az egyik arab országban azt javasolták a PFSZ-nek, bízza meg Jordániát, hogy tárgyaljon Izraellel a csapatvisszavonás kérdéséről. Ezek a körök azt akarják, hogy a rabati csúcstalálkozó határozatától tekintsenek el. Abed Rabbo nem nevezte meg aa illető arab országot, ugyanakkor bírálta Jordániát, amelyet felelőssé tett, mert a kairói négyes értekezlete megakadályozta, hogy a rabati határozatnak megfelelően a négy ország egybehangolja akcióit. * KAIRO. Faruk Kadduml, a PFSZ politikai osztályának vezetője Kairóban kijelentette: a palesztin szervezet olyan értesülések birtokában van, amelyek szerint Izrael rövidesen, valószínűleg már tavasszal újabb háborút indít az arabok ellen, ezúttal az ötödiket. Kaddumi szerint Izrael vezetői a belső problémák megoldásának a háborút tekintik, és az Egyesült Államokban a cionisták ilyen irányban gyakorolnak nyomást a kormányra. AMMAN. Pahlavi iráni sah jordániai látogatásának befejeztével ötnapos hivatalos látogatásra Kairóba érkezik. A UPI hírügynökség saigoni amerikai diplomáciai körökre hivatkozva jelentette, hogy Dél-Vietnam partjai felé tart egy 11 hajóból álló amerikai flottacgység: az Enterprise repülőgép-anyahajó, két rakétacirkáló, hat romboló és két kísérőhajó. Az Enterprise nukleáris meghajtású repülőgép-anyahajó, az Egyesült Államok hadiflottájának legnagyobb hajója, kedden hajnalban futott ki a Fülöp- szigeteken levő egyik amerikai támaszpontról. Ügy tudják, hogy — ismeretlen számú kísérőhajóval együtt — a Coral Sea repülőgép-anyahajó is a dél-kinai tenger térségében tartózkodik. Az Enterprise F—14 típusú, változtatható szárnyállású vadászbombázókat hordoz, amelyek nyolc tonna bomba- teherrel óránként 2400 kilométeres sebességgel repülnek. A gépek számát nem közölték. Képünkön az Enterprise kifutása látható.