Déli Hírlap, 1975. január (7. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-07 / 5. szám
Hulló tenger!... Hulló óceán!... II. Keresztelő az Egyenlítőnél Talán csak versben Iclictnc igazán kifejezni azt a különös hangulatot, aniely megragadja az embert Budapesten a •MAHART központjában, a rövidhullámú rádió előtt, amikor az érkező jelea nyomán képzelete messze repíti az idegen tájakra. Tenyérnyi szoba az egész a zsúfolt belváros közepén, s lám elfér benne az egész világ. Egy-két mozdulat, s máris sok ezernyi mérföldet utazhatunk a rövidhullámok hátán. Sziszcgés, zúgás, sípoló hangok jönnek ra- lahonnét, nagy messziről, káosz, holdbéli zörejek, aztán sípjelek, amelyekből én ugyan semmit nem értek, de nagyszerű „tolmácsaim** vannak hozzá, a rádiósok — Horváth Ferenc, aki 15 és Marosvülgyi Ferenc, aki már 17 esztendeje dolgozik a MAHART-nál — ők tartják kezükben azt a láthatatlan szálat, amely összeköti a központot a hazától távoli kikötőkben horgonyzó, vagy a vízi birodalmakban közlekedő hajókkal, amelyek mint darabka úszó Magyarország közlekednek úticéljuk felé. J önnek - men nek a morzejelek, miközben ezer mérföldeket lépünk az éterben. Az első magyar óceánjárót keressük, amely a messzi Japán felé tart. — Halló Ady! Itt központ! Hol vagytok? — Itt Ady! Mi már leadtuk a jelentést, mit akartok? — méltatlankodik a hajó rádiósa. — Egy újságíró a parancsnokkal szeretne beszélni. Riport készül. — A legrosszabbkor, most nem lehet. Nagy rumli van a hajón. 25 mérföldnyire vagyunk az Egyenlítőtől, mindenki készül a szertartásra. Hívjatok máskor. Megszakad az összeköttetés, s a rádiós a térképen ■mutatja a 13 600 tonnás Ady óceánjáró útvonalát. — December 6-án indult az Észak-spanyolországi San- tanderből, s Afrika megkerülésével Jokohamába tart. Délelőtt, amikor az utolso jelentést adták, a 023 OS’ északi szélességi és a 13c 22’ nyugati hosszúsági foknál haladt a hajó ... Néhány nap múlva ismét sikerült felvenni a kapcsolatot az Adyval. — Halló, Ady! Remelim, most már ráértek'' — Itt vagyok. Jenei Imre, az Ady óceánjáró parancsnoka. — Üdvözlet itthonról. Ki- rem, válaszoljon néhány kérdésre. — Én pedig a Csendes- óceánról küldöm az üdvözletét 40 tengerész nevében. Tessék, várom a kérdéseket. — Hol léptek át az Egyenlítőt? — Nem léptük, passzálíak, az afrikai parttól 550 kilométerre. — Milyen volt a tenger és az idő? — Nyugodt, sima tengerünk volt, a meleg 2J fok, de 90 százalékos páratartalommal. — Hogyan lei.e; ezt kibírni? — Nehezen. De azért hozzászokik az ember — Kiket avatlak a hajon, cs hogyan? — A rádiós feleségét két matrózt és három gépészt. Magát a szertartást nehéz elmondani, hiszen annak hangulata, humora van. Sőt, ha nincs nő a hajón — aki a férjét kísérte cl —, akkor még vaskosaira tréfát is megengednek maguknaií a tengerészek. Nem mindennapi dolog ugyanis áthajózni az Egyenlítőn. Sok olyan tengerésszel találkoztam, aki többször is áthajózta a világot, búcsút is mondott már a tengernek, de még nem passzálta az Egyenlítőt. Most röviden elmondom, hogyan történt ez a keresztelő, a hangulatát pedig a fantáziájára bízom. — Rendben. — Néhány „öreg tengerész” fehér palástot öltött, a f edélzetmester volt Poseidon, a tenger istene, segédei élén ö irányította a ceremóniát. Felvonultam a fedélzetre, maguk elé rendelték azokat, akik először haladtak át az Egyenlítőn. Posseidon intelmekkel teli tréfás beszédet intézett hozzájuk, azután a férfiamat nagy Uorongecsettel beszappanozták, egy óriási fakéssel megborotválták, majd kátránnyá! varázsjeleket rajzoltak a testükre. Ezután jött az igazi próbatétel: egy szűk csövön kellett átbújniuk, méginkább vergődniük, miközben hátulról botokkal biztatták, elölről pedig hideg zuhanyt sugárzó fecskendővel fogadták őket. Így jelképezve az életet, amely bizony sok megpróbáltatást tartogat a tengerész számára, de ennek ellenére mindig cselekedni, előrehaladni kell. A ceremóniát természetesen sok móka, nevetés kísérte. Aztán gint töltöttünk a poharakba, és ittunk. Az újonnan kereszteltek természetesen tengervizet. Végül kaptak egy kacifántosán megfogalmazott „oklevelet”, amely sok pecséttel és aláírással igazolja, hogy tulajdonosa áthaladt az Egyenlítőn. — Egy prózai kérdés: mit szállít a hajó? — Takarmányt viszünk és vasat hozunk. — Mikor jönnek haza? — Mennénk mi akár azonnal is, de hát ilyen a tengerészélet. Előreláthatóan január 20-a felé érkezünk meg Japánba, néhány napig rakodunk, aztán indulunk hazafelé. Haza! Tudja, milyen messze van az a japán partoktól? Ügy 20 ezer tengeri mérföldre. És egy tengeri mérföld 1850 méter. Nem hiszem, hogy március közepe előtt hazaérünk. Az pedig még nagyon soká lesz. — Hová valósi? — Békéscsabai vagyok, ott lakik a család: a feleség és a két gyerek. — Búcsúzom és köszönöm a válaszokat. Jó egészséget, boldog új évet és szerencsés hajózást Ady, parancsnok és tengerészek. — Köszönjük. És azt is, hogy gondoltak ránk, hogy felkerestek az éterben. Mi is minden jót kívánunk az otthoniaknak, mindenkinek. — Átadjuk. MÁRKUSZ LÁSZLÓ 's. 3^0-#■ A miskolc-tapolcai termál barlangfürdő a téli idő ellenére is „teljes gőzzel" üzemel. Van amikor 180—200 vendég is megfordul itt naponta. A környező SZOT-üdülök vendégei rendszeresen látogatják a kellemes vizű fürdőt, ezenkívül nagyon sok SZTK-beutalt keres itt gyógyulást. A tavi fürdő nyitását az időjárástól teszik függővé; előreláthatólag márciusban töltik fel a fedetlen medencét. (Ágotha Tibor felvétele) Tokaj-Hegyalján Fejtik az új bort Megkezdték az új borok fejtését Tokaj-Hegyalján. A kedvezőtlen hűvös, csapadékos őszi időjárás miatt az újborok később értek be az átlagosnál, s ezért az első kezelésükre is később került sor. A nagyüzemi pincészetekben, köztük a Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet tarcali állomásán, új eljárásokkal is kísérleteznek. Ezeknek az a célja, hogy az újborok magas savtartalmát úgy csökkentsék, hogy közben a bor ne veszítse el illat- és zamatanyagát. A szakemberek megállapítása szerint az újborok zömmel asztali minőségűek. címer es i A Minisztertanács egyik ez évi határozatában egységesen rendezte a városi címer és zászló alkotásának és használatának a módját. Ennek megfelelően Sárospatak városi tanácsa is elkészítette az új címert és zászlót. Gál Mátyás grafikusművész figyelembe vette a város régi címerét, és kiválasztva belőle a tradicionális értékeket, azokat olyan új elemekkel egészítette ki, amelyek a város múltja mellett annak jelenét és a mára épülő jövőjét is szimbolizálják. A pajzsalakú új címer két fő mezőjét a piros-kék, vagyis a Rákóczi-szín alkotja. Ho«y mindenki jól érezze magát Egy este a Vörösmarty-ban — Olyan klubot szeretnénk, amely a vidéki fiataloknak is állandó otthona lenne — kezdi a beszélgetést A- piros mezőben elhelyezett Sjawbone Nagy Júlia művé három heraldikai rózsa a felvirágzás alapjául szolgáló ipart, mezőgazdaságot és tudományt jelképezi. A piros színt a kéktől elválasztó hullámos ezüstsáv a várost kettészelő Bodrogot jelképezi, benne szocialista rendünket szimbolizáló ötágú ezüstcsillaggal. Az alsó kék mezőben látható a Rákóczi-vár Vöröstornyának aranyszínű tömbje, egyik oldalán a nap, másikon a hold. A város zászlaja egyszínű, álló téglalap-alakú. Színe a címer ultramarin kékjével azonos. A zászló díszítő elemét a város címere alkotja, amely fölött köríves alakban aranyszínű nagybetűkkel Sárospatak neve olvasható. A zászló alsó részét nemzetiszínű rojtok díszítik. sZéti vezető. — Művelődési házunk a MÁV-hoz tartózik, ahol körülbelül 500 fiatal dolgozik. Hatvan százalékuk bejáró. Már évek óta gondolkozunk azon, hogyan lehetne egy olyan klubot összehozni, ahol mindenki jól érzi magát. Ne legyen az üzem területén, hogy a kívülálló fiatalok is bejöhessenek, könnyen meg lehessen közelíteni, esztétikailag is elfogadható legyen és így tovább. Nehéz volt a keresgélés. Végül is itt találtuk meg az erre legmegfelelőbb helyet. Izgalmas műsort Most éppen a disc jockey program tart. Húsz-harminc fiatal hallgatja a zenét a földszinti teremben. A hanA kilátó marad! December 30-i számunkban Szilveszteri bolondságok címmel „furfangos” képösszeállítást közöltünk. Miként a cím is utal rá: egy kicsit bolondozni akartunk. Sikerült. Egyik olvasónknak — szíves elnézését kérjük! — pénzébe is került. Első bolondos képünkön utazó kecskék hajollak ki a villamos ablakán: a másodikon rózsát „ültettünk” a gyárkémény tetejére; a harmadikon óriásdaruval „elköltöztettük” az avasi kilátót. Ügy látszik, az első két kép hihető volt, a vitát a harmadik váltotta ki — legalábbis két olvasónk között. Az új év első napjaiban csöngött a telefon. „Kérem, a barátommal fogadtam egy liter pálinkában, hogy áthelyezték-e a kilátót? Én azt mondtam: igen, a barátom azt, hogy nem. Ki vesztett?” Sajnálattal közöltük a telefonálóval: ha fogadott, nyugodjon bele a veszteségbe. Trükkös képmontázsról volt szó; mert ugyebár ily módon a lehetetlenség is lehetséges. Ne haragudjon. „Nem haragszom — mondta — üsse kő azt a liter pálinkát.” A dolog ezzel véget is érne. ha ... Ha nem gyötörné agyunkat néhány gondolat. Az a képtelenség, hogy kecskék utaznak a villamoson, nem is lehetetlen. Miért ne? Hallottunk már ilyen és ehhez hasonló megjegyzéseket 2—3 megálló között: „Részeg disznó!” .......Vén majom!” ...............Nem tud vigyázni, maga elefánt!?”... „Api- kám, nézd csak azt a tyúkot, ott elöl.. „Mit terpeszkedik úgy, mint egy tehén!” És igy tovább. Hát miért volna megdöbbentő két valóságos kecske? Aztán, mint egy vágyálom, nem is rossz „megoldásnak” tűnik a gyárkémény tetejére tűzött rózsaóriás. Szidjuk a szennyezett levegőt. Ha már van, ha már szívni kell, miért ne legyen illatos? Menynyivel másabb volna, ha a füst rózsaillatú lenne?... Persze, épp így lehetne ibolyát, estikét, szegfűt, tulipánt felhasználni az illatosításra. Képzeljük el: januári kora délutánon akácillatú füst hódítana bennünket a Győri kapuban!... Hihető, nem . .. mindenesetre jó volna. De miért éppen a képtelenségek képtelensége látszott a legvalószínűbbnek? Hiszen ilyen világcsodára okot adó attrakcióra még a mi építőiparunk se képes. (!) Akkor hát? Nos, az érvek és ellenérvek felsorakoztatása végén bűntudattal állapítottuk meg: egyik olvasónkat, aki nagyon bízott bennünk... hogy is mondjam ... enyhén szólva félretájékoztattuk. Elvesztette fogadását is. Nyertes barátja most bizonyára zríkolja. Mit tanácsoljunk? Vágjon vissza azzal, hogy igaz, a DH bolondozott (ami szilveszterkor bocsánatos bűn), de vegye tudomásul, hogy a DH egyébként soha nem téved, soha nem informál tévesen, mindig pontos, precíz, csalhatatlan, még soha nem szidta senki és így tovább. Mondja csak nyugodtan. De ne fogadjon! Legfeljebb velünk. Ha nyerni akar . . . — a gúlát még meglehetősen langyos, egy-két pár táncol a sarokban. — A múlt héten közös megbeszélést tartottunk, elképzeléseikről faggattuk a gyerekeket — mondja Kovács László klubvezető, ö „lovagolja” a lemezeket. Egyébként elektrolakatos a MÁV-nál. — Azt kellett kiderítenünk, milyen rendezvényt akarnak a klubtagok. A szerda és a péntek este a miénk. Hét végén mindig kötött programunk van. Eddig 83 ideiglenes igazolványt osztottunk ki. Kezdetben beat- vetélkedőket, filmvetítéseket tartótunk, később már meghívtuk a ház irodalmi színpadát is. Aztán hétről hétre beloptunk valami izgalmasabb, tartalmasabb műsort. A műhelyben, ahol dolgozom, naponta találkozom a fiúkkal. Bizony gyakran csak hosszas rábeszélésre jönnek el... Régebben rossz híre volt Szűcs Erika gépírónő: — Sok fiatalról tudok, akik még nem is hallották, hogy milyen klassz műsoros esteket tartunk. Én is vidékről járok be, ma is csak negyed nyolcig maradhatok, mégis eljöttem. A lányok általában elmaradoznak, miután férjhez mennek. Megszakadnak a régi kapcsolatok, már csak maguknak élnek. Kandács Ferenc a postánál dolgozik: — Az az igazság, hogy régebben rossz híre volt ennek a klubnak. Amikor először hívtam ide a kislányt, akivel járok, nem is akart eljönni. Már jó ideje klubtag voltam, amikor megtudtam, hogy a könyvtárba is be lehet iratkozni. Azóta rendszeresen hordom haza a regényeket. Szűcs Jenő elektrolakatos: — Nekem a jövőben kevés időm marad a szórakozásra. A vasútnál sportolok, atléti- zálok. Megkezdődnek a kemény edzések. Sajnálom, mert most kezd pezsegni itt az élet... „Jöjjön el hozzánk néhány hónap múlva ’,.. A klubban húsz-huszonegy év az átlagéletkor. A fiúk közül a „törzsgárdatagok” nagy része éppen katonai szolgálatát tölti — mondja a klubvezető. — A tinédzserek és a huszonévesek sokszor még a zenében sem tudnak kiegyezni. A progresszív beat csak keveseknek tetszik. Mások meg nem szeretnek két órán át táncolni. A tánc, a rejtvények, a beat-totó elég volt a tagság „összerázására”. Most már a komolyabb programok ideje következik. Szól a zene. egyre sűrűbben nyitogatják az ajtót. Megtelik a klub vidám zsivajjal. Az előtérben néhány fiú ácsorog, ismerősre várva. — Jöjjön el hozzánk néhány hónap múlva! Akkor nézze meg az eredményeinket — mondja Szabóné Nagy Júlia művészeti vezető, amikor elbúcsúzom. VARGA RUDOLF Takarékoskodnak az ÉMÁSZ-nál Az ország egyhatodát ellátó Eszak-magyarországi Áramszolgáltató Vállalat dolgozói megvitatták idei feladataikat, s mint tegnap bejelentették, a XI. párt- kongresszus tiszteletére tízmillió forintot megtakarítanak a tervezett költségekből. Az ésszerű anyagtakarékossággal nyert összeget olyan feladatok megoldására költik, amelyre beruházási keretükből nem futná. (Többek között a hálózat felújítására, transzformátor-állomások korszerűsítésére használják fel.) A legjelentősebb megtakarítást — több mint ötmillió forintot — a hálózat- építési típustervek bevezetése eredményezi.
