Déli Hírlap, 1975. január (7. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-30 / 25. szám
% ’ vv: a miskolciaké a szó Hajdani plakátok romjai A reprezentatív Júnő-sz&llö előtt — nyilván a megnyitással egyidőben — hirdetőfalat képeztek ki. Az idő azonban erősen megtépázta a kiragasztott plakátokat, így az' ide érkező autósokat nem éppen szívderítő látvány fogadja. Ennek a szép létesítménynek nem válik előnyére ez a „reklám” — írja K. B.-né miskolci olvasónk. Eladó vagy kereskedő? Fejezetek a magyar antifasiszta ellenállás történetéből X. Harci gárdák Borsod gazdasági helyzete Dr. Juhász György előadása az MTESZ választmányi ülésén Az MTESZ idei első választmányi ülésén dr. Juhász György, a megyei párt- bizottság gazdaságpolitikai osztályvezetője tájékoztatta a részvevőket Borsod gazdasági helyzetéről, időszerű gazdaságpolitikai feladatainkról. Elmondotta, hogy Borsod gazdasága 1974-ben a tervezett ütemben fejlődött, öt százalékkal nőtt az ipari termelés, s ezen belül az átlagosnál is gyorsabban fejlődött a kohászat és az élelmiszeripar termelése. Ugyanakkor hozzátette: a termelésnövekedés 50 százaléka származott csak a termelékenység emelkedéséből, s erre annál is inkább oda kell figyelnünk, mivel 1975- re az országos előirányzat 80 százalék. Megyénk vállalatainak, gazdaságainak külkereskedelmi tevékenységét elemezve megállapította, hogy 40 százalékkal nőtt az export, amelynek értéke már meghaladta a hétmilliárd forintot. (Ebből mintegy három- milliárd forintot a mezőgazdaság produkált.) Különösen jelentősen nőtt a tőkés export, míg a szocialista export mérsékelt fejlődést mutat. Foglalkozott az előadó megyénk beruházási helyzetével is. Az elmúlt évben több mint 11 milliárd forint értéNegyvenkét család lanúskodik A lomrahlók Negyvenkét aláírással panaszos levél érkezett szerkesztőségünkbe a III. kerület, Árpád utca 18—20. számú házból. A lakók elkeseredésükben a legkülönfélébb fórumokhoz fordultak segítségért —, amint azt levelükben írják —, de a mai napig hiába vártak megnyugtató intézkedést. A panasz oka: az Árpád utca 18., VII. emelet, 3. számú lakásban élő D. A.-né rendszeresen zavarja éjszakai nyugalmukat. Szén után kutatnak A Központi Földtani Hivatal és a Magyar Szénbányászati Tröszt jóváhagyásával, illetve irányításával ebben az évben 86 millió forintot költenek hazánkban újabb kőszéntelepek felderítésére, kutatására. Az új területek felderítése az elmúlt néhány év alatt háttérbe szorult, ezért az idei földtani kutatási program elsődleges célja az újabb lelőhelyek megismerése, s az új területek kőszén- vagyonának a megállapítása. Az ország több pontján még érintetlen és jelentős meny- nyiségű lignitvagyon kutatását kezdik meg. Miért nincs divattervező szolgálat? Emlékszem, hogy a régi Állami Áruházban működött divattervező szolgálat. Az új Centrum Áruház sokkal többet nyújt a vásárlóknak, viszont ezt a szolgáltatást nem örökölte. A Diósgyőri Gépgyárbán, a nők akadémiáján a legutóbbi vendég Takács Ilona, az áruház divattervezője volt. Ne..i is elmondtuk: szeretnénk, ha felújítanák a régi gyakorlatot. Nem valószínű, hogy a Centrum ráfizetne. Mindenki szívesebben vásárol ott anyagot, ahol egyúttal a korának, alakjának, egyéniségének megfelelő ruhatervet is megkaphatja. E. I. Miskolc Túl sok a vendég Évek óta pár százunknak ebédelő törzshelye a selyemréti magyaros kisvendéglő. A tiszta, hangulatos helyiség, a remek konyha kialakította a maga vendégkörét. Két fáradhatatlan dolgozó intézi a rendelést, a tálalást, a 'fizetést. Nem „ücsörgő” hely. A kialakult gyakorlat szerint eszünk és megyünk! Ebédidőben sok ember tudott kulturált körülmények között megebédelni. Az utóbbi időben azonban minden megváltozott. A jó hír gyorsan jár, így több vállalat, intézmény, háziasszony keresi fel az éttermet. Egy ideig minden a legnagyobb rehdben men.. Most azonban már a várakozási idő nem fér bele a fél órába. Fél 12-kor már telt ház van. A türelmetlen sürgetésről is lemondunk, mert megértjük, hogy a két felszolgáló többre már nem képes ... Megfontolás tárgyává kellene tenni, hogy az üzemi étkeztetésben még mit vállalhat ez a kisvendéglő ... F. É. Miskolc Köszönet a brigádnak Köszönetünket fejezzük ki a Miskolci Pamutfonó Vállalat „Angela Davis” brigádjának, akik minket, idős házaspárt patronálnak. Két év óta rendszeresen felkeresnek bennünket, és kisebb-nagy óbb ajándékokkal szereznek örömet mindkettőnknek. K. József és felesége Miskolc A MISKOLCI VASIPARI SZÖVETKEZET azonnali belépésre alkalmaz' 0 vas- és fémiparban jártas anyag- és szállítási csoportvezetőt (követelmény: 5 éves gyakorlat, középfokú képzettség); # anyagbeszerzőt (követelmény: B-vizsgá- val rendelkező gépjárművezetői jogosítvány, gyakorlat, középfokú képesítés); # műszaki ellenőrt (követelmény: legalább 5 éves gyakorlat, középfokú szakirányú képesítés). Bérezés: megegyezés szerint. Jelentkezés: Miskolc, Partizán u. 7. _________________________ A két kifejezés látszólag egy fogalmat takar. De csak látszólag, mivel a kettő között ég és föld a különbség. Erre a napokban jöttem rá, amikor az egyik divatáruüzlet előtt elmenve, megtetszett egy blúz a kirakatban. Gondoltam: jó lesz ajándéknak' a feleségemnek. Bementem és kértem egy 44-es számút. A fiatal eladólány felnézett a nem is olyan magasan levő polcra és azt mondta: nincs, csak 46-os nagyságban. Kértem, hogy ne csak „madártávlatból” nézze meg, hanem közelebbről is. Erre felnyúlt a polcra és leemelt egy 42- est. Hazavittem s kiderült, hogy kicsi. Feleségem tanácsolta: vedd meg inkább a 46-os t, ezt legfeljebb elajándékozom. Másnap visszamentem a boltba, ahol két középkorú hölgy fogadott. Vakmerő gonA KOMMUNISTA PART akciógárdáit a nyilas hatalomátvétel sem tudta eltéríteni kitűzött feladatuktól: a nácik és bérenceik elleni kíméleten harctól. A terror egyik célja az volt, hogy megbénítsa a magyar nép ellenállását. A kommunista párt akciógárdái viszont fegyveres akcióikkal bátorítani, ösztönözni, a fegyveres harcra mozgósítani akarták a megfélemlített, elbátorta- lanodott embereket. Végrehajtott akcióik ezért nem annyira katonai jelentőségűek, mint inkább mozgósító, demonstratív, erkölcsi hatásúak voltak. A párt jelentősebb akciógárdái, a Marót-, Laci-, Szír-csoport, a novemberben, decemberben, főként a vasas tornászokból alakult KIMSZ-partizángárdák — a Homok-, a Kelen-, Lakatos-, Turcsányi-, Ságvári-csoport — többsége vezetőjükről kapta nevét. A csoportok tömegesen hajtottak végre robbantásokat, kézigránát-akciókat katonai járművek, telefonvezetékek, nyilas és SSdolatom támadt: egyenesen 44-es számú blúzt kértem. Az egyik hölgy felnyúlt a polcra és levette a kért árut. Meglepődve kérdeztem: — Nemcsak 46-os van? — Kérem, 46-os nincs is, csak 44-es! Távol áll tőlem, hogy megsértsem az ifjú kiszolgálókat, de sajnos egy részükből hiányzik a kereskedőszellem és a rátermettség; vannak, akik igen félvállról kezelik a pult túlsó oldalán álló, nekik sokszor kiszolgáltatott vevőket. Nem tudom, mivel tehetne figyelmességre késztetni ezt a bizonyára kis számú réteget, akik csak eladók, de nem kereskedők. P. I. Miskolc ROVATVEZETŐ! MOLNÁR SANDORNE TELEFON! 18-221 csoportok elten. A párt akciógárdáinak egyik összehangolt tette volt a Kelenföld, Rákosrendező, Zugló és Göd közötti, úgynevezett körvasút több alkalommal, egyszerre több helyen végrehajtott felrobbantása. Demonstratív "jellegű volt a bánhidai és mátraházi — a főváros áramszolgáltatását biztosító — fővezeték-oszlopok megrongálása Óbudán, Pesthidegkúlon és Kispest határában. Állandó célpontjaik voltak a nyilas kerületi és körzeti párthelyiségek, azok az épületek, ahol a fasiszták egy-egy reprezentatív szervezete székelt, mint például az Üllői úti hírhedt ABIT — Antibolse- vista Ifjúsági Tábor —, a Tisza Kálmán — ma Köztársaság — téri Volksbund- székház, vagy az SS-ek egyik szórakozóhelye, a Metropol- szálló és a különböző nyilas könyvesboltok. A WEINBERGER DEZSŐ, vezette Szír-csoport 1944 november végén a nyilas párt főhadiszállásának, a Hüaég Házának a megtámadását' kapta feladatul. Az akció komoly előkészületeket kívánt. Minden elhamarkodott, meggondolatlan lépés újabb, a felszabadító bizottságéhoz hasonló lebukáshoz vezetett volna, a siker pedig bizonyíthatta, hogy a terror, a letartóztatások sem tudják a hazafiak hangját elnémítani. Gondos terepszemle után november 27-én este hajtották végre az akciót. Először a csoport egyik tagja, elterelő manőverként, kézigránátot dobott az Andrássy út 60. előtt álló nyilas őrszemre és magára vonta a Hűség Házában tartózkodók figyelmét, így társai a Csengery utcából viszonylagos biztonságban hajíthatták kézigránátjaikat a nyilas székház hátsó ablakaiba. Az akció nagyszerűen sikerült. Bizonyította, hogy a nyilasok még a legjobban védett „Otthonukban” sem érezhetik biztonságban magukat. (Folytatjuk) PINTÉR ISTVÁN kű beruházás valósult meg Borsodban, s ez valamivel kevesebb a tervezettnél. Egyes kiemelt beruházásoknál 1,5—2 milliárd forintot is elért az egy év alatt elvégzett munka értéke. Továbbra sem nő a beruházások hatékonysága, ennek egyik oka az építőipari kapacitás szűk keresztmetszete. Ezért elsősorban az építőipar műszaki-technikai színvonalát és kapacitását kell növelni. Annál is inkább fontos ez, mivel az idén és jövőre továbbra is több milliárd forint értékű beruházási munka vár megvalósításra Borsodban. Jövőre például csak a Borsodi Vegyikombinát PVC—III. üzemének egyéves beruházási előirányzata 3,5 milliárd forint! Ez azt jelenti, hogy az év minden napján tízmillió forint értékű beruházást kell megvalósítani, ezen az egy területen! Továbbra is sok beruházás elhúzódik, s a többletköltségek is mintegy ötmilliárd forintot tesznek ki. A vártnál nagyobb arányban, mintegy 22 százalékkal nőtt megyénk és városunk vállalatainak nyeresége 1971-ben. Az Ózdi Kohászati Üzemek Borsod kohászatának történetében először érte el az 1,3 milliárd forint nyereséget, de az LKM is mintegy A zajok, kiabálások, amelyek D.-ék lakásából hallatszanak, olykor csak hajnalban vagy a reggeli órákban csitulnak el. Néhány idős házaspár rendszeresen a gyerekeinél piheni ki magát. Bárkihez csengetünk be a lépcsőházban, csak panaszt hallunk. D.-ék miatt a házban már szinte mindennapos vendégek az URH-s járőrszolgálatot teljesítő rendőrök. Hajnalig tartó ordíto- zások, dübörgések közepette teltek el a karácsonyi, újévi ünnepek is. ELVONÓKÚRÁRA IS KÖTELEZHETŐ Cserba Imréné szabálysértési főelőadó: — D.-nét csak egyszer jelentették fel a rendőrök, ez tavaly június 24-én történt, csendháborítás miatt. A megkérdezett lakók véleménye akkor teljesen egybehangzó volt: a fiatalasszony a botrányos jeleneteket általában alkoholos állapotban rendezi. Elmeorvosi szakértői véleményt is kértünk. Megállapították, hogy D.-né nem elmebeteg, tudatzavarban sem szenved. Legfeljebb túlságosan érzékeny, ideges természetű, egocentrikus személynek nevezhető. Ha csupán az igaz, hogy D.-né alkoholista, akkor már betegnek tekinthető, és mint beteget, gyógyítani, ápolni kell. Elvonókúrára is kötelezhető! EGYSZER MÁR FELSZÓLÍTOTTÁK Tisza Ferencné, az 5. számú házkezelőség vezetője: — Ha a házfelügyelő hozzánk fordul, kivizsgáljuk a panasz okát, s amennyiben a lakók is igazolják, hogy az éjszakai órákban zavarták a nyugalmukat, szabálysértési feljelentést teszünk a rendbontók elten. A büntetés összege a visszaesőknél egyre magasabb és ennek áltaegymilliárd forint nyereséggel számol. Mindemellett fel kell figyelnünk arra, hogy alig csökkent vállalatainknál a gazdaságtalanul gyártott termékek száma, s lassú az előrelépés az üzem- és munkaszervezés feladatainak gyakorlati megvalósításában is. Már eddig is szép eredmények születtek a takarékosság területén. A BVK- ban például új technológia alkalmazásával évi 3500 tonna ammóniával gyártanak többet. Az ÉGSZI számító- gépes programját igénybe véve, lerövidítették a TVK nitrogénműtrágya-gyárának rekonstrukcióját. Az idén újabb eredmények várhatók e területen is, hiszen egy-két héten belül elkészülnek a vállalatok, gazdaságok takarékossági tervei. Több helyen például már az idén a takarékossági feladatok megvalósításához kötik a prémiumfeltételeket is. Az előadás további részében dr. Juhász György foglalkozott az építőipar, a szállítók, a kereskedelem, s a többi ágazat fejlődésével, feladataival. Végül arra kérte megyénk műszaki értelmiségének képviselőit, az elnökség és a választmány tagjait, hogy tegyenek meg mindent a maguk területén célkitűzéseink megvalósításáért. Ny. I. Iában megvan a nevelő hatása is. A házkezelőségen D.-ék dossziéjában van egy 1974- es keltezésű feljegyzés, amit tizenegy lakó írt alá. A házkezelőség ezt követően tavaly, július 10-én tevéiben szólította fel D.-nét arra, hogy változtasson eddigi magatartásán. A lakók azóta nem jelentkeztek a házkezel őségen és újabb szabálysértési feljelentést sem indítottak a kerületi tanácsi hivatalnál. Pedig, ha ezt nem mulasztották volna el, talán nem keltene a mai napig tétlenül, kétségbeesetten várniuk. „ELŐFORDUL HANGOS SZÓ IS” D. A.-né bizalmatlanul nyit ajtót és csak nehezen sikerül nyugalmat erőszakolni magára. Mindent tagad, amit a házban több, mint negyven család állít róla. Azt mondja, hogy őket ki akarják közösíteni a lakók. — Más is veszekszik — érvel —, az alattunk, a felettünk lakók is, miért éppen velünk akar törődni mindenki? A gyerek ruhája rendes, főzök, mosok rájuk, ugyanúgy, mint a férjemre. Egész nap egyedül vagyok a gyerekkel és csak késő este tudunk beszélgetni a férjemmel, aki vidékről jár haza. Előfordul hangosabb szó is __ A lakók viszont egyöntetűen állítják, hogy ha az éjszakai perpatvarok megszűnnének, akkor senki sem neheztelne D.-ékre. Csakhogy erre eddig hiába vártak. Ha ezek a körülmények a jövőben sem változnak és a lakók egyöntetűen fellépnek D.-ék elten, nem kell sokáig várni a megfelelő intézkedésre. Végső esetben a MIK fontolóra veheti kiköltöztetésüket. , NAGY JÓZSEF