Déli Hírlap, 1975. január (7. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-28 / 23. szám
Szándék és szakma A Miskolcon tartott országos színjátszó-konferenciának már a címe (Műhely 75) is jelzi, hogy a mozgalom eszmei, politikai erősítése mellett mennyire szükség van a szakma alapos megismerésére, a mesterségbeli dolgok elsajátítására. A találkozón — mint ismeretes, ezúttal zajlottak le a minősítő bemutatók is — még mindig nem jutott elég idő és alkalom a műhelybeszélgetésekre, az erre fordított néhány órát azonban nagyon hasznosnak ítéljük. A minősítő bemutatók értékelését hallgatva, bizonyára nem kerülte el a jelenlevők figyelmét a zsűri tpbbször is hangsúlyozott véleménye: sok a végig nem gondolt produkció. Ami röviden azt jelenti, hogy a jó szándékú eszmei törekvések is könnyen visszájára fordulhatnak, ha nincs a szerkesztő, rendező alapvető dramaturgiai ismeretek birtokában vagy csak divatként alkalmazza a különböző modern formai elemeket, színpadi hagyományokat. Az alapvető, a meghatározó rendezői elv fontosságára hívták fel a szakemberek a figyelmet a minősítő bemutatók és a műhelygyakorlatok után is. Mert három ismert együttesünk most arra is vállalkozott, hogy (ezúttal nem versenyezve, nem tapsért játszva, hanem az alkotás folyamatát érzékeltetve) bemutató foglalkozás keretében tárja fel műhelymunkáját. Nem kell bizonyítani, hogy ez mennyire hálátlan feladat, még akkor is, ha a közönség nem kibicekből áll, akiknek semmi sem drága... A három produkció — vagy inkább azok színpadi változata — meggyőzött bennünket arról, hogy a legjobb együtteseknek is újból és újból szükséges elvi és művészi szempontból tisztázni produkcióikat. Természetes, hogy a győri Arrabonát, a debreceni KPVDSZ-színpadot és a budapesti Csili együttesét (Sós Imre Színpad) semmiképpen sem lehet egy kalap alá venni. A „kispekuláltság”, a modem hagyományok formalista felhasználása azonban (más-más mértékben) mindegyik együttesre érvényesek. Térjünk vissza még egyszer az elferdült, a visszájára fordult jó szándékhoz. Mint ahogy egész művészeti életünkben, úgy az öntevékeny színjátszó mozgalomban is uralkodóvá lett a tézis. Elsődleges törekvés, hogy egy-egy tételt akarunk bizonyítani, ezt illusztráljuk. Mindez magában hordja a didaktikus közlés veszélyeit. Egyre kevesebb a valódi feszültséget, értelmi és érzelmi azonosulást kívánó műsor: helyette tételes szövegmondást kapunk. Talán az is oka ennek, hogy az utóbbi időben — mint többen is megállapították — „beszűkült” a mozgalom. Egymásnak játszó, brillírozó együtteseket láthattunk az elmúlt években, melyek talán nem is igényelték mindig a nagyközönség részvételét előadásaikon. Mindenki tudja, hogy ez az út sehová sem vezet. De különösen a mozgalom politikai és szakmai irányítói tudják. Éppen ezért születtek meg az utóbbi időben azok a dokumentum- műsorok, melyek társadalmunk lelkiismeret-ébresztői lehetnek. A most látottak közül a László Bencsik Sándor népszerű művéből készült műsort említeném (Történelem alulnézetben) vagy az Arrabona együttes „Koalíciós szving”-jét. Az előbbi megvalósításában is példamutató lehet, az utóbbi számos korrekciót igényel. Bizonyára mindkettőnek használt a „műhelyben” való forgolódás, mint ahogy ez a két együttes is sok mindenre megtanította a jelenlevő rendezőket. Tanulság: többször kell találkoznunk, alkotóbb légkört kell teremteni. (Ezt tudják a mozgalom vezetői v is.) Alapozó szakmai műveket újra kell olvasni, s minden rendezőnek — lehetőségei szerint — követni kell a színház változásait, önmagát megújító törekvéseit. (gyarmati) •#- A táncházban. (Kerényi László felvétele) Elhunyt Míriássv Félix Életének 56. évében elhunyt Máriássy Félix filmrendező, Kössuth-díjas ér ’omes -művész, a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanára. , Volpone Tévéjátékot forgattak Ben Jonson Volpone című komédiája nyomán, Fehér György rendezésében. A televízióra alkalmazó fiatal rendező többfajta átdolgozásból is merít, elsősorban Illyés Gyula magyarításából. A szereplők között találjuk Major Tamást. Básti Lajost. Kállai Ferencet, Bánsági Ildikót. Bessenyei Ferencet. Andai Györgyit, Helyei Lászlót és Kőműves Sándort., Könyvespolc Gyermekkor-idéző A felnőtt ember időnként szívesen idézi fel, éli át újra a gyermekkorát. Az abban szerzett élményeinek felelevenítésével tartalmasabbnak érzi életét, másrészt „startkövet” is lel annak megállapításához, hogy az évek, évtizedek elmúltával mennyit fejlődött. Persze, nem mindig sikerül minden eseményre vagy jelenségre visszaemlékeznie, noha ezek némelyike gyermekfővel a felfedezés izgalmát okozta neki, s élete említett tartalmasításához jelentősen hozzájárulhatnának. Ilyenkor hálás annak, aki a gyermekkor-idézést elősegíti. Ezért gondolok én is hálával ezekben a napokban Ta- tay Sándorra, ifjúsági irodalmunk egyik legjelentősebb alakjára, miután elolvastam a Móra Könyvkiadó által nemrég közrebocsátott Meglepetéseim, könyve című müvét. A cím mást sejtet, mint a gyermekkor felidézését. Aztán kiderül, mégis helyénvaló, mert az alkotás hőse — a még kisfiú Tatay — előtt az első világháború éveiben másként tárulkozik ki a világ, pontosabban egy dunántúli falu, vidék világa, sőt, maga az élet, mint ahogy várta, elképzelte. És ez számos meglepetésben részesíti. Tatay kitűnő megfigyelő — ám most inkább ez a megállapítás illik rá: kitűnő emlékőrző. Ahogy megmaradtak benne arra a bizonyos „tabula rasa”-ra rajzolódott' emlékképek, szinte csodálatos. Ezek megelevenítése pedig a tolla jól ismert kvalitását dicséri. Az olvasó . rádöbben, hogy gyermekkorában hasonló vagy éppen azonos meglepetésekben volt része, csak ezeket homályosan, vagy sehogyse őrizte meg az emlékezete. Egyébként több a gyermekkor világának rajzánál a könyv. Bizonyos mértékig kor- és tájtörténet is, hiszen olyan emberek is szerepelnek benne, akik csakis akkor — mintegy hat évtizede — élhettek, s némelyek úgy is, ahogy sehol másutt, vagy csak kevés helyen. (Például a;z író gyermekkora előtt néhány évtizeddel a bakonyi betyárok.) A mű bizonyságát szolgáltatja annak is, hogy avatott tollú író alkotása esetében nem húzható válaszfal a felnőttek és az ifjúság irodalma között, hiszen minden korosztálybeli élvezettel, érzelem- és tudatvilágát gazdagítva olvashatja a Meglepetéseim könyvét. (tarján) Hetenként négy könyvtár Nemrég nyitotta meg kapuit Kazahsztán legnagyobb — 100 000 kötetes — falusi könyvtára Uzunban, a vidék jelentős állattenyésztési központjában. Kazahsztánban 1974-ben minden héten négy, összesen több mint 200 könyvtárat nyitottak. A közművelődés fejlődésére jellemzőek a következő számok is: 25 évvel ezelőtt az ország falusi lakossága közül csak 6 százaléknak volt közép- vagy felsőfokú iskolai végzettsége, ma viszont már több mint a felének. Ebben az időszakban a mezőgazdaságban dolgozó diplomás szakemberek száma a tizenhatszorosára növekedett. r m i rr n KEDD Kossuth rádió: 12.00: Déli Krónika. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.35: Melódiakoktél. — 13.39: Párbeszéd magunkról. Szólni és beleszólni. Riportműsor, — 13.59: Középiskolások földrajzi vetélkedője. — 15.00: Hírek. — 15.10: Éneklő Ifjúság. — 15.20: Radió- iskola. Meteorológia. Művészeti kislexikon. — 16.00: A világgazdaság hírei. — 16.05: Nóták. — 16.34: Sütő András: Kék álhalál. Mátyás István műsora. — 17.00: Hírek. — 17.05: Haydn: Simfo- nia concertante. — 17.30: Munkásklub. Riportműsor. — 18.OO: Nikola Gjuzelev énekel. — 18.30: A Szabó család. — 19.00: Esti krónika. — 19.25: A szerző a zongoránál... Jelűnek György műsora. — 20.18: A győzelem felé. I. rész: Válaszúton a 12. órában. Dokumentumműsor. — 20.58: Hírek. — 21.00: Töltsön egy órát kedvenceivel! Közreműködik az Unlimited Singers, Lena Zavaron! és Perry Como. — 22.00: Hírek. — 22.15: Sporthírek. — 22.20: Tíz pere külpolitika. — 22.30: Bartók írásai Lisztről. — 23.00: A mikrokozmosz fénye. Petar Njegos költeménye. — 23.30: Nóták. — 24.00: Hírek.— 0.10—0.25: Brahms: Siratóének. 18.10: Szórakoztató műsor. — 19.00: Híradó. — 20.15: A rézpohár titka. Befejező rész. — 21.10: Híradó. KEDD FILMSZÍNHÁZAK A GAMMA-SUGARAK HATASA A SZÁZSZORSZÉPEKRE Mb. szí. amerikai film. Kezdés: f4„ hn6 és 8 ó. HÍR A DÓMOZI FOLYTATOLAGOS VETÍTÉSEK de. f9 órától fl2 óráig. Egységes 3 forintos helyári KOSSUTH HAJDÚK Szí. magyar film Kezdés: f3, hn5 és 7 órakor. HEVEST IVAN FILMKLUB EMBERI TORPEDO Japán film 16 éven felülieknek! Kezdés: f5 és f7. órakor.' fáklya BREDOW LOVAG NADRÁGJA Mb. SZÍ. NDK-film Kezdés: f5 és f7 órakor Válasz cikkünkre Otthont kínálunk- a könyvkluboknak Alkotótábor fafaragóknak A Borsod megyei és a Sárospataki városi Tanács, valamint más intézmények közreműködésével az idén is megrendezik az ország legjobb fafaragó népművészeinek immár hagyományos sárospataki találkozóját. A táborozásra az ország különböző részéből mintegy negyven fafaragó népművészt hívtak meg, akik részére jól felszerelt alkotóműhelyt rendeztek be. A fafaragó népművészek idei táborozására áprilisban kerül sor. Fóliánk gyógyítása Századokkal segíti meghosszabbítani az irodalmi emlékek és dokumentumok életét az új restaurálási módszer, amit a leningrádi Szal- tikov—Scsedrin Könyvtár munkatársai dolgoztak ki. Olyan új eszközökkel veszik fel a harcot a könyvekben élősködő mikroflórák ellen amelyek lehetővé teszik az ipari méretű restaurálást. A módszert először alkalmazzák a világon. Január 11-én e helyen jelent meg Gyarmati Béla „Könyvészet — könyvészek” című írása. Hírt adott a Szovjetunióban létező könyvklubokról , és a hazai magánkönyvtarak növekedéséről. Kicsit me .késve (de Mán nem későn) kapcsolódni szeretnék gondolataihoz. Könyvesboltokban megfordulva valamennyien tapasztaljuk, hogy azok nemcsak ünnepek környékén népesednek be, összeszokott nagy család lassan már egy-egy bolt vásárlói köre. Ismerhetünk arcokat, akikkel szinte minden böngészésünk alkalmával találkozhatunk. Való iga , hogy magánkönyvtárak születésének, gyarapodásának lehetünk szemtanúi. Jobb esetben könyvgyűjtőink egy- egy tudományágnak elkötelezettjei, s csupán az e körbe tartozó műveket gyűjtik, mások — különösen a gyűjtés első szakaszában — szinte válogatás nélkül mindent megvesznek, ami egy-kétszeri lapozgatás után hozzánő az emberhez. A nagyvárosok lakásviszonyai persze 'lég gyorsan határt szabnak a gyűjthető könyvek mennyiségének, de 5—€00 kötetes kis házikönyvtárunk is már megl - vánja a könyvészeti tudnivalók elemi iskoláját. Hol tehet ma szert ilyen tudnivalókra az érdeklődő? Örömet adó, de nagyon hosszas szakirodalmi búvárkodás után is a könyvészet cMungelében találja magát az ember. Számtalan, nem csupán praktikus tudnivaló szerepelhetne egy könyvgyűjtő klub programjában. Egyre növekszik azoknak a száma is, akik folyóiratot őriznek meg évfolyamról évfolyamra. Kiválóan meg lehetne tanulni a könyvkötés apró, szinte művészi fogásait. A „mit vegyünk meg”, „hogyan rendszerezzük”, „mely ' kiadást őrizzem meg” kérdéseit sorra lehetne venni egy ilyen klubközösségben. A Miskolci Városi Könyvtár örömmel adna otthont több könyvtárban is a könyv- gyűjtőknek. Az I. kerületben lakók á József Attila Könyvtár klubjaiban találhatnának otthonra; akik a város III. kerületében laknak, az őszre új otthon a költöző Ady Endre Könyvtárban járhatnának össze; a hejőcsabai Gárdonyi Géza Könyvtár is szíves szóval hívja az érdeklődőket. A könyvgyűjtés apró, mesterségbeli fogásain túl a könyvművészet sokfelé ágazó tudnivalóiból is elsajátíthatnának sok örömet jelentő, felfedezés értékű tényeket a klubok tagjai. Várjuk az érdeklődők jelentkezését! Örömmel állítanánk össze a jelentkezők igényei szerint a programot, a; 'lyben akár tudós könyvművészek Jőadfsai is helyet kaphatnának. Győri Erzsébet a városi könyvtár igazgatója Petőfi rádió: 12.00: Mozart és Beethoven műveiből. — 13.00: Hírek. — 13.03: Ernani. Részletek Verdi operájából. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Kettőtől hatig... — 18.00: Hírek. — 18.10: Pedagógiai és közművelődési lapszemle. — 18.25: Nap és éj.- Epizódok Cole Porter életéből. — 18.53: Népdalcsokor. — 19.39: Masodvirug- zás. Riport a zalai olajmezö- ről. — 19.54: Jó estét, gyerekek! — 20.00: Esti Krónika. — 20.23: Üj könyvek. — 20.28: Sybill. Részletek Jacobi—Martos operettjéből. — 21.05: Laguna György karrierje. Rádiójáték. — 21.45: Flaviano Labo és Inge Borkh énekel. — 22.30: Könnyűzene. — 23.00: Hirek. — 23.15: Korunk zenéjéből. — 24.00: Hírek. Miskolci rádió: 17.30: Műsorismertetés — hirek. — 17.35: A miskolci ÉPFU új telepén. — Szórakoztató zene. — 18.00: Borsodi Tükör. (A megvei tanács végrehajtó bizottságának üléséről jelentjük: Bizonyitványosztás a Volánnál, Közgyűlésen a kollégiumban. A szolgáltatás tej- lesztése Miskolcon.) — 18.15: Filmzene. — Emberek, arcképek. Beszélgetés dr. Káli Lóránt főorvossal. — Operarészletek. Televízió, 1. műsor: 17.13: Műsorismertetés. — 17.15: Hírek. — 17.20: Expedíció a kőkorszaki emberek nyomában. IV. — 17.50: Óvodások filmműsora. — 18.20: Hol vagytok, ti régi játszótársak? Dokumentumfilm-sorozat. V. rész: Az igazgató. — 18.45: Játék a betűkkel. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-hiradó. 20.00: önök kérték... — 21.10: Munkások, vezetők egymás közi. — 22.00: Műkorcsolya EB. Párosok rövid kűrje. — 22.30: Tv- híradó — 3. Televízió, 2. műsor: 20.00: Műsorismertetés. — 20.01: Közgazdászok párbeszéde. Az integráció. — 20.45: Képközeiben a fü- vóshangszerek. II. rész: A réz- fúvósok. — 21.10: Tv-híradó — 2. — 21.30—22.25: Őrjárat az égen. Tévéfilm. I. rész. Szlovák televízió: 17.00: Pozsonyi híradó. — 17.15: Szórakoztató műsor úttörőknek. — PETŐFI MACKENNA ARANYA Szí. amerikai film Felemelt helyár! Kezdés: f5 és f7 órakor. SZIKRA ZSUZSI ÉS A varazsgyürO Mb. szí. NpK-film Kezdés: 5 és 7 órakor. TÁNCSICS A VERÉB IS MADÁR! Szí. magyar film 16 éven felülieknek! Kezdés: 5 és 7 órákor SÁGVARI A BOSZORKA NYMESTER Mb. NSZK-film Kezdés: 5 és 7 órakor. Miskolci Nemzeti Színház (f5): Haraimák. Gárdonyi ifjúsági bérlet, . Kiállítások: József Attila Klubkönyvtár (12—20): Raszler Károly grafikái. — Kossuth Művelődési Ház (10—18): Balla Demeter fotókiállítása. — Vertei Beatrix reklámgrafikái. — Herman Ottó Múzeum (10—18): Ember és munka. — Szlovákia népművészete. — Herman Ottó-em- lékház (10—18): Herman Ottó élete és munkássága. — Miskolci Galéria (10—18): Kondor Béla emlékkiállítása. — Miskolci Képtár (10—18): Magyar festés?“: a XX. században. — Fiatal művészek Csokonaiért. SZERDA Kossuth rádió: 8.00: Hirek. — 8.05: Műsorismertetés. — 8.15: Budapest és a vidék kulturális programjából. — 8.22: Zenekari muzsika. — 9.00: Felépítjük Bábel tornyát. Részletek László Anna regényéből. — 10.00: Hírek. — 10.05: „Nyitnikék”. Kisiskolások műsora. — 10.40: Romantikus muzsika. — 11.30: a Szabó család. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Operettrészletek. — 8.50: A szakszervezet tárgyalta. Riport. — 9.00: Hirek. — 9.03: Fúvószene. — 9.20: Nóták. — 10.00: A zene hullámhosszán. — Közben 11.00: Hírek. — 11.55: Néhány perc tudomány.