Déli Hírlap, 1974. december (6. évfolyam, 282-305. szám)
1974-12-13 / 292. szám
EMasiti az te Kisa nyüányát Egész télen Sportcsemegék a képernyőn A tél a Tv Sportosztálya számára korántsem jelent h'oltidényt. Elsősorban persze a külföldről átvett jeges-havas események szerepelnek a programban, de bőven kerülnek a képernyőre hazai mérkőzések, versenyek is. Tokaj Expressz párbajtőrverseny Kezdjük a felsorolást december 15-ével. Erre a vasárnapra a kamerák a budapesti Sportcsarnokba költöznek. Délelőtt a Bp. Honvéd—MAFC férfi kosárlab- da-örökrangadót közvetítjük, délután pedig a Tokaj Expressz nemzetközi párbajtőrverseny döntőit láthatják a nézők. Mint ismeretes, 1975. júliusában Budapesten lesz a vívó világbajnokság, amelynek közvetítéseit az Euróvízió és az Intervízió számos tagországa veszi át. Ez a mostani adás amolyan technikai főpróbája lesz a jövő évi közvetítéssorozatnak. A vívás közvetítése az egyik legnehezebb televíziós feladatnak számít, operatőreinknek és Mahrer Emil rendezőnknek nem lesz könnyű dolguk, hogy a lassítások, visszajátszások révén élvezetessé tegyék a nézők millióinak a világbajnoki döntők végigszurkolását. A labdarúgó vb izgalmas pillanatai December 21-én jégkorong-csemegével kedveskedünk a nézőknek. Moszkvából közvetítjük a Szovjetunió—Csehszlovákia mérkőzést, amelyet az Izvesztyija Kupáért játszanak. Az esztendő utolsó hetében pedig 1974. legnagyobb sporteseményére, a labdarúgó VB- re emlékezünk: felelevenítjük a világbajnokság legélvezetesebb pillanatait. A négyszer 40 perces adássorozat bizonyára jó szórakozást nyújt majd a nézőknek. 1975. síúgróversennyél kezdődik. Az úgynevezett Négy- sánc-verseny innsbrucki és bischofshofeni viadaláról adunk közvetítést. Az újév első vasárnapján — ez már évtizedes hagyomány — félórás műsort láthatunk Az év ifjúsági sportolója elnevezésű vándordíj átadásával kapcsolatban, amelynek ezúttal Knézy Jenő lesz a riportere, Gábor Tamás a rendezője. Közvetítések Miskolcról S máris január közepén vagyunk, egészen pontosan 18-án és 19-én, amikor ismét a miskolci városi sport- csarnok rendezvényét közvetítjük: a nemzetközi női és a Budapest—Vidék öregfiúk labdarúgótornát! Minden bizonnyal ezúttal is nagy sikere lesz! A következő hét végén az alpesi Sí Világ kupa eseménysorozatába kapcsolódunk be: az innsbrucki női és férfi lesiklóversenyről adunk közvetítést. Minden évben óriási érdeklődés kíséri műkorcsolyaközvetítésünket. 1975-ben Koppenhága rendezi az Eu- rópa-bajnokságot, s január 28-tól február 2-ig a hét minden napján találkozhatunk a jég művészeivel. Februárról csak annyit, hogy szerepel műsortervünkben a Jégkorong Képes Sport Kupa két mérkőzésének, s a Kézilabda Felszabadulási Kupa két mérkőzésének közvetítése — ez utóbbiak újból a nagyszerű miskolci sportcsarnokból. Mindehhez jó szórakozást kívánok! VITAR RÓBERT A versenykiírás szerint úgy volt, hogy a hagyományos miskolci téli teremké- zilabda-tornát, az Avas Kupát december 14-én indítja a szervező bizottság. A kezdési időpontot azonban egy héttel elhalasztották, miután az MKSZ utólagos engedélye alapján három NB I-es férficsapat mégis indulási jogot nyert. E változás természetesen felborította a már kialakult csoportbeosztást, s a sorsolás rendjét is. Ilyenformán újabb „kiemelt” osztály létesül a férfiak mezőnyében a Debreceni Dózsa, Ózdi Kohász, Üjpesti Dózsa, Debreceni MTE, Miskolci Vörös Meteor, a DVTK és a Micha- lovce részvételével. Ezek a csapatok január 4-én kezdik a küzdelemsorozatot. A másik férficsoportot a Miskolci Bányász, a Nyíregyházi Spartacus, a Tiszavasvári Lombik, a MEAFC, MÉMTE, Edelényi Bányász és a Bar-, dejov alkotja. Kialakult a két női osztály mezőnye is. Az A csoportban a Borsodi Bányász, DVSC, Egri Kinizsi, SBTC, Nyíregyházi TK, DVTK és a Ceglédi VSC indul, míg a B csoportba az Ózdi Kohász, Debreceni KÖZÚT, SÜMSE, Egri Vasas, Miskolci Spartacus, Nyíregyházi Volán, s a Lokomotiva Presov kapott besorolást. Az első játéknap tehát december 21-én, szombaton lesz, délután 14 órai kezdettel. (Laczó József felvétele) Kosárlabda Orom és üröm a bajnokság után A Kilián Gimnázium tornatermében Molnár Miklós edző az utánpótlást okította a pontosságra. Az edzés után értékelte az elmúlt bajnoki évet. — A tavaszi szezon végén az mondtam, hogy hasonló szerepléssel — a bajnokság első felében négy győzelmet aratott a csapat — benn lehet maradni az NB I-ben. Nos, tévedtem. Kilenc győzelemmel is csak szerencsésen maradhatott benn például a Ganz-MÁVAG! A lányok azonban várakozáson felül szerepeltek, s így sikerült a 10. helyre kerül- niök. — Mégis, miben fejlődött az együttes az elmúlt évhez viszonyítva? — A legjobban azon mérhető le fejlődése, hogy a negyedik helyezettől kezdve valamennyi előtte végző csapatot egyszer legyőztek a bajnokság folyamán. Előrelépést jelent az is, hogy végeredményben új csapatot kellett formálnunk, hiszen a régi gárdából csak Vízkeletiné, Holyevácz és időnként Med- gyesi szerepelt. Úgy érzem, sokat fejlődött mind a támadó, mind a védekező játék, taktikailag is érettebbek lettek a játékosok. — Megkérem, értékelje a teljesítményüket is. — Winter kimagaslik közülük. Mint irányító válogatott kerettag lett, kulcsembere az olimpiára készülő csapatnak. Medgvesi rendkívül sokat fejlődött technikailag és taktikailag egyaránt. Képességeinek köszönheti. hogy tagja az ifjúsági válogatottnak. Áronná engem is meglepő fegyelme- zétt játéka, nagy akarása sokat segített. Holyevácz szívjátékos, lelkesedésével nemegyszer játékostársai fölé emelkedik Vízkeletiné ismeretes lakás- és állásproblémája ellenére a tavaszi szezonban jól játszott, őszszel azonban rapszodikus volt a teljesítménye. Hegedűs, Spisák és Jászka, a három fiatal ott tart, hogy bármelyik első pozíciót meg tudja játszani. Végül az új szerzemény, Molnár I. —, aki kéztörése miatt csak keveset játszhatott — nagy tehetség, akire a magassága miatt szükségük lenne, de sajnos, balszerencsés. — Hogyan tovább? — December 21-ig levezető edzéseket tartunk, majd szünet következik, Január elejétől kezdjük meg a felkészülést a minden bizonynyal még nagyobb feladatokat ránk rovó bajnoki évre. Kedvezőtlen feltételeink miatt csak négy edzést tarthatunk — míg a fővárosiaknak nyolcra van lehetőségük —, bízunk azonban abban, hogy az edzésmunka fejlesztésével „kihozzuk” azt a csapatból, ami benne van. Jó lenne, ha a már meghirdetett toborzónkra még több magas termetű fiatal leány jelentkezne, mert a közvetlen utánpótlásunk bizony gyenge. Ennek hiányában pedig merész dolog lenne terveznünk, hogy a 4—6. hely valamelyikére kerülünk. MAGYAR ISTVÁN Szelek szárnyán Új sporteszközt gyártanak az Egyesült Államokban: úgynevezett „deltaplánt”. A sárkányhoz hasonló formájú szerkezet két egymáshoz illesztett, fémvázzal megerősített szintetikus szövethárom- szögből áll. A sportolók belekapaszkodnak a sárkányba, s a dombtetőről a szél szárnyán jutnak le a völgybe, miközben — ha ügyesek, s jó szelet sikerül kifogniuk — viszonylag nagy távolságokat is megtehetnek. A csöppet sem veszélytelen sport kedvelőinek rendkívül fizikai erőnlétre és alapos felkészültségre van szükségük. Jutalmak és érmek A városi úszószövetség Felszabadulási emlékversenye ezúttal eltért a hagyományoktól. A Szabadság fürdő uszodája medencéjének szélén felsorakozott mintegy száz versenyző a megnyitó után hangos üdvrivalgással köszöntötte azokat az úszókat, akiket az év legeredményesebb versenyzőiként a szövetség jutalomban részesített. Valkó László. Éder Zsolt, Kropkó Péter, Mestyán Ibolya, An- gyalffy Éva, Csík Éva az MVSC-ből, Fázold Henrik és Riba Dalrna a Miskolci Postásból, valamint Kaposvári Ágnes az Ózdi Kohászból hálás tekintettel nyugtázta a tapsvihart, majd a versenyen is bizonyították, hogy nem érdemtelenül kapták az elismerést. Mestyán Ibolya nyerte a 100 yardos gyors-, hát-, mell- és 200 m-es vegyesúszást, Valkó László a 100 m-es mell- és 200 m-es vegyesúszásban győzött, Éder Zsolt a 100 m-es hátúszásban ütött elsőként célba, Kaposvári Ágnes pedig a 100 m-es leány mellúszásban végzett az élen. A 100 m-es gyermek fiú gyorsúszást Szentkúti, a 100 m-es férfi felnőtt gyorsot Dióssy, a 100 m-es fiú béka gyorsot Csík Tibor, a 100 m-es leány béka gyorsot pedig Kocsis nyerte. A Pedagógusok Szakszervezetének Borsod megyei Bizottsága ezúttal is megrendezte az asztaliteniszezők és a sakkozók már hagyományos téli spartakiádját. Előbbiben hét, az utóbbiban hat csapat vetélkedett egymással. Az asztalitenisz verseny végeredménye: 1. Edelényi járás (Tompa, Veres) 6 gy., 2. Kazincbarcikai 105. sz. Szakmunkásképző Intézet (Körmendi, Szabó, Almási,) 5. gy.; 3. Sátoraljaújhelyi járás (Lackó, Jobbágy, Lac- kóné) 4 gy.; A sakkverseny végeredménye: 1. Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem (Raisz, Haraszti, Jenei) 11 p.; 2. Miskolc város (Rakó, Tordai, Fejes) 10,5 p.: 3. Ózd város (Kónya, Kiss, Andrej ovics) 9 p. apróhirdetés alias Az £MASZ Miskolci üzem- igazgatósága a Felsődobszai Erőművébe elektrikust felvesz. A fizetésen kívül szolgálati lakást és 300 négyszögöl földterület-használatot biztosít. Miskolci telephelyen gyors- és gépírókat, valamint pénzbeszedőt alkalmazunk. Jelentkezés: ÉMAsz Miskolci üzemigazgatósága, Patak u. 7—9* A DHtippjei Nyolc X volt a totó 49. heti szelvényén —, nem is akadt teli- találatos egy sem! Ügy tűnik, hogy az olasz bajnokság mérkőzésein továbbra is uialkodik a hagyomány; a békés pontosztozkodás. Az 5Ö. hét szelvényén szereplő párosítás is hasonló esetet ígér. Mindenesetre ezúttal is ajánlatos lesz előtérbe helyezni az X-eket. A DH ÍGY LATJA: 1. Ascoli—Öampdoria 1 2. Bologna—Varese 1 3. Cagliari—Milan 2 4. Lanerossi—Cesena 1 5. Napoli—Juventus x 6. Roma—Fiorentina x 7. Torino—Lazio x 8. Brescia—Spal l 9. Brindisi—Palermo x 10. Como—Parma x 11. Foggia—Verona 2 12. Novara—Atalanta 1 13. Reggiana—Avellino x Pótmérkőzések: 14. Genoa—Alessandria 1 15. Pescara—Arezzo 1 16. Internazionale—Ternana 1 A Vám- és Pénzügyőrséghez felvételre pályázhatnak azok a középiskolát végzettek, akik sorkatonai kötelezettségüknek eleget tettek és a 26. életévüket meg nem töltötték be. Az érdeklődők részére a vám- és pénzügyőri szervek parancsnokai részletes felvilágosítást adnak. ingatlan Férfi szobatársat keresek. Kossuth u. 14. 3. ajtó. Üres félszobát, vagy szobát keres sürgősen dolgozó házaspár i gyermekkel. „Házgyári lakásban 318351,, jeligére a Hirdetőbe Pf.; 13 címre. Lovomobil Hamburg utcáin nemrég különös jármű jelent meg. Egy autótulajdonos, akit nyilván elkeserített a benzin árának emelkedése, eladta kocsijának motorját, s lovat fogott az autó elé. Az egyló- erős „lovomobil” üzemanyag- tartálya a kiemelt motor helyén van: a tulajdonos ott helyezte el az összepréselt szénát és zabot. Eperillatú pulóver Az amerikai ruhagyárak elhatározták, hogy új terméket dobnak piacra a teen- agerek számára. A bizarr feliratú vagy híres személyiség képmásával díszített trikók után most megjelent az üzletekben a narancs-, eper- és különböző virágillatú pulóver. Az új ruhákból eddig több mint kétmillió darab kelt el. A konzumizmus szürke eminenciásai láthatólag ezúttal is szerencsés kezűek voltak, a „szagos divat” óriási tömegeket hódít meg. Betegeskedőknek vigasztalásokra Esztergom egyik modern lakónegyedében, a Monteverdi utca 1. sz. ház egyik első emeleti lakásában található az ország egyik leggazdagabb orvostörténeti könyvgyűjteménye. Tulajdonosa, dl*. Szállási Árpád körzeti orvos, „civilben” ismert or- vostörvénész. Könyvtára sok ezer kötetre rúg. Korántsem csak orvostörténeti munkákat gyűjt — jártas a szépirodalmi vagy a művészet- történeti területeken is. Feldolgozta például Eötvös József, A falu jegyzőjétől egészen Kosztolányiig, az orvos alakját a magyar szépirodalomban. A polcokon sok értékes ritkaság sorakozik, köztük például a XVIII. szazadban megjelent valamennyi erdélyi kiadású orvosi könyv. Birtokában van az 1722-ben napvilágot látott első magyar nyelvű egészségügyi felvilágosító könyv, amelyet franciából fordítottak le, s az első magyar nyelvű fürdőügyi könyv, amelyet 1783-ban adtak ki a „Magyar- országi orvosi vizekről és a betegségekben azokkal való élésnek szabott módjairól — a szegényeknek kedvéért” címmel. Gyűjteményének egyik kuriózum számba menő darabja az 1755- ben Kolozsvárott megjelent kötet, a „Házi különös orvosságok az orvosok nélkül szűkölködő betegeskedőknek vigasztalásokra”. Szállási dr. úgy tervezi, hogy az esztergomi városi könyvtárnak adja majd át gyűjteményét, amely a XIX. századi Helischer-fé- le hagyatékkal (egyike volt az első hazai nyilvános könyvtáraknak) együtt Magyarorszag egyik legteljesebb orvostörténeti gyűjteménye lesz. Kevesebb szöszi A birminghami egyetem tudósai megállapították, hogy évről évre kevesebb a szőkehajú nő. Feltevésük szerint a, szöszik fogyatkozását az ipari üzemek által a levegőbe bocsátott kéngőzök okozzák. A néhai elnök aláírásával... Egy amerikai bankfiók pénztárosa nem alaptalanul kapta fel a fejét, amikor egy csekket nyújtottak be hozzá kifizetésre. A csekk aláírója ugyanis John Fitzgerald Kennedy, a meggyilkolt elnök volt. Amikor kipillantott a pénztárfülke ablakán, meglepődve látta, hogy a csekk benyújtója egy 15 éves gyerek. Mondanom sem kell: a benyújtó a csekkre nem azt kap- • ta, amit várt... M. I.