Déli Hírlap, 1974. november (6. évfolyam, 257-281. szám)
1974-11-25 / 276. szám
4 Országos sütőipari ankét Miskolc kenyérellátása Néhány órás napsütés Hajnalban 3—6 fok között •#lt a hőmérséklet ország- zerte. Az enyhe idő napközien is tovább tart. Időnként elszakadozik a felhőzet, eső iem valószínű, itt-ott néhány rás napsütés lehet. A nap- lali hőmérséklet 7—12, az sti 3—8 fok között alakul. A Kommunisták Magyarországi Pártja megalakulásának 56. évfordulójáról emlékeztünk meg. A megyei pártbizottság székházával szemben levő munkásmozgalmi emlékműnél szombaton délelőtt koszorúzást ünnepséget tartottak. Dr. Juhász György, a megyei pártbizottság osztályvezetője, Moldo- ván Gyula, a városi pártbizottság titkára, Izsépi Béla. a járási pártbizottság csoportvezetője, Török László, a megyei KISZ-bizottság első titkára, Fülöp Péter, a városi K1SZ- bizottság első titkára és Demjén Ferenc, a járási K1SZ- bizottság titkára helyezték el a kegyelet és a tisztelet virágait az emlékmű talapzatánál. Megemlékeztek volt harcostársaikról a veteránok is. A felszabadulás előtti párttagok nevében Frank Miklós, Mandula Lajos, Mráz Ferenc és Takács Lajos koszorúzott. A megemlékezés az Internacionálé hangjaival ért véget. # Immár másodízben rendezték meg Miskolcon az országos formációs táncbemutatót, szombaton este, több mint kétezer néző előtt, a sportcsarnokban. A magyar együttesek mellett nagy sikert aratott a brnoi csoport is. Vasárnap délelőtt pedig a Művészklubban rendezték meg a táncpedagógusok és népművelők konferenciáját. (Kerényi László felvétele) Ford hazaérkezett — Brezsnyev Ulánbátorba utazik Jövőre Székesfehérvárott találkoznak Véget ért a zenei nevelés ankétja Holnap délelőtt az ország minden részéből érkező több mint kétszáz sütőipari szakember tekinti meg a Miskolci Sütőipari Vállalat új kenyérgyárát, majd vesz részt a METE borsodi csoportja, a Miskolci Sütőipari Vállalat és az Élelmiszeripari Gépgyár és Szerelő Vállalat közös szakmai ankétján. A tanácskozásra azért Miskolcon kerül sor, mert az 1968-ban elindított sütőipari kormányprogram végrehajtása során megépült új kenyérgyárunk jelenleg a legkorszerűbb az országban, s az itt szerzett üzemeltetési tapasztalatokat most az ország más városaiban épülő kenyérgyáraknál is hasznosítják. Az ankétről, az új kenyérgyárról, a Miskolci Sütőipari Vállalat további fejlesztési terveiről Kovácsik László, a MÉTE területi csoportjának titkára és Bendzsák Kálmán, az MSV főmérnöke adtak tájékoztatást. Az új kenyérgyár beindulása előtt a Miskolci Sütőipari Vállalat csak nehezen tudott megbirkózni a város lakosságának ellátásával. Miskolc igénye napi 650—700 mázsa kenyér, s a fogyasztás a hétvégeken 900 mázsányira nő. A régi sütőipari üzemek együttes kapacitása két műszakban is csak 600 mázsa volt. *■' Noha az új kenyérgyárban a ma legkorszerűbbnek tekintett magyar, jugoszláv, holland, dán, NDK-gépeket, s berendezéseket szerelték fel, a próbaüzem mégis rendkívül nehéz volt. Ilyen gépek együtt ugyanis még sehol nem üzemeltek Magyar- országon. ' Mindezek ellenére ma már kenyérgyárunk elegendő menyiségű, megfelelő minőségű kenyeret ad (Folytatás a 3. oldalon) Üj áruház és diákotthon E«erkcn (Tudósítónktól) Szakmunkásképző otthont avattak szombaton Egerben. A 45 millió forintos költséggel épített és berendezett kollégiumban 300 iparitanuló kap kényelmes helyet és megfelelő ellátást. A jól felszerelt tanműhelyben a fémforgácsoló és lakatos szakma fogásait tanulják majd a fiatalok.. Az avatási ünnepség keretében adták át az egri szakmunkástanuló intézet Bornemisza Gergely KISZ-s>er- vezetének a KISZ K.B vörös vándorzászlaját. Ugyancsak szombaton avatták fel Eger új észalíi városrészében a megyeszékhely legnagyobb ABC-áruházát, amelyet a Heves megyei Szövetkezetek Tásulása építtetett. Fock Jenő és felesége az agrai Tadzs Mahal előtt. * POLITIKAI NAPILAP * Ví ÉVFOLYAM, 276. SZÁM j £ nil. « F fl Hl UT 1974. NOVEMBER 25., HÉTFŐ I HRII. I fURINI Miskolc felszabadulásának jubileumán •• Ónkor m ányzati nap A város felszabadulásának 30. évfordulóján ismét önkormányzati napot szerveznek. Megalakul a városi ifjúsági bizottság, melynek elnöke a Város Ifjú Érdemes Polgára cím újdonsült birtokosa lesz. A bizottság tagjai részt vesznek a városi tanács ünnepi ülésén, ahol a tanácselnök egy napra átnyújtja a fiataloknak a „város kulcsát”. Ezen a napon az iskolákban is a diákok állnak fel a katedrára, ők tartják az órákat és ők szervezik társaik aznapi szabad idős programját is. December 3-án a város valamennyi sportlétesítményét és azok felszerelését igénybe vehetik ingyenesen a fiatalok. A Fiatalok Miskolcért — Miskolc a fiatalokért mozgalom legkiválóbb aktívái meghívást kapnak a színház díszelőadására is. A városi ifjúsági bizottság a városi tanács épületében ügyeletet tart és panaszos feleket is meghallgat — természetesen elsősorban az ifjúságot érintő kérdésekben. Befejeződött a vlagyivosztoki csúcstalálkozó Közös közlemény és közös nyilatkozat aláírásával véget ért a vlagyivosztoki szovjet—amerikai csúcstalálkozó, amelyen újabb tíz évre szóló SALT-megállapodás irányelveiről állapodott meg Brezsnyev és Ford. A két ország küldöttsége ennek szellemében folytatja a SALT-tárgyalásokat januárban Genfben. A SALT-irányelvekre vonatkozó közös nyilatkozat mellett kiadott közös közlemény az európai biztonsági értekezlet mielőbbi sikeres befejezésének lehetőségéről, Ciprus függetlenségének és területe épségének megőrzéséről és a közel-keleti béke (beleértve a Palesztinái nép törvényes érdekeit is!) megteremtésének szükségességéről szól. Ford elnök már haza is érkezett Vlagyivosztokból, Brezsnyev pedig Ulánbátorba látogat. — Kissinger Tokióba utazott, ahonnan még ma Kínába utazik ötnapos hivatalos látogatásra. A tanácskozások összefoglalásával, a látottak megvitatásával tegnap véget ért az a háromnapos ankét, amelyet mintegy száz hazai és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán tanuló külföldi zenetanár részvételével a 6. számú Általános Iskola fennállásának 20. évfordulója alkalmából rendeztek. A konzultációt Szőnyi Erzsébet, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tanszékvezető tanára vezette. Az ének-zene tagozatú általános iskolákban folyó oktató-nevelő munkát segíti minden olyan találkozó, beszélgetési lehetőség, ahol az ország minden részéből érkező zenetanárok elmondhatják tapasztalataikat. A résztvevők hangsúlyozták, hogy hálásak Miskolcnak és a színvonalas oktatómunkát bemutató iskolának, hogy ezt a találkozót első alkalommal lehetővé tették. A kezdeményezést folytatni kívánják; jövőre minden bizonnyal Székesfehérvárott találkoznak. A konzultáció végeztével dr. Veres Béla, a városi tanács művelődésügyi osztálya iskolai csoportjának vezetője olvasta fel azokat az üdvözlő sorokat, amelyben Miskolc megyei város Tanácsának elnöke köszöntötte az anlcéton részt vevő zenepedagógusokat, a jubiláló intézményt, majd jutalmakat adott át. ti irmán járását: „A közös erővel létrehozott politikai és jogi alapokon bő- f vülnek a különböző kétoldalú kapcsolatok, bővül országaink között az együttműködés” — szögezte le Brezsnyev a csúcs- értekezlet után, hozzátéve, hogy a két ország a „béke érdekeiKonferencia Budapesten töl vezérelve tevékenyen közreműködhet a még nyitva maradt súyos nemzetközi problémák rendezésére”. — Jo alapot dolgoztunk ki a SALT ügyében, hegy Genfben folytatódhassanak januárban a tárgyalások — mondotta Ford hazatértekor. Kissinger egyenesen „frontáttörésről” beszélt SALT-ügyben, majd megkezdte „globális diplomáciájának” újabb útját: Tokióba ment vissza (ahol Tanaka utódlása a gond) és onnan Pe- kinget keresi fel. Az ő diplomáciai „háromszöge” — mint ismeretes — a Washington— Moszkva—Peking képlet, ám ebből a pekingi „kitérőt” ma már sokan kifogásolják Washingtonban, miután két év óta. — Tajvan miatt — nem tudnak eiőbo- re jutni. — A szovjet diplomáciának viszont legfőbb gondja a béke megőrzése, elsősorban az alapot jelentő európai béke elősegítése. Ezt szolgálja Brezsnyev legközelebbi párizsi útja: a kontinensek közötti szovjet- amerikai együttműködés segítségével megteremteni Európa Keletének és Nyugatának békés egymás mellett élését, biztonságát. MÁTÉ IVÁN A rák ellen Ma és holnap Budapesten tartják a KGST-orszá- gok kísérleti és klinikai daganatkutatással foglalkozó szakembereinek tanácskozását. Az értekezlet részvevői számos, a rák gyógyszeres kezelését érintő aktuális elméleti és gyakorlati kérdést vitatnak meg. A tárgyalások középpontjában azonban a közös kutatási programok és az új rákgyógyszerek gyors, zökkenőmentes cseréjének biztosítása áll. Mint ismeretes, a KGST- államok tavaly decemberben, 5 Moszkvában aláírt rákkuta- ? tó egyezménye alapján Ma- íj gyarországot bízták meg a j daganatos betegségek gyógy- j szeres kezelése és terápiája koordinálásának feladataival. Azóta ez az első olyan értekezlet, amelyen a szakemberek megvitatják a kutatók előtt álló közös feladatokat. Holnap: indulás Burmába Fock Jenő vidéki körúton Indiában Kormányfőnk, Fock Jenő és kísérete hivatalos tárgyalásai befejeztével vidéki körutat tesz Indiában. — Holnap: indulás a következő állomásra, Burmába. Fock Jenő és felesége, valamint a kíséretében levő magyar delegáció tagjai tegnap először Agrába látogattak, majd Hydarabadba utaztak. Itt ma megtekintik a magyar—indiai kooperációval épült üveggyárat, aztán indiai útjuk utolsó állomására, Bombay-be utaznak.