Déli Hírlap, 1974. október (6. évfolyam, 230-256. szám)

1974-10-05 / 234. szám

A Palotassálló históriája HL Tízezer remek rák Ha a Palotaszálló 138 szo­bája nem is volt mindig fog­lalt, mégis nagy élet zajlott a vastag falak között. Feszti­válok, éjszakába nyúló kár­tyacsaták, nagy evések, bá­lok, vadászvacsorák színhe­lye volt a felső tízezer egyik leglátogatottabb, legkedvel­tebb fürdőhelye. A vadat olykor kikötötték Nézzük sorban, mit is kí­náltak a prospektusok a har­mincas évek vendégeinek. A tavon fürdőt rendezett be az erdőigazgatóság. ahol „az úszni tudók élvezhették a zöld tó hatalmas, szabad vi­zét”. Csónakot és vitorlást is lehetett bérelni, s a horgá­szok kedvéért pisztrángot te­lepítettek a Hámori-tóba. Ma már mosolyognivaló az az ötlet, mely szerint a buzgó igazgatóság tízezer rákot fog- dostatott össze a borsodi fo- lyókból, hogy a kicsiny tavat a rákászok paradicsomává varázsolja. Fájdalom, de a rákok között pestis tört ki, s „a tízezer remek folyami rák az utolsó darabig elpusztult”. Télen a tavon korcsolyáz­tak, a hegyekben síztek, a Hollósvölgyben bobpályát építettek, s az ínyenceknek a síjöringet ajánlották. A leg­nagyobb vonzerő a vadászat volt. Igaz, egy napra 15 pen­gőt kértek a vadászjegyért, s a lelőtt vad után - is fizetni kellett. A kedves vendég ked­véért azonban olykor ki is kötötték az elejtésre szánt ál­latot, hogy a tehetős vadász ne távozzék Lillafüredről csa­lódottan, trófea nélkül. Lampionos csónakázás,- #* ♦ A legnagyobb borravalót a francia csokoládékirálytól kap­ta Kovács György főpincér. (A képen középen, sötét kabát­ban.) Egyidőben külön újságot is jelentetett meg a szálloda igazgatósága Lillafüredi Für- dőújság címen. A színes kis lapocska rendszeresen közöl­te a vendéglistát. Ebből ki­derül, hogy 1938 júliusában pl. a látogatók között találjuk Dörge Frigyes bankigazgatót, ifj. Dörge Frigyes bankigaz­gatót, Léber Kálmán gyárost, Váradi Elli teniszbajnoknőt, Páger Antal színművészt és nejét, Komári Júlia művész­nőt, Palmer Lórát Chicagóból, Haggenmacher Pál sörgyárost, Chen Hsi-tangot Hongkong­ból, Delera Zoltán tábornokot és nejét. A Lillafüredi Fürdőújság rendszeresen idézett a szálló aranykönyvébe írt dicséretek­ből. ”Két film között jó pi­henni Lillán.” — irta 1937. augusztus -2-án Székely Ist­ván filmrendező. Turay Ida bejegyzése: „Remekül érez­tem magam — sajnos híztam 5 kilót.” Beszámol a lap a hagyo­mányos Anna-bálról is, ahol megjelent többek között egy holland polgármester, egy svéd kapitány, a brazil kon­zul és a már törzsvendégnek számító Gundel-família is. A díszvendégek között volt Vinci Luigi olasz nagykövet. Az 1938-as év nagy ese­ménye a Nemzeti Filmhét. amely kétezer vendéget von­zott. A rendezvény csúcs­pontja a Velencei éj volt, amely lampionos csónakázás­sal és tűzijátékkal zárult. Azt a gondolatot is felve­tették, hogy Monte-Carlóhoz hasonlóan a játékkaszinók otthonává tegyék Lillafüre­det. „Ennek milliós jövedel­mei megoldhatnák az ország pénzügyi gondjait” — írták. Zsebből sósperecet eszik Persze a sok fénjt és a számtalan attrakció ellenére a Palotaszálló nem sok pénzt hozott a konyhára. Mindig is veszteséges volt. Ez a vé­leménye Kovács Györgynek is, aki főpincérként dolgo­zott ott, 1935-től. Magyar sújtásos zöld frakk­jában sok híres és hírhedt embert kiszolgált. Kedvenc vendége a sósborszesz- és fegyvergyáros Brázay volt. A legnagyobb borravalókat monsieur Mougne-től, a fran­cia csokoládékirálytól kapta. A külföldi vendégeket szeret­te leginkább, mert a magyar arisztokraták nem voltak bő­kezűek. A személyzet külföldimá­datát mutatja a fürdőújság egyik — talán még ma is ér­vényes — élce: „Az idegen az az egyed, aki a lillafüre­di parkokban sétál, és min­den kérdésre azt mondja: Yes, valamint zsebből sósperecet eszik. Rendesen külföldi, de néha csalódunk benne, mert ma már a belföldiek is rá­jöttek arra. hogy Lillafüre­den a legjobb külföldinek látszani.” (Folytatjuk) BRACKÓ ISTVÁN ERDŐS ÁKOS Kertbarátok szakkörei A miskolci kertbarátok mezőgazdasági jellegű szak­körei októberben megkezdik munkájukat. / (A Budai József szakkör ebben az idényben minden hétfőn a Vörösmarty u. 16. szám alatti I. kerületi hiva­talban, míg a perecesi Mathi- ász János szakkör minden kedden az erenyői általános iskolában tartja foglalkozá­sait). A rádiótól kérdezték — a DH válaszol Áthelyezés, munkamegtagadás Dolgozhat-e férj és feleség egy munkahelyen; megtagad­hatja-e főnöke utasítását egy gépírónő; áthelyezhetik-e a dolgozót megkérdezése nélkül más munkakörbe? — ezekre a miskolci rádió Fórum mű­sorában intézett kérdésekre adnak választ szakértőink. (Q) Leninvárosból kérdezik; „Van-e olyan rendelkezés, amely előírja, hogy íérj és fe-^ leség nem dolgozhat egy mun­kahelyen? A férj építéstechni­kus, a feleség teljesítményel­számoló. Igaz-e, hogy a két szakma, illetve beosztás össze­férhetetlen? — ugyanis erre hivatkozik az építésvezető.” Dr. Szegedi Lászlónak, a Miskolci Munkaügyi Bíróság elnökének válasza: —Olyan jogszabályi korlátozás, amely előírja, hogy egy munkahe­lyen férj és feleség nem dol­gozhat, nincs! Sőt, egyes vál­lalatok kollektív szerződésé­ben, illetve törzsgárda-sza- bályzatában olyan szabályo­zás van, hogy az új dolgozók alkalmazásánál előnyben kell részesíteni azokat, akiknek a hozzátartozói (férj, feleség, családtag) már a vállalatnál dolgoznak. Csak arra kell figyelemmel lenni, hogy alá­ás fölérendeltségi viszony ne jöjjön létre, vagyis ne le­gyen a feleség a férj beosz­tottja, vagy fordítva. Ameny- nyiben ilyen eset állna elő, gondoskodni kell arról, hogy valamelyik dolgozót más munkakörbe, illetve munka­helyre helyezzék. A vállalat­nak ebben az esetben jogsza­bályi kötelessége az össze­férhetetlenségi állapot meg­szüntetése. De nem helyez­heti más munkahelyre, vagy munkakörbe a vállalat anél­kül, hogy előzőleg ne kérné az áthelyezendő hozzájárulá­sát. Meg kell állapodni tehát az új munkakörben, ha vi­szont ez nem lehetséges — mert a dolgozó nem fogadja el a felkínált új munkaal­kalmat —, a vállalatnak megvan a lehetősége arra, hogy a dolgozó munkaviszo­nyát felmondással megszün­tesse. A kérdésre válaszolva: az építéstechnikus férj és a teljesítmény-elszámoló fele­ség egy munkahelyen való foglalkoztatásának nincs sem­mi jogi akadálya, ha egyi­kük sem beosztottja a má­siknak. £ „Munkámat becsülettel ellátom és végig dolgozom a nyolc órát — írja egy gépíró­nő. — Gyakran megállás nélkül gépelek egész nap. Nemrég az osztályvezetőm észrevette, hogy néhány percig állok, s nyom­ban utasított, hogy menjek a másik osztályra segíteni. Nem tagadtam meg, viszont sérel­mesnek tartom az ilyen utasí­tásokat. Egyáltalán joga van-e a dolgozónak ilyenkor nemet * mondani?’* Dr. Tímár László, a Megyei Bíróság elnökhelyettese: — Nincs joga! Munkaviszony­ban ugyanis nem az osztályá­val, hanem a vállalatával áll. A Munka Törvénykönyv 34. paragrafusa egyértelműen előírja, hogy a dolgozó köte­les a munkaidőt — a részére kijelölt helyen — munkában tülteni. Köteles a munkakö­rébe tartozó feladatokat ké­pességei teljes kifejtésével ellátni. (Csak mellékesen jegyzem meg, hogy ugyanen­nek a jogszabálynak a 3. be­kezdése tételesen felsorolja azokat az eseteket, amjkor a dolgozó megtagadhatja a munkát. Az ön által leírt eset azonban nem szerepel a felsorolásban...) (H Fehér János miskolci hall­gató öt éve dolgozik egy mun­kakörben és munkaadója most másik üzembe akarja áthelyez­ni anélkül, hogy őt erről meg­kérdezték volna. Ezt jogelle­nesnek érzi, mert — mint írja —, h,a ő akarna munkahelyet változtatni, neki elkötelezettsé­gei vannak munkáltatójával szemben, ugyanakkor az öt személy szerint érintő, ilyen fontos kérdésben beleegyezese nélkül döntöttek. Dr. Tóth László, a megyei tanács , munkaügyi osztályá­nak főelőadója adja a vá­laszt: — A Munka Törvény- könyv az áthelyezés kérdé­sét merőben másképpen sza­bályozza, mint a korábbi ren­delkezések. A jelenlegi ren­delkezések szerint a dolgozót más munkakörbe, illetve más munkahelyre áthelyezni csak saját beleegyezésével lehet. Tehát az áthelyezés eleve meghiúsul, ha az áthelyezni kívánt dolgozó ehhez nem járul hozzá. Amennyiben az áthelyezést — mint a leírt esetben is — egyoldalú in­tézkedéssel akarják megolda­ni, a dolgozónak munkahe­lye döntőbizottságához kell fordulnia. Ennek a döntése, csak egy lehet: a levélírót visszahelyezni eredeti mun­kakörébe, s abban kell' to­vább foglalkoztatni. (keglovich) , Bér ágy ne mű A miskolci Patyolat Válla­lat alig több, mint egy éve kezdte meg az úgynevezett bérágynemű-szolgál tatást. Azóta átlagosan 300-an ve­szik igénybe ezt a tevékeny­séget. A Patyolat a szolgál­tatás bővítésére készül új ágynemű-garnitúrák beszer­zésével. • REFLEKTOR Ma Budapesten véget ér a sebészek nemzetközi konfe­renciája. * Egerben a Ho Si Minh Tanárképző Főiskolán gólyabált rendeznek. ♦ Gyo- mán ünnepséget rendeznek a település felszabadulásának 30. évfordulója alkalmából. * Gyulán társadalmi munkával létrehozott úttörő KRESZ- parkot nyitnak meg. * Sop­ronban nagyszabású bállal befejeződnek a szüreti napok. * Szekszárdon megkezdődik a dél-magyarországi néptánc­fesztivál. * Tihanyban befe­jeződik a hidrobiológusok konferenciája. Régi Skoda 16 ezerért Ani óbörze Miskolcon • A Csepel Vas- és Fémművekben a felszabadulás óta van virágkertészet. A gyáróriás összes intézményét — irodákat, üzemeket, üdülőket — innen látják el cserepes és vágott vi­rággal, de jut a gyár utcáira és tereire is. A 750 nagy virág­tartóból, amelyek a gyári utakat díszítik, áprilistól novem­berig nem fogy ki a virág. (Fehér József felvétele) Értesítjük Miskolc város lakosságát, hogy a Köztisztasági Vállalat az őszi nagytakarításon belül díjtalanul elszállítja az ingatlanból kikerülő limlomot Lirrűpm-elszállítási igényét október 20-ig levelezőlapon kérje vállalatunktól, pontos cim megjelölésével. Limlom-takaritásunk kiterjed az avasi pincesorokra is. Miskolci Köztisztasági Vállalat 3527 Miskolc József Attila u. 65. A miskolci autóbörzére ki­látogatok elsőként azt nézik, melyik típusból kínálnak a legtöbbet eladásra. Gyakori vitatéma, hogy tulajdonkép­pen mennyi is van forga­lomban Magyarországon egy- egy autótípusból. Erre a kér­désre ad választ a Magyar Autóklub lapjának szeptem­beri száma: hazánkban je­lenleg 35-féle gyártmányú személygépkocsi van forga­lomban! Az összes személy- gépkocsi száma már megha- lddja a 400 000-et. Az ará­nyokat és az abszolút számo­kat tekintve magasan vezet a Trabant (70 482 darab), majd a Skoda (57120), a Zsi­guli (54801) és a Wartburg (50558) következik. Tekinté­lyes még a Moszkvicsok szá­ma is (41351 darab). A miskolci autóbörzén az elmúlt vasárnap is a szocia­lista országok gyártmányai uralták a mezőnyt. Találkoz­tunk néhány érdekességgel: eladásra kínáltak például egy 1971-es gyártmányú Tátra 603-ast. Debreceni tulajdono­sa 60 ezer forintot kért, s az ablakra ráírta, hogy az árba kisebb kocsit is beszámít. Ugyancsak az érdekességek között említhetjük azt a mindössze hétezer km-et fu­tott bordó Polski Fia tot, amelyért 96 ezer forintot kér­tek. Az elmúlt vasárnap egyébként meglepően sok Polski Fiat volt a börzén. Máskor egyet sem látunk, most hatot is megszámoltunk. A szocialista országok gyártmányait legnagyobb számban most is a Skodák képviselték. Egy CI-s rend­számú régebbi típusért mind­össze 16000 forintot kért gaz­dája. A Zsigulik között so­kan megnézték egy UB-s, a garancia lejárta előtt álló járművet, amelyet 76000 fo­rintra tartottak. A kocsi rá­dióval és antennával is lel volt szerelve. A nyugati gyártmányok közül láttunk Mercedest, Fiatöt, * Opelt. Érdeklődést keltett egy zöld Opel Olym­pia, amelyet 58000 forintért árultak. Motorjába állítólag 12000 kilométert tettek bele eddig, s tulajdonosa kiírta 3zt is, fogyasztása kilenc liter normálbenzin. A kocsihoz négy új gumiköpeny is tar­tozott. Vasárnap ismét országszer­te rendeznek autóvásárt. T^is- kolchoz legközelebb ismét Debrecenben és Nyíregyhá­zád, de akinek van ideje, el­látogathat Gyöngyösre is. A Merkur gépkocsiátvételi sor- számai a következők: Skoda S—100 53 925 Skoda S—100—L 2 980 Skoda 110—L d 483 Skoda Sport Coifpe b?9 Zsiguli (Bp.) 56 375 Zsiguli (Debrecen) 20 549 Zsiguli Combi 5 233 Trabant Limousine 67 295 Trabant Combi 10 673 Trabant Hycomat 2 353 Wartburg Limousine 26 006 Wartburg de Luxe 22 975 Zaporozsec * 20 914 Moszkvics 412 35 274 Polski Fiat 9 54^1 Dacia 4 127 Ny. I.

Next

/
Thumbnails
Contents