Déli Hírlap, 1974. október (6. évfolyam, 230-256. szám)

1974-10-04 / 233. szám

A színház és a város — Számunkra a színház nem csupán egy a városi ta­nács sok intézménye közül, hanem olyan alkotóműhely, melynek kisugárzása sok ezer embert érint. Éppen ezért nagyon fontos, hogy en­nek a műhelynek a tagjai jól érezzék magukat ebben a városban — mondta Tok Miklós, a városi tanács el­nökhelyettese, aki tegnap délután baráti beszélgetés keretében találkozott a Mis­kolci Nemzeti Színház új tag­jaival. A színészek — akik máris megfiatalították kicsit a neves művészeti intézményt — elégedetten nyilatkoztak arról az otthonról, melyet a város teremtett számukra. Felvetődött számos terv is, mellyel (a színház - falain kí­vül) elősegíthetik közműve- 1 lődési törekvéseinket. Ké­pünkön: Vajda Viola, Jancsó Sarolta, Illés István (a szín­ház főrendezője) és Tok Mik­lós, a vendéglátó házigazda. (Kerényi László felvétele) Ma: a tanácstörvény végrehajtása denburgba. Mint ismeretes, a két várost testvérvárosi kap­csolatok fűzik egymáshoz. A delegáció tagjai: Bujdosó Já­nos, a városi pártbizottság első titkára, Tóth József ta­nácselnök és Major János, a városi pártbizottság tagja. December 3-ra Megújuló belvárosi házak A Miskolc városi Tanács minden évben jelentős ősz- szegeket költ a lakóházak ta­tarozására, felújítására. Kü­lönösen a belvárosban sok olyan épület van, amelyre ugyancsak référ a renoválás. Jó ütemben haladnak a felújítási munkák. Csupán a MIK főépítésvezetősége 221 lakás korszerűbbé, szebbé té­telét vállalta az idén, s en­nek nagy részét el is végez­ték. Felszabadulásunk 30. évfordulójára felajánlást tett az ingatlankezelő vállalat, hogy december 3-ig a tervezett munkákon fe­lül három belvárosi lakó­épület homlokzatának fel­újítását is elvégzik. A Tanácsház tér 5.. 7. és 9. szám alatti épületeken már felmérték a tennivalókat. Az 5-ös számú ház több, mint 100 négyzetméternyi hom­lokzata az időjárásnak ki­tűnően ellenálló fliesin va­kolóanyag felhasználásával kap új arcot. Sajnos, a ta­nács által kiválasztott szín­árnyalatok jelenleg nem kaphatók. Rövidesen döntenek arról, hogy milyen színek jöhet­nek még számításba, hogy a két megújuló ház jól illeszkedjen a belvárosi kör­nyezetbe. Á falak, a párkány és a bádogos szerkezetek, csator­nák felújításán kívül aszta­losmunkák is várnak a MIK építőire. Csupán egyetlen házon 16 ablakszárnyat cse­rélnek ki, üvegeznek be. Az ötös számú épület hom­lokzati felújítása 88 ezer, a hetesé 118 ezer, a kilencesé 121 ezer forintba kerül. A MIK a három lakóépü­let tatarozási munkáit szep­tember elejére tervezte. az építők viszont csak ezekben a napokban vo­nulhattak fel. Az állványozáshoz még a Pozsonyi utcai felújításnál levő faanyagra is szükség lesz, de ez már csak néhány nap várakozást jelent. A jövő héten az állvány­erdővel borított épületeken megkezdik a homlokzat fel­újítását és azt követően a szakiparosok a program sze­rint előre meghatározott ütemben dolgozhatnak. De­cember harmadika előtt a tervezetthez képest három házzal több szépül meg Mis­kolc belvárosában.' Púja Frigyes folytatja tárgyalásait Ebéd a szocialista EDiSZ~delegátusok .tiszteletére Külügyminiszterünk, Púja Frigyes folytatja tárgyalásait az ENSZ székhelyén. Diplomáciánk legfőbb ve­zetője ebédet adott a szocia­lista államok ENSZ-delegá- tusainak tiszteletére. — Tár­gyalt Púja Frigyes Fahmi egyiptomi külügyminiszter (Buteflika algériai és Khad- dam szíriai külügyminiszter­rel már tegnap tanácskozott) valamint Ausztria külügyei- nek vezetőjével, dr. Erich Bielka-Kaltreu miniszterrel is. 1 Iskola és közművelődés Tegnap délelőtt kibővített ülést tartott a pedagógus pártbizottság; a kommunis­ta pedagógusokra háruló közművelődési feladatokat vitatták meg. Pásztor József, a pártbizottság titkára rövid előadásban egészítette ki az írásos intézkedési tervei, majd tízen jelentkeztek fel­szólalásra. A kibővített párt­bizottsági ülésen részt vett és felszólalt Moldován Gyu­la, a városi pártbizottság tit­kára is. Az ülés érdemi is­mertetésére visszatérünk. törvény •• Ülésezik az országgyűlés Tegnap délelőtt 11 órakor megkezdődött az országgyű­lés őszi ülésszaka. Apró An­talnak, az országgyűlés elnö­kének megnyitója után első­ként a külkereskedelemről szóló törvényjavaslatot tár­gyalták meg. Dr. Bíró József külkeres­kedelmi miniszter hazánk külkereskedelmének fejlődé­séről számolt be. Kiemelte, hogy egyre növekszik szere­pünk a nemzetközi munka- megosztásban, külkereske­delmünk nagymértékben elő­segíti a népgazdasági tervek sikeres végrehajtását. Eddig nem volt jogszabály, amely a népgazdaságnak ezt a fontos ágát jogilag egység­be fogta volna. Hazánkban a külkereskedelem állami mo­nopólium, ezért az állam feladata, hogy kialakítsa a külkereskedelem nemzetközi feltételeit, annak szervezeti rendszerét, irányítsa, ellen­őrizze ezt a tevékenységet. A külkereskedelmi törvény szabályozza majd a jogokat és a kötelességeket is. Dr. Bíró József felszólalása után többen kértek szót, köztük Huszár István, a Miniszter- tanács elnökhelyettese, aki beszámolt arról, hogy a moszkvai tárgyalások új táv­latokat nyitottak külkereske­delmi tevékenységünk fej­lesztésében. Felszólalt Gácsi Miklós ko­hó- és gépipari államtitkár, megyénk képviselője is, aki kiemelte Borsod szerepét ha­zánk külkereskedelmében. Ma a tanácstörvény vég­rehajtásáról tárgyal az or­szággyűlés. VI. ÉVFOLYAM, 233. SZÁM 1974. OKT. 4., PÉNTEK I ÍRD: 80 FILLÉR Kinek a bőrére gazdálkodjanak? Lemondott az olasz A háború befejezése óta három tucatnyi kormányt ,,nyűtt el” az olasz belpoli­tika. A legutóbbi Rumor- kormány sem járt jobban elődeinél: lemondott. A szo­cialisták és a szociáldemok­raták ellentétei megosztották a keresztény-demokrata j bb és balszárnyat, így ez a bal- közép-kormány is tehetetlen­né vált. A parlamenti erőviszonyok alapján a kereszténydemok­raták csakis a szocialistákkal szövetségben kormányozhat­kormány nak, a szocialisták azonban ezért nagyobb beleszólást kö­vetelnek a döntésekbe, első­sorban abba: kinek a bőrére gazdálkodjanak, a dolgozóké­ra vagy a gazdagokéra? — A szociáldemokraták ellenzik a szocialisták által követelt ra­dikális változtatásokat és fel­lépésük nyomán a keresz­ténydemokrata jobbszárny is a szocialisták ellen fordult. — Leone államfő hétfőn kez­di meg tárgyalásait az új kor­mány megalakításáról. Hírmagyarázat: Pártdelegáció utazott Neubrandenburgba Tegnap délután elutazott a Német Demokratikus Köztár­saságba megyénk pártdelegá­ciója. A küldöttség vezetője dr. Bodnár Ferenc, az MSZMP KB tagja, a megyei pártbizottság első titkára, tagjai: dr. Ladányi József, a megyei párt-végrehajtóbizott- tág tagja, Borsod megye ta­nácselnöke és Amriskó Gusz­táv, a megyei pártbizottság munkatársa. Párt- és tanácsi delegációnk a neubranden- burgi megyei pártbizottság és megyei tapács meghívásának tesz eleget, amikor részt vesz az NDK negyedszázados ju­bileumi ünnepségein. Ugyancsak küldöttség uta­zott Sárospatokról Neubran­i/c. Dunaújvárosban KISZ-védnökséggel épül az új hullám­papírgyár. A 26. sz. Állami Építőipari Vállalat a tervek sze­rint ez év október 15-i határidővel átadja a csarnoképületet a gépeket szerelő vállalatoknak. (Képünkön: Zsaluzzák már a gépállásokat az új csarnokban.) (Jászai Csaba felvétele) Nem szokatlan Itáliában 2 kor­mányválság, a mostani azonban azért szimptomatikus, mert olyankor történik, amikor a tő­kés világot sújtó infláció éppen itt a legpusztítóbb erejű, és ugyanakkor — Görögország ki­lépése miatt a NATO katonai szervezetéből — az Atlanti Szö­vetség „kulcsállama” lett a Föld­közi-tengeren. Nyilván ezt cé­lozta a gyors és a vártnál is na­gyobb segély az NSZK-tói, és az amerikai kölcsön. De — a jelek szerint — ez is kevés. „Az illú­ziók nélküli köztársaság a re­mény nélküli köztársaság lett” — jellemezte legutóbb Itáliát a francia Le Monde — „a legve­szedelmesebb és legdrámaibb válságát éli át a háború óta” — tette ehhez hozzá az olasz La Stampa. A kormánykoalíció pártjait viszont a „taktikázás, ravaszkodás, a hatalom felpar­cellázása meríti ki” — írja a nyu­gatnémet Der Spiegel és egyben rámutat: az olasz piac nélkülöz­hetetlen Bonn, valamint Párizs számára. Ez persze, a Közös Pi­acot is jelenti, vagyis Nyugat- Európa és a NATO egyaránt „megjátssza” Olaszországot, mert — ’ nagy a tét. Nem valószínű, hogy felszínes kormányváltozás megoldja a válságot. Feltehető, hogy csupán elodázza — de med­dig? MATE IVAN Külkereskedelmi Hűvös, felhős idő Reggel országszerte 5—11 fok között volt a hőmérsék­let és borult volt az ég. Nap­közben sem lesz sokkal me­legebb, felhőátvonulások, szórványos esők várhatók. A nappali hőmérséklet 12—16, az esti 8—12 fok között ala­kú!. )

Next

/
Thumbnails
Contents