Déli Hírlap, 1974. október (6. évfolyam, 230-256. szám)

1974-10-30 / 255. szám

Elkészült a terelőút A 25-ös fő közlekedési út Sajópüspöki és Bánréve kö­zött az árvíz miatt megron­gálódott, a háromnj'ílású ár­téri hídon a közlekedés csak 10 tonna súlykorlátozás és 20 kilométer/óra sebességkorlá­tozás mellett történhetett, fél szélességben, hogy legalább a mezőgazdasági termények beszállítását biztosítsák. A korlátozás bevezetése után éjjel-nappali munkával tere­lőút kiépítézét kezdték meg és három nap alatt elkészült a korlátozás nélküli terelőút, amelyet tegnap délután két órakor átadtak a forgalom­nak. ★ Naponta 60—80 vízmintát ellenőriznek a megyei KÖJÁL laboratóriumában. Az ered­ményről azonnal értesítik az illetékéé tanácsokat. Több száz lakást és kutat fertőtlenítettek az áradat visszahúzódása után és — úgy hisszük, jellemző adat — 10 mázsa klórt használ­tak fel eddig egyéb fertőtlenítő anyagok mellett. (Tudósítás a 3. oldalon) A IV. országos pénztárosversenyen a Borsodi Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat öttagú csapata két első helyezést is szerzett. Az egyéniben és a csapatban is a legjobbnak bizonyultak. Képünkön a győztes csapat tagja, Hudák Ilona. (Riport a 3. oldalon.) Egészségügyi ellátás Az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság ma reg­geli jelentése szerint egyelőre nem okozott bonyodalmat az újabb eső. Igaz, azt még nem lehet tudni, hogy Csehszlo­vákiában mennyi csapadék került a folyókba, s ez elin­dít-e majd újabb árhullámo- kat.\ A Bodrogon és a Tiszán változatlan a helyzet: a Bod­rog csak nagyon lassan apad, a Tisza pedig néhány helyen még mindig árad. Az elmúlt 24 órában a Bodrog felső szakaszán mind­össze három centiméteres apadást mértek. Emiatt to­vább erősíti.'.; a gátakat. Je­lenleg 8860 homokzsák és 120 tonna kő erősíti a már hosz- szú napok óta rendkívül nagy nyomásnak kitett gátakat. Egyre több gondot okoznak Losonczi Pál az olsztyni vajdaságban Elnöki Tanácsunk elnöke, Losonczi Pál a tegnapi var­sói városnézés után vendég­látója, Henryk Jablonski len­gyel államfő társaságában az olsztyni vajdaságba utazott, és a mai napot ott is tölti. Este érkeznek vissza Varsó­ba. Képünkön: Losonczi Pál és felesége Varsó főépítészé­nek társaságában a lengyel főváros nevezetességeit te­kinti meg. a vízügyi szakembereknek az úgynevezett fakadó vizek is. A Tisza tokaji 739 centi- méteres vízállása változatlan, ugyanakkor Tiszafürednél nyolc centimétert áradt a folyó. A Tisza méllett ha­talmas, vízzel elöntött árte­rületek alakultak ki, ame­lyek vizét mozgásba hozza a fel-feltámadó szél. Ezért a gátakat futórőzsesorral, fóliá­val, rőzsehengerekkel védik a hullámveréstől. A Sajó és a Hernád völ­gyében tovább tart a beépí­tett árvízvédelmi anyagok visszanyerése míg a Bod­roghoz és a Tiszához újabb homokzsák- és kőszállítmá­nyok s más árvízvédelmi anyagok érkeznek. Az árvízi helyzet az ÉVIZIG-nek még mindig 3500 emberét köti le. Válságos Nixon állapota Nixon volt amerikai elnök állapota a . tegnapi műtét után ma hajnalban válságos­ra fordult, feltehetően belső vérzés miatt. Éjjel a sürgős műtét után három órán át volt eszméletlen. Ma felhős, hűvös, az átla­gosnál hidegebb idő várható ■újabb esőkkel, széllel. Reg­gel a Kékestetőn havazott, * POLITIKAI NAPILAP VI. ÉVFOLYAM, 255. SZÁM 1974. OKT. 30., SZERDA ARII: 80 FILLER Szovjet—NSZK tárgyalások ■ m » . Illést tartott a me«yei tanács-vb Tegnap délelőtt ülést tartott a Borsod megyei Tanács Végre­hajtó Bizottsága. Az ülés napirendjén három jelentős téma sze­repelt. Elsőként a megyei tanács pénzügyi és tervosztályának munkáját, szakigazgatási feladatainak ellátását tárgyalták meg. Ezt követően a megye művelődésügyi, valamint egészségügyi és szociális intézményeinek helyzetét, munkájuk személyi és tárgyi feltételeinek alakulását, gazdálkodásuk tapasztalatait vitatták meg. Majd a házgyári rekonstrukció végrehajtásának tapasztala­tairól hangzott el tájékoztató, ezen belül az építőipari kapacitás, a lakásépítés helyzetét ismertették. A vb-ülést dr. Ladányi József, Moszkvában folytatódnak a szovjet^—NSZK tárgyalások, amelyek során tegnap Brezs- nyev négyszemközt tanácsko­zott Schmidt kancellárral po­litikai kérdésekről, Koszigin pedig kereskedelmi kérdé­sekről nyugatnémet kollégá­jával. — Ford elnök közölte: jelentős eredményt vár a Brezsnyevvcl sorra kerülő találkozójától Vlagyivosztok közelében. Koszigin és Schmidt első­sorban a két ország kereske­delme növelésének finanszí­rozásáról tanácskozott. Mind­két félnek az a véleménye, hogy hitelproblémák nem akadályozhatják meg — ahogy eddig sem akadályoz­ták — a kapcsolatok bővíté­sét. — Közben szovjet vál­lalatok és nyugatnémet cé­gek megállapodtak Moszkvá­ban a harmadik földgáz— acélcső csereüzletben, és a megállapodást alá is írták. Ennek értelmében 1978—2000 között a Szovjetunió pótlóla­gosan legalább 2 és fél mil­liárd köbméter földgázt szál­lít az NSZK-nak ugyancsak pótlólagosan szállítandó nyu­gatnémet acélcsövekért. Hírmagyarázat: „Ha az áruk nem lephetik át a határokat, a fegyverek teszik ugyanazi.** — f gyclmeztette a világot nem soltüal a második világháború előtt Roosewelt el­nök leghaladóbb minisztere, Wallace, és a világnak nem c.jckély áldozatába került, hogy a tanács foganatlan maradt. Az évszázad végéig szóló földgáz— acélcső szállítási megállapodás szovjet és nyugatnémet vállala­tok között, ékes példája annak, hogyan kell tanulni az intelem­től, ha a háborút el akarjuk ke­rülni. Különösen fontos ennek felismerése a nukleáris korban. Nem véletlen, hogy a megál­lapodást a szocialista Szovjet­unió köti, amely egyedül köve­telte a béke biztosítását, az európai biztonság megteremtését Wallace felhívásával egyidőben a második világháború élőit, ak­kor — sajnos — eredménytele­nül. a Szovjetunió vezette szo­cialista viiág azóta „nagyhatal­mat” jelentő katonai ereje most már súlyosabban nyom a lat­ban, mint 40 évvel ezelőtt, így ezt az erőt a béke építésére használhatjuk, nem a fegyverek, ■ hanem az áruk lépik át a hatá- j rókát —■ ezúttal földgáz és acél- | cső formájában. MÁTÉ IVAN * a megyei tanács elnöke vezette. A tanácskozáson — egye­bek között — a megye la­kosságának egészségügyi és szociális szakellátásáról ter­jesztett jelentést a végrehaj­tó bizottság elé dr. Pavlyák Pál, a megyei tanács egész­ségügyi osztályának vezetője. Ebben hangsúlyozta: eszten­dőről esztendőre mind na­gyobb anyagi eszközöket biz­tosítanak tanácsaink az egész­ségpolitikai célok megvalósí­tására. Ennek eredményekép­pen mind az egészségügyi, mind a szociális szolgáltatá­sok javultak. Elsősorban a meglevő intézetek, intézmé­nyek korszerűsítése, felszere­lésének modernizálása, ki­egészítése került előtérbe. Ugyanakkor tervszerűen tö­rekedtek az új ellátási for­mák — az intenzív ellátást biztosító osztályok, részlegek —, folyamatos bevezetésére, megszervezésére. Az eredmények ellenére azonban még számos olyan feladatot kell megoldani az egészségügyi szakigazgatás­nak, amely a lakosság elvá­rásait megfelelő szinten tud­ja szolgálni. (Folytatás az 5. oldalon) Fedett gyógyfürdő Cserkeszőlőn A jövő év elején megnyitja kapuit a mos!* épülő fedett gyógyfürdő Cserkeszőlőn, Szolnok megye gyógyvizéről nevezetes kirándulóhelyén. A reumatikus, ízületi betegségek eredményes kezelésére alkal­mas vizet három fedett me­dencébe vezetik, ezenkívül tá­gas pihenőket, öltözőket és orvosi rendelőt alakítanak ki. Az orvosi beutalóval is igény­be vehető cserkeszőlői fedett gyógyfürdő szomszédságában — a tervek szerint — Touring szállót építtet a Szolnok me­gyei Idegenforgalmi Hivatal. y. A közelmúltban — mint hírül adtuk — Borsod-Abaúj- Zemplén megye járási és városi pártbizottságának titkárai, a tegnapi nap folyamán pedig a megye tanácsi és népfront­vezetői látogatták meg a Herman Ottó Múzeum új kiállítá­sait. A vendégeket dr. Szabadfalvi József kandidátus, a mú­zeum igazgatója kalauzolta, s tájékoztatást adott a megyei• múzeumhálózat tevékenységéről, fejlesztésének lehetőségei­ről. Képünk előterében (balról jobbra) a múzeum igazgatója, Hegyi Imre, a Hazafias Népfront megyei bizottságának tit­kára, Varga Gáborné, az országgyűlés alelnöke, a megyei ta­nács elnökhelyettese és dr. Ladányi József, a megyei tanács elnöke. 4 Bodrog lassan apad, a Tisza árad Ma reggeli jelentés §■**" • ■ rr i fF 11 • 8 n Felhős, hűvös idő 5 a no vastagsága íj cenu- méter volt. A nappali hő­mérséklet 5—9, az esti 5 fok sörül alakul. I Íj iskola a Viresmarty metán (KÉRDÉSEKRE ADUNK VAKASZT A DM VÁROSPOLITIKÁI FÓRUMÁBAN)

Next

/
Thumbnails
Contents