Déli Hírlap, 1974. szeptember (6. évfolyam, 205-229. szám)
1974-09-28 / 228. szám
Mint tegnap már hírül adtuk, ma délután és vasárnap délelőtt a miskolci népkerti pályán „hajrázik” az idei magyar salakmotoros csapat- és egyéni bajnokság. A csapatverseny ma délután fél négykor, az egyéni holnap délelőtt tíz órakor kezdődik. A versenyt rendező Honvéd Papp J. SE csapatának tagja lesz többek között Mészáros is, aki legutóbb a csehszlovákiai Aranysisak- versenyen vett részt. Végeredményben a 15. helyen végzett, bár jobban is szerepelhetett volna, ha motorja nem mondja fel a szolgálatot. A különleges, hatszemélyes futamokban mindig 3. volt — amíg a masinájá bírta. A fiatal versenyző jó benyomást tett a szakemberekre, s feladatának tulajdonképpen eleget tett: újabb nemzetközi tapasztalatokat szerzett még remélhetően hosszú pályafutásához. A csapatok végleges ösz- szetétele még nem ismert, az egyéni nevezések azonban már befutottak. A következőket nevezték. Borsodi Volán: Szőke, Csató, Szi- ráczki I., Jakab, Oszkó. Honvéd Papp J. SE: Berki, Mészáros, Damka, Üveges. Debreceni Volán: Radácsi, Pe- rényi, Domokos, Egri. Szegedi Volán: Zahorán, Darázs. Tartalékként elsősorban Gregó és Sziráczki J. jöhet számításba. Tegnap megírtuk, hogyan alakult ki az egyéni OB II. ez évi végeredménye. Nem közöltük azonban még a VI., utolsó forduló legjobbjainak listáját. A Gyulán rendezett versenyen tehát: 1. Gregó (PJSE) 13, 2. Kiss (Szolnok) 12, 3. Reszegi (Debreceni Volán) 12, 4. Sziráczki J. (PJSE) 11, 5. Oreskó (Debreceni Volán) 11, 6. Erdélyi (Gyulai MEDOSZ) 9, ...9. Farkas (PJSE) 8 ponttal. H. K. Mégy borsodi egymás ellen A sorsolás szeszélye következtében két-két borsodi csapat játszik egymás ellen vasárnap a labdarúgó NB III. tizedik fordulójában. S a tapasztalat azt bizonyítja, hogy ilyen esetekben a legtöbbször igen szoros eredménnyel zárulnak a találkozók. Ezúttal viszont alighanem eltérnek a hagyománytól a csapatok. A papírforma alapján csupán a Rudabánya—MVSC mérkőzésen várható szoros, a döntetlenhez közelálló eredmény, míg a Leninváros—Borsodi Volán találkozón a játékerőben és formában is jobb LMTK biztos győzelme látszik valószínűnek. 7- Nagyon nehéz mérkőzés elé nézünk — mondta tegnap Vi- rágh István, az MVSC edzője —, hiszen Ruöabányán egyetlen csapat sem állhat ki határozott esélyekkel a pályára. Ráadásul a Bányász — az év eleji „játékosvándorlás” ellenére is — na- gyon „együtt van”, egyre-másra éri el a jó eredményeket. Ugyanakkor nálunk tovább tart a „peches gólok” időszaka, s csak nem tudunk kilábalni a hullámvölgyből. Az akarattal nincs baj — biztos, hogy vasárnap sem les? —, de le kellene már higgadni! Ezért döcög a csapatjáték is. Ráadásul ismét meg kell bontanom a csapat egységét, mert Molnár talpát megoperálták. Rudabányán tehát a Kun — Szabó Z., Locher, Leiszt, István — Szabó Gy., Galló — Fekete, Demkó, Kiss, Szabó P. együttes kezd, a cserepadra pedig serfőző, Szűcs és Lukács ül. — Szegény embert még az ág is húzza — kesergett Penderi György, a közlekedésiek mestere —, hiszen az annyira áhított első győzelem megszerzése után — nincs csapatunk! Fazekas esküvőjét tartja, Karacs makacs deréksérü’ésse! bajló* dik. PiVZur - tzc'meperáeión'y-sétt keresztül, s többen „nyögik” a hétközi MNK-mérlcőzés „ajándékait” is. Leninvárosban egyébként sem voltunk pontszerzésre esélyesek, így meg ... örülünk majd a tisztes eredménynek. Az LMTK-hoz a Boros, Szakos, Farkas, Magyar, Soós, Vári, juhász, Tóth, Jónás, Kertész, Pál, Oláh, Previtzer, Vasvári, Lója 15-ös keret utazik, s a teljesen egészségesekből közvetlenül a mérkőzés előtt jelölöm ki a csapatot. (monostori) >(c Az év utolsó versenyét rendezik meg holnap délelőtt 9 órától a Mályi-tavon. Az ünnepélyes évadzárót ma délután az új vitorláshangár avatása vezeti be; a nagycsarnok végre kitűnő ,,szálláshelyet” biztosít a télre, a holnap utoljára vízre szálló — s képünkön még a Rakacai tavon, verseny közben látható hajóknak. (Pázmándi Gyuláné felvétele) A hét vége sporteseményei A hét végén ismét zsúfolt program várja a sportkedvelőket. A NÉPKERTBEN Ma 15 órától a magyar salak- motorsport legjobbjait láthatja a szurkolók tábora. Az országos csapatbajnokság döntőit rendezik ebben az időpontban. Egy órával később, 16 órakor a Miskolci Vörös Meteor látja vendégül NB I B-s ellenfelét, a Debreceni MTE csapatát. Holnap 10 órától az országos egyéni bajnokság hatodik, befejező futamában szállnak gépeik nyergébe a versenyzők. A SPORTCSARNOKBAN ma reggel 8 órakor kezdődik az SZMT szakmaközi bajnokságának „teremsport” döntője. Holnap .9 órától a DVTK rendez két teremben országos IV. osztályú minősítő kardversenyt. A STADIONBAN ma reggel 8 5 ólakor már elkezdődött és egész nap tart az SZMT szakmaközi bajnokságainak küzdelemsorozata. Délután 3 órakor a tornateremben az ifjúsági II. és a felnőtt III. osztályú tornászok állnak rajthoz. Holnap 9 órakor a sakkozók OB II-es" őszi idényének nyitó mérkőzését tartják a klubhelyiségben. a DVTK csapatának ellenfele a Ganz Vil'any együttese lesz. a* kézilabdapályán 10 órakor a diósgyőri lányok játszanak a Beloiannisz gárdájával, majd egy óra múlva a DVTK férficsapata vív bajnoki mérkőA ön tippjei 1. Győri MÁV DAC— Szegedi EOL X 2. K. Rákóczi—Budafok l 3. Dorog—FÖSPED 1 4. Bp. Volán—Komló X 5. Egri Dózsa—Ózdi Kohász 1 6. Ganz-MAVAG—Olajb. 1 7. Szekszárd—DVSC 1 8. Debreceni MTE—KVSE 2 9. DEAC—Nagybátony X 10. Rudabánya—MVSC X 11. Pápa—KOMÉP z 12. ÉRDÉRT—Dunaújvárosi ÉPÍTŐK 2 13. Szabó Lajos SE—Izzó 2 PÓTMÉRKÖZÉSEK: 14. ÉPGÉP—Szolnoki MÁV X 15. Sátoraljaújhely—Lehel 1 16. Kisterenye—Kisvárda X A Mielec csak később jöhet Már hétküzben híre járt annak, hogy a jövő héten — a DVTK vendégeként — városunkba érkezik a lengyel Stal Mielec labdarúgó bajnokcsapata. Diósgyőrbe már meg is érkezett Lato, (Kasz- perczak és Domarski együttesének távirata arról, hogy a lengyel NB I-ben jelenleg egy pont veszteséggel a második helyen álló csapat elsején délután érkezik a határra. Az október 2-ára, szerdára tervezett DVTK— Mielec mérkőzésből azonban mégsem lesz semmi, .hiszen az MLSZ — híven eddigi következetességéhez — nem járult hozzá a mérkőzés ezen a napon történő megrendezéséhez. Az indok: másodikén a Felszabadulási Kupában kell játszania a DVTK- nak, a sorsolás szerint. (Október 2., 14 óra: MVSC— DVTK). Ez természetesen azt jelenti, hogy a 3-ára tervezett Ózd—Mielec találkozó sem jöhet létre. A legfrissebb értesülések szerint az MLSZ csak ahhoz járult hozzá, hogy a diósgyőriek október 12-én, szombaton játsszanak a neves lengyel bajnokcsapattal. Ez a találkozó azonban csak akkor jöhet létre, ha az új időpont a Mielec- nek is megfelel. apróhirdeté called! A Miskolci Pamutfonó felvesz 8 általános végzettséggel 16 évet betöltött női munkaerőket fonó átképzősnek. Jelentkezés a munkaerő-gazdálkodáson. A vám- és pénzügyőri testületbe felvételre pályázhatnak azok a középiskolát végzettek, akik sorkatonai kötelezettségüknek eleget tettek és a 26. életévüket még nem töltötték be. Az érdeklődők részletes felvilágosítást a vám- és pénzügyőri szervek parancsnokaitól, Miskolcon a Vám- és Pénzügyőrség megyei parancsnokságán kaphatnak. Két gj^ermekem mellé házvezetőnőt keresek ottlakással. Érdeklődni: páratlan napokon egész nap. III. kér. Győri kapu 35. IX/2. cs d es s-iiet© B 17 W-os erősítő (végfok) hangfallal együtt eladó. Érd.: III. kér., Bükk u. 15. Kisméretű asztaltűzhety eladó. Miskolc, I., Csalogány u. 35. Irhabunda 109-as (leányka, f!ú) eladó. Kun Béla u. 13. ísz. 9. Trabant Combi és most vizsgázott CT-s Trabant eladó. Érdeklődni: 38-844. Szőlőprés eladó, 50 és 70 literesek. I. kér. Dobozi M. u. 4. Skoda 1000 MB eladó. Érdeklődni. Kisházi, Tanácsház tér 3. Október 13-től nagyméretű üres szoba kiadó, meghatározott időre. II. kér. Kertész u. 33. Kerek hálós járóka eladó. Miskolc, Katowice u. 41. IV/4. 8 méteres gerendák, ajtók, ablakok, deszkák eladók. 11. kér. Kertész u. 33. Családtalan, MÄV-tiszt özvegye társaság hiányában várja magasabb termetű MÁV-nyug- díjas levelét 62 évesig, házasság céljából. Kaland kizárva. „Megbecsülés 261842' jeligére a debreceni hirdetőbe. Fiatal, intelligens házaspár lakásért eltartana idős nénit vagy bácsit. „Megértés 14412” jeligére a kiadóba. zést a Nyíregyházi Petőfi együttesével. A KILIAN tornatermében két kosárlabdatalálkozó lesz. Holnap 8 óra 30 perckor az NB I-es női csapat játszik a Ganz-MÁVAG gáráája ellen, majd 10 órától a DVTK— Szegedi EOL NB Il-es férfi mérkőzést játsszák le. A BUBIKBAN holnap ll órakor az MVSC NB Il-es női röplabdacsapata lép pályára a Nyíregyházi Taurus ellen. A PALÓCZI UTCAI röplabdapályán is második vonalbeli mérkőzést játszanak. Az utóbbi időben kitűnő formába lendült B. Volán női csapata mérkőzik ll órakor a Tipográfia együttesével. A III. KÉR. TANÁCSI HIVATAL klubtermében OB Il-es sakkmérkőzést játszik a VIMELUX a Bp. Vasas együttesével. Kártérítés a viszony miatt A 82 éves Louise Kibiniec bíróság elé idéztette a 81 éves Mary Reisert, és azzal vádolta, hogy viszonyt folytat férjével, a 90 éves Albert Kubi- nieccel. Tekintettel arra, hogy az esemény súlyos idegkimerülést okozott a megcsalt hitvesnek, 250 000 dolláros kártérítést követelt riválisától. Marihuana, babföld A francia rendőrség Saint- Genies-ben letartóztatott egy angol házaspárt, akik hét hektárnyi területet béreltek ki paradicsom- és babültetvény céljára. A rendőrök csakhamar felfedezték, hogy a paradicsom és bab mögöt.t marihuana-ültetvény húzódik meg, amelyből a fiatal pár kábítószer^ készített. Őszi kosztüm Az Iparművészeti Vállalat újdonsága. (Bara István felvétele) Szupermini és a gyémánt bosszúja Két külföldi magazin két „csemegéjéről” számolunk be. Svéd lapok írják, hogy az északi országban a hölgyek megvalósították a „szupermiA korszerű gazdaságija: bábolnai gaboiBuszárító Teljesítmény: 15 tonna/óra Megrendelhető hcthórtaDos szállításra A MEZÖGAZDASAGI KOMBINAT KERESKEDELMI OSZTÁLYÁN, BÁBOLNÁN Forgalomba hozzák Éplllfl/ az ^GROTItüSZI megyei A GR OKER - vállalatai nit” — nem minden haszon nélkül. No, ne arra gondoljon az olvasó, amira ilyenkor szoktak, — csak majdnem. A ,,szupermini” lényege ugyanis az, hogy nincs alatta se harisnyanadrág, se más. Hordani pedig akkor hordják a hölgyek, amikor autójukból kiszállva, s melléje állva várják, mit állapítanak meg a kocsit alulról, egy gödörből vizsgáló biztosok. Tízet lehet tenni egy ellen: a biztos biztos, hogy nem a kocsit nézi alulról, hanem ... És ha abban „nincs hiba’% a kocsira — senki se figyel. A nyugatnémet Bild-Zeitung egy gyémánt bosszújáról ír. Springer híres, de talán inkább hírhedt képes magazinja arról tudósít, hogy az USA egyik múzeumában őriznek egy gyémántot, amelyet senki sem akar megvenni, noha sokat ér. Iíogy miért? — Nos azért, mert legalább húsz tulajdonosa fizetett rá, hogy megvette. Majdnem mind váratlanul elhunyt — fiatalon. Utolsó tulajdonosának „pech- szériája” azután minden előzőt felülmúlt. MacLane, a skót származású milliomos nem hitt a babonában, megvette a gyémántot és később büszkén mesélte: nem vált be a jóslat, ott volt az elsüllyedt Titanicon, de azon kevesek közé tartozik, akik életben maradtak. A gyémánt azonban nem tűrte a „froclit”: néhány év múlva lánya öngyilkos, felesége baleset áldozata lett, ő pedig elmegyógyintézetbe került, ott is halt meg. (máté) Játszanak a haiáíSal A 21 éves amerikai néger Fally, a 23 éves francia Monique, a 18 éves belga Laurence és a 23 éves német Karina annak a női együttesnek a tagja, amely kizárólag halált megvető bator- ságú nőkből áll. Valameny- nyien egy gépkocsival végzett mutatványban lépnek fel, amelynek során az autóval ugratnak, halálugrást hajtanak végre, tűzön hajtanak keresztül. Hogy a szám mennyire veszélyes, azt ékfesszólóan bizonyítják a négy hölgy testén látható sebhelyek, égések és friss kötések. Az firanysisaktél a üipkertig