Déli Hírlap, 1974. szeptember (6. évfolyam, 205-229. szám)

1974-09-20 / 221. szám

/ Hét végi kalauz Alkotó emberek közössége Ős7-búcsúztato túrák Koncert az Adyban Eoj jó tévéjáték jjc Az őszi—téli kiállítási szezon első bemutatója egy héttel ezelőtt nyílt a Szentpéteri kapui József Attila Klubkönyv­tárban. Gacs Gábor grafikusművész tárlata folytatja azt a sort, amelynek keretében az elmúlt években a mai magyar grafika legjobbjai mutatkoznak be itt. A külföldi kiállításai nyomán nemzetközileg is jól ismert és számon tartott mű­vész az utóbbi néhány év terméséből 72 rézkarcot és litog­ráfiát állított ki. A témájában és megfogalmazásában is sok­színű, a humánum jegyében fogant művek közül a legerő­teljesebbek azok, amelyek az ember érdekében, az erőszak ellen emelnek szót. Közülük is talán az 1972-ben készült Dózsa-sorozat a legemlékezetesebb. Képünkön a Festő és modell című kompozíció. A kiállítás vasárnap is megtekint­hető; délelőtt 10-től este 6-ig tart nyitva. ★ ★ ★ Megkezdődött az őszi turista­szezon. A szakosztályok szebb­nél szebb programokat kínálnak tagjaiknak. Ezek között egyre gya rabban szerepelnek az ágy­nevezett ösz-búcsúztatók, s a szarvasbőgésre invitáló túrák. (Elég kimenni Jávorkút, vagy Csipltéskút környékére, hogy hallja az ember a szarvasbikák félelmetesnek tűnő hangját.) A DVTK szervezett természet- járói változtattak az eredeti tú­raprogramban megjelölt útirá­nyon. Szeptember 22-én, vasár­nap Aggtelekre kirándulnak, ahol a föld alatti mesevilágot csodálják meg. A csoport 6 óra 57 perckor indul a Tiszai pálya­udvarról Jósvafőig, s onnan au­tóbusszal tovább. A helyiipari természetjárók viszont a Blikkben túráznak. Vasárnap reggel 8 órakor talál­koznak a LAEV-kisvonatnál, ahonnan a következő útvonalú túrára indulnák: Lillafüred Szinva-forrás—Bükkszentke­reszt—Lófőtisztás—Bókafarm —Lillafüred. Túravezető: Hajdú Gabriella. * Az Ady Endre Művelődési Házban rendezett Városunk művészei című koncertsoro­zatot az őszi közművelődési évadban is folytatják. Szep­tember 21-én, szombaton es­te hat órakor már a tizen­egyedik előadásra várják a közönséget. Az operaest mű­során Erkel, Kodály, Mo­zart, Verdi, Puccini, Csaj­kovszkij és Bizet művei sze­repelnek. Közreműködik Vár­hegyi Márta, a Miskolci Nemzeti Szinház, Tarnay Gyula, a Magyar Állami Operaház művésze; valamint a Miskolci Szimfonikus Ze-' nekar. Az együttest Mura Péter vezényli. * A bemutató mozikban az év elején láthattuk Sztaniszlav Rosz- tockij Csendesek a hajnalok cí­mű szovjet filmjét. Azt a mü­vet, amely ismételten bebizo­nyította, hogy akárhány film­nek szolgált is témájául az el­múlt harminc esztendőben a második világháború — a nagy művész tud róla űjat mondani. A filmet a hét végén a Hevesy Iván Filmklubban vetítik. Emel­lé szívesen ajánljuk Defoe Ro­binson Crusoe című regényének ugyancsak szovjet filmadaptá­cióját. Bár a dicséretes szándé­kot, hogy a mindenki könyvét, a Robinsont filmen is láthassuk, nem kíséri maradéktalan siker, a gyerekek biztosan szívesen megnézik a Kossuth moziban. Képünkön ebből a filmből lát­hatunk egy jelenetet. * A Gárdonyi Géza Művelő­dési Ház közkedvelt szóra­koztató rendezvénye a fiata­lok Koktél klubja. A meg­határozott időszakokban je­lentkező zenés program fia­tal hallgatóságát legköze­lebb szeptember 22-én, va­sárnap délután öt órára vár­ják. A zenét a Kőtörő együt­tes szolgáltatja. A televízió hét végi mű­sorából Szabó György Az utolsó játszma című tv-játé- kára hívjuk fel a figyelmet. Mint a szerző előrebocsátja, a meséje egy „kitalált kri­mitörténet”, de ebben a ke­retjátékban sokkal többről van szó, mint kalandról. Na­póleonról sokat írtak, és minden bizonnyal ezután is sokat írnak. De úgy látszik, a világhódító katonacsászár emberi alakja és kétségkívül tragikus sorsa kimeríthetet­len. A Vígszínházban bemu­tatott színdarab televíziós vál­tozata mindenesetre emellett szól. Képünkön a szombaton este főműsorban látható tv- játék Napóleonja, Öze Lajos és egyik partnere, Somogy- vári Rudolf. r A „Gábor Áron’’ Kohó- és Öntőipari (3533 Miskolc, Bolyai Farkas u. 10.) 1974. októbertől elegendő jelentkezés esetén az alábbi önköltséges tanfolyamokat indítja: I. Középiskolai végzettségűek részére: 1. LABORÁNS I. 2. MŰSZAKI RAJZ (alapozó) 3. KÖRNYEZETVÉDELMI 4. LEVEGÖTISZTASÁG-VÉDELMI 5. VIZMINÖSÉG-VÉDELMI II. Nyolc általános iskolai végze.iségüek részére: 1. LÁNGHEGESZTŐ 2. AKKUMULÁTORKEZELÖ Jelentkezés: hétfő, kedd, csütörtök (I. em. 47.) Telefonszám: 52-130 Sokszor leírt, elmondott közhely ma már, hogy a ter­melés legfontosabb tényező­je az ember. A szocialista brigádmozgalom éppen erre az egyes emberben, munkás­ban, s ugyanakkor a közös­ségben levő, eddig még tel nem szabadított energiákra épít. Két mozgatóeleme van (lehet) ennek a mozgalom­nak: az érdekeltség és az ön­tudat. Az érdekeltség, érdek (amelynek döntő szerepére már Lenin felhívta a figyel­met!) azt jelenti, hogy csak ott várható valós és tartós eredmény, ahol a munkás is „megtalálja a számítását”. Az egyén és a társadalom érdeke nem ütközhet. A he­lyes gazdasági és politikai vezetés már eleve úgy ter­vez, úgy alakítja ki a gyár programját, hogy a dolgozók anyagi érdekeltségét is be­kalkulálja. A termelés, ter­melékenység fokozásában van egy pont, amelyről már csak a munkás öntevékeny alkotókedvének, ötleteinek a felhasználásával lehet to­vábblépni. Ennek ezerféle változata van. A tv szerdai riportműso­rában (Hogyan többet — ma és holnap?) kitűnő példákat láthattunk erre. Az egyik szocialista brigád pl. meglá­togatta azt a gyárat, amely az alkatrészeket állítja elő (az Ikarusz autóbuszok mű­szereit). Több haszna is van az ilyen brigádmegmozdulá­soknak. Amellett, hogy gya­rapodnak a brigád műsza­ki, gazdasági stb. ismeretei, emberi kapcsolatba kerül (a termelésin túlmenően) egy másik munkáskollektívával is. Ez a személyes, intimebb kapcsolat a termeléssel (ese­tünkben a kooperáló válla­lattal) a termelés hatékony­ságát is növeli. Egyáltalán minden gesztus, amit a mun­kás, az ember kap a veze­tőktől, a gyártól, visszahat magára a termelésre is. Ezért fontos, hogy a szocia­lista brigádmozgalomban a humán (tehát nem csupán a termelési, termelékenységi) szempontokra is gondot for­dítson a vezetés. Jelenti ez azt, hogy minden lehető mó­don meg kell könnyíteni (gé­pesítéssel, korszerűsítéssel) a munka körülményeit (erre is láttunk példát: légkondicio­náló berendezést szereltek be az egyik fonodában)' és emberségesen (de nem le­ereszkedően, lekezelően) kell bánni, beszélni a munkás­sal. Magyarán optimális lég­kört kell teremteni, amely­ben a munkást nem zavarja semmi külső tényező. A szocialista brigád: alko­tó emberek közössége. Az alkotó ebben az esetben nem csupán termelőt jelent. A kívánatos cél: az, hogy ne csupán alkatrésze, fogaske­reke legyen • a munkás, a brigád a termelésnek, de ágy érezze a sajátjának a gyárat, hogy a hasznát és az örömét is megtalálja a munkában. Ehhez az kell, hogy valóban reálisan tervezzék meg a munkát, vonják be a mun­kást a feladatok kitűzésébe, partnernek tekintsék a ve­zetők a brigádtagokat. (horpácsi) 4 Madárvédelmi szakkör Az idei tanévben már ha­todik alkalommal kezdte meg munkáját a Fazekas ut­cai Általános Iskolában a Lajkó István vezette madár­védelmi biológiai szakkör. A hétfőnként tartott foglalkozá­sokon a kultúrmadár-te- nyésztéssel és -tartással, a madárvédelemmel, Földünk állatvilágával ismerkednek a pajtások. A Herman Ottó madárvé­delmi és biológiai szakkör tagjai minden második hé­ten a Bükk hegységbe kirán­dulnak. Emellett program­jukban szerepel a budapesti Állat- és Növénykert, a kis- vadaskert, a debreceni ál­latkert és a Nagyerdő ter­mészeti kincseinek, növény- és állatvilágának megisme­rése is. Római mozaikot találtak a romkertben Tizenhat négyzetméteres szí­nes római kori mozaikra buk­kantak Szombathelyen a Jár­dányi Paulovits István rom­kert rekonstrukciója során. A lelet a város 2000 éves, föld­rengés következtében elpusz­tult őse, Savaria császári palotájának egyik helyiségét díszítette évezredünk első századaiban. Az antik törté­nelemírásból és irodalomból ismert, hogy a nagy római birodalom császárai több al­kalommal szívesen vonultak ide vissza téli szállásra. A fehér, vörös, szürke, fe­kete márványkockákból kira­kott, fonatos és geometrikus díszű, sarkaiban négy ampho - rából indás elágazású mo­zaik kisebb rongálódásoktól eltekintve épen került elő. Rokonságot mutat a rom­kertben korábban feltárt nagy fogadócsarnok (quiria- nus bazilika) mozaikjaival. Diákahrak Szeptember 29-én kerül képernyőre a „Diákabrak”. Ez színes magazinműsor lesz a kicsinyeknek; külön­böző érdekes filmújdonsá­gok részleteit ■ tekinthetik meg. Októberben a „Síppal, dobbal” műsorsorozat foly­tatja látogatását a legjobb zenei általános iskolákban. Adolf-táró makettje A Nyíregyházi Tanárképző Főiskolán tanulók oktatásá­nak segítésére érdekes, új­szerű szemléltető eszközt ké­szít a Felsőoktatási Intézet kérésére a Rudabányai Vas­ércművek lakatos szocialista brigádja — társadalmi mun­kában. A geológiai-ásványtani ok­tatás segítésére méretarányo­san kicsinyítve készítik el a PÉNTEK Kossuth rádió: 12.00: Déli Kró­nika. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.35: Tánczenei koktél. — 13.20: Ifjú Magyari Imre népi zene­kara játszik. — 13.45: Olvasni­való. Világirodalmi kiadványok­ról beszél Geher István. — 14.00: Csicseri-bolt. — 14.25: „Nyitni- kék”. — 15.00: Hirek. — 15.10: Magyarán szólva... — 15.25: Zentay Anna operettdalokat éne­kel. — 15.40: Kóruspódium — Mátészalkán. I. — 16.00: A vi­lággazdaság hírei. — 16.05: Pé- chy Blanka köszöntése. — 16.50: Lendvay Kamilló: Kis szvit. — 17.00: Hírek. — 17.05: Külpoliti­kai figyelő. — 17.20: Marija Bie- su és Kurt Böhme énekel. — 17.51: Az Ifjúsági Rádiószinpad bemutatója. Tavaszi tótágas. — 19.00: Esti Krónika. — 19.30: Sporthíradó. — 19.40: A Belügy­minisztérium Duna Művészegyüt­tesének népi zenekara játszik. — 20.25: Háttérbeszélgetés ... Li­povecz Iván külpolitikai műso­ra. — 20.55: Hírek. — 20.58: Há­zimuzsika. — 22.00: Hírek. — 22.20: Könnyűzene. — 22.50: Me­ditáció — a felújításról és a tu­dás megújításáról. — 23.00: Ze­nekari muzsika. — 24.00: Hírek. — 0.10: Részletek Buday Dénes —Babay József A csodatükör című dal játékából. Petőfi rádió: 12.00: A Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekarának felvételeiből. — 12.45: Rádiónovella-pályáza);. Rá­ba Mihály: A nyugtalan napok kezdete. — 13.00: Hírek. — 13.45: Időjárás. — 14.00: Kettőtől hatig. — 18.00: Hírek. — 18.05: Külpoli­tikai figyelő. — 18.20: Haydn: c-moll szimfónia No 95. — 18.43: Sir Francis Bacon tündöklése és bukása. Szuhay Havas Ervin írása. — 18.58: Beszámoló a XIV. sopoti nemzetközi dalfesztivál­ról. — 19.38: Ez a farkas! Ez a farkas! Beszélgetés egy kisbá- rány magyar hangjával: Palos Zsuzsával. — 19.53: Jó estét, gyerekek! — 20.00: Esti Krónika. 20.25: Üj könyvek. — 20.28: A Madách Színháztól a Madách Színházig ... — 22.05: Calet: Fa­lusi vázlatok. — 22.15: Portrék az operaszínpadon. A Figaro házassága Susannája. — 23.00: Hírek. — 23.15: Verbunkosok. — 24.00: Hírek. Miskolci rádió: 17.30: Műsor- ismetretés, hírek. — 17.35: Mű­velődés Borsodban . . . (Évadzá­ró koncert az avasi templom­ban). — Üj felvételeinkből. — 18.00: Borsodi Tükör. (Tanács­koztak a munkaügyi döntőbi­zottságok elnökei; Kivitelezőt keres egy lakásépítő szövetke­zet; Szezonidőszakban a mér­tékhitelesítőknél; Az őszi BNV- ről jelentjük; Tanácskoztak a horgászegyesületek vezetői.) — 18.15—19.00: örökzöld melódiák. — Nyugalom? Az idősebbek mű­sora. (Nyugdíjasok találkozója; A pihenésről; Látogatás a szik­szói szociális otthonban.) — Hol töltsük a hétvégét? Túrajavaslat rudabányai vasércbányában 1908-ban megnyitott úgyne­vezett Adolf-táró „előépít- ményének”, bejáratának má­sát korabeli tervrajzok alap­ján. A csaknem egy méter hosszú bányabejáratot úgy alakítják ki, hogy azon a csillék is „műszak szerint” közlekedhetnek, s azokat a Rudabánya környékén elő­forduló érccel rakják meg. és sportműsor. — A dzsessz ked­velőinek. Televízió: 17.08: Műsorismerte­tés. — 17.10: Hírek. — 17.15: Pil­lantás a sportvilágba. — 17.45: Tájékoztató a zöldségellátásról. — 18.15: Öt perc meteorológia... — 18.20: Jogi esetek. — 19.15; Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Hazai esték. Jászberény —Sárospatak. — 22.00: Tv-híradó — 3. Szlovák televízió: 17.00: Hírek. — 17.15: Műszaki magazin. — 17.45: Kerületeink hangja. — 18.10: Vetélkedő. — 19.00: Hír­adó. — 20.00: Ünnepi hangver­seny. — 22.00: Az újságíró (szov­jet film). Kiállítások: Miskolci Képtár (10—18 óráig): Magyar festészet a XX. században. — Szőnyi Ist­ván 50 rézkarca. — Déryné-ház (10—18 óráig): Régi magyar arc­képek. — József Attila klub­könyvtár (12—18 óráig): Gacs Gábor grafikái. — Miskolci Ga­léria (10—18 óráig): Kass János grafikusművész kiállítása. — Kossuth Művelődési Ház (10—18 óráig): Testvérvárosok nemzet­közi fotószalonja. Miskolci Nemzeti Színház (7): Évadnyitó díszelőadás. Kakuk Marci. Bemutató bérlet. Filmszínházak: Béke (f4, hn6, 8 óra): Ki megy a nő után? (mb. szí. angol). — Kossuth (f3, hn5, 7 óra): Robinson Crusoe (mb. szí. szovjet). — Hevesy Iván Filmklub (5 óra): Andrej Rubljov I—II. (szovjet, dupla helyár!). — Fáklya (f5, f7 óra): Azon az éjszakán . . . (mb. NDK). — Petőfi (f5, f7 * óra): Életünk legszebb napja (mb. szí. amerikai). — Szikra (5, 7 óra): A fekete herceg (mb. szovjet). — Táncsics (f5, f7 óra): A Pend- ragon-legenda (szí. magyar). — Tapolca, Kert (f8 óra): A hete­dik töltény (mb. szí. szovjet). — Hámor (4 óra): Közelharc fér­fiak és nők között (amerikai). SZOMBAT Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Műsorismertetés. — 8.15: Budapest és a vidék kulturális programjából. — 8.24: Lányok, asszonyok. — 8.43: Hans Knap- pertsbusch Wagner-felvételeiből. — 9.22: A főszerepben: Pécsi Sándor. A zenélő doboz. — 10.00: Hírek. — 10.05: A Monte Carlo-i Nemzeti Opera zenekarának hangversenye. — 11.38: Charity, te édes! Részletek Coleman ze­nés játékából. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Zongoraművek. — 8.24: Válaszolunk hallgatóinknak. — 9.00: Hírek. — 9.03: Béres Ferenc és Vörös Sári énekel. — 9.50: A Budapesti Koncert Fúvósze­nekar indulókat játszik. — 10.00: A zen# hullámhosszán. — 11.00: Hírek*

Next

/
Thumbnails
Contents