Déli Hírlap, 1974. augusztus (6. évfolyam, 179-204. szám)
1974-08-16 / 192. szám
A nagyüzemi párt*vb előtt Líbiától New Yorkig A munkások társadalmi szerepének tokozása Legnagyobb üzemünk, a Lenin Kohászati Müvek nagyüzemi pártbizottsága az elmúlt években többször is alaposan elemezte a gyár munkásainak helyzetét. A csütörtökön megtartott végrehajtó bizottsági ülés elé került intézkedési terv megállapításai között szerepel, hogy a vállalatnál fokozódott a fizikai dolgozók részvétele a döntések meghozatalában. Többek között olyan kérdésekben, amelyek a munkakörülmények javítását szolgálják, — de adott esetben elősegítette a döntések meghozatalát a fizikai dolgozók véleménye egy-egy üzem jövőjét érintő kérdésben is. Erősödött a munkásság részvétele a vezetésben, szélesedett az üzemi demokrácia. A vb-ülésen felvetődött, ' hogy érdemes volna elemezni, milyen a kitüntetések elosztásának aránya, hiszen a nagyüzem dolgozóinak megközelítőleg nyolcvan százaléka fizikai munkás. A vasgyárban tovább lehet és kell is erősíteni a párt munkásjellegét; ezt a folyamatot az új tagfelvételeknél elő kell segíteni. A vezetésben Az elmúlt két évben nőtt ugyan a fizikai dolgozok száma a különböző válasz.Körzeti iskolák Hevesben Heves megyében a legjelentősebb fejlesztésre Heves nagyközségben került sor a közelmúltban; itt a tíztantermes korszerű iskolával együtt 120 diák részére kollégium is épült. Szeptemberben megnyitja kapuit Mát- rafüreden is az új — kollégiummal ellátott — körzeti általános iskola, ahol a Mátra tetején elhelyezkedő települések felsőtagozatos diákjai tanulhatnak majd. az eddiginél sokkal kedvezőbb feltételek mellett. Hatvan szintén új általános iskolát kap szeptemberben, egyelőre négy tanteremmel. Később az intézményt 16 tantermesre fejlesztik. Egerben a Szakmunkástanulók kapnak új otthont. tott testületekben, arányuk mégsem igazodott teljesen a közvetlen termelésben foglalkoztatottak számarányához. Sajnos, a legjobb teljesítményt elérő, a társadalmi szervezetekben is kiemelkedően tevékenykedő munkások jövedelme többnyire csökken, ha a munkahelyek vezetői posztjaira kerülnek. • ( 1 cirmosban, népfrontban A kohászat dolgozói közül jelentősek azoknak a száma, akik a gyáron kívül is vállalnak társadalmi megbízatásokat a tanácsok, a népfront és a sportegyesüleleK keretein belül. Például csupán a hengerműben négy tanácstagot találunk, közülük három fizikai munkás. Szó volt a vb-ülésen arról is, hogy a szocialista brigádmozgalom a tudati nevelés egyik fő bázisa. Ezen kívül Több mint ezer hazai, továbbá lengyel, NDK-beli és csehszlovák szakemberek részvételével belső ellenőrzési konferencia kezdődött tegnap Pécsett. Az Orvostudományi Egyetem aulájában tartott plenáris ülésen Dre- cin József az Qrszágos Tervhivatal elnökhelyettese köszöntötte a megjelenteket, majd dr. Nagy József, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának első titkára mondott megnyitót. Kiemelte, hogy az ellenőrzés nem csupán szakmai, hanem fontos politikai feladat. Erre utal, hogy az MSZMP X. kong- reszsusa is nagy hangsúlyt adott az ellenőrzésnek és hatékonyságának növelése mellett szállt síkra. A belső ellenőrzés feladata, hogy infor mációival segítse a vezetés hatékonyságának növelését, a tovább kellene növelni a munkások számát a Marxizmus—Leninizmus Esti Egyetem kihelyezett tagozatának hallgatói között, mégpedig az oktatási színvonal csökkenése nélkül. Mint, ahogy a fiatal munkások egyetemre való felkészítése során is eredményesnek bizonyult a fizikai dolgozók előkészítése. A fiatalok és a törzsgárda Az intézkedési terv. amely a vb elé került, az MSZMP Központi Bizottságának március 19—20-i ülésén elfogadott irányelvekhez kapcsolódott. A munkásosztály társadalmi szerepének fokozását, a munkások helyzetének további javítását szolgáló javaslatok között elhangzott, hogy többet kell törődni a munkába álló fiatalokkal. Két-három évenként szervezettebben is értékelni kell észrevételeiket, javaslataikat. Ugyanakkor nagy erkölcsi és anyagi megbecsülést érdemelnek azok a régi munkások, akik a gyárban hosszú, több évtizedes szolgálati idővel rendelkeznek. NAGY JÓZSEF gazdaságos működést és a társadalmi tulajdon védelmét. Az első nap központi előadója dr. Trethon Ferenc pénzügyminiszter-helyettes volt, aki a belső ellenőrzés fejlesztésének időszerű kérdéseit ismertette. Kiemelte, hogy a belső ellenőrzés megállapításait ne csak egy szűk kör ismerje a vállalatnál, hanem kellő nyilvánosságot kell biztosítani nekik. Ugyanakkor a dolgozók fórumain elhangzott észrevételeknek is nagy jelentőséget kell tulajdonítani. A belső ellenőrzés gyakran jobb információkhoz juthat ezen az úton, mintha számadatokat sorakoztat egymás mellé. Nagyon kívánatos, hogy a belső ellenőrzés által végzett vizsgálatokban fizikai dolgozókat is bevonjanak. Nemzetközi belső ellenőrzési konferencia kezdődött Pécsett Tegnap Fodor Lászlónak, az MSZMP KB osztályvezető-helyettesének kíséretében Miskolcra látogatott a szovjet nagykövetség sajtóattaséja, Iván Abaimov. Itt-tartózkodásuk idején a sajtószékházban az Eszak-Magyarország és a Déli Hírlap munkájáról tájékozódtak. majd a nyomdát tekintették meg. A beszélgetésen jelen volt Moldován Gyula, a városi pártbizottság titkára. Képünkön középen: Iván Abaimov sajtóattasé. Ötvenéves az üveggyár hogy csak többet termelni nem lett volna elég. — Minőség? — Minőség és piac. Meg kellett, és meg lehetett teremteni azt a fiatal műszaki gárdát, ezzel párhuzamosan azokat az alapvető műszaki feltételeket, amelyek a minőség fedezetét jelentették. Ma a gyár termékeinek egyharmada export. Nem azt mondom, hogy ma nincs gondunk. De ez az adat feltétlenül mellettünk szól. Természetesen ez csak szervezett piackutatással, a kiállításaink számával, a kiállított áruink sikerével magyarázható. Az építészetben az üveg ma már nélkülözhetetlen anyag. Ezt nemcsak mi fedeztük fel. Mások is. Most e világpiaci versenyt kell állnunk. — A jövő? — A következő ötéves terv 110—120 millió forintos beruházást ígér. Ez m.ntSfcy négy év alatt amortizaiodik. A perspektívánk tehát most nagyon nagy. De azt gondolom, hogy ezt a munkásaink is érzik. Itt dolgozni ma mar rangot jelent. A pénteki ünnepen... — Hagyományos mesterség? — Ezt a mesterséget csak szeretni lehet. Aki nem szereti, az elmegy innen. Más dolog, hogy a közelmúlt majdnem százmilliós beruházásai alapvetően változtattak nálunk a munkafeltételeken. Ennek arányában nőttek a feladataink is. jJc Az új raktár és keverő .., A dobozokon már ott a címzés: Los Angeles, Ghana, Líbia, New York... Nem bemutatni, csak a jubileum alkalmából köszönteni akarjuk a Miskolci Üveggyárat. — Azt hiszem, úgy érzem, hogy az üzem dolgozói meg is érdemlik ezt — mondotta Kardos Imre igazgató. — Amikor idekerültem, már ismertem a gyárat, azóta részleteiben is megismertem a történelmét. — Ez a történelem? — Számokban is bemutatható lenne, de ami ennél fontosabb: ezt a történelmet az emberekben, a kollektívában lezajlott változások írták. És ez eredményeink egyik nyitja. Nem véletlen: jelenleg a dolgozóink mintegy fele törzsgárdatag. És sokan dolgoznak itt olyan fiatalok, akiknek szülei a gyár munkásai voltak. megtermelt száz forint 73 forintba kerül... — Üzemi hangulat? — Az üzem lelke. A hatvanas évek elején még arról volt szó, hogy megszűnik ez a gyár. Ügy alakult, hogy szükség volt rá. Elkezdődtek a, beruházások. Ami munkásainkból elmúlt a bizonytalanság, ami nem létbizonytalanságot, csak a hozzánk való kapcsolat elbizonytalanodását jelentette. Nőtt a szakmunka rangja. A munka rangja ... Más dolog, A mai ünnepségen ISO-an kapnak jubileumi jutalmat. Tízen lesznek kivá ó dolgozók ... Az ünnepségen jutalomként mintegy 8) ezer forintot fizetnek ki A mai üveggyári valóság meg ennél is hitelesebb jelzője, idén indul először tanfolyam a gyárban az általános iskola VII—Vili. osztálya elvégzésére. A jobb körülmények, a nagyobb feladatok többet is követelnek. És a második félévszázad kezdetekor a gyár feladata nem is lehet más, mint az, hogy lépést tudjon tartani a mával. B. G. — E jubileumkor miről vallanak a számok? — Ne haragudjon, ha szubjektívnek tűnő dologgal kezdem. Nekünk itt 24 szocialista brigádunk van. Idén 1.53 millió forint termelési értéket, 40 millió forint nyereséget szeretnénk; 45 milliót akarunk elérni. Ennek a fedezete az a bizonyos szubjektív tényező, amit elsőként említettem. A brigádok. A kongresszusi, a jubileumi munkaverseny felajánlásai. Ez a fedezete annak, hogy nekünk minden >(c Az üveg, amit a világ másik felén dicsér az építész ; (Kerényi László felvételei)------------r———------------------------------------Hás az ünnepi asztalra REFLEKTOR Ma Budapesten, a. Nagy - vásártelepen sajtótájékoztatót tart a ZÖLDÉRT, h/c Békéscsabán a Szakszervezetek Megyei Tanácsának elnöksége a fizikai dplgozók tehetséges gyermekeinek "támogatásáról tárgyal. Dunaújvárosban megnyílik Pásztor Gábor grafikusművész kiállítása. Győrött felavatják az új minőségvizsgáló intézete L Minden eddiginél jobb és kiegyensúlyozottabb lesz az augusztusi kettős ünnep hús- és húskészítmény ellátása — tájékoztatták az MTI munkatársát az Állatforgalmi és Húsipari Tröszt illetékesei. A tavalyihoz képest 94. vagonnal több áru kerül az üzletekbe, összesen 655 vagon hús és húskészítmény vár eladásra. A legnagyobb meny- nyiségben sertéshús kerülhet az asztalokra, összesen 465 vagonnyit bizéosít az ipar, emellett 70 vagon marhahúst és 220 vagonrivi egyéb hús- készítményt szállítanak a kereskedelemnek. " . A Balaton-parton, a Velencei-tónál és a Duna-ka- nyarban bőséges és választékos ellátásra lehet számítani. A húsipar Somogy és Veszprém megyében 76 va- gonnyi, Fejér megyében 20 vagonnyi. Pest megyében pedig 53 vagonnyi árut biztosít a fogyasztóknak.