Déli Hírlap, 1974. augusztus (6. évfolyam, 179-204. szám)

1974-08-12 / 188. szám

A Fair play-díjas orvos Majakovszkij Múzeum Azt a házat, . amelyben Vlagyimir Majakovszkij éle­tének utolsó tíz évét töltöt­te, múzeummá alakították át. Majakovszkij a Moszkva központjában levő Lubjan- szkij közben álló ház egyik szobájában lakott. Az épü­letben ' több lakás helyén most öt tágas terem van, ahol több mint kétezer kiállítási tárgyat helyeztek el, melyek a nagy költő életéről és munkásságáról tudósítanak. Majakovszkij életének ez az időszaka (1919—1910) egy­beesik az Orosz Távirati Iror dánál végzett munkájával, á fővárosi újságokban kifejtett munkásságával, á Vlagyimir lljics Lenin, a Csudajó, a Teli torokból c. elbeszélő köl­teményeinek megalkotásával. A nemrég megnyílt kiál­lításon a költő több száz kéz­irata, könyve, rajza és fes­tészeti munkája látható, rek­lámplakátok, használati tár­gyak. Javarészük most elő­ször kerül a közönség elé, a többi között a Majakovszkij családjáról szóló okmányok. A múzeum irattára és könyv­tára a költő 68 jegyzetfüze­tét őrzi. Kifelé az Alagútból (Kerényi László felvétele) Az egyik lakatos, a másik kovács A járműjavítóban tanulták a mesterséget Augusztus 9-én tartották meg az ifjú szakmunkások fogadóünnepségét a MÁV Járműjavító tizemben. Az üzem KISZ-bizottságának tit­kára, Apró Lajos üdvözölte a 78 fiatal szakmunkást; la­katosokat, esztergályosokat, villanyszerelőket és az egyet­len kovácsot. Gedeon Béla, az üzem fő­mérnöke felhívta a fiatalok figyelmét a továbbtanulás, a szakmai képzés fontosságára. Beszédében kérte az üzem társadalmi és gazdasági ve­zetőit, hogy segítsék a fiata­lok munkahelyi beilleszke­dését. Harminchat fiatal ki­vételével akik a szakmunkás­képző-intézet tanműhelyé­ben készültek a vizsgákra, mindnyájan itt, az üzemen belül, a szocialista brigádok tagjainak segítségével sajá­tították el a munka fogá­sait, s a műszaki tárgyak­ból, anyag- és szakmais­meretből is itt készültek fel. Az ünnepséget követő na­pon megkerestük a fiatal szakmunkásokat a munka­helyen. Bíró Bertalan, aki a szak­munkástanulók országos szakmai versenyén második helyezést ért el, éppen egy 20 tonnás daru karbantartá­sén dolgozik. — Emelt szintű oktatásban vettem részt, Lévai Ernő tan­műhelyvezető és Kvanta Fe­renc oktató mester keze afatt dolgoztam, az elméleti és gyakorlati munkát jól elsa­játíthattam. Jelenleg az eme­lőgép-javító brigádban dol­gozom, a brigád tagjai a ve­zetőn és helyettesén kívül mindnyájan KISZ-fiatalok. Az üzembe már április 29- én, közvetlenül a verseny után bekerültem, hamarabb megkaptam a szakmunkás­bizonyítványt. A versenyen 14-en indultunk a szakmából, de én már úgy jöttem az üzembe, mint jó ismerős, hi­szen három éven át ide jár­tam gyakorlatra. Gépipari technikumba jelentkeztem esti tagozatra. Veres Károly a nagyko- vácsműhelyben a 150 kilós gőzkalapács mellett serény­kedik. Csapágyakat készít. — Egyedül én vagyok, aki kovácsként jött az üzembe. Félnek a srácok ettől a szak­mától. Nagy meleg van, kell az erő az biztos, hogy nem cukrászmesterség, de meg vagyok elégedve, tíz forint az órabérem kezdőként. V. K. Mit kell tudni a személyi igazolványok cseréjéről A Miskolci városi és járási Rendőrkapitányság értesíti Mis­kolc város és járás lakosságát, hogy az 1974. évben lejáró, vagy korábban lejárt személyi igazol­ványok cseréjét és érvényesíté­sét folyamatosan intézi. Kéri a lejárt, érvénytelen sze­mélyi igazolványok tulajdonosait hogy saját érdekükben, rövid időn belül gondoskodjanak a cseréről. A lejárt személyi igazolványok cseréjét és érvényesítését a Mis­kolci városi és járási Rendőrka­pitányság igazgatásrendészeti osz­tálya (Miskolc I., Rudas László u. 14. fsz. 5.) végzi, szombat ki­vételével minden munkanapon. A cseréhez, érvényesítéshez szükséges kellékek: — 2 db 4x4 cm-es nagyságú, l^hérsarkas személyiigazolvány- lenykép. *- 1 db 10 Ft-os illetékbélyeg, — ..Adatlap személyi igazol­ványhoz” c. nyomtatvány, sza­bályosan kitöltve. A munkahely rovatnál a munkáltató bélyeg­zőjével ellátva — nyugdíjasok törzsszelvénye, — a személyi igazolvány tu­lajdonosának adataiban esetleges változások igazolására; okirat, bizonyítvány, igazolás, a kato­nakötelesek katonai 'igazolványa. Az új személyi igazolvány át­vétele vagy a személyi igazol­vány érvényesítése után MIN­DENKI KÖTELES — 3 NAPON BELÜL — a lakóhelye szerint illetékes LAKÖNYILVANTARTÖ- KÖNYV VEZETŐJÉNEK — a változások átvezetése végett — IGAZOLVÁNYÁT BEMUTATNI! Aki lejárt személyi igazolvá­nyának kicserélését, érvényesí­tését, az ehhez fűződő köte­lezettségét elmulasztja, a 38/1969. (XI. 17.) sz. kormányrendelet, a 3/1969. (XI. 17.) sz. belügymi­niszteri rendelet alapján sza­bálysértést követ el és a 17/1968. (IV. 14.) sz. kormányrendelet 2. § (l.) bek. alapján 1900 Ft-ig TERJEDŐ PÉNZBÍRSÁGGAL SÚJTHATÓ. A Miskolci városi és járási Rendőrkapitányság vezetője Tűzoltók jubileuma Az orosházi városi önkén­tes tűzoltó testület tegnap ünnepelte megalakulásának 100. évfordulóját. Az ün­nepséget a városi tűzoltó laktanya épületének falán elhelyezett emléktábla le­leplezésével nyitották meg, majd ünnepi ülésen emlé­keztek a jubileumról. Utána a Szántó Kovács János Mú­zeumban tűzvédelmi kiállí­tás nyílt. Társadalmi erdei szolgálat A társadalmi erdei szolgá­lat borsodi tagjai évente sok­sok százezer forintot érő ter­mészeti értéket védenek meg erdeinkben. A tagokat a me­gyében működő sportegyesü­letek természetjáró szakosz­tályai adják. Társadalmi munkában járják a Bükköt, a Cserhátot és a Zempléni­hegységeket, s különösen az erdei tűzkárok megelőzésé­ben jeleskednek. A Borsod megyei Természetbarát Szö­vetség felhívására legutóbb vállalták, hogy az évi kötele­ző kettő helyett három-négy alkalommal portyáznak. Kirándulók, turisták figyel­mébe! A társadalmi erdei szolgálat tagjai a köz érdeké­ben tevékenykednek, állam- igazgatási feladatokat látnak el, s mint ilyenek a hivata­los személynek kijáró véde­lemre jogosultak. Ezért uta­sításaikat — például a tűz­rakás megtiltását — minden esetben végre kell hajtani. S jó ezt tudni a légpuskatulaj- donosoknak is, mert a jövő­ben a szolgálat tagjai foko­zottabban fogják ellenőrizni a légpuska és -pisztoly hasz­nálatát. Akinél ilyet találnak, azonnal el kell hagynia az erdőt. Visszahozta a klinika halálból Mentés a Mályi-tavon Egy kiló autó Mibe kerül egy kiló autó? címmel érdekes cikket közöl az Autó-Motor. Az Autó Mo­tor und Sport című szaklap vitarovata kiszámolta, me­lyik típusú autónak mennyi­be kerül kilogrammja. A szo­cialista országok gyártmányai közül forintra átszámolva legolcsóbb a Zaporozsec (74,36 forint/kg), míg legdrágább (123,35 forint/kg) a Skoda 110 R Coupe. A Trabant kilója 77 forint 85 fillér. Nem volt sikoltás, még csak kiáltás sem, inkább bá­tortalannak tűnt a női hang: — Segítsenek! A vitorlásból szinte abban a másodpercben a vízbe csobbant dr. Kaáli Lóránd. — Rosszul ugrottam — villant benne reflexszerűen a gondolat, s nyomban a másik: Béla bácsit látta le­begni a vízfelszín alatt. Pár erőteljes tempó — hogy mennyi és meddig tar­tott, ma sem tudja —, s az élettelen testet átkarolta. — Késő... De hátha még­sem ... A víz fölött kell tar­tani az arcát... Feljebb emelte a férfit és úszott vele. Vagy hogy nem is úszás, inkább keserves ka­limpálás volt az, gyürkőzés a vízzel, birkózás a súllyal. — Nehéz. Nem is hittem volna, hogy ilyen nehéz. Csípőig még a vízben volt, három pár kéz is nyúlt, hogy terhén könnyítsen. — Mentőket! Hívják a mentőket! — kiáltott a part­ra, míg negyedmagával a fö­venyre emelte az élettelent. A mozdulatlan mellkast gyötörte, kényszerítve az izomrostokat, hogy dolgozza­nak, hogy dobbanjon végre a szív, aztán saját tüdejéből préselte a levegőt a másik, az élettelen testbe, hogy újra Az ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI ÁRAMSZOLGÁLTATÓ VÁLLALAT Miskolci üzemigazgatósága értesíti a fogyasztókat, Hogy 1974. szeptember havától fokozatosan áttér az áramszámlák számítógépes készítésére. E feladat pontos és megbízható elvégzése megköveteli, hogy a vállalat dol­gozói valamennyi fogyasztásmérőt személyesen felülvizsgáljanak. Ez a fo­gyasztónak és a vállalatnak egyformán érdeke. A felülvizsgálatot az áramdij- beszedéssel egyidejűleg hajtjuk végre egész területünkön. Nehézséget jelent azonban, hogy a tapolcai, mályi, nyéki és bükkszentkereszti üdülők, továb­bá az avasi pincék tulajdonosai (haszhálói) nem tartózkodnak a fogyasztási helyen. A vállalat megbízottai a felsorolt területeket a következő időpontokban ke­resik fel a felülvizsgálat céljából: Miskolc-Tapolca, Zója utca és mellékutcái, Herman Ottó Kertszövetkezet 1974. augusztus 14—15., 12—19 óra között. Miskolc-Tapolca Enyedi, Zsóri utcák közötti területen 1974. augusztus 16— 17., 12—19 óra között. , Mályi- és Nyéki-tavak m/elletti üdülőket 1974. augusztus 18—19., egész nap. A kisavasi pincéket 1974. augusztus 17—18., délután. A nagyavasi pincéket 1974. szeptember 6—7—8., délután. Kérjük fogyasztóinkat, e munkát szíveskedjenek elősegíteni azzal, hogy vagy személyesen, vagy megbízott révén tegyék lehetővé a fogyasztásmérő felül­vizsgálatát. Ennek gondos elvégzése a későbbi számlázás pontosságához és megbízhatóságához nélkülözhetetlen, ezért kéri a vállalat a fogyasztók meg­értő támogatását. j* • V- * — m, A fel nem sorolt területeken a felülvizsgálatot a folyamatos munka mellett hajtjuk végre. ÉMASZ MISKOLCI ÜZEMIGAZGATÓSÁG és ismét a szívet szorítsa a bordák között, dobbanjon már, és megint a levegőt pré­selte volna és semmi sem mozdult mégsem ... — Jól csinálom?... Nem késtünk el?... — makacsko- dott benne a gondolat. És nem volt műszer, hogy kont­rollálja a hatást, és EKG vagy oxigénpalack, és stop­peróra sem, amely mutatná: mennyi másodperc, perc áll rendelkezésre még ahhoz, hogy a klinikai halálból visz- szahozza az imént még úsz­káló férfit... És jól csinálta. Nem tudja ma sem, hogy mennyi idő után, de moccant valami a testen. A nyaki ütőér rez­zent, még... még ... most kell igazán sürgetni erősebb lüktetésre... — Aztán Béla bácsi felnyi­totta a szemét, valami olyas­mit kérdezett, mi történt ve­le. Vagy, hogy hol van? És akkor szirénázva jött a mentő... Később, amikor nyugalom­ba oldódott roppant feszült­sége, csodálkozva gondolt rá; igen, ez az a helyzet, amikor működésbe lép a vészreakció, s a mellékvese rendkívüli mennyiségű hormont képes a szervezetbe lökni, hogy erőt adjon. És az ellenhatás — a halálos kimerültség. S csak azon mosolygott: a marato­ni futó érezheti így magát, amikor célba ér ... Vasárnap, augusztus 4-én történt mindez, a Mályi-ta­von. Csak rövid újsághír em­lékezett meg róla, hogy dr. Kaáli Lóránd, a Széchenyi vitorlás emlékverseny részt­vevője megmentette az úszás közben rosszul lett dr. P. Béla életét. A klinikai halál­ból hozta visza a Mályi-tavi vitorlás-sport doyenjét. Béla bácsi jól van, holnap talán már a kórházból is távozik. S dr. Kaáli Lóránd főorvos, aki 1968-ban már elnyerte a Magyar Újságírók Országos Szövetségének „Fair play” díját a hat év előtti életmen­tési kísérletéért, talán éppen most csendes örömmel bú- csúzkodik a hazatérő Béla bácsitól... RADVÁNYI ÉVA apróiiirdetéé állas A Gyár- és Gépszerelő Válla­lat szereléstervezési osztálya fel­vételre keres ózdi, kazincbarci­kai, leninvárosl munkahelyére fiatal gépészmérnököt, vagy gé­pésztechnikust, szereléstervezői munkakörbe. Jelentkezés: Buda­pest, XII., Kelly u. 34. Telefon: 408-926. Azonnali belépéssel alkalma­zunk 2 fő asztalost, valamint 30 fő női munkaerőt, könnyű fizi­kai munkára. Jelentkezés: Cso­koládégyár, munkaügy. Miskolc, ni., FUrdő u. 4. ingatlan Kétszobás házrész eladó. Gyula u. 7. 3. ajtó. Érd.: 15—18 óráig. Köz@rcB©icu közlemény

Next

/
Thumbnails
Contents