Déli Hírlap, 1974. augusztus (6. évfolyam, 179-204. szám)
1974-08-28 / 201. szám
Az utolsó napok a rajt előtt Dunavarsánytól Diósgyőrig Az elmúlt hét nagyobbik felét a dunavarsányi edzőtáborban töltötte a DVTK — tegyük rögtön hozzá: ideális körülmények között. Igaz, — mint a Népsportban is olvasható volt —, némi kellemetlen közjáték is megzavarta az ott-tartózkodást, de az eset nem volt olyan ijesztő, mint a híre. Igen, a villámveszélyről van szó, amiről Szabó Géza korántsem olyan rémisztőén beszélt, mint a bő fantáziájú kollégánk. Valóban félbeszakadt az egyik edzés Varsányban, de szó sem volt a Szucsányi tragédiájához hasonló körülményekről, „derült égről”, hiszen a villámokkal jókora viharfelhő is érkezett. Az viszont igaz, hogy néhányan megijedtek és éppen az említett szomorú emlék hatására. 9 A mérkőzések? Csak a Csepel elleni eredményt ismertük eddig. A vezető edző a másik két' találkozóról is beszélt. Az Újpesti Dózsa- vegyes 6:5-re győzött ellenük, de ... A mérkőzést a Dózsa edzője, Schum an vezette, partjelzők nélkül, és saját csatársorát legalább három gólnál lesről engedte el. Jó iramú játék volt, s a célnak nagyon megfelelt — csakúgy, mint a hasonló körülmények között lezajlott Bp. Honvéd-vegyes elleni találkozó. Azon sem működtek partjelzők, s az eredmény: 4:3 a hazaiak javára.• Egyéb újság? Salamon megsérült, korábban hazautazott, ezért nem volt olvasható a neve a Csepel elleni összeállításban. Apropó, Csepel! Két eléggé potyaízű gólt kaptunk. Az egyiket szögletből, a másikat pedig egy szerencsésen elé pattant- ból lőtte a csepeli csatár. 9 Szerdán? (Azaz ma! A szerk.) Az biztos, hogy 16 órától játék lesz. A szóba jöhetők azonban FK-mérkő- zéseket játszanak — illetve túl erősnek tartották a DVTK-t (például a Volán). Így a legvalószínűbb, hogy „pirosak-fehérek” főpróba lesz a szombati rajt előtt — amit egyébként nem tartunk rossz megoldásnak, több szempontból is. 9 Horváth Bandi térde? Kissé megártott neki a múlt heti terhelés, de hétfőn, kedden már edzett — sőt a 10x30 méteres „tesztvizsgát” is becsülettel végigcsinálta. Az újabb felmérésre ugyanis hétfőn délután került sor, s mert ismét meghívtak időt mérni, tapaszatalatból állíthatom: javult a csapat gyorsasága, a 30 méterek átlaga legalább 3—4 tizeddel jobb volt most. (Salamon még hétfőn sem vetkőzött le.) 9 Megváltozott a korábban kiadott számozás! A végleges a következő: 1. Veréb, 13. Szabó L., 2. Kovács, 3, Salamon, 4 Martis, 5. Tóth L., 6. Hajas, 7. Horváth E., 8. Egri, 9. Hortváth A., 10. Vá- radi, 11. Görgei, 12. Kolláth, 14. Tatár, 15. Hajdú, 16. Oláh, 17. Kutasi, 18. Udva- rev, 19. Koleszárik, 20. Föl- desi, 23. Gál. 9 Martis egyébként még mindig kórházban van, Borostyán és Szűcs pedig a hét végén utazik Kubába, az IBV-re a magyar ifjúsági válogatottal. A rajt előtti sajtótájékoztatót ma délelőtt rendezte meg a DVTK elnöksége, ez azonban lapzártánk után fejeződött be, így arról csak holnap számolhatunk be. Például arról — többek között —, hogy csütörtökön 17 órai kezdettel „évadnyitó” szurkolói ankét lesz a III. kerületi tanácsi hivatal nagytermében. HORVÁTH KÁLMÁN Idéiiynyitó az asztali- teniszeziknél Üjabb sportág kapcsolódott be a hosszú holtidény után a sportélet vérkeringésebe: rajtoltak az asztaliteniszezők is. Csepelen háromnapos küzdelemsorozatban csaknem félezren (!) álltak a zöld asztal mellé a Fe- renczi Sándor emlékversenyen, melynek serdülő fiú egyéni számában remek miskolci siker |j született. A 128 induló (!) kö- £ zött az országos serdülő rang- i lista első két helyezettje, Kris- ton és Gulyás játszmaveszteség nélkül került a döntőbe, ahol a MÉMTE üdvöskéje, Kriston 2:0 arányban nyert klubtársa ellen. A többi miskolci versenyző rajtja már nem volt ennyire sikeres; dobogós helyezést egyikük sem tudott szerezni. Az ifjúsági fiúk ugyancsak 128 főt számláló mezőnyében Losonczi és Fejes a legjobb 16-ig jutott el, míg a felnőtt II. osztályúak versenyében 64 induló között Szabó és Nevelits csupán az első akadályt vette sikerrel. A leányok serdü’ő egyéni versenyében Jerszi és Répási 128 társa között a legjobb nyolcig jutott el, míg Ditrói I. az ifjúságiak mezőnyében tizenhat közé került. ‘ Hat arany Három korcsoportban több mint félezer fiatal atléta állt rajthoz Szegeden az országos ifjúsági vidékbajnokság küzdelmeiben. A fülledt meleg idő nem nagyon kedvezett a versenyzőknek, ennek ellenére igen sokan nagyszerű eredményekkel rukkoltak ki, s teljesítették az aranyjelvényes szintet. A borsodi atléták közül a diósgyőriek, mezőkövesdiek és ózdiak szerepeltek eredményesen, s hat bajnoki aranyéremmel tértek haza. A fiúk közül Deák (Mezőkövesd) a 19 évesek korcsoportjában a 400 m-es síkfutásban (50,4 mp), Piczil (DVTK) ugyanebben a korcsoportban a hármasugrásban (13,91 m), Póczos (OKSE) pedig az 5000 m-es síkfutásban (15:33,4 p) nyert bajnokságot. A 18 évesek között Takács (DVTK) a 200 m-es síkfutásban (22,6 mp) szakította el elsőként a célszalagot. Deák l. (Mezőkövesd) pedig a távolugrásban (674 cm) lett első. A leány versenyszámokban a diósgyőri Szankovics Zsuzsa nyert aranyérmet a 18 évesek korcsoportjában távolugrásban. Eredménye 520 cm volt. apróhirdetés alias Elhelyezném 8 éves fiamat Miskolcon pedagógusnál a tanév időtartamára — hétvége és szünidő kivételével. Ajánlatokat a 18-425-ös telefonon kérek, munkanapokon 7-től 16 óráig. Az ÉMÁSZ Vállalat miskolci üzemigazgatósága takarítónőket alkalmaz. Jelentkezés: az EMASZ Miskolc, Patak út 7—9. sz. alatti munkaügyi csoportnál. Modern ritmikus gimnasztika, művészi torna, balettoktatás a Vörösmarty Művelődési Házban. Jelentkezés J éves kortól. Balettmester: Tóth Sári. Beiratkozás; szombat és vasárnap kivételével naponta 9 órától 18 óráÜj, modern ágyneműtartós francia ágy olcsón eladó. Érdeklődni délután 3-tól 6-ig. Tokaji Ferenc út 72. Kombinált gyermekkocsi, ősz női paróka eladó. Tanácsház tér 22. fsz. 3. ingatlan Bútorozott albérleti szoba két diákfiúnak kiadó. Miskolc. III. kér. Madách u. 8/a. vegyes Eltartási szerződés! Jó modorú, egyedülálló nővel eltartási szerződést kötnék. Dr. Kovács Endréné, Sátoraljaújhely, Petőfi u. 2. Ma kupamérkőzés a Kubikban A bajnokságban nagyon szeszélyesen, a Felszabadulási Kupában annál megbízhatóbban szerepel az MVSC. Igaz, ez új torna kétszer 90 perces küzdelmében sem sikerült még a hármas sípszó elhangzása előtt győztesként befejezni a találkozókat, a szabályok értelmében lőtt büntetőket viszont nagyon biztosan értékesítették, s jelenleg az élen állnak a vasutasok. Am az is elgondolkoztató, hogy a hazai két bajnoki mérkőzésen sem tudtak még nyerni s a vasárnapi kazincbarcikai ösz- szecsapásig az „idegen pálya előnyét” élvezve, a Kubiktól távol szerezték győzelmeiket. A ma 16 órakor kezdődő kupamérkőzés tehát több szempontból is érdekesnek ígérkezik. Nyilván bizonyítani akarják majd a fiúk. hogy a Vegyész elleni nagy arányú vereség csak kisiklás volt, s a DVSC legyőzésével nemcsak szurkolóikat kívánják majd kiengesztelni, hanem vezető helyüket is szeretnék megerősíteni. Persze, a DVSC sem „adja” majd köny- nyen! A vasárnapi vereségüket ők is a kupában igyekszenek „korrigálni”, tehát izgalmas, jó mérkőzést ígér a találkozó. Az MVSC-ben Lackó kivételével nincs sérült, tehát az összeállításban sem lesz lényeges változás. (A DVTK és a B. Volán ma „szabad napos” az FK-ban.) ★ A Felszabadulási Kupában még két borsodi vonatkozású találkozó lesz ma; Borsodi Bányász—Egri Dózsa, Leninváros— Sátoraljaújhely. Ma megkezdődik az MNK selejtezője is. Az első fordulóban — többek között — a következő mérkőzéseket játsszák le- Monok— MEAFC, Erdőbénye—Hejő- esaba. Szemere—MÉMTE, Her- nádvécse—Papp J. HSE, Szalonna—Sajóbábony. Egy játszmán múlott a siker Már az augusztus 20-i miskolci tornán látszott, hogy a B. Volán röplabdás lányai nagyon „együtt vannak”, jó formában várják az őszi idényt. A bravúrosan kiharcolt második hely birtokában nem is titkolták, hogy a Debrecenben rendezendő 3. Volán Kupa küzdelmeire úgy utaznak, hogy az eddigi két negyedik helyet alaposan túlszárnyalják. A terv azonban egy „hajszálon” elcsúszott, helyesebben egy vesztett játszma következtében nem valósult meg. A döntőben attól a Nyíregyházi Taurustól szenvedtek 2:l-re vereséget, amelyet az Alkotmány napi tornán nagyon biztosan győztek le a Kubikban. Eddigi gyengébb helyezéseiken viszont így is jelentősen javítottak, hiszen a rendező Debreceni Volán és a Nyíregyházi Vasutas együttesét, egyaránt 3:0 arányban győzték le, s végeredményben a második helyen végeztek. A kétnapos tornán Szűcs, Kiss, Kukucs- káné, Borsi és Hontiné játszott a jövő vasárnapi rajt szempontjából igen biztatóan. A közlekedésiek egyébként hazai pályán kezdik az őszi küzdelemsorozatot, a délelőtt 10 órakor kezdődő bajnoki mérkőzésen az SBTC lesz az ellenfelük.-)f Meghalt Lindbergh, szegényebbek lettünk egy legendával, A 72 esztendős korában elhunyt pilóta volt az első, aki leszállás nélkül repülte át az óceánt. Egy tehetős szállodatulajdonos, bizonyos Raymond Orteig még 1919-ben 25 ezer dollárt ajánlott föl annak a pilótának, aki egyfolytában végigrepüli a New York—Párizs közötti távolságot. Sok sikertelen próbálkozás után jelentkezett egy Charles Augusztus Lindbergh nevű fiatalember is — 25 éves volt akkor —, aki Spirit of St. Louis nevű (Szent Lajos, szelleme) gépén véghez vitte ezt a bravúrt. Május 21-én, amikor a bátor kapitány 33,5 órás repülés után leszállt Párizsban, százezres tömeg várta. (Gondoljuk csak meg! Az 5900 kilométeres, másfélnapos legiútra Lindbergh csak egy iránytűt vitt...) Hazatérése diadalmenet volt, fényképe a New York Herald Tribune első oldalára került, páratlan tettét szalagcím harsogta. A közönség kedvence lett, s neve gyakran szerepelt a világlapokban. Két nevezetes utat tett felesége társaságában; először az Atlanti-óceánt repülte körül, majd New Yorkból a sarkvidéken át utazott Tokióba. Szomorú szenzáció gyermekének tragédiája. A Lindbergh-bébi elrablása és meggyilkolása hetekig foglalkoztatja a világ közvéleményét. A minden bizonnyal zsarolással összefüggő eset részletei mindmáig tisztázatlanok. Még egy, meglehetősen rossz benyomást keltő jellemzés hiányzik Lindbergh portréjához. Mint a légierő nagy becsben tartott repülőstisztje, 1941-ben lemondott, mivel ellenezte az USA háborúba lépését, nem titkolva a nácik iránti szimpátiáját. Charles Lindbergh 72 évet élt. Óceánrepülő bravúrja, bátorsága hajtat velünk fejet, halálhírének hallatán. (Képünkön: az Atlanti-óceán átrepülése után, Párizs fölött.) (brackó) I A VOLÁN 3. sz. VálSaSaí Miskolcon autóbuszvezetői „D”-kategóriás tanfolyamot indít * 1974. szeptember 3-án 8 órai kezdettel. FELVÉTELI KÖVETELMÉNY: — betöltött ?1 éves életkor, — legalább kétéves tehergépjármű-vezetői gyakorlat, — 8 általános iskolai végzettség, — a VOLÁN 3. sz. Vállalatnál elhelyezkedőknek 2 év alatt kettőnél több munkahelyváltozásuk nem lehet. Tanfolyam és vizsgadíj: 4100 forint. A tanfolyam időtartama: egy hónap. A VOLÁN 3. sz. Vállalatnál elhelyezkedők részére a tanfolyam költségét a vállalat fedezi, és a tanfolyam idejére 1800 Ft havi keresetet biztosit. JELENTKEZÉS HELYE: VOLÁN 3. sz. Vállalat (Miskolc, József Attila utca 70.} irodaház, földszint 13. szoba, személyforgalmi üzem Azok, akik nem kívánnak a VOLÁN 3. sz. Vállalatnál elhelyezkedni, az oktatási osztályon jelentkezzenek (ill. em. 316. szoba). Bejárat a Szondi utca felől. Puritán rézbőrüek Az Észak-Karolina állambeli cherokee indiánok baptista egyesülete hallani sem akar arról, hogy a rezervátumot vasárnaponként turisták tömegei keressék fel. Indoklásuk a következő: távol akarják tartani az indiánoktól a „bűnre vezető alkalmat”. Az erkölcs szigorú őrei szerint a forrónadrágokkal alig-alig fedett női idomok látványa jelentős mértékben veszélyezteti a rézbőrüek vallásos érzületét. Különösen az ifjabb nemzedéket fenyegeti ez a veszély. Az idegenforgalmi irodák minden valószínűség szerint teljesítik az indiánok kérését. Rák és mandula Görög orvosok statisztikájából kiderül, hogy azok az emberek, akiknek kivették a manduláját, ritkábban' betegszenek meg rákban. Megelőző mandulaműtét mindenki számára? A gégészek nagyon reménykednek benne, hogy jó nyomon járnak. Megharapta a kutyát Marco Affinito, Caserta környéki paraszt egy keményen átdolgozott nap után liazaTelé kerékpározott. Egyszerre csak útját állta egy kóbor kutyákból összeverődött csapat. Aftinito fékezett, igyekezett kiabálással távol tartani az útját álló kutyákat, de minden hiába. Azok nem engedték tovább. Ekkor leszállt a kerékpárról, dühöngve a kutyákra vetette magát, megragadta az egyiket és harapta, ahol érte: nyakát, fejét, lábát. A szerencsétlen állat védekezni is képtelen volt, a feldühödött paraszt halálra marta. Affinito ezután felpattant a kerékpárra és folytatta útját. Affinito szemében ez tisztességes küzdelem volt, hiszen egyenlő fegyverekkel harcolt ember és állat. Nem használt botot, nem rugdalta az állatokat, hanem ugyanúgy harapással támadott, limit azok. v