Déli Hírlap, 1974. június (6. évfolyam, 127-151. szám)

1974-06-15 / 139. szám

(Kerényi ielv.) Telefonfülkéket fosztogatott Rolnizta és beváltotta a lopott forintokat belföld ELHALÁLOZÁS. Tatár Bé­la, a munkásmozgalom régi harcosa, a Szocialista Hazá­ért Érdemrend kitüntetettje 80 éves korában elhunyt. Te­metésére június 17-én, hét­főn 15 órakor kerül sor a vasgyári Pax-ban. Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottsága VENDÉGEK HARMINC ORSZÁGBÓL. A TIT idén 16 nyári egyetemet szervez. Har­minc országból várnak láto­gatókat. Legkorábban június 21-én a soproni nyári egye­tem nyit. NAPONTA 100 MÁZSA JÉG. A Somogy megyei MÉK 60 millió forintos beruházás­sal Siófokon új jéggyárat építtetett. A próbaüzemelés befejeződött. Az új üzemben 200 vagonos hűtőtér áll ren­delkezésre. A jéggyár na­ponta 100 mázsa jeget állít elő. Bulgária felszabadulásának 30. évfordulója alkalmából könyvkiállítás nyílt a Liszt Ferenc téri könyvesboltban. (MTI-fotó) IRAKI BÉKEKÜLDÖTT­SÉG HAZÁNKBAN. Az Or­szágos Béketanács meghívá­sára ma Budapestre érkezett az iraki béke- és szolidaritási tanács küldöttsége. A kül­döttség megkezdte megbeszé­léseit az Országos Béketa­nács vezetőivel. A magyar és iraki békemozgalom együttműködéséről, a közel- keleti népek iránti szolida­ritás erősítésének időszerű feladatairól. EGYÉNI TURISTAUTAK IS. Az idén 121 útvonalon 18 orszá­got járhatnak be a magyar fia­talok az Expressz Ifjúsági és Diák Utazási Iroda segítségével. Az utazási iroda egyéni turista­utak megszervezésére is vállal­kozik. Lengyelországban, Cseh­szlovákiában, Romániában, Bul­gáriában és Jugoszláviában szál­lást, étkezést és különböző prog­ramokat is biztosít a turista­fiataloknak. PUSZTASZERI EMLÉK­BIZOTTSÁG. Dr. Dimény Imre miniszter elnökletével tegnap Szegeden ülést tartott az újjáalakult pusztaszeri or­szágos emlékbizottság. Meg­tárgyalta az ópusztaszeri Ár­pád-emlékmű és az egykori szeri monostor feltárt ma­radványainak környékén ki­alakítandó nemzeti emlék­park tervét. OLAJ A VÁROS ALATT. Mint ismeretes, a geológusok nemrégiben közvetlenül Sze­ged lakott területe alatt is jelentős szénhidrogén-tároló rétegeket fedeztek fel, majd hozzáláttak a kutatófúrások­hoz. A különleges biztonsági intézkedések mellett sikere­sen lemélyített kutakból he­tet már átadtak a termelők­nek. Rövidesen megkezdik a próbaüzemelést, egyben fel­készülnek arra is, hogy megkezdjék a rendszeres olajtermelést a város alól. LOTTÓNYEREMÉNYEK. A Sportfogadási és Lottóigaz­gatóság közlése szerint a 24. játékhéten öttalálatos szel­vény nem volt. Négytalála- tos szelvénye 87 fogadónak volt; nyereményük egyen­ként 57 844 forint. Három találata 8054 fogadénak volt, nyereményük egyenként 312 forint. A kéttaláiatos szelvé­nyek száma 188 603 darab, ezekre egyenként 17 forintot fizetnek. »u való Óriási a pohár, szinte el­vész benne a „kicsi” sör. Nagy a terem, de alig fér el benne a sok nevetés. A házi­gazda a Bocsi Sörgyár, az Állatforgalmi Vállalat és a bocsi sörcsárdát üzemeltető helyi áfész. Tény, hogy szeszfogyasztásban a világ- ranglista előkelő helyén álló népünk kicsit gyanakodva néz, nézhet az ivóversenyek elé. Mondom, a pohár volt óriási, a pincér arca aggódó- an figyelmes. A sör „bocsi” volt és hideg. Ám mindent felmelegített a másodpercek­kel birkózó versenyzők lel­kesedése. No és még valami. Fehér Tibor színművész já­tékvezetése és magánszámai. Később bomba is robbant a teremben. Bombasikert ara­tott ugyanis az Állatforgal­mi Vállalat ez alkalomra ké­szített sör-bombája, ez a fi­nom harapnivaló. A hölgyek versenyében mindenki első lett, ugyanis senki sem in­dult. A férfiak versenyében ketten kaptak oklevelet. A leggyorsabban és a leglassab­ban ivók, hiszen mind a ket­tő teljesítmény, összességé­ben a verseny jó műsor volt. Biztosan reklámnak is az. A rossz érzések ellen még egy mondatot: telt ház volt ugyan, de kevesebb sör fo­gyott, mint kóla, és egy ven­dégre lényegesen kevesebb jutott, mint egy-egy miskolci csemegebolt előtt tanyázó amatőr versenyzőre. Elítélték a hejőcsabai tele­fonfülkék vandál osztogató- ját. A Miskolci Járásbíróság dr. Farkas József vezette büntető tanácsa megőrzésre szolgáló készülék feltörése után olytatólagosan elköve­tett lopás bűntette miatt egy évi és 10 hónapi szabadság­vesztést szabott ki Kovács István, ügyében. A 21 esztendős fiatalember már hosszabb ideje tartó be­tegsége miatt nem vállalt munkát, szülei tartották el. Állandó pénzzavarral küsz­ködött, és ezért határozta el, hogy a telefonfülkék kazet­táiból szerzett pénzen fede­zi majd esti szórakozásainak költségét. Első alkalommal január 14- én a Bónis-telepen törte fel egy ácskapoccsal a nyilvános távbeszélő-állomás készülé­Tegnap délután és este 3 mérkőzéssel folytatódott a X. labdarúgó világbajnokság. Az 1. és 2. csoport mérkőzéseit játszották, amelyeken az esé­lyesek győztek — ha keser­vesen is. Az NDK 2:0 (0:0) arányban győzte le Ausztrá­liát, Skócia 2:0 (2:0) arány­két. A kazettában 799 forin­tot talált. Ezután rövid né­hány hét leforgása alatt még 13 esetben fosztotta ki a kazettákat, bűncselekmé­nyével használhatatlanná tet­te az olykor életet is ment­hető telefonokat. A Szput- nyik utcai készüléket példá­ul háromszor törte fel. A fo­rintosokat utána precízen, szakszerűen rolnizta és a Ma­gyar Nemzeti Bankban vál­totta be nagyobb címletű bankjegyekre. Bűncselekményeivel össze­sen 3122 forint készpénzt tu­lajdonított el és a telefon- készülékek megrongálásával 8476 forint kárt okozott. * Kovács István sokallta a járásbíróság által kiszabott büntetést, igy ügyét rövide­sen a megyei bíróság tár­gyalja majd. E. Ä. ban bizonyult jobbnak Zaire együttesétől, míg az NSZK — a VB első góljával (Breit- ner, 17. perc) — kiábrándító győzelmet aratott Chile el­len. Müllerék nem tudták helyzeteiket értékesíteni, s ez 82 ezer nézőnek jelentett csalódást. SZÓFIA. Megérkezett Szó­fiába Nyikolaj Faggyejev, a KGST titkára, hogv vészt vegyen a KGST soron követ­kező ülésszakának munka iá­ban. Az ülésszak június 18- án nyílik a bolgár főváros­ban. OTTAWA. Mario Soares portugál külügyminiszter jú­nius 19-én találkozik Kissin­ger amerikai külügyminisz­terrel. Soares holnap utazik Ottawába, hogy részt vegyen a NATO miniszteri tanácsá­nak ülésén és ez alkalommal tárgyal külön amerikai kollé­gájával. Ez az első eset a fa­siszta rendszer megdöntése óta, hogy portugál küldöttség részt vesz NATO-értekezle- ten, és célja az, hogy kifejt­se a tagországok előtt azokat a demokratikus eszméket, melyek Portugáliát vezérlik mind bel-, mind külpolitikai viszonylatban. Soares Wald­heim ENSZ-főtitkárral is ta­lálkozni fog. JERUZSÁLEM. Az izraeli kabinet ülésezett és utána közleményt adott ki, amely­ben bejelentette, hogy készen áll „őszinte és konstruktív” megbeszélésekre Nixon ame­rikai elnökkel. Jigal Állón külügyminiszter a televízió­ban úgy nyilatkozott, hogy nem lát ellentmondást Was­hington növekvő „arab-ba­rát” politikája és Jeruzsálem­hez fűződő barátság között. LISSZABON. A portugál kormány bejelentette, hogy közvetlen ellenőrzése alá vette a portugáliai rádió- és tévéhálózatot. Egyidejűleg a szolgálatból elbocsátottnak nyilvánította a régi rendszer gyűlölt titkosrendőrségének valamennyi tagját. Sajtóje­lentések szerint a rádió és televízió átvétele az első je­lentős lépés a kormány ré­széről a hírközlő szervek át­szervezésének útján. PÁRIZS. Asner ben Nathan izraeli nagykövet Párizsban a sajtó számára adott ebéden kijelentette: Izrael nem haj­landó Genfben külön függet­len küldöttségnek tekinteni a Palesztin Felszabadítási Szer­vezet képviselőit, és nem haj­landó Jasszer Arafattal tár­gyalni. A nagykövet arra az ismert izraeli álláspontra hi­vatkozott, amely szerint a pa­lesztin nép „nagy többsége” jordán területen él, és igy a vele kapcsolatos problémák­ról — szerinte — Jordánia hivatott tárgyalni. Az AP amerikai hírügynökség emlé­keztet arra, hogy az Arab Li­ga a Palesztin Felszabadítási Szervezetet tekinti a palesz­tin nép egyetlen törvényes képviselőjének. LONDON. Az angol kor­mány szóvivője bejelentette: amennyiben sor kerül június 26-án Brüsszelben az állam- és kormányfők csúcstalálko­zójára az Atlanti Szövetség keretében, úgy azon angol részről Wilson miniszterel­nök és Callaghan külügymi­niszter vesz részt. MOGADISHU. Az AESZ tagállamai állam- és kor­mányfőinek csúcsértekezlete a szervezet felszabadítási bi­zottságának tagjává válasz­totta Bissau-Guinea köztár­saságot. A csúcsértekezlet résztvevői zárt ajtók mögött megtartott pénteki tanácsko­zásukon megvitatták a szer­vezetnek a közel-keleti prob­lémáival kapcsolatos állás­pontját. Hangsúlyozták, hogy Izraelnek a BT 242. számú határozata alapján ki kell vonulnia az összes megszállt arab területekről, és tiszte­letben kell tartania a palesz­tin nép nemzeti jogait. A szervezet tagállamai támo­gatják a PAIGC-nek azt a követelését, hogy Portugália adjon teljes függetlenséget a Zöldfoki-szigetcknek is. NÉZZE VÉGIG a labdarűgó-vil íjnokság ív-közveíüéseit ALÁBBI EGYSÉGEINKBEN: ANNA étterem TOKAJ étterem KISVADÁSZ étterem TISZAVIRÁG vendéglő OTTHON étterem ™^pr6SSZÓ . ctajvom DOMINO presszó STADION etterem FÓRUM bisztró KATOWICE étterem TV* presszó SPORT étterem SAJÓ étterem VASÚT presszó BÁNYÁSZ presszó MŰVÉSZ bisztró MISKOLCI VENDÉGLÁTÓIPARI VÁLLALAT DELI HÍRLAP — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ Szerkesztőség: 8527. Miskolc. Bajcsy-Zsilmszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc Pí. 39 Telefonközpont: 36-131, 16-672. 35-380. Titkár­ság: 18-223: bel- és várospolitika: 18-225: kultúrpolitika: 18-226: soortrovat; 18-222; levelezés: 18-221. — Kiadta: a Borsod megyei Lap­kiadó Vállalat. 3527 Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc. Pf. 178 - Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131 — Hiidetésfelvétei: S52S Miskolc. Széchenyi u. 15—17 Telefon: 16-213. — Terjeszti: a Magyar Posta. Kapható a hírlapárusok­nál. Előfizethető a helyi postahivataloknál. Előfizetési díj esv hónapra: 20 Ft. — index: 25 951. — Készült s Borsod megyei Nyom­daipart Vállalatnál. - Felelős vezető; SZEMES ISTVÁN. Szolgálati emlékérem pedagógusoknak A most megjelent MM- rendelet szerint Pedagógus Szolgálati Emlékérmet kap­hat nyugállományba vonulá­sa alkalmából az a pedagó­gus, aki alsó-, illetőleg kö­zépfokú oktatási-nevelési in­tézményben legalább 25 évig eredményes munkát végzett, és utolsó munkaviszonya is ilyen intézményben állt fenn. Az emlékérmet megkaphatja nyugállományba vonulása al­kalmával az a pedagógus is, aki az oktató-nevelő munka, illetve az oktatásügy irá­nyításában és segítésében az állami, párt-, és társadalmi szerveknél, valamint a szö­vetkezetek országos érdek- képviseleti szerveinél végzett Virágkötészet A debreceni Arany Bika Szállóban tegnap megkezdő­dött a kilencedik országos vi­rágkötészeti verseny és kiál­lítás. Több mint hatvan hi­vatásos virágkötő állt asztal­hoz, ahol egy — kötelező — gyakorlat után négy szabadon választott kompozíciót készí­tenek. A debreceni virágkö­tészeti verseny győztesei képviselik majd hazánkat a nyár végén Bécsben megren­dezésre kerülő virágkötészeti „Európa-bajnokságon”. ANYAKÖNYVI HÍREK SZÜLETETT Kiss Jánosnak és Nánási Évá­nak Károly; Balogh Kálmánnak és Szemes Erzsébetnek Kálmán; Havasi Zoltánnak és Somogyi Erzsébetnek Timea nevű gyer­meke. házasságot kötött Hallgató László és Tihi Ildikó; Nagy László Károly és Kerék­gyártó Ágnes; Sebők József és Zádori Erzsébet. MEGHALT Rőti Lajosné (Ivák Margit) 72 éves; Takács Imréné (Mészáros Margit) 50 éves; Tóth Pál 78 éves; Pozsonyi Lászlóné (Ser Mária) 78 éves; Báthory Gyula 75 éves korában. hosszú időn át kiemelkedő tevékenységet, vagy ezt, az időt részben az említett szer­veknél, részben alsó-, és kö­zépfokú oktatási-nevelési in­tézményben töltötte. A pedagógus szolgálati em­lékérem és az arról szóló ok­levél átadására a nyugállo­mányba vonulás alkalmával az illetékes szakszervezeti szerv bevonásával, ünnepé­lyes keretek között kerül sor. Ebből az alkalomból legfel­jebb egyhavi alapbérnek megfelelő összegű jutalom adható. A rendelkezést először az 1975 folyamán nyugállo­mányba vonulóknál alkal­mazzák. Egyiptomi élmények Dr. Adorján Iván kórház- igazgató és felesége 16 na- pót töltött Egyiptomban, jj Útiélményeikről diafilmvetí- I téssel kísért beszámolót tar- | tanak június 17-én, hétfőn f 18 órakor a Művészklubban. Az esélyesek győztek a labdarúgó VB-n

Next

/
Thumbnails
Contents