Déli Hírlap, 1974. június (6. évfolyam, 127-151. szám)
1974-06-08 / 133. szám
II tej élet, erő, egészség Százegy tejtermék 3<c Az első vendégek. A Zala megyei KISZ-bizottság balaton- györöki nyári táborába megérkeztek az idény első lakói, a megye KISZ-aktivistái (Jászai Csaba felvétele) Vasárnap: Ani óbörze Miskolcon A Nemzetközi Tejszövetségnek ma már harminc ország a tagja. Ezek az országok természetesen magas tej- kultúrával rendelkeznek. A szövetség 1903-ban alakult meg Brüsszelben, 16 ország kezdeményezésére, célja, hogy nemzetközi összefogással előmozdítsa a tejgazdaság tudományos, technikai, köz- gazdasági problémáinak megoldását. Ez napjainkban különös aktualitást kap azáltal, hogy a nemzetközi kereskedelem gyorsabban fejlődik, mint eddig bármikor. A fegyorsult termelői, értékesítői feladatok miatt fokozódik a verseny, és minden ország tejipara arra törekszik, hogy minél fejlettebb technikai felszereltséggel oldja meg feladatait, hogy minél jobb, korszerűbb ízekre, zamatokra tegyen szert, s ezáltal nagyobb vevőpiacra. Nem hanyagolják el az olyan szempontokat sem, hogy a termék minél tovább eltartható legyen, mert ezzel az értékesítési lehetőségeket bővítik. A rövid szavatossági idejű termékek sorsa rövid idő alatt dől el, és így az értékesítés mindig a változó igények függvénye. A szocialista országok közül a Szovjetunió, Bulgária, Lengyelország és Csehszlovákia tagja a tejszövetségnek, amely 1957-ben elfogadta: legyen minden év májusának valamelyik napja nemzetközi tejnap. Tavaly a Szovjetunió Tejipar című szaklapja adta hírül, hogy a tejszövetség brüsszeli, jubileumi ülésén május 28-át javasolták nemzetközi tejnapnak. Jóllehet, hazánk nem tagja a szövetségnek. az idén május 28. án nálunk is szerte az országban rendezvényeken emlékeztek meg a tejszövetség célkitűzéseiről. A tej és a tejtermékek fogyasztása hazánkban is alapvető egészségügyi, gazdasági kérdés. Nem közömbös, hogy a következő években mennyire sikerül megreformálni táplálkozási szokásainkat. Nem kisebb gondról van szó, mint hogy egy bő negyedszázad leforgása alatt hazánk a hárommillió koldus országából „a hárommillió túltáplált ember országává” lett. Korunkban, amikor a legnehezebb munkát igénylő munkahelyeken is a gépek veszik át az ember szerepét, amikor idestova a legerősebb fi. zikai igénybevételnek a nehéz gépek kezelése számít, nincs szükség a hagyományos, kalóriadús táplálkozás, ra. Bizonyára nagyon sokan tudják ezt, mégis legyőzi akaratukat a gasztronómiai élvezet, amit a finomabbnál finomabb ételek fogyasztásé nyújt. Holott például az orvosok előtt már nem titok, hogy megfelelő kalóriatartalmú ételekből is fogyaszthatunk jócskán, ha étrendünket jól választjuk meg. Mindenekelőtt szerepeljen napi étrendünkben a tej. Nem terheli meg a legkényesebb gyomrot sem, megfelelő hőmérsékletűre hűtve a legmelegebb napokban hűsítőként is kiváló. „Egy pohár tej, tiszta fej” — olvashatjuk a reklámmondatot. Ma, amikor a közutakon vállalati, szövetkezeti és magángépkocsik százezrei közlekednek, különösen meg kell fogad _ íunk e mondat intelmét. Mindannyian részt veszünk i közlekedésben, és nem mindegy, hogyan. A tiszta fej a mindennapi idegi terhelés mellett, a zsúfolt közlekedésben nagyon fontos. Nemcsak a magunk, hanem mások biztonsága érdekében is. ■ Jön a krémtejföl és a tejpuding Nálunk a fogyasztók nap mint nap találkozhatnak a tejtermékekkel. Hazánkban olyan mértékű a fogyasztás, hogv ha tejre számítjuk át, akkor egy évben egy személyre 140 liter jut. Ez persze, jócskán elmarad a fejlett állattenyésztéssel ren_ delkező országok lakosságának fogyasztásától. Jelenleg hazánkban alacsony szinten áll a tejfogyasztás. Olyannyira, hogy ez a mennyiség nem több. mint amennyi a háború előtti évben volt. A tej és a tejtermékek alapvető fogyasztási cikkeink közé tartoznak. Ha az árakat összevetjük, állati fehérjékhez akkor jutunk a legolcsóbban, ha szervezetünk szükségletét tej és tejtermékek fogyasztásával fedezzük. Hazánkban jelenleg 12 féle tejet, tejkészítményt, ötféle vajat, 22 féle natúr vágósajtot, 11 féle túrót, hat féle tejfölt, tejszínt és tejszínhabot, valamint ötféle porított terméket lehet vásárolni. A jövőben tovább bővül a termékek köre csokoládés tejitallal, tejpudinggal, krémtejföllel, tubusos sajttal, kakaóporral, kávéporral, fagylalttal és fagylaltporral. A tejipar jelenleg százegy terméket hoz forgalomba. A tej- és a vajeladás tavaly az azt megelőző év szintjén maradt, míg a többi termékből jóval többet értékesítettek, mint korábban. Az idén ez a tendencia tovább erősödött. A vaj kivételével még több tejet, tejterméket adtak el, átlagosan 10,6 százalékkal emelkedett az értékesítés. Ez már részben a tavaly indított tej- és tejtermék-értékesítési akció- program megvalósításának eredménye. Az akció az idén folytatódik, hiszen közismert, hogy az egy főre jutó tejfo- gyasztásban még nem értük el a kívánt szintet, s ezért a forgalom további növelése szükséges. Az elmúlt évben megfogalmazott akcióprogram irányelvei változatlanul érvényben vannak. A pasztőrözött tejjel való ellátást tovább kell bővíteni olyan helységek bekapcsolásával, ahol eddig helyben oldották meg az ellátást, úgy, hogy a lakosság számára visszatartották a szükséges mennyiséget a naponként összegyűjtött tejből ■ Korszerű csomagolás, hűtőlánc A melegebb időszak beálltával több helyiség és bolt számára szállítanak naponta többször is. A kereskedelem és a tejipar arra törekszik, hogy minden egyes üzlet számára a helyi igényeknek legmegfelelőbb árukínálatot teremtse meg. Könnyebben megtalálhatjuk ezután a tejet, tejtermékeket a stran_ dók, a sportpályák büféiben is. A kereskedelem — igény szerint — tej pavilonokat is nyit. Az iskolásgyerekek tejjel való ellátását is tovább javítják. Jobban megszervezik az értékesítést, mint eddig. Most a tanulófiatalok 18—19 százaléka veszi igénybe az iskolatej-, iskola kakaóvásárlási lehetőséget. Azon lesznek, hogy a naptári év végére a fogyasztási arány elérje a harminc százalékot. A tejipar, a kereskedelem nemcsak arra törekszik, hogy az igényeket kielégítse, hanem hogy felkeltse az érdeklődést az újabb, még kevésbé ismert termékek iránt is. Az Élelmezési és Táplálkozástudományi Intézet vizsgálatai szerint étkezésünk korszerűbbé tételéhez sokkal több állati fehérjére volna szükség. Ezt a legkönnyebben a tejfogyasztással érhetjük el. Jogos az igény, hogy táplálkozáskultúránk fejlődése érdekében elsősorban a tej és a tejtermékek eladását kell szorgalmazni, propagálni. A kormány támogatja a termelőket, hogv több tejet állítsanak elő. a feldolgozó- ipart pedig arra, hogy korszerű termékekkel, modern csomagolással nyerje meg a vásárlókat. A hűtőlánc megszervezése az előreláoés újabb lehetőségét jelenti. Azt eredményezné, hogy a szállítási időszakban is hidegen marad a boltokba irányított termék. A hűtőlánc megteremtéséért azonban többet kell tenni a mezőgazdaságnak s a kereskedelemnek is. ■ Több tej — egészségesebb táplálkozás A szarvasmarhaprogram megvalósításával a fogyasztó joggal várja el, hogy az eddiginél is egyenletesebb minőségű, színvonalasabb termékek jussanak az asztalra. Az adottságokból, a lehetőségekből ítélve erre minden reményünk megvan. A nemrégiben megrendezett nemzetközi tejnap és az azt követő kéthetes propagandakampány azt szolgálja, hogy a fogyasztók igényeit felkeltsük a nagyobb tejfogyasztás. a jobb minőségű tejtermékek iránt. A tejipar a rádióban, a tévében ebben az időszakban sokkal gyakrabban ismerteti termékeinek értékeit, tulajdonságait, a fogyasztásukkal járó előnyöket. Az Egészségügyi Minisztérium felvilágosító központja. valamint a Fogyasztók Tanácsa is támogatja ezt a tevékenységet. Az egészségügyi világnap jelmondata ez volt: „Jobb táplálkozás, egészségesebb világ”. Ezt hangsúlyozták a május 28-i nemzetközi tejnap rendezvényein is. Márpedig a tej mindenütt a vilá. gon hozzátartozik a korszerű táplálkozáshoz, mert majdnem mindegyik vitamint tartalmazza, mint ahogy többféle ásványi sót, az értékes fehérjén, a szénhidráton kívül. A nemzetközi tejnap megyei megnyitóján Czing- ler Dávid, a Borsod megyei Tejipari Vállalat igazgatója hangsúlyozta, hogy az értékesítés, a fogyasztás színvonalának emelése érdekében a jövőben még többet tesznek, hogy elősegítsék az eddiginél sokkal egészségesebb, korszerűbb táplálkozási kultúra meghonosodását, amelyben döntő szerepe lesz a tejnek, a tejtermékeknek. Mód van arra, hogy még több községbe jusson el a pasztőrözött tej, hogy a járatok sűrítésével naponta többször is teljesen friss tejtermékhez jussanak a vásárlók. Különösen szemmel kísérik a tanulóifjúság jobb tejellátását, hiszen számukra élettanilag szinte nélkülözhetetlen a tej és a tejtermékek fogyasztása. Egy hete ismét sok autót kínáltak a miskolci autópiacon. Az eladásra felajánlott kocsitípusok változatosságára jellemző, hogy még maszek-rendszámú Csajkát is árusítottak. Ee szép számmal láttunk Zsigulikat, Skodákat, Moszkvicsokat, Trabantokat, Wartburgokat is. Az árak semmit sem változtak az előző héthez képest. Néhány eladó, csakúgy mint eddig, most is irreális árakkal próbálkozott. Harmincezret futott Trabantért például szinte az új árát kérték ... Amikor valaki ezt szóvá tette, a tulajdonos megjegyzése csak ennyi volt: „Ja kérem, ezt nem hirdetik azonnali szállításra, mint a Daciát...” Az sem zavarta, hogy végülis nem tudta eladni kocsiját. „Annyit, amennyit kínálnak érte, nekem is megér” — mondta. Minden bizonnyal nem állt egyedül felfogásával a vasárnapi börzén. Holnap 19 városban lesz autóvásár, köztük Miskolcon is. (Remélhetőleg Medárd elnéző lesz az autópiacok látogatóival szemben.) Városunknak némi konkurrenciát jelenthet a közeli debreceni és nyíregyházi autóvásár. Bár ki tudja, hogy konkur- rencia-e? Az Autó-Motor legutóbbi számában ugyanis arról olvashattunk, hogy a Debrecnben kiállított 70 kocsiból egy sem kelt el... Pesten is alig 20—25 autó cserélt gazdát az eladásra kínált 1000 közül. S eseménynek számít egy-egy adásvétel Szegeden, vagy például Győrött is. Valószínűleg ez a pangás kelti fel az érdeklődést az autósokban az újságok autós- apróhirdetései iránt. Egyik olvasónk például telefonon érdeklődött, nem érdemesebb-e az újságban hirdetni, mint ácsorogni az autóbörzén? Ki tudja?! Tény, hogy a lapok apróhirdetései között szép számmal találunk autó-árajánlatokat is. Azt persze, mi sem tudjuk megmondani, hogy végülis elkelnek-e ezek a kocsik. Sőt, bizonyosak vagyunk benne, hogy a hirdetők némelyike kijár a börzére, s az autópiacon kocsit eladásra kínálók közül is sokan hirdetik újságban járművüket. Látszólag naiv kérdést tett fel ugyancsak telefonon egy másik olvasónk, s kiderült, mi sem tudunk rá kapásból válaszolni. Mennyi illetéket kell fizetni a vevőnek a használt autó után? — kérdezte. A városi illetékhivatal tájékoztatása szerint köb- centiméterenként 2 forint 50 fillért. Vagyis: egy 1000 köbcentis jármű után 2500 forintot. Ezt azonban fizetheti az eladó is, a vevő is, megegyezés szerint. Az adásvételi szerződés megkötéséhez a rendőrség nyomtatványa szükséges, ezzel s a jármű hivatalos irataival kell az illetékhivatalban jelentkezni. A VOLÁN 3. SZ. VÁLLALAT FÉRFIAK ÉS NŐK RÉSZÉRE tifoipot szervez A tanfolyam időtartama kb. 3 hónap. A tanfolyam ideje alatt 1150,- Ft havi kerasetet biztosít a vállalat. Felvételi követelmények: — férfiaknál betöltött 20 éves életkor, nőknél 18 éves életkor, — büntetlen előélet. Jelentkezés helye és ideje: 1974. június 12-én 9 óra, VOLÁN 3. sz. Vállalat, Miskolc, József Attila u. 70. Irodaház, ebédlőhelyiség (bejárat a Szondi utcai személykapunál). Ny. I. Június 11—12: , Méréstechnikai napok Diósgyőrben A Gépipari Tudományos Egyesületnek a DIGÉP-ben működő szervezete ismét megrendezi a méréstechnikai napokat. A legutóbb 1971-ben lezajlott hasonló rendezvény annak idején nagy sikert aratott. A vállalat mérés- technikai osztályának mérnökei most is 5—6 előadás Kazincbarcika Kazincbarcika öt éve vesz részt a Tiszta, virágos város címért folytatott versenyben Eddig ötször nyerték el ezt a címet. Háromszor első hekeretében ismertetik tevékenységüket, a gyártmány- fejlesztés és minőségjavítás terén elért eredményeiket. A június 11-én és 12-én sorra kerülő méréstechnikai napok — amelyeket gyakorlati bemutatóval is összekapcsolnak — színhelye a vállalat műszaki háza lesz. virágos város lyezést értek el és ezzel végleg elnyerték a vándordíját: Luis Moreau: Le Triumph szobrát.