Déli Hírlap, 1974. június (6. évfolyam, 127-151. szám)
1974-06-06 / 131. szám
Meditáció a hajrában Néhány hónappal ezelőtt a labdarúgás híveit az izgatta: milyen változást hozhat e sportágban a bajnokság új szervezeti felépítése? Később, a küzdelmek során, a beszéd a kedvencek játékáról folyt. Most pedig? A bajnokság hajrájában a téma ismét a csapat sikeres, vagy sikertelen szereplése. Az új szervezeti forma jelentősen növelte az utóbbi együttesek számát, hiszen ,a jelenlegi NB II-ben már a bronzérem megszerzése is „kudarcnak” számít — bár jövőre is a harmadik vonalban játszanak majd —, az NB III-as bajnokság 7. helyétől lefelé pedig még inkább áll ez a „tétel”. Ám akár sikerekről, akár ezek ellenkezőjéről van szó, a szurkolókat érdeklik azok okai. Sikertelenség esetén egyre gyakrabban elhangzik a kérdés: Ki a fele lős ? E kérdést csak úgy általánosságban én is feltettem két ismert labdarúgó-szakemberünknek, hangsúlyozva, hogy nem „zöld-fehér szemMától vasárnap délutánig az országban három helyen, Dunaújvárosban, Gödöllőn és Miskolcon vesznek részt a Magyar Honvédelmi Szövetség legjobb ejtőernyősei a Magyar Népköztársasági Kupáért kiírt verseny területi döntőjének küzdelmeiben. Városunk repülőterén a délelőtt 9 órai ünnepélyes megnyitó után négy megye — Békés, Borsod, Szabolcs és Szolnok — negyvenegy ejtőernyőse fogott hozzá a versenygyakorlatok végrehajtásához. Legtöbben — tizenhatan — a honvédelmi szövetség miskolci repülőklubjának a tagjai közül kerültek ki, Szolnokról tízen, Békés és Szabolcs megyéből pedig kilencen, illetve hatan jöttek el bizonyítani képesGimnazistákat, szakközépiskolásokat érettségi után azonnali belépéssel rajzolói munkakörben alkalmazunk. Érettségi előtt jelentkezőket előnyben részesítünk. Jelentkezés: ÉSZAKTERV, Miskolc, Zsigmondi u. 2. sz. (1. em, 104. szoba) a személyzeti vezetőnél. Betegségből felgyógyult feleségem mellé gondozónőt keresek. Görömböly, Pesti u. 35. Betegségből gyógyuló édesanyám mellé gondozónőt keresek. Jelentkezés: délután 4—7 óráig. III., Móricz Zs. u. 12. A Miskolci Mélyépítő Vállalat azonnali belépéssel felvesz gyors- és gépírókat, kubikosokat, segédmunkásokat, valamint őr és betonlocsoló munkakörbe nyugdíjas munkavállalókat. Jelentkezés: a munkaerőgazdálkodáson, Miskolc, I., Partizán u. 2. sz. Eladó egyéves 601-es Trabant. Érdeklődni: Feke Zsolt, Karcsa. szögből” várok feleletet, hiszen a csapat versenyben van most is a feljutást jelentő helyezésért. — A bajnokság előtt mindenki bizakodó — kezdte Szentmarjay Tibor, az MVSC edzője. — S igazuk is van. Remény és önbizalom nélkül nem érdemes ebben a sportágban pályára lépni! Az alapozó időszak végén rendre így hangzanak a nyilatkozatok: „A játékosok becsületesen készültek, mindent elkövettek a jó szereplés érdekében”. Aztán, amikor a siker elmarad, a legtöbb szakvezető rádöbben, hogy az edzéseken, a hozzáállásban s főként az életmódban nem is volt minden annyira rendben! Győr Sándor, a zöld-fehérek szakosztályvezetője a következőket válaszolta: — Az eredmény 75 százalékban a játékosokon múlik, s negyedrészben a szakvezetőkön. Ha a játékosok nem bizonyultak eléggé tehetségeseknek, képességekben elmaradtak az ellenfelektől, ezért a szakosztály vezetői a felelősek. Az erőnléti fogyaségeiket. Feladatuk: először ezer, majd kétezer méteres magasságból célba kell ug- raniuk. A második, az úgynevezett stílusugrásnál a levegőben különböző „figurákat” is csinálnak. A két ugrásnem eredményei alapján döntik el a helyezések sorrendjét, s a legjobb tíz vesz majd részt a később megrendezésre kerülő országos döntőn. A miskolciak esélyeiről érdeklődtünk ma reggel Szabó Páltól, az edzőjüktől, aki egyébként ez év tavaszán Győrött az országban másodikként a háromezredik ugrást hajtotta végre, s e teljesítményét azóta több mint félszázzal megtetézte. Bizakodó hangulatban jó eredményt vár „fiaitól”. Megemlítette, hogy a legutóbbi, a két éve megrendezett területi döntőn a tíz helyezett között nyolc miskolci volt, s most is reméli, hogy legalább öten-hatan városunkból utazhatnak az országos „összecsapásra”. Mi is reméljük, s kívánjuk is a legbátrabbak sportja miskolci űzőinek. T. I. Lepke asztaltűzhely, KW-os villanymotor eladó. Felsőzsolca, Kun Béla u. 3. Eladó sürgősen egy Skoda FS— 100-as. Érdeklődni lehet: tel.: 18-714. Eladó háromajtós szekrény, 4 személyes rekamié, ágynemütar- tő, diner, nagyméretű asztaltüz- hely, nagyképernyős televízió (üzemképes). Széchenyi 78. sz. Eladó sötét kombinált szekrény, kétszemélyes rekamié, két fotel, tv-bárszekrény, két új heverő, könyvszekrény. Szentkúti Ottó, Miskolc, Győri kapu 66. III/l. Eladó 407-es Moszkvics személygépkocsi. I. kér., Arany János 148. 1974. május 22-én a délutáni órákban a Lillafüred és Tiszai pályaudvar közötti útvonalon az 1-es vagy 5-ös autóbuszon elvesztettem a pénztárcámat nagyobb összeggel, amely tartalékos katonai fizetésem volt. Kérem a becsületes megtalálót, hogy jutalom ellenében a húgomnak, Csorna Jánosné, Miskolc I., Kellner S. u. 3. sz. IV. em. 3. ajtó alatti lakosnak adja le. tékosságokért, a taktikai fegyelmezetlenségekért viszont az edzőnek kell a hátát tartania. De ki a felelős a játékosok egyik hétről a másikra történő nagy formaingadozásáért? ök maguk! Az életmódba becsúszó „giksze- rekért”, a félvállról vett edzésekért, az ingadozó akaratért, a felelősségérzet hiányáért és így tovább. Együttesen! A sikertelenség miatt nem nehéz tehát felelőst, „bűnbakot” találni. A szakosztályokban ilyen esetekben kirobbanó válságot, az edzők és játékosok közötti ellentéteket azonban meg lehet előzni. És ez elsősorban a szakvezetésen múlik! Helyesen kell megítélni a játékosok képességeit, s ahhoz mérten a célt kitűzni az ellenfelek tudásának ismeretében. A továbbiakban pedig összhangba kell hozni a játékot a felkészüléssel! Aztán a közös erőfeszítésen múlik minden. A játékosokén és a szakvezetőkén ! MONOSTORI GYULA Cselgáncs A tatamin is zajlik az élet!... Egy hét múlva Miskolcon lesz országos jellegű viadal, s városunk cselgáncsozói jó formában várják ezt az erőpróbát. Erről tanúskodik az a sok jó eredmény, amelyet az MVSC és a M. A FIT versenyzői a Bp. Honvéd hétvégi, fővárosi viadalán értek el. A serdülő korcsoportban első helyen végeztek: Hoffmann Imre (40 kg), Schulhoff (44 kg), Szombati (48 kg). Ezüstérmet nyertek: Hoffmann G. (44 kg) és Sütő (68 kg). Bronzérmesek lettek: Papp (52 kg) és Térjék (56 kg) Az ifjúságiaknál Juhász (MVSC 75 kg) és Tóth (M. AFIT, nehézsúly) lettek elsők. Második helyen végzett Varga n. (MVSC, 58 kg). Harmadik helyezést szerzett (Birk (M. AFIT, 65 kg) és Sáfián (MVSC, 85 kg). Kosárlabda MEAFC—KŐBÁNYAI SÖRGYÁRI SC 61:60 (55:55, 34:26) Óriási csatában, csak a hosz- szabbításban dőlt el a két bajnoki pont sorsa. A szabadtéren játszott mérkőzésen a miskolciak teljesítményén még mindig érződött a múlt heti OSC elleni kudarc hatása. Nehezen bontakozott ki játékuk, s csak egy félidőt bírtak igazán idegekkel is. A fővárosiak zónáját szünet után képtelenek voltak eredményesen áttörni, s a távoli dobások sem sikerültek. Az idegességnek tudható be az is, hogy Vargát és Bérest aránylag korán kipontozták. A hosszabbításban aztán mégis sikerült a győzelmet megszerezniük. Kosárdobók: Magyar (11), Béres (10), Kinter Gy. (9), Németh (8), Kinter F. (7), Kerekes, Varga (6—6), Kormos (4). Kajakkenu A viharos erejű szél nem kedvezett a Miskolci VIMELUX SK. „D” típusú minősítő versenyének. Ennek ellenére szép számú mezőny gyűlt össze szombaton és vasárnap a Csorba-telepi tavon. Amint az várható volt, ezúttal is az MVSC és a DVTK versenyzői között dőlt el a legtöbb első helyezés — bár három aranyérem a leninvárosiaknak is jutott. A K—1 10 000 m-es futamában Svidró bizonyult a legjobbnak, csakúgy, mint a kenuzók hasonló távján az MVSC-s Bujda. A nők K—1 2000 m-es versenyében a diósgyőri Veres szerezte meg az aranyérmet. A rövidtávú versenyek során a K—1 férfi 1000 m-es távon Svidró második győzelmét is megszerezte, a kenuzóknál pedig ezen a távon Doni bizonyult a legjobbnak. A nők mezőnyében 500 m-en Veres duplázott. A férfiak 500 m-es versenyében K—1: Svidró (MVSC): C—1: 1. Perjés (DVTK). Az ifjúságiak versenyében a DVTK-sok 18 aranyérmet szereztek, az MVSC-nek öt jutott, az LMTK versenyzői pedig 3 arannyal térhettek haza. A VOLÁN 3. SZ. VALLALAT FÉRFIAK ÉS NŐK RÉSZÉRE A tanfolyam időtartama kb. 3 hónap. A tanfolyam ideje alatt 1150,- Ft havi keresetet biztosit a vállalat. Felvételi követelmények: — férfiaknál betöltött 20 éves életkor, nőknél 18 éves életkor, — büntetlen előélet. Jelentkezés helye és ideje: 1974. június 12-én 9 óra, VOLÁN 3. sz. Vállalat, Miskolc, József Attila u. 70. Irodaház, ebédlőhelyiség (bejárat a Szondy utcai személykapunál). Versenyeznek a legbátrabbak A repülő ember A párizsi Trocadéro tér járókelői egy nap a kora reggeli órákban különös készülődésre lettek figyelmesek. Két fiatalember egy 350 méter hosszú kötelet feszített ki, s egyik végét egy gépkocsihoz, a másikat egy háromszögletű sárga sárkányhoz kötötte. Egy szakállas fiatalember elfoglalta helyét a sárkányra szerelt háromszögletű hintaülésben, a kötél megfeszült, s néhány perccel később a görög származású Thomas Yannis, Ikarusz méltó utódaként, már Párizs háztetői fölött vitorlázott. Nem ez volt az első kísérlete, s nem is az utolsó. Az eddig elért legjobb teljesítménye: ezerméteres magasság és 35 perc repülés. „Szárnya” leginkább papírsárkányhoz hasonlítható, s Francis M. Rogallónak, a NASA tervezőmérnökének modellje szolgált hozzá alapul. A háromszögletű szárnyszerkezet és a pilótaülés dúralumínium, illetve műanyag csövekből készült, a tizenhat négyzetméteres szárnyfelület anyaga pedig a Tergal márka nevű műanyagból. A Ro- gallo-elven működő deltasárkányok egyik kritériuma, hogy súlyuk 20 kilogramm körül legyen. Yannis immár több próbát kiállt szerkezete 22 kilogramm súlyú. ' A pilóta tulajdonképpen trapézon ül, s egy mellmagassagba szerelt, a vázszerkezetekhez acélhuzalokkal kapcsolt vízszintes rúdba kapaszkodik. Ez a fogódzó egyben a kormányrúd is, amcly- lyel bizonyos határok között irányítható a repülés: az emelkedés vagy süllyedés, a jobbra vagy balra fordulás. A legnehezebb és legproblematikusabb a landolás; a sárkány emberek szólásmondása szerint: a repülés biztos — a landolás a szerencse dolga. Ötpercenként egy válás Tokiói statisztikai adatok szerint 1970-ben minden 16. másodpercben született egy japán, minden 44. másodpercben meghalt egy, minden 31. másodpercben megnősül valamelyik, s minden 5 perc 30 másodpercben beadja egy a válókeresetet. Egy egész város műemlék A nyugat-németországi Rothenburg most ünnepli városi rangra emelésének 700. évfordulóját, s ebből az alkalomból gyakran foglalkoznak vele a napilapok. Ma is ugyanaz a 42 kőcsipkés bástyával ellátott városfal veszi körül, amelyet még a középkorban emeltek. A tornyokat, amelyek a városházát, az egyes középületeket, sőt még a patrícius- házakat is ékesítik, össze sem lehet számolni, annyira különböznek egymástól. így aztán érthető, hogy egész Rothen - burgot — valameny- nyi épületével, dongó kapujával, ódon utcácskáival együtt — műemlékké nyilvánították. Ebből az következik, hogy itt még egy ablakot sem szabad megjavítani a műemléki szakbizottság engedélye nélkül. Ez a bizottság olyan szigorú a műemlékvédelem terén, hogy a restaurálásra kerülő homlokzatok, ajtók, kapuk színét is ők szabják meg. A városkaput egyébként ma is éppúgy bezárják minden este, mint a középkorban, amikor alabárdos landsknechíek vigyázták a lakosság n37ugalmát. A város múltjával foglalkozva, a Der Tagesspiegel c. lap megemlékezik egy Georg Nusch nevű polgármesterről, aki a 30 éves vallásháború idején bor- ivással mentette meg Rothenburgot a pusztulástól. A győztes csapat élén bevonuló Tilly fővezér ugyanis azt az ajánlatot tette a polgár- mesternek, hogy megkímélj a várost, ha egyvégtében kiürít egy színültig töltött három és negyed literes boroskupát. Nusch belement az alkúba : egy húzásra kiitta a hatalmas kupát, de utána azonnal összeesett, és csak két nap múlva nyerte vissza eszméletéi. Emlékét dombormű örökíti meg a városháza falán ama nevezetes boroskupával együtt. Emberi bőrt növeszt a sertés bőre Az égési sérültekkel foglalkozó sebészek legnagyobb problémája: honnan szerezzenek átültetésre alkalmas új, egészséges bőrt. Az egyesült államokbeli Akron gyermekkórházának kutatói Howard Igei patológus és Aaron Freeman fiziológus véletlenül bukkantak rá egy új eljárásra. Vettek egy darabka egészséges emberi bőrt és ráhelyezték egy sertésbőr darabjára. Tíz nap elteltével a bőr megnőtt és már a sertésbőr felét beborította. Ekkor a két kutató a sertésbőrrel együtt átültette a beteg sérült testrészébe. Két hét múlva az egészséges bőr már az egész sertésbőrt befedte. Ez utóbbi leszáradt és magától hámlásnak indult. Ezzel a módszerrel egy darabka bőr segítségével ötvenszer nagyobb új és egészséges bőrt nyerhetünk. A jövő telefonvezetéke: az üveg? A telefonbeszélgetéseket, tévéprogramokat és a számítóközpontok adattömegeit a jövőben üvegvezetékeken keresztül továbbítják majd — erre a meggyőződésre jutott néhány tudós, aki nemrég a világ minden tájáról Drezdába utazott, hogy megvitassa a rendelkezésükre álló elméleti és laboratóriumi eredményeket. Az üvegszál áttöri a távközlés mai korlátáit. Egyetlen, ezred- milliméter vékony szálon egy időben tízezer telefonbeszélgetés futhat. Az információ hordozója — az elektromos áram helyett — a fény lesz, amely egy lézer- diódából lép ki. Ezt a fényt a megfelelő kulcs alapján — elektronikus és elektromos módszerek közbeiktatásával — úgy „rángatnák”, hogy mintegy a közlendő adathalom ,.lenyomatává” válna. Egy szilícium fotócella azután ismét finom áramlökésekké alakítaná át az optikai jeleket a vevőkészülékben. Az üvegszálak, amelyek a „fényközleményt” a vevőkészülékbe vezetik, százasával egybefogva alig hét milliméter vastag kábelt alkotnának. Ez a kábel egyidejűleg kétmillió telefonbeszélgetés továbbítására volna képes, szakítószilárdsága pedig vetekedne az acéléval.