Déli Hírlap, 1974. június (6. évfolyam, 127-151. szám)

1974-06-29 / 151. szám

A háziasszony panaszkodik Városunkkal ismerkedett Vologda küldöttsége Drága-e Nem tudom, lehet-e az em­ber elég okos zöldség-ügy­ben. A televízió múlt heti, Miskolci hétköznapok című filmjében a piaci vásárlók többsége azt vallotta, hogy a Búza téren drágább a le- vesbevaló, mint máshol. Za­lai néni — harminc éve árul a piacon elmondotta, hogy a primőr azért kerül itt többe, mert Pestre és az Alföldre járnak érte ... Viszont meg­bízhatónak ítélt ártábláza­tunk van arról, hogy a mis­kolci nem a legdrágább piac ... Mi tehát az igazság? Az üzletben és a piacon A megyei tanács végrehaj­tó bizottságának sok témát taglaló csütörtöki ülésén a legtöbb hozzászóló a mun­káslakta területek élelmi­szerellátásáról szóló jelentés vitájában kért szót, s nem véletlen, hogy itt ütköztek leginkább a vélemények. A végrehajtó bizottság elé terjesztett felmérés készítői május végén megvizsgálták, hogy mit, mennyiért árusí­tanak Ózdon a piacon, az AGROKONZUM üzleteiben és ezt összevetették a budapesti ZÖLDÉRT áraival. Kiderült, hogy a magánszektor árai 9:3 arányban alacsonyabbak, s 15-ből csak három cikk ára alacsonyabb, háromé pedig azonos. A budapesti ZÖL­DÉRT árai viszont rendre alatta maradtak az AGRO­KONZUM árainak. Egyedül a levesbevaló zöldséggyökér volt olcsóbb a kohászváros­ban, mint Pesten. Az ózdi képhez ismerni kell, hogy itt hetenként csak egyszer van piac, s az ellátást döntően az üzleiek biztosítják. A maszeknak megéri A jelentés készítői katego­rikusan fogalmaztak: „a pi­acok és vásárcsarnokok zöld­ség-gyümölcs kínálatára jel­lemző, hogy a magánszektor által értékesített áruk minő­sége és választéka jobb, mint az állami és szövetkezeti vál­lalatoké”. Ennek pedig egy­részt az az oka, hogy a kis­kertben termelt árunak a pi­acra vezető útja rövidebb, mint a nagyüzemi terméké, így az áru kevésbé romlik és törik. Az ellátás ugyan döntően az AGROKONZUM üzletein keresztül bonyolódik le, de el kell ismerni, hogy a maszek gyorsabb. Az egyik hozzászóló kifo­gásolta, hogy néhány élelmes kereskedő hajnalban és kora reggel gépkocsiszámra vásá­rolja föl a zöldárut, hogy aztán némi felárral tovább­adja. Az észrevétel jogos, ám egyrészt a zöldség-gyümölcs Azonnali belépéssel alkalmazunk számlázási gyakorlattal rendelkező ííépírónőt számlázói munkakörben. Jelentkezés: Miskolci Vasipari Szövetkezet, Partizán u. 7. sz. alatt A csütörtökön délután Mis­kolcra érkezett négytagú vo- logdai küldöttség tegnap Új­helyi Tibornak, a megyei pártbizottság titkárának és Drótos Lászlónak, a városi pártbizottság első titkárának kíséretében városunkkal is­merkedett. Délelőtt ellátogattak a BÁÉV munkásszállójába, amelynek tanácskozótermé­ben Molnár Lajos, a vállalati pártbizottság titkára üdvö­zölte Borsod testvérmegyéjé­nek képviselőit, majd Vincze Géza vezérigazgató ismertette a csaknem hatezer dolgozót foglalkoztató vállalat tevé­kenységét. A többi közt meg­említette: a termelékenység növekedésének az is biztosí­téka, hogy egyre több, első­sorban szovjet gyártmányú korszerű gépet használnak, valamint az is, hogy a válla­lat dolgozói a XI. pártkong­resszus és hazánk felszaba­dulásának 30. évfordulója tiszteletére nagyarányú vál­lalásokat tettek, amelyek tel­jesítésének máris biztató je­lei vannak. Ezután Horváth István fő­mérnök, az ÉSZAKTERV igazgatóhelyettese a munkás- szálló kultúrtermében vetített képes előadást tartott Mis­kolc városrészeiről, jelentő­sebb középületeiről. A két tájékoztatót eszme­csere követte, aminek során Drótos László válaszolt a szakmunkásképzéssel, a la­kásépítéssel, a lakosság növe­kedésével, s a pártélettel kapcsolatban feltett kérdé­sekre. Délután az alsózsolcai ház­gyárat, majd az avasi lakó­telepet, s végül az összekötő városrészt tekintették meg a kedves vendégek. Ma reggel dr. Bodnár Fe­rencnek, a Központi Bizott­ság tagjának, a megyei párt- bizottság első titkárának kí­séretében Sátoraljaújhelyre utaztak, ahol dr. Németh Pál. a járási pártbizottság első titkára fogadta és tájékoztat­ta őket a járás politikai és gazdasági életéről. Ezt köve­tően a Tokaj-hegyaljai Ál­lami Gazdasági Borkombinát tolcsvai új palackozóüzemét keresték fel. Itt Kapás Pál vezérigazgató tartott tájékoz­tatót a kombinát gazdálkodá­sáról. A madarakért Gázpalackot adtak az óvodáknak, üdülőknek ★ Hiába olcsóbb a piac, az sárol levesbevalót. „szabadpályás” termék, nem lehet korlátozni a felvásár­lást, másrészt ez a lehetőség az állami-szövetkezeti meg­bízottak számára is adott, s feltételezhető, hogy ami jó üzlet a maszeknak, arra nem fizetne rá az állami szektor sem ... A már idézett tévéfilmben ózdi háziasszony üzletben vá- (Kerényi felv.) leggyakrabban visszatérő kérdését igyekszünk megvá­laszolni, nevezetesen azt, hogy mikor teszik általános­sá az úgynevezett csecsemő­tej-ellátást? Mint ismeretes, hazánk húsz városában részesülnek a kisgyermekes családok ked­vezményes tejben. (A húsz­Mire ügyeljünk a gázkorlátozás idején? Miskolcon a mostanihoz hasonló gázkorlátozás eddig még nem volt. Semmi túlzás sincs abban, ha azt mondjuk, hogy a TIGÁZ-nál már az év elején megkezdték az előkészüle­teket. Jó előre, időben értesítették a vállalatokat, hogy ké­szüljenek fel az energiaszolgáltatásban bekövetkező rövid szünetre. De hát mi tette szükségessé a korlátozást? Katona Zoltán, a TIGÁZ miskolci üzemegységének vezetője a kö­vetkezőket mondta el: elhangzott, hogy a korábbi­hoz képest Borsodban drá­gult a zöldség és a gyümölcs. Ez így nem igaz. A kínálat zömét adó 25 cikk közül jú­nius 22-én 14-nek az ára volt alacsonyabb az egy évvel az előttinél, nyolcé magasabb, háromé pedig azonos. Júni­us 22-én a borsodi zöldség­üzletekben az új burgonyát 6,60 forintért mérték, viszont a debreceni, a győri, a pécsi es a zalaegerszegi piacon hét­nyolc forintba került egy ki­logramm. Csak a tasak más A zöldség és gyümölcs mellett az élelmiszerellátás állandóan visszatérő témája a hús, a kenyér és a tej... Ez alkalommal a tejellátás Müak családi ügy János­ünnep Immár fél évezredes a könyvnyomtatás. Azért kezd­tem így ez írást, mert tu­dom, hogy az igazi János- napi névnapos kavalkád nem kora nyárra, hanem őszre esik. De tudom azt is, hogy János volt Gutenberg János, a már félévezredes könyv- nyomtatás atyja. Ha nem is azóta, de hosszú-hosszú év­tizedek óta természetes nyom­dászünnep az a kora nyári János-ünnepély. Emlékszem: zsenge-zöld ifjú koromban egyszer haj­nali kettőkor ácsorogtam (ak­kor még be sem mehettem) a nyomda előtt, és vártam az első, a legelső, a rotációs gép­ből kibukó, még festékszagú, kezet is piszkító felejthetet­len példányokat. Volt az is, most pedig kép­zelje el a kedves olvasó, a maga napját újság, a nyom­dát írott szöveg, vagy az írott szöveget nyomda nélkül. Ezért és így családi ünnep nekünk és az olvasóknak is a nyom­dászünnep, amelynek köz­ponti rendezvényét idén jú­ból négy város borsodi.) Jo­gos tehát a kedvezményen kívülrekedt családok hátrá­nyának felemlegetése. S a válasz: nem úgy könnyűé­nek a kisgyermekes családok gondján, hogy majd minden­ki kap utalványos tejet, ha­nem úgy, hogy az egy-két éven belül várható szociál­politikai intézkedések közé beépítik a kedvezményt, így azt mindenki pénzben kapja meg. A csecsemőtej megszű­nik tehát, az aránytalanul nagy adminisztrációval együtt. Különben is, a gye­rekeknek szánt tej már ugyanolyan minőségű (a zsír- tartalom egyformán három százalék), mint a „normál” tej, csak a tasak más. Ac Kész a lap nius 30-án, vasárnap Buda­pesten tartják. Nyomdánkat, amint ezt Szabó László gép­szedő, a központi sportvetél­kedőn részt vevő 15 fős bor­sodi csapat vezetője elmon­dotta. kispályás labdarúgók, atléták és asztaliteniszezők képviselik. A Ganz-MÁVAG- pályán rendezett Janos-napi A Pilisi Parkerdőgazda­ság ötödik éve foglalkozik szervezett madárvédelemmel. Többek között mintegy 2000 odút helyeztek ki az ezen a vidéken fészkelő mintegy 120 fajta madár védelmére. A természetvédelmi munkába bevonják a fiatalokat is: a Madártani Egyesülettel kö­zösen ifjúsági madárvédelmi táborokat szerveznek. A fő program a Duna melletti madárvonulás megfigyelése, az ezzel kapcsolatos gyűrű- zési munka, a mesterséges odúk ellenőrzése. REFLEKTOR Ma Budapesten a Kissta­dionban megrendezik a nyomdászok János ünnepé­lyét. Ac Baján új forgalmi- műszaki Volán-telepet adnak át rendeltetésének. Ac Ba­lassagyarmaton megnyílik a 12 millió forint költséggel épített Balassa-étterem. ♦ Egerben megkezdődik a Ma­gyar Gyógypedagógusok Egyesületének országos kon­ferenciája. Pásztón fel­avatják a közlekedési nyom­dát. versenyeken innen távolból is érdemes „hajrá Borsod”-ot kiáltanunk. Ott az ország valamennyi nyomdájának képviselői ta­lálkoznak a pályákon —, de a szakmáról beszélgetnek a szünetekben. Lesz aki vészit, lesz aki nyer. De nincs nyom­da és nyomdász, aki ezekkel — Az északi földgáz-táv­vezeték 15 éve folyamatosan üzemel. A karbantartással nem lehet tovább várni. Ugyanakkor éppen most vált időszerűvé a HCM új gyára gázfogadó-állomásának bekö­tése, aztán egy háromszáz milliméter átmérőjű, ötven méter hosszú szakasz bekap­csolása. Ózd és Kazincbarci­ka térségében pedig a biz­tonsági berendezéseket cse­rélik ki, javítják, vizsgálják a Kőolajvezeték Vállalat szakemberei. A TIGÁZ 250 dolgozója a július eleji napokban szinte megállás nélkül dolgozik. A korlátozás végleges program­a beszélgetésekkel ne nyerne. Szeretném hinni, hogy min­den olvasónkkal együtt kívá­nunk ezúttal a mieinknek sportsikert és minden nyom­dásznak, a naptártól megkés­ve is, a testvér-mesterség előtt tisztelgőn vidám János- napot. B. G. ja nemrég készült el. E szerint július 1-én 0 órától 2-án 24 óráig az Eszperantó tértől nyugatra teljes gáz­szünet lesz. (Tapolca és az Egyetemváros térségében is.) Július elsején 0 órától 2-án 24 óráig Mályi és Bocs tér­ségében részleges korlátozást vezetnek be. Július harmadikén nulla órától 3-án 24 óráig Miskolc keleti városrészében (az Esz­perantó tértől keletre) rész­leges ipari és lakossági szol­gáltatás lesz. Ugyancsak jú­lius 3-án nulla órától 3-án 24 óráig Sajókeresztúron és a VBKM lakótelepen teljes gázszünet lesz. Végül július 4-én nulla órától 4-én 24 óráig Kazincbarcika, Ruda- bánya és Ózd térségében szünete] a gázszolgáltatás. Ahol kérték, oda gázpalac­kokat, gáztűzhelyeket vittek ki — üdülőkbe, óvodákba, vendéglátóhelyekre. A köl­csönzés és a szerelés ingye­nes az igénylők számára, csupán a gáz árát kell meg­fizetni. Ott, ahol a változó időjá­rás miatt esténként még be­kapcsolták a fűtőtesteket, most — a TIGÁZ kéri — még a részleges szolgáltatás esetén se fűtsenek. A főzés­hez, amennyiben az ilyen területeken elkerülhetetlen, nagy lángot használjanak, mert a takarék könnyebben kialszik. A legtanácsosabb persze ezekben a napokban bekapcsolatlanul hagyni a gázkészülékeket. Mert a láng kialudhat, megfeledkezhe­tünk róla és ezzel sok csa­lád ellátási gondjait nehe­zítjük meg. A korlátozás ideje alatt a központban megerősített ügyeleti szolgá­lat lesz. Ha a gáz sziszegő hanggal érkezik, de nem gyullad meg. azonnal el kell zárni a készüléket! A nagyfogyasztóként szá­mon tartott konvektorokat egy percig sem szabad be­kapcsolva, felügyelet nélkül hagyni. Fegyelmezettséggel elket rülhető, hogy a gázszolgálta­tás újra indításakor fenn­akadás legyen. Amennyiben a tervezett munkákat a sze­relők, a szakemberek előbb befejeznék, úgy a .Tnskolci Rádió esti adásaiban arról nyomban értesítik a hallgat tókat. NAGY JÓZSEF B. I. (Ágotha Tibor feHétele)

Next

/
Thumbnails
Contents