Déli Hírlap, 1974. június (6. évfolyam, 127-151. szám)

1974-06-27 / 149. szám

Tegnap délután újabb ülést tartott a II. Nemzetközi Ju­nior Duna Kupa szervező bizottsága. Ahogy közeledik a július 5—7-i verseny, úgy sokasodnak a feladatok. Teg­nap a szervező bizottság el­nökhelyettese, Kecskeméti István vette sorra a sürgős feladatokat — a miskolci és leninvárosi tagok részvételé­vel. A számos technikai feladat megbeszélésén túl egy, a közönséget — pontosabban a fiatalokat — érintő döntés is született. Elhatározták, hogy gazdag ajándékcsomaggal ju­talmazzák azt a KlSZ-szer- vezetet, illetve -csoportot, amely a legtöbb jegyet ad­A szervező bizottság ülése Serdülő Jegyárusító verseny KISZ-szervezetek közi Ha kész lenne a szauna...! ja el a Duna Kupa verse­nyeire. (A csoportos igénylők a sportcsarnok irodájában kapják meg jegyeiket!) Az 5 és 10 forintos jegyek egyébként a Tanácsház téri gportszerboltban is megvásá­rolhatók. Szó esett a diósgyőri strandon befejezés előtt álló szaunáról is. Rendkívül saj­nálatos, hogy a Duna Kupa fogyasztásra „ítélt” verseny­zői még nem tudják igénybe venni, hiszen az csak három­négy nappal a verseny befe­jezése után lesz használható állapotban. Ha kész lesz a szauna...! A fogyasztási le­hetőséget egyébként — ha nem is a legjobb körülmé­nyek között — megoldja a szervező bizottság, hiszen a leninvárosiak felajánlották egyszemélyes, hordozható szaunájukat a verseny ide­jére. (Nagyban növelte vol­na későbbi EB-, VB-reride- zési esélyeinket, ha már most láthatták volna a külföldi vezetők eredeti finn szaunán­kat!) Elkészült a fogadási, szál­lítási, elszállásolási és ét­kezési „menetrend”. A juni­or súlyemelőket a lyukóvöl- gyi új modern bányász-mun­kásszálló látja majd vendé­gül, s két ingajáratot lebo­nyolító autóbusz gondosko­dik a versenyzők szállításá­ról. Már nyomják a műsor­füzetet, a bélyeges emlékla­pokat, készülnek a Miskol­con tervezett DK-emblémás plakettek (Hollóházán), s az ugyanilyen — négyszínű — öntapadós címkék Budapes­ten. Már úton vannak a kék színű „mini”-plakátok, s úgy tűnik, lassan minden készen áll a kis Európa-bajnokság rajtjára, a július 4-én ér­kező csapatok fogadására. h. k. vívóink Egerben A vívóidényt serdülő ver­senyzőink az egri meghívá­sos versenyen zárták. A há­zigazdákon és a diósgyőri ví­vókon kívül ózdi fiatalok is részt vettek a viadalon, s a 11—14 éves korhoz viszonyít­va bizony jó IV. osztályú szinten folyt végig az össze­csapás. Különösen a kard­verseny hozott sok izgalmat, melyben az ózdi fiúk jeles­kedtek. A leány tőrverseny­ben is igen nagy küzdelem­ben dőlt el a dobogós helye­zések sorsa, s itt a diósgyőri Márkus vívott nagyszerű for­mában. A fiú kardverseny borsodi he­lyezettjei: 1. Halmai (ÖKSE), 2. Csernus (ÖKSE), 4. Svarc (OKSE), 6. Cserhalmi (DVTK), 7. Éliás (DVTK). A fiú tőrverseny­ben: 4. Sivák (OKSE), 7. Feszt (DVTK), 8. Révész (DVTK) 9. Kiss (DVTK). Leány tőrverseny­ben: 3. Márkus (DVTKl. 5. Lak- ner (OKSE), 6. Tóth (DVTK), 7. Simány (DVTK), 8. Bornyák (DVTK), D. Szabó (DVTK). Paulin bajnok lett Két napon át a Népsta­dion rekortánján adtak egy­másnak találkozót az atléti­ka második vonalába tar­tozó versenyzők az országos utánpótlás-bajnokság kere­tében. A rajthoz állt atléták között többen voltak olya­nok, akik már a felnőtt vá­logatott címeres mezében is szerepeltek, így nem csoda, hogy igen magas színvona­lon, kitűnő eredményeket hozó összecsapások folytak. Mindössze négy verseny­szám volt olyan, amelyben a bajnoki érmet gyengébb eredménnyel nyerték, mint a múlt évben! A DVTK atlétái is részt vettek a bajnokságon, és a várakozásnak megfelelően szerepeltek. Közülük a leg­jobb teljesítményt Paulin Márta nyújtotta, aki 14,8 mp-es eredménnyel bajnoki aranyat szerzett a 100 m-es gátfutásban. Károly Zuzsa vitrinje egy ezüst- és egy bronzéremmel lett gazda­gabb: a 100 m-es síkfutás­ban 11,6 mp-es teljesít­ménnyel második, a 200 m- es versenyben pedig 24,5 mp-es eredménnyel harma­dik lett. Ugyancsak harma­dik helyen végzett Gőz Sa­rolta is a 400 m-es síkfutás­ban. Eeredménye 57,2 mp volt. Férfi atlétáink közül Nagy László szerzett két ezüstérmet. Az egyiket 400 m-en (48,2 mp). a másikat 800 m-en (1; 51,3 p). Asztalitenisz Debrecenben a megalaku­lása 25. évfordulóját ünnep­lő Bocskai SE asztalitenisz­szakosztálya II. osztályú or­szágos egyéni versenyt ren­dezett, amelyen miskolci asz­c&EBsas A Gyár- és Gépszerelő Válla­lat diósgyőri munkahelye fel­vesz : lakatosokat, hegesztőket, csőszerelőket, hegesztésre jogo­sító szakmával rendelkező szak­munkásokat és segédmunkáso­kat. A vállalat külszolgálatot és kiemelt pótlékot fizet, az albér­leti díjat megtéríti. Jelentkezés: a Lenin Kohászati Müvek fő­portáján, mindennap 10 és 12 óra között. Parkettást állandó munkába felveszek. Halászi, Pozsonyi u. 80. Tel.: 38-481. A Borsodi Ércelőkészítő Mű felvesz géplakatos, marós, gya­lus, hegesztő, szivattyúkezelő szakmunkásokat. Felveszünk to­vábbá nehézgépkezelőket, beta­nított és segédmunkásokat, ko­csirendezőket. Heti 42 és 44 órás munkaidő. Bérezés beosztástól függően, megegyezés szerint. Munkásszállást, utazási kedvez­ményt, napi egyszeri kedvezmé­nyes étkezést biztosítunk. Jelent­kezés a munkaügyi osztályon, Sajókeresztúron. Parkettcsiszolást lakkozással vállalok. Telefon: 36-862. ing«a4flait Győri kapui szolgáltatóházzal szemben levő földszinti, másfél szobás, gázfűtéses tanácsi laká­taliteniszezők is indultak. A férfi egyéni versenyben Sza­bó Attila és Fejes Zoltán nagyszerűen szerepelt: előbbi az első, utóbbi a harmadik helyen végzett. Mindkettő a MÉMTE versenyzője. sómat elcserélném kétszobás balkonosra, második emeletig. Ajánlatokat „Sürgős 339295” jeligére a Hirdetőbe. Elcserélném diósgyőri város- központban levő kétszoba össz­komfortos házfelügyelői lakáso­mat, hasonló vagy két és fél szobás főbérletire. (Eszperantó tér környékén). „Július 12781” jeligére a kiadóba. adas-uetel Eladó garanciális Trabant szgk. Érdeklődni lehet: a 71-209 és az 51-076 telefonon. Skoda 1000 MB, most vizsgá­zott eladó. Megtekinthető: Au­gusztus 20. u. 4. 1/1. 17 óra után. Most vizsgázott Moszkvics 408- as gépkocsi kitűnő állapotban sürgősen eladó, olcsón. Miskolc, in., Szervezet u. 71. Eladó nagyképernyős televízió (üzemképes), konyhabútor, nagy méretű asztali tűzhely, mosógép, kerek szobaasztal, gyermek író­asztal. Széchenyi 78. Számtanból, fizikából korrepe­tál Szalay, nyugdíjas tanár. Po­zsonyi 44. Telefon: 15-242. Gyermekszerető fiatal nőt ke­resek hároméves fiam mellé, kb. három hónap időtartamra, dél­utánonként július 10-től. „Péter 12783” jeligére a kiadóba. Már nem hiányzott... A középdöntők első fordulója 3(c Müller estében, sőt: fekve is gólerős. így lőtte tegnapi gólját a jugoszlávoknak — mint képünkön látható. Hoffer József, az MTI ki­küldött tudósítója tegnap részletes elemzéssel szolgált a labdarúgó VB számos nagy kérdését illetően. Ezek egyike a következő volt: Hiányzik-e a frisseség az NSZK válo­gatottjánál? A válasz (rövi­dítve): Igen, s jól látja ezt Schön is, mert -összeállításai­ból rendre kitűnik, hogy új játékosok pályára küldésével igyekszik megadni együttesé­nek a nagyon szükséges „vérátömlesztést”. Tegnap délutánra a „vér­átömlesztés” befejeződhetett, hiszen a jugoszlávok elleni győzelem után mér nemigen lehet a házigazdák frissesé- gét feszegetni. Sokan megle­petést vártak a jugoszlávok- tól, ez azonban nem követ­kezett be, sőt: az NSZK vá­logatottja nagyon is magabiz­tos győzelmet aratott. Schönt először tegnap láttuk moso­lyogni! Mégis ott lesznek a döntőben ? A jegyzőkönyv: NSZK— Jugoszlávia 2:0 (1:0). Düssel­dorf, 67 461 eladott jegy. Ve­zette: Marques (brazil). Gól­lövők: Breitner és Müller. Pelének igaza lesz? A bra­zilok valóban csak annyit ad­tak ki magukból a csoport- mérkőzéseken, amennyi a to­vábbjutáshoz kellett? A ki­tűnő NDK elleni győzelem már valami igazolásfélének látszik! A hollandok és len­gyelek bizonyítottak, sőt: a lengyel válogatott még min­dig nem vesztett pontot! Óriási csatának ígérkezik a nyugatnémet —lengyel! De az NDK-t sem lehet „leírni”! A B-csoportból már viszonylag fixre tippelhető, hogy az ér­mes találkozókon Lengyelor­szág és az NSZK szerepel majd, de ellenfélként Hollan­dia is ott lesz! Az esti mérkőzések: Brazília—NDK 1:0. G: Riveli- no. Lengyelország—Svédország 1:0. G: Lato. Hollandia—Argen­tína 4:0 (!). G: Cruyff (2), KroU, Rep. Az első forduló után a csopor­tok állása: ' A csoport: 1. Hollandia 4:0 2, 2. Brazília 1:0 2, 3. NDK 0:1 0. 4. Argentina 0:4 0 ponttal. B csoport: 1. NSZK 2:0 2, 2. Lengyelország 1:0 2, 3. Svédor­szág 0:1 0, 4. Jugoszlávia 0:2 0 ponttal. ★ Osztályozó mérkőzések ered­ményei: NB I. B: Várpalota—Pénzügy­őr 2:1 (a Várpalota ezzel már bentmaradt, a Kecskemét és a Pénzügyőr kiesett az új NB Hi­ba!). NB II.: BVSC—Fűzfő 2:1; NB III.: Királd—PBTC 2:0, Ka­posvári Vasas—Edelény 4:1. ★ BIRKÓZÁS. Rusznyák József, a DVTK versenyzője negyedik lett a tegnap befejeződött szabadfogású Európa-bajnokságon. A kedvenc (Kerényi László felvétele) Kombinált hormonpirula Tucatnyi fajtája van forga­lomban a fogamzásgátló ké­szítményeknek a világon, s most az egyik nyugat-berlini cég egy újfajta preparátum­mal jelentkezett a gyógyszer- piacon. A Sequilar nevű pi­rula kétfázisú, csak annyi ösztrogén van benne, ameny- nyi még kockázatmentes, de azért már biztonságosan ha­tékony. Mintegy negyvenezer nőn végeztek vele kísérletet — írja a Frankfurter Rund­schau —, s az eredmény azt mutatja, hogy ez a készít­mény a természeteshez tel­jesen hasonló havi ciklust idéz elő, a vérzések rendsze­resen jelentkeznek, és erős­ségük megfelel a normális mértéknek. Így ennek a kö­rülménynek nem csekély lel­ki hatása is van. mert a sza­bályosan jelentkező vérzés eloszlatja a nem kívánt ter­hességtől való félelmet. Gőzfürdők reneszánsza Bármily furcsa, sok moszkvai összkomfortos lakásának fürdő­szobájával szemben előnyben részesíti a hagyományos orosz gőzfürdőt. Munkaszüneti napo­kon hosszú sorok állnak a szov­jet főváros patinás gőzfürdői előtt. A gőzfürdő hagyományai a ré­gi Oroszországba nyúlnak visz- sza. Például Alekszandr Puskin, a nagy orosz költő moszkvai út­jai alkalmával egyszer sem mu­lasztotta el a város legjobb gőz­fürdőjének a felkeresését. Az orosz fürdők különleges frissítő hatása a speciális gőzben és a nyírfavesszővel való paskolásban rejlik. Sokan esküsznek ma is páratlan voltára. Mivel az orosz gőzfürdők nap­jainkban reneszánszukat élik, a Giprokommunsztroj nevű szovjet tervezőintézet kidolgozta mo­dern változatuk típustervét. Eze­ket a fürdőket elektromos fű­téssel, automata hőszabályozók­kal, hideg- és melegvizes me­dencékkel, fenyő-, nitrogén- és oxigénfürdővel szerelik fel. Hisznek az ördögben Egy New Yorkban kiadott statisztikai közlöny arról számol be: 3456 megkérde­zett amerikai 48 százaléka igennel felelt arra a kérdés­re, hogy vari-e ördög. Az el­múlt évben rendezett kutatá­son az ördögben hívők szá­ma még csak 37 százalék volt. (A közlöny megjegyzi, hogy a kérdést egy ördög­űzésről szóló, Amerika-szer- te vetített film sikere után tették fel...) Kolera Lisszabonban A Diario Popular című lisszaboni lap szerint a por­tugál főváros járványkórhá­zában április közepe óta 124 koleramegbetegedést regiszt­ráltak. A járványnak — a lap szerint — öt halálos ál­dozata volt. Ki bukik meg? A giesseni egyetemen 1500 vizsgázott hallgató eredmé­nyéről készítettek kimutatást, s a statisztika azt mutatja, hogy a záróvizsgákon az aka­démikus szülők gyermekei gyakrabban buknak meg, rr^nt más származású hallga­tók. Az állami tisztségvise­lők gyermekei csaknem min­den szakon gyengébben sze­repelnek más foglalkozású szülők gyermekeinél. A mun­kásgyermekek csupán az or­vosi karon kapnak rosszabb osztályzatokat, mint mások. Az 1500 vizsgázottnak átlago­san a 4 százaléka bukik meg, de az eltérések nagyok, pél­dául a gazdaságtudományi szakokon 24 százalék a kudaafe aránya. Legtovább a mate­matikusok, fizikusok, vegyé­szek és biológusok tanulnak.

Next

/
Thumbnails
Contents