Déli Hírlap, 1974. június (6. évfolyam, 127-151. szám)
1974-06-24 / 146. szám
Miskolc és Ljublino Tasutasai II Hátság tóíbisjái A Szovjetunió és Magyar- ország között évről évre fejlődnek a kapcsolatok, bővül az együttműködés. Fontos szerepet töltenek be ebben a szovjet—magyar és a magyar —szovjet baráti társaságok. Az SZMBT és az MSZBT arra törekszik, hogy a két ország üzemeinek és intézményednek tagcsoportjai hatékony és közvetlen baráti kapcsolatokat létesítsenek egymással. Négy éve kötöttek barátságot Miskolc és a Moszkva környéki Ljublino állomás vasutasai. A szovjet vasútállomás kollektívája — a Szovjet-Magyar Baráti Társaság tagcsoportja nagy figyelmet fordít a vasúti kocsik jobb kihasználására. Egy-egy tranzitvagon átlag alig öt órát tartózkodik a ljublinói állomáson, és ez országosan a legjobb eredmény. 1969 óta szoros baráti és gyakorlati együttműködés áll fenn a Moszkvai 1-es Házgyár és a budapesti 43-as Építőipari Vállalat között. Kis vári János, a budapesti üzem igazgatója Moszkvában tanulmányozta a termelés szervezési kérdéseit, például a diszpécser-rendszert. A Moszkvai Házgyár dolgozói Budapesten az épületek szerelését és külső kivitelezését, a szigetelést és más műszaki megoldásokat tanulmányoztak. A 43-as Építőipari Vállalat három gyára közül kettő szovjet berendezéssel és technológiával dolgozik. A magyar építőmunkások a szovjet szakemberek segítségével az épületszerelésnél modernizáltak egyes fődarabokat, és ezáltal nagyobb pontossággal tudják méretezni a paneleket. Ugyancsak szovjet tapasztalat alapján — „menetből”, vagyis a panelek helyszíni raktározása nélkül szerelik a lakóépületeket. Ez jelentősen csökkenti az építkezési időt, sok munkát takarít meg és csökkenti a panelek rongálódását. Szoros a kapcsolat a pen- zai Clara Zetkin ruhagyár és a békési ' ruhagyár között Csebokszáriban (Csuvas Autonóm Köztársaság), az SZKP 24. kongresszusáról elnevezett aggregát-gyárban sikeresen alkalmazzák az Egri Mérőműszerek Gyárának tapasztalatait a termelési kultúra javításában. A szovjet és a magyar dolgozók baráti kapcsolatai kézzelfogható eredményekkel gazdagítják a szocialista és a kommunista építést. Szeptembertől „fél gőzzel” A nyár végére vizei ad a keleti csúcsvízmű A tavaszi, kora nyári esőzések után most még bőven van ivóvizünk, de legfeljebb július végéig jelent biztos „tartalékot” Miskolc számára. De mi lesz azután? Az előrejelzések szerint napsütéses, száraz július várható. A kánikulai melegben viszont több tizezer köbméterrel megnő a napi fogyasztás. Előre senki sem állítaná felelősséggel, hogy a mostani vízbőság miatt nyugodt augusztusunk lesz, hogy nem kell nélkülözni az ivóvizet a legmagasabb emeleteken. A közelmúltban lezajlott koordinációs megbeszélés eredménye viszont: szeptemberben már nem kell félnünk attól, hogy kiszáradnak a csapok. Az Északmagyarországi Állami Építőipari Vállalat, a Ganz-Mávag, valamint a Hernád menti csúcsvízmű építésén dolgozó vállalatok illetékesei egyeztették tennivalóikat és úgy határoztak, hogy szeptemberben már vizet ad Miskolenak a keleti csúcsvízmű. Egyelőre csak „fél gőzzel”, vagyis napi 8 ezer köbméter ivóvizet küldhetnek a megyeszékhely vezetőhálózatába. A terv megvalósításának semmilyen műszaki akadálya sincs. Piukovics Gábor építésvezető elmondta, hogy a munkák jó ütemben haladnak. Most ötvenen dolgoznak az építkezésen, ácsok, kőművesek, szakiparosok. Ahhoz, hogy a Ganz-MÁVAG a többnyire nagy súlyú, nagy kiterjedésű gépeket folyamatosan beszerelhesse, rengeteg áll& A tereprendezés, az útépítés még ezután következik. Az epületek külsö-belsö falait vakolják. (Kerényi László felvétele) ványra van szükség. Az ÉÁÉV szakemberei az állványozáson kívül a falak külső belső burkolását végzik. Épülőben van a keleti csúcsvízmű útja is. Csaknem teljesen kész a létesítmény irodaépülete is, ahol az átadásig az építésvezetőség is helyet kapott. A szivattyúházat még szerelik, akad dolguk a Ganz-MÁVAG szerelőinek és az ÉÁÉV szakembereinek is. Reálisnak látszik a szeptemberi indulás a Ganz-MÁ- VAG munkája alapján is. Valamennyi berendezés kéznél van, várni semmire sem kell. A Hernád menti csúcsvízmű decembertől üzemel majd teljes kapacitással, amikor naponta 16 ezer köbméter vizet ad Miskolenak. X. J. I endégjárás Borsodban Borsodban tegnapra virradóra esett az eső, feláztak a bükki turistaösvények. Egyébként is felhős-borongós volt az idő, úgy hogy a kirándulók elsősorban a forgalmasabb helyeket keresték fel. Legtöbben autóval indultak útnak. Nagy volt a vendégjárás Lillafüreden, Hollóstetőn, Bükkszentkereszten és Jávorkúton. Miskolc-Tapolcára sok külföldi vendég érkezett. Tokajban szintén nagy volt a forgalom; a hazai és a külföldi turisták ismerkedtek a híres hegyaljai pincékkel. T % Eticsiga, tonnaszámra A Mecsek vidékén és a Dráva mentén, az ország legnagyobb „csigatermelő” körzeteiben befejeződött a gyűjtőszezon. A hűvös, csapadékos tavaszi időjárásnak köszönhető, hogy rekord- mennyiségű éticsigát szedtek össze az erdőkben és a mezőkön. A baranyai áfész- ek kereken 280 tonnát vásároltak fel az elmúlt napokban, hetekben. Az éticsigát a MAYAD útján Francia- országba, az NSZK-ba és Svájcba szállították. Kinek jő a túlórázás? Másfél-két éve történt, hogy az egyik gépipari üzemben — elvileg — „megszüntették” a túlórákat, s ezt az elhatározást a kollektív szerződésben is rögzítettek: „Túlórát — szólt a kollektív szerződés határozata — a gazdasági vezetők a károk megszüntetése és megelőzése érdekében kötelesek el- i rendelni, amelyet a dolgozó köteles végrehajtani. A továbbiakban csak rendkívüli esetekben lehet túlórát elrendelni ...” Természetesen a szakszervezet engedélyével és a gyár dolgozóinak beleegyezésével. Miután a szóbaníorgo üzemben halvan százalék — egyik vidéki gyáregységben még ennél is magasabb — a lányok, asszonyok aránya, érthető öröm fogadta a rendelkezést. Ám az öröm korai volt. Hogy, hogy sem, a gyárban elszaporodtak a „rendkívüli esetek”, s az üzemvezetők, gyáregységvezetők egymás után rendelték el a túlórázást, mondván: nincs biztosítva az árbevétel, tehát fennáll az anyagi kár veszélye. Végül is parázs vita kerekedett az ügyből, s a dolog vége egy új és egyértelműbb túlóraszabályzat lett. A példa jól illusztrálja, hogy túlófaügyben a szakszervezet milyen könnyen sakk-matt helyzetbe hozható. Ä statisztikusok időről időre újra és újra megállapítják: ismét növekedett a túlórák száma, még azokon a munkahelyeken is, ahol pedig_ egyértelműen tilos a túlórázás. Időszakonként tapasztalható ugyan némi javulás — érdekes módon általában akkor, amikor különösen nagy a mértéktelen túlórázás elleni publicisztikai, szakszervezeti és hatósági „össztűz” —. de még ezekben az időszakokban is furcsa jelenségek figyelhetők meg: a vállalatok ugyanis formálisan csökkentik a túlórák számát, ugyanakkor rendre megtalálják a kerülő utakat. Például: a túlórákért járó munkabér fizetése/ helyett jutalmat, célprémiumot tűznek ki, úgynevezett „mozgóbárrel” díjazzák az olyan határidős munkákat, amelyek a napi nyolcórás munkaidőben nem végezhetők el. Ez a „fekete” túlórázás egyik kifinomult formája. A munkások egy része lassan hozzászokik ahhoz, hogy az általa szükségesnek vagy méltányosnak vélt keresetet csak túlórával, vagy céljutalmak mögé bujtatott fekete túlórával tudja elérrti. Nincs értelme tagadni: sokan vannak, akik ezt ?. körülményt kihasználják: teljesítményüket tudatosan úgy szabályozzák, hogy kikényszerítsék a legális vagy a fekete túlórát. Mindezek alapján könnyűszerrel juthatunk el a felületes következtetésig: a túlóra jó üzlet a vállalatnak (ellenkező esetben vajon miért hajszolná minden lehető módon a túlórák szaporítását?), s jó üzlet — mert többet kereshetnek ezáltal — a munkásoknak is. A dolog azonban egészen másként fest: a vállalat kényszerből — sokszor az utolsó szalmaszálként — kapaszkodik a túlórákba. A rossz munkaszervezés, a kooperáció megannyi buktatója, a tökéletlen gyártáselőkészítés és sok egyéb — a gazdálkodás módszereiben rejlő — ok miatt. Ami a munkásokat illeti: a boríték vastagságát nézve tehát kifizetődő a dolog. Ne feledjük azonban, hogy még így sem mindenkinek! Sőt: a többség a vastagabb boríték reményében sem vállalja a túlórát, vagy ha erre kötelezik, nem szívesen vállalja. Többnyire ők azok, akik joggal kérdezik: miért csak különleges — és rendszerint többé-kevésbé szabálytalan — eszközök igénybevételével lehet megoldani a hatásos anyagi ösztönzést? Miért honorálják túlóradíjakkal, külön céljutalmakkal, extra-prémiumokkal azokat a teljesítményeket, amelyek a normális munkaidőben és a megállapított munkabérért az esetek többségében — jj" *Afc> munkaszervezés mellett — elvárhatók és megkövetelhette—? Egyszóval, a munkások számára is „jobb üzlet” lenne, ha napi rendes munkaidőben kereshetnének annyit, amennyit a túlórákkal. Ez persze sok helyen nem rajtuk múlik, hanem azokon, akik a megfelelő munkakörülmények megteremtéséért felelősek, akik olyan állapotokat hoznak létre vagy tűrnek el, hogy az üzemek dolgozói egy-egy naptári időszak 5 végén csak rohammunkával teljesíthetik vállalt kötelezett- ' ségeiket. VÉRTES CSABA Kalandvágy vitte, tartja a hűség Akik Miskolcról ingáznak Gyermekkocsi-nézőben a Centrumban (Kerényi felv). Péntek. Este hét óra. A Keleti pályaudvar első vágányára „betolják”, a szerelvényt. Munkásvonat indul 19 óra 35 perckor Miskolc felé. — Ezzel menjen — mondják még Pest télé utaztom- ban az utazás és a hétvégék értői, a MÁV örök utazó utasellátósai. — Ez a „fekete vonat”? — A fekete vonat, amiről slágert is írtak nem jár erre. Mi most. jóllehet hétvége Van, lefelé eladtunk nyolcvan üveg sört. A legnehezebb pénteki vonat a féi nyolcas ... * Péntek. Este fél nyolc. A vonat öt perc múlva indul. — Jani hé! A vonat a csarnok első vágányán áll. A kiáltások, üzenetek nekiütköznek a csarnok tetejének, összekeverednek a hangszórók beszállást sürgető felhívásaival, s így olyan hangzavart teremtenek, ami már igazi csúcsforgalom A vonat kisebb, mint a tömeg. Ez mai fogalmaink szerint értendő: senki nem marad le, de állnak a folyosókon is. — Mentem én innen a vonat tetején is ... A mondat biztosan igaz. Két város között a távolság kilométerekQen mérhető, de korunkban a távolság egyre inkább idő. Valaha naponta négy vonat ment. Ma egyetlen délután, péntek délután 15 vonat indul. Indul és viszi haza szabad szombat előtt az ingázókat. * — Csak péntek ne lenne soha! — mondta a kedvesen csinos jegykezelő. Végigjártam a vonatot. Elviselhető a péntek. Igaz, az ablak mellett itt is ott álltak a boros- és nem csak borosüvegek. Akadt részeg is, de annyival több volt a józan ember, hogy a részegek elvesztek közöttük. — Maga milyen nyugtatót szed ? — Andaxint. Néha — mondtam. — Na látja. Én tizenhét évnél több, hogy hetente utazok. Én iszom, mert ki bírná másképpen állva? Két kocsival kellene több és nem lenne álló utas. Más dolog: vajon kell-e az ingázóknak ingáznia? Felesleges lenne most bizonygatni: Miskolc az elhelyezkedési lehetőségek széles skáláját kínálja mindenkinek. Nem egy megye, hanem egy országrész központja, ahová hetente, de naponta is tízezrek utaznak. Szinte érthetetlen: Miskolcról is ezrek ingáznak — Budapestre. * — Meg lehet szokni, uram.. — Van pesti, aki naponta több időt utazik ... — Én még szeretem is a vonatot ,.. Kétségtelen: az ingázás korunkban életforma is. Ahogy a közlekedés javul, úgy lesz egyre elviselhetőbb, ahogy a munkásellátás javul — gondolok itt a munkásszállásokra, otthonokra, azok színvonalára — úgy lesz egyre elviselhetőbb a távol élők élete. Ingázni nem olyan rossz, mint amilyen volt valaha. H. Nagy András: — Hetenként jövök. A Finomkerámiai Műveknél vagyok segédmunkás. Megkeresem a háromezret. Otthon se lenne több ... Gétcelly István: — A hajógyárban vagyok marós. Ugyanannyit keresnék otthon is, de itt adnak munkásszállót... Gergely Anikó: — Adminisztrátor vagyok egy szövetkezetnél. Otthon csak gép mellett kaptam volna munkát... Anikó kevesebbet, István ugyanannyit keres, mint itthon kereshetne. Ügy érzem igaz: az ingázás a miskolciaknak nem kényszer. Nem szükség, hanem önakaratból választott életforma. Wéber András: — Az LKM-ben tanultam. Ne kérdezze, mikor, összebalhéztam a szüleimmel. Elmentem Pestre. A kalandvágy vitt. Most akár többet is kereshetnék otthon, de megtart a csepeli kerékpárgyárban a hűség, pedig a kislány is miskolci... — Vele mi lesz? ♦ — Feljön ő is, vagy én megyek haza ... * A Keletiben szidjuk a tele vonatot. Vámosgyörknél minden második fülke üres. Csak a legmakacsabb, és talán a legfeleslegesebben ingázók maradnak. — Mennyibe kerül a társadalomnak, a gyárnak, az üzemnek, a vasútnak, az államnak ez az életforma? Senki se számította ki. Tizenöt vonat indul egyetlen' délután onnan, ahonnan valaha öt se indult. BARTHA GABOR
